Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-16 / 12. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 16. Kultúra 9 Clint Eastwood olyan izgalmakat kínál, amelyek felráznak, elgondolkodtatnak és könnyeket fakasztanak Baltával szabdalt életek A peronon az anya (Angelina Jolié) mély döbbenettel ismeri fel: a megtalált fiú nem Walter (Fotó: Bontonfilm) Clint Eastwood az Elcserélt életekkel kosztümös filmet rendezett: 1928-ból, Los Angelesből mesél el egy hátborzongatóan hiteles, valós eseménysort megtörtént eset alapján. Olyan feszes, izgalmas, fordulatos, pszichikai és társadalmi hátterével bonyolult és kusza, mégis pontosan érthető, ízig-vérig mozi került ki Eastwood rendezői műhelyéből, amelyet első perctől az utolsóig mély átéléssel és beleéléssel képes követni a néző. TALLÓSI BÉLA Nem lehet elszakadni, elvonatkoztatni, kizökkenni, kiesni a filmből. Az Elcserélt életek az a fajta mozi, amely úgy szól egy élet írta esetről, ahogy a vásznon megelevenített megtörtént vonatkozásokat a laikus ember élné át és főleg ahogy a laikus ember mondaná el, ezért lesz az első pillanattól kezdve a miénk ez a sodró lendületű mozi. Valóságával pillanatok alatt maga mellé állít a film. A mellé az igazság mellé, amelyet kegyetlenül kemény bűnügyi történetével keres. Jól indul a filmes év, nagyon magasra tett léccel. Nehéz lesz a későbbiekben felülmúlni azt a tiszta érzelmekre építő súlyos moziélményt, amit az Ausztrália, A zsaruk becsülete, az Elcserélt életek s a hazai mozikban minap bemutatott vámpír love story, az Alkonyat diktál így az év elején. Az Ausztrália a nagyromantikus, az Elcserélt életek a bűnügyi-pszichológiai elbeszélő mozit építi tovább, A zsaruk becsülete pedig a klasszikus zsarufilmek hagyományát élesztgeti. Ugyanúgy, ahogy az Ausztrália, az Elcserélt életek hosszú cselekményfolyama egymásból kifutó és egymásba torkolló kamarafilmek, melodrámák láncolata: több műfajt és a műfajnak megfelelő több témát vegyít. Az Elcserélt életekben van családi dráma, van elnyújtott, de izgalmas bírósági tárgyalás. Igazi klasszikus bírósági per, ahol tanúk kihallgatásával vád és védelem csapkod egymás feje felett. Van krimi fejszés gyilkossal, s vannak szívbe markoló, kegyetlen gyermekéletek: kicsit Mark Twain-es Tom Sawyer-es, Huckleberry Finn-es és kicsit Charles Dickens-es Twist Olivér-es megrázó fordulatok. És csúcsként egy kemény pszichothriller elektro- sokk-terápiával. Clint Eastwood lélektani drámával fűszerezett bűnügyi történetébe azért tud hatásosan beépülni a pszichothriller, mert nem konstruált, kitalált, nem fikció, hanem hihetően valós eseményeken, a hatalom kegyetlen, manipulativ játékán alapszik. Visszatérve a történethez: Los Angelesben járunk tehát, 1928-ban, egy előkelő családban, amelyhez apa és félj nem tartozik ugyan (valahogy nem is derül ki, hogy mi van vele, vagy legalábbis elsikkad), de így csonkán, az anyával, akit Christine Collinsnak hívnak és küencéves kisfiával, az ő neve Walter, is tökéletes, eszményi, ideális. Olyan, amilyen egy mintakapcsolat lehet anya és gyereke között. Az anya egy filmen is jól mutató, látványként is magával ragadó exkluzív, felfutó szolgáltatást irányít, a központi telefonközpont műszakvezetője, akinél a vonal másik végéről mindig kikötnek a bajok, és ő mindig jó helyre kapcsolva megoldja a távoli problémákat. Természetesen ő a legjobb, a legszebb, a legelőkelőbb telefonos kisasszony (pontosabban gyermekes asszony), akinek a főnöke is csapja a szelet, és szeretné magának megszerezni gyerekestül, mindenestül, hibáival, félrelépéseivel együtt. Neki azonban nem kell a szánalomkapcsolat. Hiszen a legszebb érzéseket éli meg „élete férfijával”, a kilencéves Walterrel. Csodálatos pár anya és fia. S ebbe az ideális viszonyba sújt bele egy tragédia. Walter nem jön haza az iskolából. A rendőrség keresi, s többhetes nyomozás után jó hírrel állítanak be Christine Collinshoz: megtalálták Waltert, s vonatra teszik, és kísérettel hazautaztatják. A peronon aztán az anya örömét mély döbbenet oszlatja szét. A megtalált fiú nem Walter. A rendőrség, s főleg a rendőrfőnök érdeke, hogy az igazság ne derüljön ki. Ezzel kezdődik egy reménytelennek tűnő kegyetlen játék, amelyben egy nő rendíthetetlen akarattal, elszánt harccal megpróbálja megvédeni az igazát, leleplezni a rendőrségi vezetésben elburjánzott korrupciót. Megtörhetetlen gerinccel küzd a gyermekéért, s ebben a küzdelemben piszkos, csúnya ügyekre, bűntényekre és a hatalommal való visszaélésre derül fény. Akik a láncfűrészes horrort, az akciót, a fantasyt, netalán A dolgok állása-szerű Wim Wenders-i művészfilmet szeretik megrögzötten, azok ne váltsanakjegyet Clint Eastwood legújabb mozijára. De akik a jó sztorira és a kiváló színészi teljesítményekre (Christine Collinst Angelina Jolié kelti életre az arcvonásaihoz plasztikázott korabeli kalapokban) esküsznek, és szeretik az olyan izgalmakat a vásznon, amelyek felráznak, elgondolkodtatnak, s akik nem szégyellik a visszatarthatatlanul meginduló könnyeket a sötétben, azok viszont ne szalasszák el a lehetőséget. S ha mindenképpen kell tanulság, van az is. Nincs új a nap alatt: a hatalom gépezete ma is elkendőző, tisztázhatatlan jogtalanságokra tudja ragadtatni magát, ha a kisember valamilyen bajában védve magát megpróbál a szél ellen kaszálni. Még ha - egy icipicit Christine Collins esete folyományaként is - a joggyakorlat változott is 1928 óta. Dunaszerdahelyen ad jótékonysági koncertet holnap este a kiváló magyarországi népdalénekes Palya Bea varázsol Palya Bea, a neves magyarországi népdalénekes, a mai fiatal énekesek egyik legsokoldalúbb alkotója a Városunkért Polgári Társulás meghívására holnap Dunaszerdahelyre látogat, és 19 órai kezdettel a helyi vmk- ban jótékonysági koncertet ad. Antal Ágota, a társulás elnöke így nyilatkozott a holnapi koncertről: „Palya Beát azért hívtuk meg, hogy simogassa meg egy kicsit a lelkünket a muzsikájával, a hangjával, az egész lényével. Akik már hallották, pontosan tudják, miről beszélek, akik még nem, épp itt az ideje, hogy megtapasztalják. Bízom benne, hogy sokan összejövünk, ugyanis a teljes bevételt a dunaszerdahelyi magyar tannyelvű iskolák induló első osztályainak ajánljuk fel, talán ily módon is tudjuk ösztönözni a szülőket, hogy adják meg a lehetőséget a gyermekeiknek arra, hogy anyanyelvükön tanulhassanak, erős, biztos gyökereket teremtve ez által a jövóPalya Bea (Voncsó Zoltán felvétele) jük, sorsuk alakulásához.” (jóm) Prágai napok Pozsonyban Pozsony. Prágai kulturális napokat tartanak Pozsonyban január 20-tól 25-ig. A komolyzene hívei a Zemplínske kvarteto hangversenyének örülhetnek. Igazi színházi csemege lesz Richard Alfieri Hat hét, hat tánc (Šest tanečních hodín v šesti týdnech) című kamaradarabja Chantall Poullainnel és Oldrich Kaiserrel a Radosinai Naiv Színházban. Ugyanitt adja elő Eliška Balzerová a Csodálatos válásom című monodrámát, a Divadlo Na zábradlí pedig a Milada című színművet. Két kiállítás is vátja a közönséget: a Cseh Centrumban Ján Jindra fotói láthatók a Franz Kafka Prágája című sorozatból, a Design Factoryban pedig az utóbbi 20 év legérdekesebb prágai építészeti tervei, (t) PENGE Látni a halált Maurice Blanchot hihetetlenül alapos halál-rendszerét két flekken bemutatni lehetetlen vállalkozás. Több szépirodalmi, irodalomtudományi és non fiction kötet, egy egész életmű és életvitel áll mögötte. Az ember óhatatlanul is állandóan kívül marad mindenen. Ez a „lényegi” magányosság jelenik meg a Halálos ítélet című kisregényben. Az első fejezetben egy Orpheusz és Eurüdiké mítoszát idéző történet bontakozik ki a férfi elbeszélő visszaemlékezéseiből, aki a súlyosan beteg fiatal szerelme haláltusáját úja le, hogy azáltal rögzítse önmaga számára is az akkori események teljes igazságát. A fiatal nő legszemélyesebb időszakát meséli el, az utolsó heteit és halállal szembeni küzdelmét, miközben folyamatosan jelen van az eltávolítás gesztusa is. Gondolhatunk itt pl. a nő megnevezésére, aki pusztán J.-ként jelenik meg. Az eltávolodás és legszorosabb együttlét kettőssége határozza meg ezt az időszakot kettőjük között. A férfi a tények tudatában mégis elutazik hetekre szabadságát tölteni vidékre. Eközben levélen és telefonon keresztül tartják a kapcsolatot, mielőtt azonban újra szeméMAUR1CE BLANCHOT HALÁLOS ÍTÉLET lyesen találkozhatnának, pár órával előtte meghal a lány. A szereplők kapcsolataiban és tulajdonképpen az összes körvonalazódó történésen keresztül mindvégig a halál jut szóhoz. Bár a lehető legtermészetesebben része az életüknek, a halál tudata és mindent átható közelsége mozgat mindent és mindenkit, s egyúttal el is idegeníti, és távol tartja a férfit a kedvesétől. Megrázó ez az őszinteség, mely leleplezi kapcsolataikban az elhallgatások és hazugságok sorát, melyek mögött az a zsigeri szorongás húzódik, ami mindig elhalasztani, kitolni igyekszik a találkozást és a szembesülést a másikkal, illetve vele együtt az általa megtestesített elmúlással. Ezek az elhalasztások azonban nemcsak kifele érvényesülnek, hanem az énnel és annak vágyaival szemben is, így válik önmagától is folyton eltávolo- dóvá az elbeszélő - Blanchot szövegeiben örökösen visszatérő - „lényegi” magányosságra kárhoztatva. A halál megtapasztalása egyik legérzékletesebb leírásának kísérletét olvashatjuk a következő sorokban: „szeretnék arról írni, hogy müyen különös dolog a testek hidege: önmagában, társtalanul nem is olyan nagy. Ha megérintek egy kezet, miként azt most teszem, ha kezem elpihen egy másik kézben, ^ kritikai rovata akkor az a másik talán nem olyan hideg, mint az enyém, de hidegsége nagyon is mély, nem valamiféle felszíni kisugárzás, hanem átható, mindent átjáró érzés, és hívásának nem lehet nem engedni, követni kell a határtalan mélységbe, az üres és irreális mélybe, ahonnan már nem lehet visszatérni valamiféle külső érintéshez.” (73-74.) A halállal való találkozás leírásán túl mellbevágó a halál legyőzésének a lehetősége is. A halott lány szerelme megérkezésekor feléled, legyőzve és semlegesítve ezzel egy időre a halált. Itt talán nem is annyira ennek valódi megtörténte a kérdés, hanem inkább az, hogy ezt a „csodát” meddig követheti a beszéd és az elbeszélhetőség. Az elbeszélés során annak elmondásakor hasonlóan erejüket veszítik a szavak, amikor a férfi a kedvesét, hogy megszabadítsa szenvedésétől, gyógyszerekkel túladagolva visszasegíti a halálba. A regény második fejezetében ugyancsak meghatározó marad az idegenség és a halál megtapasztalása, mint ahogy a szorongás is, melyek nemcsak az elbeszélő évekkel későbbi életének és újabb szerelmi kapcsolatainak leírásában, hanem a regény nyelvi megnyilvánulásának horizontjában is alapvető tényezők. A töredékes beszéd és az ellentmondások generálta rendetlenség mögött mindvégig a személytelen és idegen kí- vülség húzódik. Ilyen értelemben sokszor a Blanchot-regé- nyek kapcsán nem is a megjelenített történet az igazán lényeges, hanem az, ahogy ezek a szövegek válnak magává a történéssé. Maurice Blanchot: Halálos ítélet. (Ford. Bende József). Kalligram, Pozsony, 2008. Értékelés:
