Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

2009-01-15 / 11. szám, csütörtök

6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2009. JANUÁR 15. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Az iparban leállt a bérnövekedés Pozsony. 2008 novemberé­ben gyakorlatilag megállt a ha­zai iparban alkalmazottak bér- növekedése. Míg az elmúlt idő­szakban éves egybevetésben esetenként akár 10 százalékkal is nőttek a bérek az ágazatban, addig 2008 novemberében a növekmény mindössze 0,4% volt-jelentette tegnap a statisz­tikai hivatal. Novemberben az átlagbér 24 814 korona (823,67 euró) volt. Az ágazat novem­berben már hanyatlott is, a ter­melés 7,1%-kal esett vissza, ez­zel párhuzamosan az iparban foglalkoztatottak száma no­vemberben 584 331 fő volt, ami 0,9%-kal kevesebb a 2007 no­vemberiadatnál. (ČTK) A KIA újraindult, a VW fékez? Zsolna/Pozsony. A zsolnai KIA Motors autógyár, amelyik a gázellátás akadozása miatt a múlt csütörtök óta nem üze­melt, tegnap újraindította a termelését, legalábbis az egyik műszakban - közölte Dušan Dvorák, a KIA szóvivője. A nagyszombati PSA Peugeot-Cit- roen ugyancsak csütörtök óta áll, és tegnap sem vették fel újra a munkát. A pozsonyi Volkswa­gen viszont hétfőn a karácsonyi üzemi szabadságot követően elkezdte a gyártást. Azonban lapértesülések szerint visszave­szi a tempót, például az Audi Q7-est a korábbi kettő helyett már csak egy műszakban állít­ják elő. (SITA, Hn) Negyedik magyar mobilszolgáltató? Budapest. A negyedik ma­gyar mobilszolgáltatóra kiírt tenderen a legtöbb szakmai pon­tot az Extemet és a Telekom4 ál­tal alapított DreamCom szerez­te. A Napi Gazdaság arról ír, hogy a dokumentumok szerint a szakmai szempontok alapján ez a cég kapta a legtöbb pontot, ám lehetnek más szempontok is, amelyeket figyelembe vesznek a döntéskor. Úgy tudják, az Exter- net és a Telekom4 által alapított társaság elsősorban az árbevé­tel-arányos díjazással érte el, hogy a négy induló közül az első helyre kerüljön. Még folyik a pá­lyázatkiértékelése, így a Nemze­ti Hírközlési Hatóság szóvivője még azt sem tudta megmonda­ni, hogy mikor lesz eredmény- hirdetés. (NGo,m) Megroggyant a cseh ipari termelés Prága. A cseh ipari termelés legfrissebb novemberi adatai brutális vészfékezésről tanús­kodnak, ugyanis éves szinten 17,4%-kal esett vissza az ipar ki­bocsátása (októberben 7,6%-kal esett vissza). Az előzetes várako­zásoknál sokkal gyengébb adat­ra érzékenyen reagált a cseh ko­rona, árfolyama 0,6%-ot gyen­gült. A cseh exportőrök és a na­gyobb vállalatok szenvednek az euróövezeti gazdasági lassulás­tól. A novemberi adatokat nagy­ban befolyásolta az a tény, hogy kevesebb munkanap volt 2008-ban ebben a hónapban, mint egy évvel korábban. (m, ú) 290 forint is lehet az euró? Budapest. Gyengébben nyi­tott a forint tegnap reggel, az eurót 277,70/80 forinton je­gyezték délelőtt a bankközi ke­reskedelemben, 1%-kal gyen­gébb forintárfolyamon az előző délutáninál. Délután a gyengülő kurzus miatt már 281,50-en állt. Egyes vélemények szerint a forint a 280-as határ áttörése esetén rövid távon akár túl is léphet korábbi leggyengébb ár­folyamán, a 286,40 forintos eu- róárfolyamon, és új ellenállási pontot kereshet 290 HUF/EUR közelében. (FN, m) Pénzinjekció a német gazdaságba Berlin. Németország hazai összterméke (GDP) a tavalyi 2. és a 3. negyedévben csökkent az előző negyedhez viszonyítva. Évtizede óta a legnehezebb helyzetbe került Németország a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság következtében, vélte teg­nap Angela Merkel kancellár, aki a kialakult helyzettel indokolta a kormány által elhatározott, nagyságát tekintve történelmi­nek számító gazdaságélénkítő csomagtervet. Az 50 milliárd eu- rós terv - a novemberben életbe léptetett, több mint 30 milliár­dos programmal együtt - az ed­digi legnagyobb efféle program Németország háború utáni tör­ténetében. A program magában foglalja az adómentes jövede­lemhatár megemelését, a legala­csonyabb adókulcs mérséklését 14%-ra 15%-ról. Ezen intézke­dések következtében egy két­gyermekes család átlagos éves elkölthető jövedelme mintegy 300 euróval emelkedhet. (MTI) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Anqol font 0,9083 Lenovel zloty 4,1440 Cseh korona 26,917 Maqyar forint 277,45 Bolqár leva 1,9558 Román lei 4,2880 Japán jen 117,66 Sváici frank 1,4761 Kanadai dollár 1,6144 USA-dollár 1.3173 VÉTEL ­ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,35-1,30 27,97-25,37 284,79-268,79 OTP Bank 1,36-1,28 27,38-25,84 283,41-267,06 Postabank 1,37-1,28 27,58-25,71­Szí. Takarékpénztár 1,37-1,28 27,34-25,92 287,51-262,74 Tatra banka 1,36-1,29 27,32-25,94 285,87-264,15 Dexia banka 1,36-1,29 27,46-26,07 284,95-270,51 Általános Hitelbank 1,36-1,29 27,42-25,90 284,79-268,79 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) 2008 első 9 hónapjában 20 646 lakás vagy ház építésének fogtak neki, ami abszolút rekordnak számít Tavaly lakásépítési lázban égtünk Pozsony. A gazdaság legfonto­sabb ágazatai közül 2008 vé­gén már csak az építőipar nem veszítette el a lendüle­tét. Ez meglátszik az épülő lakások számán: az év első 9 hónapjában 20 646 lakás vagy ház építésének fogtak neki, ami abszolút rekord. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Bár az elmúlt év összesített ada­tai még nem állnak rendelkezé­sünkre, az már most megállapítha­tó: 2008-ban a független Szlovákia történetének legnagyobb lakásépí­tési hulláma söpört végig az orszá­gon. 2008 első 9 hónapjában ugyanis 20 646 lakás vagy ház épí­tése kezdődött, ami meghaladja a 2006-ban elért korábbi csúcsot. Akkoriban 20 5892 lakás építésé­nek vágtak neki, ám ez az adat 12 hónapra és nem háromnegyed évre vonatkozik. Csak viszonyítási alap­ként jelezzük: 1996-ban 6443, 2002-ben 14 607, 2005-ben 19 796,2007-ben pedig 18116 lakás, ház megvalósítása rajtolt. Az más kérdés, hogy a 2008 szep­tember derekán a Lehman Brothers amerikai bankház összeomlásával rajtolt, pénzügyiből fokozatosan gazdaságivá váló és azóta csak mé­lyülő világválság mennyire fékezi le a folyamatot. Itt elsősorban arra gondolunk, hogy míg az elmúlt év első felében meglehetősen kedvező feltételek mellett lehetett jelzálog- hitelhez jutni, addig az utóbbi hó­napokban már szigorodtak a felté­telek, emelkedtek a kamatok, ami a már korábban felvett hitelek tör­lesztését is nehezítik. „A szigorúbb hitelnyújtási feltételek, a befagyó ingatlanpiac, továbbá néhány na­gyobb ingatlanfejlesztő távozása jelzi a fordulatot” - vélekedett Ja­roslava Zapletalová, a lakáspiac helyzetét vizsgáló egyik szakinté­zet munkatársa, hozzátéve: „Fel­merül a kérdés, vajon a már elkez­dett lakások hány százalékát feje­zik be.” Ez a fejlemény különösen a fővárosra vonatkozik, ahol az in- gatlanboom miatt a szűk piachoz viszonyítva túl sok luxuslakás, elő­kelő lakópark megvalósításába vágtak bele, ám a beruházások egy részére már nincs igény. A jelenlegi válság másrészt megtisztítja a pia­cot, a spekulánsok visszalépnek, az árak mérséklődnek, az építőipari alapanyagok árvágtája szintén megtorpan. A tavaly kezdett 20 600 lakás több mint egynegyede Pozsonyban és vonzáskörzetében épül, emellett a külföldi nagyberuházásoktól fel­pezsdült Nagyszombat és Nyitra is felpörgött. A lakásépítési láz legke­vésbé a Besztercebányai, a Kassai és a Trencséni kerületben élőket kapta el. 2008 első 9 hónapjában 11400 lakást, házat adtak át, ennek egyharmadát Pozsonyban. (P, só) Magyarországon a vártnál nagyobb lesz a visszaesés Németország visszalép a gazdasági hatalmak listáján Biztos nem nő az adóteher? Kína egyre nagyobb falat ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A 2009-es magyar ál­lami költségvetésben elfogadott -0,9 százalékos gazdasági vissza­esés helyett a gazdaság tényleges idei hanyaüása 2-3 százalék körüli lesz - mondta tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A megvál­tozott környezet miatt mindent új­ra kell tervezni - mondta az MTV Napkelte c. tegnapi műsorában. A kormányfő szerint nem lehet el­mozdulni az egyensúlyi pályáról, de ezen túlmenően egyetlen szám sincs kőbe vésve. Hozzátette: a vi­lággazdasági kilátások lényegesen rosszabbak annál, mint amit ősszel látni lehetett, és kisebb lesz a hazai infláció a vártnál, ezért mindent új­ra kell tervezni. Szakértők szerint a vártnál gyorsabb visszaesés miatt pótlólagosan legalább 200 milliárd forintot kellene előteremteni. Gyurcsány Ferenc kizárta az adó­emelés lehetőségét. Ma Magyaror­szágnak döntően növekedési prob­lémával kell szembenézni, erre rossz válasz lenne az adóemelés. Általános adócsökkentésre sincs viszont esély, de át kell rendezni az adóterheket - közölte a kormányfő, hozzátéve, a foglalkoztatáshoz, az adóügyekhez és a szociális szférá­hoz kell hozzányúlni, csökkenteni kell az állami kiadásokat. Gyur­csány szerint a tervezett változtatá­sokhoz a parlamentben is sikerül majd megszerezni a többséget. A kérés az lesz, hogy az ország lakói értik-e majd, miért van szükség a lépésekre, ületve a politikai riváli­sok engedik-e, hogy a kormány te­gye a dolgát, vagy, jobb esetben, támogatják - fogalmazott a politi­kus. Az önkormányzati rendszer re­formjáról azt mondta: erről is tár­gyal az MSZP elnöksége, de e terü­leten kisebbek a tartalékok, mint azt sokan gondolják. (M,NOL,ú) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Peking. Kína a bruttó hazai össz­termék (GDP) volumenét tekintve minden valószínűséggel a vüág harmadik gazdasági nagyhatalma lett (az Egyesült Államok és Japán után), megelőzve Németországot, miután a kínai statisztikai hivatal tegnap felfelé módosította a 2007-es gazdasági növekedésről szóló adatát, az eddig ismert 11,9%-ról 13%-ra. Ez 1993 óta a leggyorsabb ütem volt. Ez azt jelen­ti, hogy 2007-ben Kína hazai össz­terméke 25,73 billió jüan, a koráb­ban számítottnál 777,6 milliárd jü­annal több, azaz mai árfolyamon 2,8 billió euró volt. Németország­ban tavaly, azaz 2008-ban nominá­lisan 2,49 billió eurót tett ki a GDP (egybevetésül: Szlovákia éves össz­teljesítménye 70 milliárd euró kö­rül mozog). Kínában a tavalyi gaz­dasági növekedésről még nincs előzetes hivatalos becslés, de elem­zők szerint a GDP-többlet 9% körül alakulhatott. A német gazdaság ta­valy 1,3%-kal bővült, a 2007-es, 2,5%-os ütemről lassulva, ráadásul a növekedési ütem a tavalyi máso­dik és a harmadik negyedévben már csökkent az előző negyedhez viszonyítva, és elemzők a recesszió folytatódását váiják idén is. Egye­lőre a kínai gazdasági vezetés nem nyilatkozott a világranglista állásá­ról, mert meg akaiják várni a tava­lyi növekedés hivatalos adatait. Osszgazdaságának nagysága elle­nére Kína még mindig viszonylag szegény ország. 2007-ben az egy főre jutó nemzeti összjövedelem az Egyesült Államokban 46 040 dol­lár, az 1,3 milliárd lakosú Kínában mindössze 2360 dollár volt. A Vi­lágbank adatai szerint az egy főre jutó jövedelem tekintetében Kína a 132. helyen szerepelt a világ orszá­gainak sorában. (MTI/DPA) Az elmúlt év utolsó negyedében a három legnagyobb Pénzhegyek a ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tavaly októberben és novemberben a kereskedelmi bankokban elhelyezett lakossági megtakarítások volumene össze­sen 40,8 milliárd koronával (1,354 milliárd euró) nőtt - kö­zölte Ľubomír Koršňák, az UniC- redit Bank elemzője. Ez a lendüle­tes növekmény két tényezőre ve­zethető vissza: az egyik az euróra történő átállás, ami a bankokba csalogatta az otthon őrzött meg­takarításokat, a másik pedig a veszteségesen működő pénzügyi befektetési alapokból kiáramló pénz átcsoportosítása. A banki elemző szerint a vizsgált időszak­ban a pénzügyi alapokból történt nettó pénzkivétel volumene elérte a 27,6 milliárd koronát (916,2 millió euró). „Azt feltételezzük, hogy a kivont pénzmennyiség döntő hányada a kereskedelmi bankokban kötött ki“ - vélekedett Koršňák. Az UniCredit Bank úgy becsüli, hogy 2008 derekán a párnacihából „pámacihában“ legalább 30 milli­árd korona lapult, ebből novem­berig az euró hatására 7,5 milli­árd kötött ki a bankokban. Bár a decemberre vonatkozó összesített adatok még nem ismeretesek, a bank úgy becsüli, az év utolsó hó­napjában további 35-40 milliárd korona (1,16-1,33 milliárd euró) áramlott a pénzintézetekbe. A képhez hozzátartozik, hogy en­nek jelentős része 2009 első ne­gyedében újra a lakosság zsebébe kerül vissza. Nem kizárt, hogy a banki szak­értő még alá is becsülte a lakosság által bankbetétekre, folyószám­lákra helyezett összeget, ugyanis csak a három legnagyobb hazai bank 2008 utolsó három hónap­jában együttesen 74,5 milliárd koronával növelte lakossági pénzállományát. Konkréten a Szlovák Takarékpénztár 30 milli­árd koronát könyvelt el, az Álta­lános Hitelbank (VÚB) 24,5 milli- árdot, a Tatra banka pedig 20 mil- liárdot, és akkor a többi pénzinté­hazai bankba közel 75 milliárd koronát tettünk be Az euróra történő januári átállás kiszippantotta a fiókok mélyén lapu­ló, esetleg a pénztárcában szunnyadó koronákat. December utolsó nap­jaiban az ügyfelek naponta annyit pénzt helyeztek el bankfiókokban, amennyit máskor egy átlagos hónapban. (Peter Žákovič felvétele) zet adatai még nem is vettük fi­gyelembe. „December utolsó nap­jaiban az ügyfelek naponta annyit pénzt helyeztek el fiókjainkban, amennyit máskor egy átlagos hónapban” - szemléltette a meg­takarítások intenzitását Štefan Panenka, a takarékpénztár illeté­kese. „Csak decemberben 14 mil­liárd koronát könyveltünk el” - nyilatkozta Alena Walterová, a VUB szóvivője. (SITA, P)

Next

/
Thumbnails
Contents