Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-21 / 16. szám, szerda
2009. január 21., szerda 5. évfolyam, 3. szám Az erős kapcsolatok kialakítása igen kifizetődő, hiszen nem várnak viszontszolgáltatást, de jókat mondanak rólunk Kapcsolatépítés erős szálakon, négy lépésben A kapcsolatépítést vagy hálózatépítést sokan csak az álláskereséskor használható protekcióval azonosítják, pedig ennél sokkal többet adhatnak a jól kialakított üzleti és emberi kapcsolatok. Az alábbi négy pontban ezek megalapozásához igyekszünk támpontokat adni. TANÁCS Ha a kapcsolati háló erős szálakból szövődik, akkor csomópontjaiban olyan embereket találunk, akiknek bízvást számíthatunk a jóindulatú véleményére. Nem azzal a gondolattal hívjuk fel őket, hogy egyszer még viszontszolgáltatással fogok tartozni, s a kért információt sem azért kapjuk, mert viszonosságra számítanak. Azért segítenek, mert tudják, hogy adott alkalommal ők is támaszkodhatnak a mi segítségünkre. Mindezt az értékek kölcsönös elismerése és a kölcsönös megbecsülés alapján. A felhasznált kapcsolatok jelentős részében persze nincs meg ez a mélység, de a társadalmi hálónk legfontosabb tartószálait mégis ezek az erős kapcsolatok adják, mert a végüket kezükben tartó emberek értékítéletétől függ ugyanis a környezetünk szemében az erkölcsi tőkénk nagysága. A kapcsolati háló kialakításának az a célja, hogy információt gyűjtsünk, láthatóvá tegyük magunkat a legszélesebb környezetünk számára, s újabb személyes relációkat alakítsunk ki. Ezek persze igen hasznosak a karrierépítés szempontjából, hiszen információkat kérhetünk egy-egy álláslehetőségről, s információkat kérhetnek rólunk, általuk. Az erős kapcsolatok kialakítása így aztán igen kifizetődő, hiszen nem várnak viszontszolgáltatást, de jókat mondanak rólunk. Azaz többet kapunk kevesebbért, mint amire a pusztán viszonosságra alapozott TANÁCS Természetes dolog, hogy ha van állása, ám mégis váltani akar, addig megpróbálja kihúzni, amíg nem talál másik helyet. Munkaidőben is a neten böngészi az ajánlatokat, hátha belefüt egy jó ajánlatba? A titkolt keresgélés buktatói. Ha a főnök azon kapja, hogy munkaidőben állást keres, és kénytelen színt vallani, jobb, ha felkészül a legrosszabbra: elbocsáthatja, íme, néhány ötlet, hogyan fogjon hozzá a keresgéléshez úgy, hogy közben ne kelljen attól tartama, rajtakapják. A legelső és legegyszerűbb lépés, ha körülnéz a neten: milyen állásokat hirdetnek. Tájékozódni mindenképpen érdemes, ám ezt ne munkaidőben tegye: hagyja ebédszünetre, vagy munkaidő lejárta után lásson neki. Arra is készüljön fel, mit mond, ha valaki rákérdezne, miért böngészi az álláshirdetéseket. Személyes kapcsolatait is latba vetheti: felhívhatja ismerőseit, ismeretségeknél számíthatunk. Első lépés: Az üzleti, szakmai kapcsolatok erősítése. Sok tanácsadó egyetért abban, hogy az üzleti és szakmai kapcsolatok építése és ápolása véget nem érő folyamat, amíg csak az ember aktívan a pályán van. Egyrészt minél több embert ismer valaki, annál könnyebben elboldogul. Másrészt a személyes hálóhoz kapcsolódó emberek egy része folyamatosan cserélődik, de legalább is van, aki eltávolodik, vagy egyszerűen csak távolabb kerül tőlünk, míg mások feltűnnek vagy közelebb kerülnek üzletfeleit, hátha tudnak egy megüresedett posztról, ami a szakmájába vág és amit szívesen betöltetne. Az alapszabályt ebben az esetben se szegje meg: ne a céges telefonról és ne az irodából - a többiek előtt - bonyolítsa le ezeket a hívásokat. Üzenetet is írhat ismerőseidnek, hogy állást keres, de ne a céges e-mail címről, mert azt a rendszergazda ellenőrizheti. Kényes kérdés, hogy mit mond, ha egykori partnerei, ismerősei vagy jelenlegi üzletfelei rákérdeznek, miért keres állást. Ha nem akarja, hogy a hír idő előtt eljusson a főnök fülébe, kéije meg _ket, hogy diszkréten kezeljék az információt. Ha speciális területen dolgozik, ez nem lesz könnyű, de az óvatosság nem árt. Ha ígéretes állásajánlatra bukkan, érdeklődjön barátainál, ismerőseinél, mit tudnak a cégr_l, hátha vannak tapasztalataik. Arra azonban ügyeljen, hogy csak olyantól kérdezzen, akiben megbízik, akinek ad a véleményére. Az alapos hozzánk. Ezért érdemes szakmai szervezetekhez csatlakozni, internetes szakmai listákon megjelenni, szakmai rendezvényeket látogatni. Ezzel egy időben pedig a környezetünkben lévő embereket időnként érdemes megkérdezni, hogy ennek vagy annak a problémának a megoldásához nem tudnának-e egy hasznos kontakttal szolgálni. Többnyire tudnak. Második lépés: Tudni kell, hogy mit akar egy kapcsolattól, s mit ajánlhat neki. A legtöbb ember azért idegenkedik a hálózatépíutánajárás - személyes tapasztalatok begyűjtése - alapkövetelmény, nehogy úgy járjon, hogy a biztos állást föladja egy másikért, ami ígéretesnek látszik, de valójában nem az. Ha állásinteijúra megy, vegyen ki szabadságot. Erre nemcsak azért van szükség, hogy alaposan felkészülhessen a felvételi beszélgetésre, hanem azért is, mert így nem kell rohannia, hogy időben visszaéljen az irodába. A meghosszabbított ebédszünet, a munkaidőből lecsípett órák csak feszültté teszik, az állásinterjún is azon fog gondolkodni, vajon viszszaér-e időben, észreveszi-e a főnök a késést, míg az eredeti cél - hogy öné legyen az állás - a háttérbe szorul. Ha szabadságot vesz ki, nem kell kínos kérdésekre válaszolnia: hol járt, hová megy, meddig marad, mikor tudsz újra a munkára koncentrálni. Szabadnapot természetesen csak akkor érdemes kivenni, ha ígéretes állásinteijúra hívják, és reális esély van rá, hogy ön legyen a befutó, (h) téstől, mert el sem tudja képzelni, hogy szívességet kérjen egy idegentől. Felesleges ez a félelem, mert az emberi természet fontos része a késztetés mások megsegítésére. Éppen ezért érdemes személyes találkozót kérni, s az ismeretséget ezáltal szorosabbra fűzni. A találkozások azonnal lehetőséget adnak a névkártyák kicserélésére is, amiben benne van, hogy: „bármikor felhívhatsz, ha szükséged van rám”. Fontos azonban e beszélgetéseknél, hogy pontosan tudjuk, mit is akarunk a kapcsolatunktól. Azaz ne érezze ♦ Tetőszigetelést és hőszigetelést vállalunk 10 év garanciával. Tel.: 0948/526 710. GA-245 ♦ Szakképzett bébiszitter gyermekfelügyeletet vállal, e-mail: babysitterds@gmail.com BR90024 ♦ Gépészt keresünk főállásba a dunaszerdahelyi székhelyű fűrésztelepünkre. Fizetési feltételek a 0905/733 386-os vagy 0907/141 323-as számon. BR90034 ♦ DMK Slovakia, s. r. o. HOLANDSKO - munka férfiak és nők részére. Tájékoztatás: hétfő-péntek: 9.00-17.00, 031/552 73 22, 0902/554 892. BR90049 ♦ Mezőgazdasági munkára jogosítvánnyal rendelkező, szakképzett traktorost, kombájnvezetőt keresek állandó vagy fél munkaidőre a Dunaszerdahelyi járásból. Nyugdíjast is alkalmazok. Telefon: 0903/403 153. BR90054 kidobott időnek a találkozást amiatt, hogy semmi valódi köze nincs a problémáinkhoz. Feltéve, hogy a megfelelő emberrel sikerült egy asztalhoz ülni, nem csak a saját mondanivalónkra figyeljünk, hanem partnerünkére is, sőt főleg arra. Meglehet mi is hozzá tudunk járulni az ő problémáinak megoldásához. S ez tovább erősíti a kontaktust. Harmadik lépés: Építse fel a kapcsolatot! Ha elért valakit, akit megfelelő kapcsolatként azonosított, akkor legyen vele barátságos, tisztelettudó és tömör. Az e-mail a Felveszünk üzletvezetőt, -nőt Pozsony belvárosi exkluzív üzletünkbe. Feltétel: megbízhatóság, szlovák és magyar nyelv ismerete. Érdeklődni a 0903/446 226-os telefonszámon. BR90171 Tetőpléhek, tetőcserepek, csatornák, tetőmunkák, bádogosmunkák részletre is. 33,19 euró (1000 Sk) havonta. Tel: 0948 848 820. BR90088 Szlovák-magyar játékkártyagyártó és -forgalmazó cég értékesítési képviselőt keres Szlovákia egész területére. Feltételek: szlovák- nyelv-tudás, B típusú jogosítvány és középiskolai végzettség. Fényképpel ellátott önéletrajzot az alábbi címre váijuk: info@- jatekkartya.hu. BR90089 ♦ ELCHO Kft. felvesz férfi munkaerőt szerelői munkakörbe a DS járásból. Telefon: 031/555 2935. BR90099 kapcsolatfelvételben általában hatékonyabb, mint a telefon, de ha egy társadalmi eseményen személyesen sikerül szót váltani az elérni kívánt személlyel, az a létező legjobb, legerőteljesebb első interakció. Nem számít, hogy a kapcsolat hogyan jön létre, ne felejtse, hogy ez az ember szívességet tesz önnek. így aztán ne szakítsa félbe, amikor éppen egy magyarázat közepén tart, s ne csak a saját problémáival nyomuljon, mert ez esetben még ki sem alakult az ismeretség már el is veszik. Ha a személyes találkozóra nyilvános helyen került sor, akkor a költségeket vállalja magára, s ne felejtsen el köszönő e-malit küldeni, amelyben a találkozó hasznosságát ecseteli, s a jövőbeni együttműködésre is számít. Negyedik lépés: Tartsd karban a kapcsolatait! A kapcsolatok csak akkor működnek, ha a karbantartásuk rendben megtörténik. Ha valakivel régóta semmiről sem volt alkalom beszélni, nem kértünk, nem kaptunk és nem adtunk információt, akkor egy idő után, szinte élőről kezdhetjük az építkezést. A kapcsolat ugyanis, kihűl, amortizálódik. így időről- időre érdemes magunkról hírt adni, emlékeztetni, hogy kik vagyunk, s potenciálisan fenntartani a lehetőséget az újabb személyes találkozásra, információcserére, támogatásra. Ha máskor nem is, az ünnepekre feltédenül érdemes üdvözletét küldeni. Akikkel szorosabb kötelékeket tartunk fenn, érdemes e-mailen szakmai információkat cserélni, akár kéretlenül is elküldeni néhány érdekes szakmai vagy a szakmát érintő anyagot. Ezeket az anyagokat gyakran továbbküldik, s az e-mailen rajta marad az eredeti forrás is, természetesen névvel és e-mail címmel. Ez pedig újabb szakmai kapcsolatok alapja lehet, hiszen az üzenet értékét már a szakmai kapcsolatunk is megerősíti azáltal, hogy veszi a fáradságot, hogy másokhoz eljuttassa. (h) ♦ Értelmes, rugalmas, nagy teherbírású, 22 éves fiatalember munkát keres. Tel.: 0908 588 534 BR90105 ♦ Nemzetközi áruforgalmazással foglalkozó 4Fruit s. r. o. kettős könyvelés vezetésére közép- vagy felsőfokú közgazdasági végzettségű könyvelőt keres a Komáromtól 15 km-re fekvő csallóközaranyosi (Zlatná na Ostrove-Ontopa) üzemébe. Érdeklődni a 0908/786-713-as telefonszámon lehet. BR90163 ♦ Nemzetközi áruforgalmazással foglalkozó 4Fruit s. r. o. érettségivel rendelkező személyt keres gyümölcs, zöldség minőségének ellenőrzésére és dokumentálására, valamint raktárosokat és csomagolónőket a Komáromtól 15 km-re fekvő csallóközaranyosi (Zlatná na Ostrove- Ontopa) üzemébe. Érdeklődni a 0650/440-123-as telefonszámon lehet. BR90164 Ha szabadságot vesz ki, nem kell kínos kérdésekre válaszolnia Mit ne tegyen, ha titokban keres állást? ALLASAJANLAT