Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-28 / 22. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2009. január 28., szerda 6. évfolyam, 4. szám Szakképzett eladók is folyamatosan kerestetnek Dunaszerdahelyi járás: főleg az építőipar terén számos hiányszakma akad 22. oldal Élet a perbenyiki kastélyban Értékes kötet jelent meg a Mailáth-kastély építésének 210 évfordulóján 25. oldal 27. oldal Toraagyozelemmel debütált Dubený A deméndiek nyerték az idei második teremfocitomát 2008 októberében végleg bezárta kapuit az ország utolsó vasércbányája, az alsósajói (Nižná Slaná) Siderit. Az elsődleges feldolgozással is foglalkozó üzem az emelkedő gázárak miatt állt le. Mintegy hatszáz alkalmazottja munka nélkül maradt. (Somogyi Tibor felvétele) JEGYZET Pünkösdi királyság KÖVESD! KÁROLY Egyre gyakrabban jut eszembe a népi bölcsességek egyik gyöngyszeme, a szerintem inkább bárgyúnak nevezhető mondás: Majd csak lesz valahogy. Úgy még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy. S jut eszembe az a többtucatnyi dél-szlovákiai polgármester, aki boldogan újságolta még egy-két éve, hogy náluk is visszavonulóban a munka- nélküliség, mert tömött buszok szállítják a kenyérkeresőket Észak-Magyarországra. Esztergomba, Dorogra, Komáromba, Győrbe. Mivel itthon nincs munka (bár a szlovákiai gazdasági mutatók párjukat ritkítják - hamarosan ezt is múlt időben ragozhatjuk - a kontinensen), megy mindenki, amerre lát. Akinek nincs olyan szerencséje, hogy a főváros közelségében látta meg a napvilágot, ahol az építőiparnak még a sántákra és a vakokra is szüksége van (a múlt idő ide is kívánkozik), annak nincs sok válogatnivalója. Szalagmunka, három műszak, mindegy, kell a kenyér. Kell a pénz iskolára, lízingre, gáz- és villanyszámlára, kenyérre, tejre. Nos, úgy tűnik, ennek hamarosan vége szakad. Mire eljön a pünkösd, az ingázók nagy hányada dologtalanul fog bolyon- gani munkaközvetítőtől munka- közvetítőig. Talán nem is kell megvárni a pünkösdöt, ha így megy tovább, már a húsvéti ünnep is hosszúra nyúlhat. Nincsenek statisztikai adatok arról, hány ember maradt munka nélkül Dél-Szlovákiában a válság kitörése óta, az országos számokat is csak becsülgetik. Azt azonban mindenki tudja, hogy az esztergomi, komáromi, dorogi, győri üzemek és ipari parkok a leépítési, elbocsátási és szabadságolási hullámok első köreiben a „vendégektől” szabadulnak. Mondjuk a Zsitva torkolatától a Kis-Duna torkolatáig. Nem is értem, miben bíztak országlóink, amikor nagy mellénnyel kijelentették: minket nem érint a válság, mi burokban élünk, amikor napi rendszerességgel soijáznak a hírek az ország különböző tájairól, hol mennyi ember kerül az utcára. Aranyosmaróton ugyanúgy, mint Árvában. A nagy múltú gépgyárból, üveggyárból ugyanúgy hazavágják az embereket, mint a százharminc éves szivargyárból. Lassan, de biztosan szűnnek meg a nagy tradíci- ójú iparágak, amelyek helyébe a multik nyomulnak, akiket értelemszerűen ugyanúgy érint a válság, ha csökken a piac és zsugorodik a felvásárlóerő. Szlovákia exportja ugyanis (ellentétben a gázimporttal) Nyugat-Európá- ra épül, ahol nagy a pánik. Amikor Dél-Szlovákiában láncre- akciószerűen szűntek meg a cukorgyárak, tejgyárak, konzervgyárak, vágóhidak, mezőgazda- sági feldolgozók, ruhagyárak, kevesen gondolták, milyen következményekkel kell számolni. Szinte az egész világ az új messiás, Obama nevét foglalja imába, de kétlem, hogy ő fogja megolda- - ni a mi problémáinkat. Nem ő fogja kitalálni, mi kell Nagyme- gyeren vagy Galántán. E tekintetben még csak az sem nyugtat meg, hogy hány müliárdos fog padlót világszerte, hogy Abramo- vics a Chelsea-t lesz kénytelen eladni vagy luxusjachtjai egyikét. A válság természetéből adódik, hogy végső soron a kisembert fogja érintem. S ezen majd elmeditálhatnak a dél-szlovákiai polgármesterek is, akik legkevésbé tehetnek a kialakult helyzetről, s akik a legkevesebbet tehetnek ellene. Egy-egy régió fellendüléséhez vagy talpon maradásához kormánypolitikára, régiófejlesztési elképzelésekre volna szükség. Tudjuk ezt legalább tíz éve, amióta az ország gazdasága olyan iparágakra épül, amelyek a legkiszolgáltatottabbak a válsággal szemben, s amióta az ország déli régióiban - egy-egy sertés- pestist leszámítva - legfeljebb a dánoknak vagy az olaszoknak megy jól a gazdálkodás. A népi bölcsességekkel pedig egyébként is úgy vagyunk, hogy lassan el lehet felejteni őket. Teljesen mindegy, hogy Katalin koppan-e, loccsan-e, Medárd napján zuhog-e az eső, vagy hétágra süt a nap, vörösen bukik-e le a nap, vagy csak szégyenkezve hajtja le a fejét a horizonton, korán bújik-e elő a medve, vagy augusztusig horkol. Felborult a világ rendje. Az első vüágháború is szlogennel kezdődött: Mire lehullanak a falevelek, hazajönnek a katonák. Sok levélhullás és szenvedés kellett ahhoz, hogy megéljük a békét.
