Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-23 / 296. szám, kedd
12 Karácsonyi vendég ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 23. www.ujszo.com Háromszor vett részt a Szombat esti lázban s mind a három alkalommal színésznővel táncolt Angyal András. Legutóbb Udvaros Dorottyával. Januártól azonban már újra versenytán- cosként gyakorol. Angyal András: „A nemzetközi versenyeken olasznak néznek, pedig nincsenek rokonaink délen. Szlovákiában viszont igen. Tallóson, Hidaskürtön és Galántán..." Egész évben frakkban táncol, de rollerrel közlekedik SZABÓ G. LÁSZLÓ Eddig kétszázhatvan magyarországi és nemzetközi versenyen vett részt, egyebek mellett Olaszországban, Franciaországban, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában, s a negyvenöt aranyérem mellett több tucat ezüst- és bronzérmet nyert. Angyal létére ördögi gyorsasággal érkezett Egy helyes kis olasz rollerrel. Szinte látom, ahogy végigsuhant néhány budai utcán. Feketében, piros járgánynyal... senki sem mondhatja, hogy nem ad a formára, a stílusra, hogy a megjelenést figyelmen kívül hagyja. De a „nyitókép” a táncban is fontos. Ki a jó partner egy ilyen televíziós szórakoztató műsorhoz, mint amilyen a Szombat esti láz? Az, aki már tudja, mi a jive vagy a rumba, vagy inkább az, aki még egyiket sem táncolta, de gyorsan tanul és jól formálható? Embere válogatja. Dorottya nem tanult táncolni, csak mozgásórákra járt, még a színművészeti főiskolán. Ami teljesen más. Az viszont mindenképpen előnynek számított, hogy már gyakorolt balettrúd mellett, képes spiccre állni, kinyújtani a lábát... persze a balett és a versenytánc két különböző műfaj. Mondjuk azt, hogy némi plusszal indult a nulláról. Ehhez képest minden este remek teljesítményt nyújtott. Mivel kezdték az első gyakorlatot? Mivel az első táncunk a szamba volt, annak az alaplépéseit tanítottam meg vele. Természetesen nem a legnehezebb lépésekkel kezdtük, hanem az alap elsajátításával, ami egy rugózó mozgás. Arra építettem aztán az első figurákat, miközben lestem, figyeltem, milyen hányba halad, mit érez és mit nem. Bár szobrász még nem voltam soha, úgy gondoltam, kezemben egy formálható anyag. Egy carrarai márvány. S mivel annak is van egyfajta keménysége, vigyáznom kell, nehogy megpattanjon, vagy ami még rosz- szabb, nehogy széttörjön. Keresem rajta azokat a pontokat, ahol bátranvéshetem, faraghatom. Megnézte őt színpadon, hogy felméije, milyen a hajlékonysága, a ritmusérzéke, a vérmérséklete? Először az interneten keresgéltem anyagot róla, s miután találkoztunk, beültem az Abigélre a Fővárosi Operettszínházba. Zenés darabról lévén szó, abban van néhány táncjelenete is. Megnyugodott, miután látta, hogyan teljesít, vagy épp ellenkezőleg, úgy gondolta, lesz vele dolga elég? Nem izgultam. Láttam ugyanis, hogy Dorottya nagyon lendületes és nagyon energikus színésznő. Egy-két elemet be is akartam rakni abból a táncból, vagy legalább valami hasonlót, hogy elsőre, a szambával könnyebb dolga legyen. De aztán nem volt szükség erre. Az energikus női mozdulatok, például a szoknyaemelgetések nagyon jól állnak neki, és a lábát is kitűnően használja. Ezek szerint mindenkinek ez sem áll jól. Mindenkinek más áll jobban. Lehet, hogy ez is, de lehet, hogy ez éppen nem. Van, aki a kezét vagy a csípőjét használja jobban, s akkor azt kell kiemelni. Az ötletek terén meddig jutott el vele? Melyikük húzta meg a határt, hogy „eddig és innen egy lépéssel sem tovább”? Hol volt az a pont, amelyet már akkor sem tudtak volna továbblépni, ha megfeszülnek? Az elején még volt köztünk egy kis harc. Ki harcolt kivel? Dorottya tudja, mit akar. Van elképzelése. Mondhatnám: határozott elképzelése van mindenről. S az baj? Nem baj, csak eleinte nehéz volt összecsiszolni azt, amit ő akar és azt, amit én kértem tőle. Mert nekem is határozott elképzeléseim voltak. Ebből volt a harc, hogy milyen módon próbáljunk, és mit vigyünk bele a táncba. Igyekeztünk meggyőzni egymást a saját igazunkról. Ott volt a katjai között egy Kossuth-díjas színésznő, a világ egyik legjobb színésznője, aki a Csók, anyu!-ban nyújtott alakításáért Moszkvában Robert de Nirótól vette át a legjobb női alakítás díját, s akivel el kellett hitetnie, hogy az lesz a jó, ahogy ön gondolja. Bizonyos dolgokban természetesen hajlítható vagyok, abban viszont, amiről úgy gondolom, hogy az úgy jó, ahogy én akarom, nem adom meg magam. Azt én tudom jobban. Hány éve van már a versenytáncban? Tizenöt vagy tizenhat. S közben más nem is volt? Csak előtte. Karatéztam. Aztán abba kellett hagynom a térdem miatt. Karate és versenytánc? Két különböző világ. Szerintem nem is annyira. Itt az erő, ott a finomság, az elegancia. De a szemlélet a karatéban is hasonló. Mindkettőhöz fegyelem kell, hiszen a testemmel bánok itt is, ott is. A karate sem a verésről szól, teljesen más a filozófiája. Kitartás, odaadás és akarat kell ahhoz is, a mozgás finomságán kell dolgozni abban is. Nem feltétlenül akkor jó az ütés, ha elvakul az ember, ha fizikálisán üt. Lehet, hogy éppen a finomságban van az erő. Az orvos mindenesetre azt tanácsolta, inkább a táncot válasszam. Tizenkét- tizenhárom éves lehettem. Tangót és cha-cha-chát írt fel receptre? Én már akkor táncoltam. Akkor nem az történt, hogy valami egészen másba kellett kezdeni. Tehát nem dőlt össze a világ. Kicsit csalódott voltam, mert szerettem a karatét, jó lett volna öveket gyűjteni, de nem okozott gondot, hogy a tánccal folytattam. Egy-két év után már versenyekre jártam. Ez volt a fordulópont. Közönség előtt küzdeni. Addig a technika nem nagyon érdekelt, inkább az érzelmi része a táncnak, de miután egymást követték a versenyek, egyre jobban belemélyedtem. Eleinte inkább a standard táncokat éreztem közelebb magamhoz, most viszont már inkább a latin táncokban versenyzek. De a standard táncokat is szeretem, sőt a tíztáncot is, ami a kettő együtt. Öt meg öt. A tíz között biztosan van egy, amelyet a legközelebb érez magához. Igazából mindig a pillanatnyi lelkiállapotom szerint választok, de a Biztosan. S egy szólót, amelyet Baris- nyikov táncol? Azt is. Akkor még egy nevet mondok: Joaquin Cortés. Engem minden műfaj érdekel. A klasszikus balett, a kortárs tánc, a flamenco... pokat töltöttünk együtt Doroty- tyával. Ez alatt a pár nap alatt össze kell szednem magamat, jólesik a pihenés, hogy aztán Szvetlánával folytatni tudjuk. A környező országokban, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában nagyon nívós versenyek vannak. Gőzerővel kell dolgoznunk, hogy helyt álljunk. próbálni. Élvezem, ha ismereden területeken járok. Főleg egy idegen városban. Higgadt, fegyelmezett, megfontolt embernek látom. Ez is változó. Van, amibe egyből belevágok, szinte gondolkodás nélkül, máskor meg hetekig rágódom bizonyos dolgokon. Vagy azonnal elutasítok valamit. Elsőre Karácsonyra? Előfordulhat. Bár két rollerem van, egy közepes és egy nagy, régi vágyam egy háromkerekű. Lehet, hogy most meg is veszem. Micsoda idők! Már az angyalok is rollerrel közlekednek. Nincs praktikusabb egy jó kis rollernél. Elég, ha én „tankolok”, a hónom alatt is elfér. jive valahogy akkor is kilóg a sorból. Azt nagyon szeretem. A vonásai alapján én mindenképpen valamelyik latin táncra tippeltem. A nemzetközi versenyeken általában olasznak néznek, pedig nincsenek rokonaink délen. Szlovákiában viszont igen. A nagypapám sokáig ott élt, anyai ágon még most is vannak rokonaink Tallóson, Hidaskürtön és Galántán. Végignéz egy portréfilmet a televízióban, ha például Rudolf Nurejevről szól? ... egy afrikai törzsi tánc? Az is. Mindenből tanulok. Táncpedagógusi diplomám van. Biztos eljön az idő, amikor már csak tanítani fogok. A Szombat esti láz mire volt jó? Hogy lássam: egy ilyen versenyben az sem elég, ha mindent beleadunk. S most, hogy vége... ... Szvedanával, aki szentpétervári, már készülünk a következő versenyünkre. Fél éve táncolunk együtt. Fárasztó volt a Szombat esti láz, intenzív hónaCsak úgy mellékesen: egy Angyalban mennyi az ördög? Fele-fele arányban. Az iskolában például jó tanuló voltam, de szélsőségesen öltözködtem. Feketében jártam, nagy bakancsban, felnyírtam a hajam, rockot és métáit hallgattam. Nekem ez fel sem tűnt, csak a többieknek. A feketét ma is szeretem, de a külsőm már más, és a zenében is a szép, tiszta dallamokat keresem. Kurázsi? Remélem, abból is van bennem. Előfordult már, hogy meglepődtem magamon. Szeretek mindent kinem is nagyon tudok nyitni, ha ismerkedem. A karácsonyi ünnepekhez hogyan viszonyul? Az ajándékvásárlást nem bonyolítom. Az utolsó napon vásárolok, amikor már lecsengett a nagy rohanás. Az ünnepeket a családommal töltöm. Ami standard nálunk, az a halászlé. Nem vagyok annyüa édesszájú. Ha a bejgli és a halászlé közül kellene választani, akkor biztos, hogy az utóbbi mellett döntök. Önmagát is megajándékozza?
