Új Szó, 2009. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-14 / 10. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2009. január 14., szerda 6. évfolyam, 2. szám Türelem van az eures frontokon Az aprótól szabadulnánk, de a boltok nem kötelesek korlátlanul elfogadni 22. oldal Őfelsége Klein Lajos Alexander Dubčeket is kiszolgálta egy bajcsi vadászat után 24. oldal 27. oldal A beugró tárnokiak diadala Büntetők döntöttek a csallóközi futballelit teremtornáján Százéves az Ótátrafüredről (Starý Smokovec) induló magas-tátrai siklóvasút. Az eredeti tarajkai siklóvasút még Magyarországról érkezett a Magas-Tátrába. A magas-tátrai vasútvonalak megteremtésében úttörőszerepet játszó poprádi cég, a Matejka és Kriger (Matejka Vince és Kriger Vilmos) rendelte meg az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén működő legendás Ganz gyárból. Hosszú évek előkészületei után a sikló 1908. december 20-án szállította az első turistákat Ótátrafüredről Tarajkára. Az 1897-ben megnyitott Csorbatói Fogaskerekű Vasút után 1908-ban elkezdődött egy Popráddal való közvetlen összeköttetés kiépítése is. A vonal 1912-ben készült el. Első pillanattól fogva elektromos motorvonatok közlekedtek rajta. (SITA-felvétel) JEGYZET Büszkén fagyunk meg? KÖVESD! KÁROLY Országjáró útjain sok mindent megtapasztal az ember. Például azt, hogy milyen komfortban élnek az emberek; van-e kifogástalan ivóvizük, hol tart egy-egy településen az orvosi ellátás, megoldódik-e végre a Csallóközben is a szennyvíz kérdése, vagy mivel fütenek falvainkban. Települések sokaságában fordultam meg az utóbbi években, s Csallóköztől Bodrogközig azt tapasztaltam, hogy a gázfűtésre való átállást eleinte örömmel élték meg az emberek, majd az évek múlásával, a gázszámla drasztikus növekedésével egyenes arányban ment el a kedvük tőle, és állították vissza a fa- és széntüzelésű kazánokat háztartásaikban. Már ahol lehetett. Aki - ha nem is előrelátásból, de szükségből - így tett, annak kevesebb félnivalója volt az elmúlt napokban, mert nem függött az országos hálózattól. Mire ez a jegyzet megjelenik, talán újra lesz gáz Szlovákiában. Vagy nem lesz. Most éppen, amikor az íróasztalomnál ülök, és óránként megtapogatom a radiátort, van-e még élet benne, napok óta üresen hörögnek a gázvezetékek kelettől nyugatig. Pontosabban nem üresek, mert az a kevés tartalék mocorog bennük, ami életben tartja az egész rendszert, és ami az okosok szerint tíz napra elegendő. Ha elfogy, s az oroszukrán vita nem nyer megoldást, ölelgethetjük a hideg fűtőtesteket. A nagyüzemek többsége vagy leállt, vagy azt figyeli, mikor jön az állami felügyelet a büntetéssel. A kassai vasmű kéménye nem ontja a füstöt, az ország gazdasági pilléreinek számító KLA, Peugeot egymás után áhította le gépsorait. (Ilyenkor derül ki, mennyire sebezhető egy ország gazdasága, ha egy iparágra épül.) Robert Fico kormányfő ugyanakkor éppen büszkén jelentette be: újra beindítja a jászapáti atomreaktor leállított blokkjait, s a döntés felelősségét halált megvető bátorsággal magára vállalja. Mi juthat eszébe üyenkor a szlovákiai magyarnak? Hogy egy tavaly végzett közvélemény-kutatás szerint a szlovenszkói magyarok hetven százaléka volt büszke arra, van szerencséje Szlovákia polgárának lenni. S tette mindezt annak dacára, hogy Dunaszerdahe- lyen magyar szurkolókat vertek a rendőrök, hogy a Malina-ügy csak nem zárult le megnyugtatóan, s hogy a szlovák kormánykoalíció egyik legnagyobb gondja az, milyen nyelven használják a szlovákiai magyar gyerekek a földrajzi neveket. Pontosabban, a felmérés még a szerdahelyi cirkusz és a tankönyvvita előtt készült. Ugyanakkor a szlovákiai magyar polgárok sejtésem szerint nem elsősorban arra voltak büszkék, hogy ebben az országban élnek, hanem egyszerűen nyugtázták az ország gazdasági eredményeit, azt pedig el sem tudják képzelni, hogy másutt élnének, mint a szülőföldjükön. Másrészt a közvélemény-kutatás arról árulkodik, hogy rosszul feltett kérdésre csak rossz választ lehet adni. Kíváncsi volnék, ha mostanában tennék fel ugyanezt a kérdést a szociológusok, milyen lenne az arány? S vajon büszkék lennének-e a vajdasági magyarok Szerbiára, ahol egy napi tartalék sem volt földgázból, egyszerűen azért, mert Szerbia is inkább háborúzott, mintsem az ország fejlődésével, polgárai jólétével törődött volna. Valószínű, hogy a bulgáriai magyarok (ha volnának ilyenek) sem lennének mostanában büszkék kormányukra és országukra, amiként a boszniai és a macedón polgárok keble sem dagad a büszkeségtől. Mert hiába van januártól eurónk, és hiába ragyog az arcunk a büszkeségtől, mostanában ezekkel az országokkal tartozunk egy csoportba. Szlovákia meglétének másfél évtizede alatt egyetlen kormánynak sem jutott eszébe, hogy az orosz gázfüggőség kérdésével kezdjen valamit. Még akkor sem esett le a tantusz, amikor 2006-ban Putyi- nék másodszor zárták el a gázcsapot. Hogy ez mitől van, nem tudom. Talán a hagyományos oroszbarátság teszi, talán így diktálja valamilyen lobbi érdeke. Elég körbepillantani, hogy lássuk, a szomszédoknak nincsenek üyen gondjaik. Sem a cseheknek, sem az osztrákoknak, de még a lenézett magyaroknak seni. Csak a Balkán népeinek. Meg nekünk, büszke szlovákiai polgároknak, akik kénytelenek voltunk konstatálni, hogy a fák nem nőnek az égig. Néhány nap alatt kiderült, hogy politikai és gazdasági előrelátás, az ország ötmillió polgárának biztonsága tekintetében bizony Európa sereghajtói vagyunk. Talán ha közjogi méltóságaink, kormányaink és parlamentjeink több előrelátásról, államfői bölcsességről, polgáraikkal szembeni nagyobb felelősségről adtak volna tanúbizonyságot, ma nyugodtabban tapogatnánk a radiátorokat, és jól- esően konstatálnánk, hogy Szlovákiában valóban nyugodtan lehet élni, mert a jövő kiszámítható és tervezhető.
