Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

2009-01-20 / 15. szám, kedd

10 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 20. www.ujszo.com Táncosokat keres a Szőttes A pozsonyi székhelyű Szőttes Kamara Néptáncegyüttes sok szere­tettel vár minden táncolni vágyó fiatalt tánckarába. Ha szeretnél megismerkedni a Kárpát-medence népzenéjével és táncaival, ugyanakkor tagja lenni egy jó csapatnak, látogass el próbáinkra! Tagfelvétel a következő időpontokban: 2009. január 26., 18.00 2009. február 2., 18.00 Helyszín: a Szőttes próbaterme (Május 1. tér 12, Pozsony - a Ma­gyar Könyvesbolt melletti bejárat). (sz) Dunaszerdahelyen, a Kortárs Magyar Galériában már installálják a galéria készülő gyűjteményes kiállítását, melyet január 23-án, pénte­ken 17 órakor nyitnak meg. A Vermes-villa tárlatára február 18-ig várják a látogatókat. (Somogyi Tibor felvétele) MOZIJEGY Underworld - A vérfarkasok lázadása Úgy tűnik, mintha a sötét világ arisztokratái, a vámpírok és pór­jai, a farkasemberek, örökké gyűlölték és irtották volna egy­mást. Pedig ez nem volt mindig így: évszázadokkal ezelőtt még béke volt a vérszívók magasabb és alacsonyabb rendű fajai között. Vagy legalábbis nem volt háború. A Lycanok - a vérfarkasok - akkor még a vámpírok rabszolgái vol­tak. Ám eljött egy harcos, öntuda­tos szörny, Lucian, aki a vámpírok királya ellen vezette borzasztó népét. Lucian és szerelme, Sonja minden világok legkegyetlenebb csatájára készül, hiszen a harcme­ző mindkét oldalán vérszomjas fenevadak sorakoznak fel: ám az egyik fél a szabadságáért küzd. Underworld: Rise of the Ly- cans / Underworld: Vzbura Ly- kánov. Amerikai akciófilm, 110 perc, 2009. Rendező: Patrick Ta- topoulos. Szereplők: Rhôna Mitra (Sonja), Michael Sheen (Lucian), Bill Nighy (Viktor), Shane Brolly (Kraven), Steven Mackintosh (Andreas Tanis), Kevin Grevioux (Raze), (port.hu) Rhôna Mitra (Képarchívum) Öt Csemadok Életmű Díjat adtak át a szövetség vasárnap Galántán tartott országos ünnepségén Hatvanéves munkásság elismerése Galánta. Első alkalommal osz­tották ki a Csemadok Életmű Díjat vasárnap, a magyar kul­túra napja alkalmából Galán­tán tartott országos ünnep­ségen. Öt olyan személyt méltattak teltház előtt a vá­rosi művelődési központ nagytermében, akik a 60 éves Szlovákiai Magyar Társa­dalmi és Közművelődési Szövetségben szinte a kezde­tektől nagy szerepet vállal­tak, és munkájukkal példa­ként szolgáltak. GAÁL LÁSZLÓ Takács András néptánckutató, Új váry László tanár és Ág Tibor népdalkutató személyesen vette át a díjat Hrubík Béla országos elnök­től és Mézes Rudolf OT-tagtól, a Galántai Területi Választmány tit­kárától. Gál Sándor író helyett, aki betegség miatt maradt távol, fia, Gál Zsolt, a balesete miatt kórház­ban fekvő Őszi Irma egykori Cse- madok-titkár helyett pedig „utó­da”, a Csemadok Érsekújvárt Terü­leti Választmányának elnöke, Dá­niel Erzsébet vette át a díj at. „Más az asszimüáció és más az integráció. A kultúra összekötő út a kisebbség és a többség között. A kisebbség kultúráját a többségnek is tanítani kellene, Európa erről szól” - mondta ünnepi beszédé­ben Bauer Győző akadémikus, a Csemadok volt elnöke. Egyebek között a Halotti beszédet és az el­ső bibliafordításokat hozta fel példaként a magyar kultúra és a magyar nyelv gyökereiről szólva. Takács András munkásságát egykori néptáncos pályatársa, Bors Éva méltatta. A díjazott 1951-től volt a Csemadok szakelőadója, 1954-ben ott volt a nagy sikerű, sajnos tiszavirág-életű Népes népi együttes megalapításánál, majd az Ifjú Szivekben tevékenykedett ko­reográfusként, és igazgatóként kétszeris. Többkönyvejelentmega mátyusföldi, csallóközi, gömöri táncokról, és filmeket is készített. Gál Sándor munkásságát újság­író kollégája, a hajdani Hét hetilap utolsó főszerkesztője, Lacza Ti­hamér mutatta be. A búcsi születésű író-költő több lapnál is tevékenykedett újságíróként, a Hét munkatársaként került Kassá­ra, ahol a Thália Színház alapítá­sánál is jelen volt, továbbá a Fábry Napok születése is az ő nevéhez fűződik. Előbb a szenei, majd a kassai Csemadok-szervezetben vállalt hatalmas szerepet. 1964-től több mint 40 könyve, próza- és verseskötete jelent meg. Ősziné Györös Irma méltatásá­ra Sidó Zoltán egykori Csemadok- elnököt kérték fel. Ám a volt elnök betegsége miatt a díjazottat csak levélben köszönthette, melyet az ünnepségen felolvastak. Ebben egyebek között azt írta, hogy az első női érsekújvári járási titkár magyarságszeretetével és önfel­áldozó munkájával mutatott kö­vetendő példát. A lévai Újváry Lászlót Juhász Dósa János mutatta be. Színész és színházigazgató szeretett volna lenni, ehelyett a szocialista norma- lizáció éveiben még az iskolaigaz­gatói és tanári állásától is megfosz­tották, 16 esztendeig gépkocsive­zetőként és benzinkutasként volt kénytelen keresni a kenyerét. Szí­nészi-színházi álmait a lévai Bárka Színpadban valósította meg. Ág Tibort egykori diákja, Ba­logh Csaba, a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkará­nak karnagya méltatta. A népze­nekutató 1953-ban egyetemi ok­tatói állását hagyta ott, hogy a Népes művészeti vezetője legyen. 1956-ban került Galántára, ahol az akkor alakuló Kodály Zoltán Daloskor első vezetője lett. 1951 óta folytatott népdalgyűjtést, Ta­kács Andrással közösen néptánc- és népdalgyűjtő körutakra járt, a Csallóköztől a Bodrogközig ren­geteg anyagot gyűjtött. 1989 óta a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke, számos nemzeti és állami kitün­tetés, köztük a Pro Probitate, a Nyitott Európáért Díj, a Posoni- um Díj, a Pribina Kereszt bronz fokozata és más kitüntetések bir­tokosa. Természetesen nemcsak be­szédek hangzottak el az ünnepsé­gen, hanem gazdag kultúrműsort is láthatott a közönség. Bevezető­ként Jakubecz László előadásá­ban hallgathattuk meg Kölcsey Ferenc Himnuszát, melynek „születésnapján” ünnepeljük a magyar kultúra napját. A Him­nusz hangzott fel a rendezvény befejezéseként is, Erkel zenéjével, a Galántai Kodály Zoltán Dalos­kor előadásában. A műsorban Zsapka Attillától hallhattunk megzenésített verseket, köztük Gál Sándor költeményeit, továbbá gyönyörködhettünk a Nemesko- súti Berkenye Néptáncegyüttes, a Diószegi Dió Héj Citerazenekar, a Galántai Kodály Zoltán Daloskor, valamint a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkara előadá­sában. A magyar kultúra napját ezentúl minden évben országos ünnep­séggel és Csemadok Életmű Díj át­adásával ünnepli a szövetség. A történelmi, valamint művelődéstörténeti adatok mellett egy városhangulatot is közvetít a kötet Rozsnyóról, kicsit másképpen SZÁSZl ZOLTÁN A helytörténetet, a regionalisz- tikát mindig is lefitymálták kicsit, nem igazán tartva komoly tudo­mányos eredménynek egy-egy he­lyi kutatást vagy ilyen témában megjelent munkát. Pedig akik e helytörténészi munkát nem becsü­lik sokra, azok nem is értik, mi az értelme a történelemkutatásnak. Bármilyen furcsának is tűnik első hallásra, minden történelmi ese­ményünk tulajdonképpen regio­nális esemény, amely a történések és szereplők súlyánál, jelentősé­génél fogva vált, válhatott orszá­gos jelentőségűvé. Pontosan emi­att igen fontosak, nélkülözhetet­lenek a jól megírt, ások információ mellett olvasmányos és hangula­tos helytörténeti munkák, s így a legutóbb a Madách-Posonium ki­adásában megjelent, Kovács Ág­nes tollából származó Rozsnyót bemutató rendhagyó városmono­gráfia. A szerző az előszóban szinte meghökkentően indítja könyvét az „Ezt a könyvet nem nekem kel­lett volna megírnom” mondattal. Kovács Ágnes ebben a könyvindí­tó mondatában arra utal, hogy a Rozsnyót bemutató monográfia szerzőjeként inkább azt a Tököly Gábort tudta volna elképzelni, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el pár éve. Tököly volt Rozsnyó mindenese, számos írásában, könyvben gyűjtött össze az ősi bányavárosról adatokat és infor­mációkat, sajnos nem mindent tudott hirtelen halála miatt köz­readni. Forrásanyagként merít ebből a bőséges anyagból a Rozs- nyó-monográfia szerzője, aki egyébként egy nagyon kedves, jól forgatható, tudományos megala­pozottsággal készült munkát tett le az olvasók elé. A három nagyobb fejezetre ta­golt kötetben először a várostörté­nettel ismerkedhet meg az olvasó egészen a kezdetektől a múlt rend­szer hanyatlásáig: a keletkezéstől a fénykoron át a visszaszorulás, a majdnem elfeledés korszakáig. Az olvasó könnyen tájékozódhat, pontos képet kap a település vala­mennyi fejlődési szakaszáról, s a tudományos hitelesség mellett nem elhanyagolható az a szemé­lyes kötődést bizonyító hangnem, ahogyan Kovács Ágnes megközelí­ti Rozsnyó történelmét. Igen hasz­nos, hangulatos sétákra buzdító egyfajta bédekker a második feje­zet, amely különböző útvonalakon haladva végigvezeti az olvasót azokon a helyszíneken, amelyek a nagy múltú bányaváros történelmi állomásairól tanúskodnak. Aki eddig nem járt Rozsnyón, a könyv elolvasása után szinte azonnal kedvet kap hozzá. A történelmi, társadalom- és művelődéstörté­neti adatok elkápráztató mennyi­sége mellett jó arányban hasznos, apró információkkal kiegészítve egy városhangulatot is közvetít a kötet. A kismonográfia harmadik fejezetében az eltűnt Rozsnyó nyomában indulhat el az olvasó, idézve Sütő Andrást, aki szerint „a város azé, akinek emlékei vannak róla”. Szomorkás, de nem lehan­goló séta ez, s bár minősíti a múltat eltörlő ésszerűtlen döntéseket, amelyek szinte a felismerhetetlen- ségig megváltoztatták a városké­pet, igyekszik a megmaradt emlé­kek megőrzésére buzdítani. A könyv végén található kislexi­kon, az utcanévmutató és a fel­használt irodalom jegyzéke ezek után már a közt szolgálják, ser­kentve a rozsnyóiakat arra, őriz­zék meg és adják tovább a jövőnek városuk nemes hagyományait. Ta­lán egy régi városképet megmuta­tó térképet hiányolok csak a könyvből, amelyben mellesleg ed­dig tudtommal sehol nem közölt régi fényképek mellett egy igen te­hetséges fotós, Kovács Oszkár fel­vételei szerepelnek, igazi kalauz­ként. Jó lenne, ha minden szlová­kiai magyarlakta városkáról szü­lethetne ilyen könyv, s ha azok a Rozsnyót bemutató könyvhöz ha­sonló igényességgel készülnének el. A rendhagyó városmonográfiák létjogosultságát a B. Kovács István Rimaszombat című és Kovács Ág­nes Rozsnyó könyve után már nem lehet megkérdőjelezni. Kovács Ágnes: Rozsnyó. Po­zsony, 2008, Madách-Posoni­um. 130 oldal. 4 « I 4 4 4 i i Í I ! < I

Next

/
Thumbnails
Contents