Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-27 / 297. szám, szombat

Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: R1QUET GONDOLATAI 27-én reggel azután úgy lépett be megint a szalonba, mintha csak öt perccel előbb beszélgettünk volna egymással. VERNE GYULA: NEMO KAPITÁNY 2008. december 27., szombat 2. évfolyam 50. szám Mondtam is neki, hogy az állategészségügy felvirágoztatása érdekében igazán közelebb kerülhetnénk egymáshoz éjszakára... Hány foga van a mosónénak? Még javában tart az évérté­kelés a befőttesüveggyár- ban, de kissé (nem is any- nyira kissé) meguntam, il­letve kezdtem már beleful­ladni a beszédek özönébe. SZÁVAI ATTILA Kissé kedvetlenek vagyunk pá­ran az ilyen évértékelések előtt, vagy ahogy nevezni szoktuk, olya­nok ezek a vállalati rendezvények, állagra és tartalomra, mint fél ton­na gumiharisnya, ha megtöltik nedves téglaporral. Ezt az iroda­lomfoglalkozáson találtuk ki. Meg is nyertük az egyhetes in­gyen tízórait a menzán, ahol mos­tanában már nem úgy főznek, mint egy gyűjtőtáborban. Hamar rájöt­tünk, hogy a vállalati élet kedvező hatással van a vállalat irodalmi életére. Gyakran foglaljuk, úgy­mond, imáinkba a vállalatot, így hát az évértékeléseket nevezhet­nénk szavalóversenynek is, pláne szépkiejtőnek. Nevezzük is rende­sen. Hívtuk derítőnek is, de mivel erről többeknek más is eszébe ju­tott, hát felhagytunk a derítőzés­sel. Az igazgató beszéde többször visszatért dramaturgiai szem­pontból ahhoz a sarokigazsághoz, hogy „pártsemleges és ideológiai tekintetben is makulátlan befőt- tesüvegek” gyártása a cél. Ilyesmit már sokszor hallottam. Ha van kedved, elmesélek valamit, csak gyere kicsit félre, ne itt ácsorog- junk az ajtóban. Hét rossz fogról van szó, illetve lesz. Figyelj. Dolgoztam én már mindenhol, ahol lehet, meg ahová politikailag befértem a keretbe, főleg hogy po­litikailag semmi nem érdekel. Fe­lőlem aztán gondolhatnak akár­mit, hidegen hagy a politika, annyira érdekel, mint a szegregált villanyhajtású mamuszmelegítő, gondolhatod. Az ilyen ötleteimre amúgy gyakran lecsapott az ál­lamvédelem. Aztán nem győzték írni a vallomásaimat, a kisasszo­nyok gépeltek, mint a géppuska, volt, amiben kémműholdakat programoztam a fészerben, hiába mondtam nekik, hogy akkora ott az ólszag, mint másfél mázsa disz­nóban, szendvicset kenni nem le­het ott, nem hogy műholdazni. De nem. Azt mondták, veszélyes va­gyok az államra, amit csak azért hittem el elsőre, mert tényleg gyakran vagdostam össze magam korábban, borotválkozás közben. Mindig attól ugrott meg a kezem, ha az asszony mozgalmi nótákat kezdett énekelni, miközben tyúkot kopasztott a konyhában. Utána már nem is tudtam másra gondolni az állami rendezvények éneklős részeinél, csak az ázott toll szagá­ra, meg az asszony szép kövér ke­zeire, ahogy folyik szépen le a gő­zölgő toll-lé a vödörbe. A párttit­kárról meg a többi politikairól meg már csak az jutott eszembe, hogy talán csak erőltetik az egészet, mint gatyába a tehenet, és úgy is állt rajtunk szocializmus, mint disznón a tüllszoknya. Az meg a másik baj volt, hogy ezeket el is mondtam, ha más nem, odakint a tyúkoknak. Az egyik télen olyan tollfosztást rendeztük a konyhá­ban az asszony barátnéivel, akkora volt a jókedv, hogy ránk hívták a csendőrséget. Azt hitték (vagy csak remélték), kémképzés van ki­alakulóban, meg hogy gyanús ez a sok toll. Hiába mondtuk nekik, hogy a nagy állami bölcseletekkel mégsem tömhetjük ki a párnákat, semmi tartás nem lesz, amit a fe­jünk alá tehetünk az éjjelre. A kial­vatlanságtól, a nedves mellkasú szuszogástól meg a forgolódástól egyik ország sem lett még előbbre. Hiába. Nem értették meg. Ekkor kerültünk az asszonnyal az állat- gyógyászati gyárba, mint egyfajta átnevelőtelepre. Az asszony elsőre arra gondolt, a sok baromfi jelen­tett fel minket, az állam már min­denkit képes beszervezni, talán még állatokat is, amekkora disz­nók. így kerültünk az állami oltó­anyag-termelő intézethez, ahol az első héten takarmányozási táblá­zatokat készítettünk, hiába ellen­keztünk, hogy annyit értünk a táb­lázathoz, mint az éjszakai horgá­szathoz. Első éjszaka a gyárban ta­lálható emlősök életkorát kellett előbb saccolással, később szaksze­rűen meghatározni, eszembe ju­tott az a szó, hogy évgyűrű, de tud­tam, hogy nem lesz jó, tehát nem mondtam ki hangosan. Még az asszony előtt sem. Vicceltem is az asszonnyal, hogy az első emlősál­lat, aminek itt saccügyileg megha­tározom az életkorát, az te lennél, Ilonkám, de csak én röhögtem. Az asszony szerint, ha nem feltű- nősködünk, meg nem csinálunk fe­lesleges bonyodalmakat, egészen jó sorunk lehetne itt az oltóanyag­termelő intézetben, vagy ahogy én neveztem, szuriszövetkezetben. Ezen is csak én nevettem. Valahogy kiment az asszonyból a humorérzék, amióta belemen­tünk az átnevelésbe. Sőt, egészen belejött a dologba, akkora lett benne az elhivatottság, hogy ami­kor elkezdődött a leendő állator­vosi sikerekben gazdag boldog új esztendő, ahogy a gyűlésen mond­ták, úgy simogatott meg este, mint egy bivalyt. Mondtam is neki, hogy az állategészségügy felvirágozta­tása érdekében igazán közelebb kerülhetnénk egymáshoz éjszaká­ra, hátha újra mélyíteni lehetne a korábbi kellemes és gyümölcsöző kapcsolatot itt az intézményben. De mint kiderült, ekkor a felesé­gem inkább a juhok varas szájfájá­sára gondolt, majd a szarvasmarha életkorának jellemzőire, köldök­csonk leesik, foghús metszőfogról letolódik, a szarvcsap felett a szaru kifejezett (de még nem befejezett, he-he), szegletfogak kihasadtak, szarvgyűrűk jól kivehetőek. Felemelt mutatóujjal, mintegy fenyegetően folytatta, hogy a leg­több tehén nem borjazik évenként, s így a szarvgyűrű is kevesebb. Rit­kább borjazásra akkor következ­tethetünk, ha a szarvgyűrűk közti távolság nagyobb a normálisnál. Erre meg én mondtam, hogy édes fiam, talán nem vagy te normális. Ezzel az erővel a mosott ruha gyűrődéseiből meg lehetne állapí­tani, hogy hány lyukas foga van a mosónénak. Aztán kiderült, hogy végül is tényleg lehet következtet­ni. Utánajártunk, tényleg hét rossz foga van a mosónénak, hiába akart hátrálni, hogy márpedig az ő szá­jába még az atyaúristen is ritkán nézhet be, nem még mi zseblám­pával, fakanálnyéllel, pláne hajnal kettőkor. És tényleg hét. Úgy is állt rajtunk szocializmus, mint disznón a tüllszoknya... (Kép: AFP Photo/Barbara Sax)

Next

/
Thumbnails
Contents