Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-24 / 19. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 24. Vélemény És háttér 7 TAIléZÓ Csökkentenék a vodkaadót A helyi sajtóban „vodkami- nisztériumnak” keresztelt újsütetű orosz állami alkoholhivatal csökkentené a vodkát terhelő adót, hogy az ország kedvenc italához olcsóbban juthassanak hozzá az állampolgárok-jelentette az Izvesztyija című napilap. Az új szövetségi hivatalt az az Igor Csuijan vezeti, aki korábban a Roszszpirtprom, az ország alkoholmonopóliumának első embere volt. A napilap a forrás megjelölése nélkül közölte, hogy Csuijan a tiszta alkoholt terhelő adót a literenkénti 190,8 rubelről 100 rubelre szeretné csökkenteni. Ez azt jelentené, hogy fél litervodka 38 helyett 20 rubelt kóstálna. A lépéssel a „vodkaminisztérium” azt akatja elérni, hogy csökkenjen a csempészett alkohol mennyisége, hiszen a lap szerint minden harmadik üveg vodka hamisítvány. A hamisított csempészalkohol nemcsak a hivatalos gyártók zsebét érinti súlyosan, hanem a fogyasztók egészségét is, évente tucatjával szedi áldozatait. A romló gazdasági helyzet közepette az oroszok részint kevesebb vodkát vásárolnak, részint az otthon készített alkoholokra fanyalodnak. Csuijan idén 95-100 rubeles minimum árat vezetne be a vodkánál, hogy az oroszok ne vegyék többé a veszélyesen olcsó szeszeket - írta az Izvesztyija, (niti) Nem közlik Obama fotóit Három hírügynökség elutasította, hogy továbbítsa előfizetőinek azokat a fotókat, amelyeket a Fehér Ház juttatott el hozzá Barack Obama amerikai elnökről, mert szerintük a képeket saját fotóriportereiknek kellett volna elkészíteniük. Az Associated Press (AP) amerikai, a Reuters brit és az Agence France-Press (AFP) francia hírügynökség szerint a Fehér Ház megtört egy hagyományt, amikor nem engedélyezte a hírügynökségi fotósoknak megörökíteni az elnök első napját az ovális irodában. Michael Oreskes, az AP belföldi hírszolgálatának vezetője kijelentette: nem terjesztenek olyan anyagokat, amelyek képi sajtóközlemények. A hírügynökségek általában használják a Fehér Ház által közreadott fotókat, amelyekaz elnöki rezidencia azon a területein készültek, ahová a sajtónak nincs belépési joga, így az alagsori válságtanácskozásokhoz használt tárgyalóterembe sem. A hírirodák szerint azonban az ováüs iroda az elnök által használt köziroda, ahova az újságírókat be kell engedni, és ezért nem is használják a kormány által most közreadott képeket. Courtney Dolan, a Reuters szóvivője elmondta, ha most átvennék a Fehér Ház által küldött elnöki fotókat, szakítanának azzal a régi hagyománnyal, hogy az elnökről és az épületről a hatalomtól független nagyobb hírügynökségek készítenek felvételeket. Barack Obama tisztségviselői egyelőre nem válaszoltak az elektronikus levélben és telefonon tett megkeresésekre. (mti)- Képviselő úr, önnek nem elég, hogy a parlamentben szamárnak nézik a kollégái? (Peter Gossónyi rajza) HÉTVÉG(R)E Egy simogatás, egy pofon Anna Belousovová, Ján Slota nemzeti vezető által egykor letehenezett, a nagy nemzeti integráló összeborulás után azonban keblére ölelt legnemzetibb honleány e héten dominaként lépett fel: simi- zett és ütött egyidejűleg. Még jó, hogy ehhez nem vett latex- ruhát, illetve, hogy a lovaglópálcát a termen kívül hagyta. Különben a hardcore szexla- pokszerkesztőiisjárnánakaz SNS sajtótájékoztatóira. KOCUR LÁSZLÓ A nemzeti simogatást ezúttal egy komáromi kisdiák, bizonyos Sólyom Lacika kapta, holott legfeljebb olyan szinten beszél szlovákul, ahogy Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes magyarul. A nemzetiek ezzel bizonyították, egy-két jó szavukra bárki méltó, aki ötnél több kamera előtt kimondja, hogy a szlovákiai magyarságnak a többi európai kisebbséghez képest jóval több joga van. S ez így ugyan nem hangzott el a Selye Jánosról elnevezett oskola ebédlőjében rendezett vidám kultúrműsorban, de sebaj. A nemzetiek így szerették volna hallani. (Egyébként érdekes dolog ez a nemzeti percepció. Abban az időben, amikor még az alapiskola padjait koptattam, a boltokban hiánycikk volt a honismeret órán használt Csehszlovákia térképsablon. A rettegett, és háta mögött - negyedszázad elteltével talán már nyugodtan leírhatom - Debellá- nak nevezett Sz. tanító néni órájára úgy kellett kivágnunk, rajzlapból. Ez a folyamat egy egész napos, emberpróbáló projekt volt. Lehet, hogy csak bennem alacsonyabb az átlagnál az absztrakció képessége, de - miközben nyiszál- tam a rajzlapot - én biz' Szlovákia formája, és a között a szalámi között, melyet szülém a tízóraira kapott szendvicsbe csomagolt - persze, nem mindennap, mert Juhász R. József Van még szalámi című kötete gyermekkoromban értelmezhetetlen lett volna, ugyanis szalámi nem mindig volt (és a banánért is sorba kellett állni, de ez most nem tárgya ennek az írásnak) -, az ég adta világon semmi összefüggést nem véltem felfedezni. Nem volt ez másként David Čemý Entropa nevű kiállítása kapcsán sem. A Magyarország-áb- rázoláson a dinnyékbe buján hatoló falloszként meredő méretes sza- lámirudakat azonnal felismertem, és telefonos segítség igénybe vétele nélkül téliszalámiként azonosítottam - a cseh állami ČTK hír- ügynökség fotósa viszont csabai kolbásznak látta. Égbekiáltó! Ugyanez Szlovákia esetében nem volt ilyen egyszerű. Nem így Anna Belousovovának, aki 49 év után először simán elhitte, hogy hazája egy szalámi. Jó neki! Egy tanult kollégám szerint nem szalámi, legfeljebb disznósajt. Szerintem max. kötözött sonka. De én nem rendelkezem húsipari végzettséggel. A hisztérikus reakció láttán a művész elégedetten dörzsölheti a kezét. Ugyan a honoráriumot visszafizette, de nevét a kortárs képzőművészet iránt a legkevésbé sem érdeklődők is megismerhették.) A nemzeti pofon is Komáromba vándorolt, Petheő Attila és népi zenekara kapta. Biztosan nagyon hálásak érte. A szlovák sajtó ugyanis eredetileg jelentőségének megfelelően kezelte táblaállító megemlékezésüket. így fordulhatott elő, hogy miként a kommunizmusban, a bíráló kommentár hamarabb jelent meg, mint a hú. A nemzeti hév, ahogy Putyin a gázcsapot, úgy zárta volna el a Csemadok egyébként nem létező állami támogatását, mert az, pontosabban annak egy szervezete egynyelvű táblát merészelt állítani. Lássuk be, egy kopjafába sokkal nehezebb lett volna belekötni, ráadásul a rovásírásos szövegről Belousovová nem tudta volna megmondani, milyen nyelven van. Az is nehezen érthető, miért lett hirtelen ennyire fontos, hogy megemlékezzenek egy különösebb eredményt nem hozó politikai rendezvény 15. évfordulójáról, ha a tizedikről Csak zárt körben emlékeztek, vagy legalábbis annak kapcsán közterületen nem állítottak fel semmi olyant, ami maradandó. Az viszont valóban kár, hogy államnyelven nem került rá a felirat. Ez lett volna ugyanis az egyetlen módja annak, hogy Anna Belousovová is elolvashassa: a tábla nem irányul senki ellen. Csak egy újabb tábla. Mert emléktáblában meg kopjafában jók vagyunk, mi felvidéki magyarok, ráadásul ezek költség- hatékonyabbak egy lovas szobornál. Ha a helyzet úgy hozza, még le is leplezzük önmagunk emléktábláját, mint azt hétfőn a Selye János Egyetemen Csáky Pál és Szigeti László tette. Tizenöt éve még beszéltünk az autonómiáról, ma már csak arról beszélünk, hogy tizenöt éve beszéltünk róla. Már kevesebb mint egy hónap választ el bennünket a köztársa- ságielnök-választástól, s a mezőny kezd egyre telítettebbé válni. Az államfő-választási verseny egyik kulcsszereplője, az eddigi összes megmérettetésen induló, ám rokonságán és baráti körén túl szimpatizánsokra nem találó Július Kubík már visszalépett. Elsőként Dagmar Bollová, kommunista honanyából lett független jelölt adta le a támogató aláírásokat tartalmazó íveket; kérdés, hogy a választók tudják-e feledni tekintélyes mozgalmi múltját. Ót tegnapelőtt František Mik- loško követte. A legutóbbi, a kormányoldal számára ziláltnak mondható voksolás során „pártunk” azt tanácsolta, őt támogassuk. Ennek aztán az lett a következménye, hogy az első forduló idején jobbára kimentünk a kertbe, vagy családi programot szerveztünk, a második fordulóban pedig - nehogymá’ az a másik nyeljen - Ivan „starý ujo” Gašpa- rovičra szavaztunk. A hazai politikai élet e sokat próbált matadora tegnap jelentette be, amit már mindenki tudott vagy fél éve: igen, ő is indulni fog. Egy decemberi közvélemény-kutatás szerint az oktatási törvényt alá nem író, és a magyar iskolák létét tagadó úgymond államférfi az első körben nyerne. De hát nem közvélemény-kutatást kell nyerni... Az íveket még Iveta Radičová sem adta le, viszont azt is tudtuk már jó ideje, hogy ő is fog indulni. Kérdés, hogy patriarchális társadalmunk képes lenne-e megválasztani egy nőt, hiszen a politikailag súlyosan inkorrekt Pavol Paška házelnök a választási időpontok kihirdetésekor is „elnök úrról” beszélt, ez abban az időben, mikor három női jelölt is ringbe száll, több mint a pc beszédmód áthágása: bunkóság; és itt óvnék az obamai párhuzamtól, hisz a miénkénél lényegesen fejlettebb amerikai demokráciában is csak negyvennegyedszerre sikerült az előzőektől már első ránézésre különböző politikust választani a legmagasabb posztra. A 2006-os kormányváltás óta megerősödött az az azelőtt sem jelentéktelen, ám jóval kevesebb külső támogatást kapó réteg, amely számára a nemzeti témák az elsődlegesek. Számukra egy magyarul is hirdető elnökjelölt nem lehet nyerő. Pedig az országra ráférne már egy olyan köztársasági elnök, aki nem azért van ott, mert ő a kisebbik rossz. Érdekes hónap elé nézünk. KOMMENTÁR Ukrán valóság BALLAD. KÁROLY Csak azért se kellene a gázról írnom. Épp eléggé tele volt az összes médium az egymásnak gyakran ellentmondó hírekkel, a legnagyobb internetes kereső, a Google már félmilliónál is több találatot jelez a „gázvita” kifejezésre. Miért is gyarapítanám ezek számát egy továbbival? Ugyanakkor megkerülni se tudom a kérdést, nem tehetek úgy, mintha nem vennék tudomást róla. Pedig az elmúlt évtizedek alatt kimunkált védekezési mechanizmusomnak hála, az utóbbi időben nem igazán hagytam, hogy a külvilág kellemetlenségei kisajátítsanak. Élmerültem irodalomban, zenében, szellemi játékokban. Most azonban rám tört a valóság a maga otrombaságában. A pénzügyiből gazdaságivá fejlődő világválságon még megpróbáltam vigyorogni, amikor azonban elzárták a gázcsapokat, arcomra fagyott a mosoly. Ennek a fele sem tréfa. És bár jó humanistaként persze aggódtam mindazokért, akik szerte Európában emiatt veszélybe kerülhettek, leginkább mégis a magam és családom bőrét féltettem itt, Kárpátalján, ahol történetesen a nyugatnak szánt gáz jelentős mennyiségének kellene átfolynia a vidéket átszelő vezetékeken. Nem sok jóra számíthattam, mert azt bizony módunk volt megtapasztalni az elmúlt közel két évtizedben, hogy Ukrajna mennyire gondoskodik lakosairól, mennyire törődik biztonságukkal, egészségükkel, az elmúlt időszak meg amúgy is súlyos válságokkal terhes, állandósulni látszik a hatalmi krízis - ugyan melyik politikusról tudnám elképzelni, hogy a mi gázfűtésű kazánunkra gondol, amikor többfrontos presztízsharcot vív saját és orosz kollégáival. Bizony mondom, még a mostanában gyakran emlegetett Holodomor rémképe is felrémlett előttem (amikor is az 1930-as évek elején egy valószínűleg központilag előidézett éhínség idején ukránok milliói haltak éhen). És bár szőke hajkoszorús miniszter- elnök asszonyunk a képernyőkről és újságok címoldaláról mosolyogva váltig állította, hogy Ukrajnának számottevőek a gáztartalékai, miért pont ezt hittem volna el neki. És alig múlt el a gázmizéria, máris valami mást kell bizonygatnia vaslédinknek: azt, hogy nem fenyegeti államcsőd az országot, hiába állítják ezt elemzők, hiába készült vészjósló ENSZ-beszámoló. Holott a gazdaságtanban járatlanok is észlelhetik az ijesztő jeleket: az államkötvények árfolyamának összeomlása, a GDP csökkenése, a megugró infláció és a nemzeti valuta elértéktelenedése. És ami szintén igen aggasztó: a hírek szerint Ukrajna „katasztrofális tempóban” veszítette el a külföldi beruházók bizalmát. Valljuk be, ezen nincs mit csodálkozni: a gázügy csiki-csuki játékai érthetően sokat rontottak az ország amúgy is kétséges renoméján. Aki pedig kicsit mélyebben is belegondol a helyzetbe, belátja: Ukrajna könnyen beleroppanhat abba a szerepbe, amelyet két hatalmi zóna ütközőszférájaként kényszerűségből felvállalt. Az ukrán függetlenség negatív hozadéka ugyanis immár nemcsak az, hogy pattanásig feszült a viszony Oroszországgal, hanem az is, hogy - mivel nem elégítette ki elvárásait - a Nyugat bizalma is alapvetően megrendült Ukrajnában. Márpedig ha mindkét fél leveszi róla a kezét, kétes kimenetelű kísérletként nem marad más számára, mint hogy megpróbálja saját hajánál fogva kicibálni magát a válságból. Sovány vigasz, hogy e münchauseni kép segítségével az otromba valóságból kis időre újra visszamenekülhetek az irodalom védfalai közé. JEGYZET Alaposság, emberközelből CSANDAGÁBOR Mai rohanó világunkban, ahogy mondani szokás, én már nem sok vizet zavarok, ahogy mondani szokás. Amiként tegnapi rohanó világunkban sem zavartam. A világ már csak ilyen, folyvást rohanóban van, én sem változtam, nem tudok egyik pillanatról a másikra váltani, sőt, igazából a pillanatot sem vagyok képes azonnal egy másik kedvéért elhagyni. Családom körében ez a felvett magatartásnak tűnő létforma a hátrányos helyzetűeknek kijáró elnéző rokonszenwel találkozik, noszogató mellékhangsúlyokkal, nosztalgiázó környezetrajzzal. Az egybehangzó vélemény szerint amit a Gábor megcsinál, az megvan csinálva, és tulajdonképpen ez így, mintegy kiragadva és kiemelve a többi vélemények közül olyan, mint az elismerés. Igaz, eltart egy ideig, valljuk be, elég sokáig, amíg ez-az megvalósul, de aztán mégis megvalósul, és már az elhatározás is reményeket ébreszt. Mondjuk, Brünnbe továbbra sem kirándult még a család, és Prága, hajh, az ezer tornyával még messzebb van, de azért megint csak például amikor a Gábor permetezett, bezzeg nem volt lisztharmatos a szőlő. Néha persze az volt, de olyankor mindenkiével elbánt a lisztharmat. Nyilvánvaló, hogy a globális természetű jelenségekkel szemben már végképp tehetetlen a szegény Gábor - mert ez neki az állandó jelzője, ez különbözteti meg a többiektől, a családtagoktól, továbbá a más, valós és elképzelhető többi Gáboroktól, valamint a lendületes, az izgága és a szenvedélyes, a tűzrőlpattant emberektől. Na meg a hebehurgyáktól és a hübelebalázsoktól, de ezekre kár szót vesztegetni. Azt, hogy valakinek van megkülönböztető jegye, szerintem eleve pozitívumként könyvelhetjük el, főként ha ez nem valamiféle sajnálatos hiányosságon vagy vegyes érzéseket keltő kuriózumon alapul. Az alaposság ráadásul magyarázatra sem szorul, olyan, mint egy eleve pártolandó ismérv. Az alapos ember például (József Attila egy versét idézve) nem elégedetlen, bár nem elégedett. Igaz, emiatt aztán elég körülményes róla eldönteni, mit is akar tulajdonképpen. Azon túl persze, hogy mindent jól megfontol.
