Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-23 / 296. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 23. Kultúra 9 Örkény István drámájának legendás prágai színpadi változatát most már DVD-n is kiadták Macskajáték a cseh íilmpiacon (Somogyi Tibor felvétele) Előbb bakelitlemezen, ké­sőbb CD-n, most pedig DVD-n is megjelent a prá­gai Nemzeti Színház Szé­kely Gábor rendezte, le­gendás Macskajátéka, amelyet Örkény István adott a világnak. SZABÓ G. LÁSZLÓ Amikor 1982-ben a Supraphon lemezkiadó vállalat az előadás és a neves szereplőgárda - Dana Medrická, Vlasta Fabianová és a többiek - széles rajongótáborának nagy örömére hanghordozóra tet­te Örkény István remekművét, a Tyl Színházban (ma Rendi Szín­ház) futó darab már nyolc éve műsoron volt. 1974. február 7-én mutatták be a Nemzeti Színház prózai társulatának épületében. Ekkora sikerszériát nem ért még meg előadás Prágában: négy- százháromszor játszották, és minden egyes alkalommal telt ház előtt, s csak az Orbánnét alakító, zseniális tehetségű Dana Med­rická 1983. január 21-én bekö­vetkezett halála vetett véget e pá­ratlan sikersorozatnak. Az elő­adás televíziós felvételének DVD- változata most azokat is megör­vendezteti, akik - korukból ere­dően - csupán a legendát ismerik, magát a nagy hírű előadást azon­ban ez ideig nem láthatták. Azok­nak pedig, akik évtizedek óta meghatározó színházi élmény­ként őrzik Székely Gábor prágai vendégrendezését, most egy igazi ereklye kerül a kezükbe, hiszen a karácsonyi piacra megjelentetett DVD fényes emlék a múltból, egy kiváló minőségben megőrzött színházi produkció a hetvenes­nyolcvanas évekből. Radnóti Zsuzsát, Örkény István feleségét először az előadás szí­nes, szerteágazó háttértörténeté­ről kérdezem. ,Á legősibb pillanat: látogatóba mentünk Szentendrére Vas Istvá- nékhoz. Felesége, Szántó Piroska és húga, Panni mesélték, hogy mit szoktak játszani, ha nagyon jókedvűek voltak. És meg is mu­tatták. Ahogy ők mondták: macs- káztak. Tüneményes volt a játék: két idősödő asszony egymást ker­geti a szobában, s mint két macs­ka, jókat nyávognak. Mi ezen na­gyot szórakoztunk Istvánnal, s ő ezt elrakta az agyában. Hogy fel is írta vagy csak megjegyezte, nem tudom, de nem is fontos. Sokkal lényegesebb ugyanis, hogy ami­kor a hatvanas évek elején felhív­ták őt a filmgyárból, hogy újon va­Radnóti Zsuzsa: „Prága volt a csúcs... lamilyen forgatókönyvet, elővette ezt a történetet és megírta. Aztán mégsem kellett a filmgyárnak. El­vetették. Nem tartották különö­sebben érdekesnek. István azon­ban elhatározta: ha már ennyit dolgozott rajta, megírja kisre­génynek. így született meg a Macskajáték prózai változata. Mi­vel a regénynek nagyon szép sike­re volt, a színházak is felfigyeltek rá. A Huszonötödik Színház, Gyurkó László vezetésével, akko­riban futotta csúcsformáját. Gyurkó fel is hívta Istvánt, hogy el van ragadtatva a kisregénytől, s szeretné színpadra vinni. István viszont úgy érezte, s ezt közölte is vele, hogy ő nem tudja átírni a művet, mert nem érez benne drámát. Gyurkó azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Ő majd csinál belőle valamit, mondta. Nem út hozzá semmit, de egy ki- vágásos technikával formát adott a színdarabnak. Amikor István el­olvasta, meg volt elégedve vele. De mi legyen a szereposztás? A Huszonötödik Színházban akko­riban csupa fiatal színész dolgo­zott, s mivel lehetetlen volt kiosz­tani a szerepeket, elegánsan le­zárták az ügyet.” A folytatás már Szolnokhoz és Székely Gáborhoz kötődik, aki akkoriban állította színpadra Ör­kény István másik remekét, a Tó- tékat. „Megmutatta neki István ezt a félig dráma, félig próza szöveget, Székely Gábor pedig annyira fel­lelkesedett, hogy el is indult köz­tük egy nagyon kemény munka. Gábor tanácsait megfogadva Ist­ván új jeleneteket írt a darabhoz, kihagyott és változtatott, és így született meg aztán a Macskajáték végleges formája, amelyből Szol­nokon csodálatos csillagzat alatt remek előadás született. Hegedűs Ágnes játszotta Orbánnét, Koós Olga Gizát, Bodnár Erika Egérkét. Dana Medrická az előadás egyik drámai pillanatában Amit István később, a Pesti Szín­házban bemutatott (és 365 alka­lommal játszott) Macskajáték Or- bánnéjáról, Sulyok Máriáról írt, hogy egyszerre egy királynő fen­ségével és egy mosónő közönsé­gességével játszotta a szerepet, az Hegedűs Ágnesre is érvényes volt. Székely Gábor pedig tudta - és ez nagyon fontos a további történet kapcsán, amikor külföldön játsszák a darabot -, hogyan kell megteremteni azt az egyensúlyt, amely István darabjaiban mérhe­tetlenül fontos. A tragédiának és a komédiának azt az egyedi keve­rékét, ami nála minden történet­ben jelen van. Ha egyik oldalra billen az előadás, akkor kevésbé jó bulvárdarabnak tűnik, ha vi­szont a tragikum felé megy, akkor pedig túl kevés. A kettőnek az egyensúlya kell ahhoz, hogy az előadás igazán nagyszerű legyen. És ezt találta meg Székely Gábor Szolnokon, s ezt vitte aztán to­vább Budapestre majd Prágába.” A prágai Macskajáték sikere rengeteg kaput nyitott Örkény István előtt a világban. Varsóban és Párizsban nem tudták megtar­tani a szöveg egyensúlyát, sem itt, sem ott nem született nagy erejű előadás, hiszen sem a lengyelek­nél, sem a franciáknál nem járt együtt az a bizonyos bűvös hár­mas, ami a prágai siker együttha­tója volt. A jó fordítás, a jó rende­zés és a megfelelő színésznő kivá­lasztása. A Tyl Színház előadását Radnóti Zsuzsa és Örkény István felvételről látta. „Megrázó élmény volt, de gyönyörűségében megrázó - em­lékezik Radnóti Zsuzsa -, István­nak pedig nagyon nagy elégtétel. Bizonyítéka annak, hogy külföl­dön is működik a darab. Nagy ú a fájdalmára, mert ebből tudta, hogy nem a darabbal van baj, mi­után átlépi az ország határát, ha­nem csak szerencsés csillagállás kell hozzá, ami Prágában meg­adatott. Ahol ugyanúgy minden összejött, hasonlóan működött a darab, mint itthon. Ez nagyon nagy boldogság volt számára. Mi­közben tudta: milyen komoly munkát végzett Székely Gábor. Ugyanis már elkezdték a próbákat Prágában, amikor kiderült, hogy müyen pontatlan fordítást kapott. A színészek nem is igazán értették a szöveget, újra kellett fordítani a darabot. A másik fordító, Fran­tišek Štír aztán hibátlan munkát adott Gábor kezébe. Gyönyörű, apró részletekből áll össze ez a legenda.” Prágában azóta kétszer is be­mutatták a Macskajátékot. Előbb a Vinohrady Színházban, majd a Divadlo na zábradlí vitte színre. Csehországban még tíz városban került közönség elé, Szlovákiában pedig legutóbb Eperjesen állítot­ták színpadra. De játszották Ko­lozsváron, Újvidéken, Szófiában, Szevasztopolban, Lódzban, Buka­restben, Stuttgartban, Weimar- ban, Berlinben, Frankfurtban, Bochumban, Triesztben, Szentpé- tervárott, Moszkvában, Bécsben, Ankarában, Ljubljanában, Rómá­ban, Tallinban, Rigában, Vilnius­ban, Permben, Minszkben, Brüsszelben, Minneapolisban, To­rontóban, Washingtonban, New Yorkban, Buffalóban, Cleveland- ben, Detroitban, Kansas Cityben, Michiganben. „De a csúcs Prága volt” - állapít­ja meg Radnóti Zsuzsa. Székely Gábor és Dana Medrická a próbán (Jaroslav Svoboda felvételei) TOLLVONÁS Barázdált hangok TALLÓSl BÉLA Vártam. Csöndesen, figyelme­sen vártam, mint még soha. Máskor, korábbi években nem is igazából kellett várakozni. Jelentkezett maga. Betoppant, itt volt, jelt adott. Most meg alig-alig sugallta, hogy roha­nunk még pár nap csapzottan, üzletből ki, üzletbe be, aztán pár éjszakát alszunk még, jó­formán ki se pihenjük magun­kat, és itt lesz. Nem az €-ra gondolok. Nem az új pénzünk­re, ami talán mindennél erő­sebb várakozást kelt bennünk. A karácsonyérzésre vártam. Esett az eső szakadatlan még múlt héten is. Novemberi la­tyakot idéztek inkább az el­múlt napok. Nem is vettem észre, ernyő alól, hogy az el­nöki palota ki van-e világítva, folyik-e róla a fényzuhatag. Nem is voltak fények most a fények. Arcomba vágó esőben nem úgy világítanak a fénycsí­kok, mint tiszta, fagyos, áttet­sző hidegben. Fel se tudtam nézni a szitáló zuhéban, hogy fénymanók, fényszánok, csing-ling-ling csengettyűk űzik-e a homályt a sétálóutca felett. Vártam. Hiányzott a karácsony igazi színe. Az a kis kará­csonyvarázs, ami tiszta hóval jár, száncsengővel, zúzmará­val, jégvirágokkal, ajászol fö­lött fénylő csillagokkal. A kel­lemes vacogást hiányoltam. Azt a kis fagyoskodást a téren, az óriásfenyő tövében, ahol a puncsos pohár forró falát mar­kolja az ember két tenyérrel, hogy meleggel járja át a má­mor. Hiányzott az a kis hó csípte pír az arcról, hogy be­lépve a szobába belobbanjon és lüktessen az ember vére. Hiányzott az átmenet a fagy­ból a melegbe; ahogy a kará­csonyport letopogva betoppan a Jézuska. Érkezésével a gye­reksereg zsibong, s a mesékből és legendákból kinőtt felnőtt­nek sem kell illúziót színlelnie vagy hazudnia, hogy szeretet­tel telt meg a szíve. Mert gyan­taillatával a fenyő, pompájuk­kal a díszek, s ha szerényebb vagy magányos helyen nincs is fa állítva, akkor a tévéből egy meghitt hangulatú film, az új­ságból egy hittel teli írás segíti az ádényegülést és az átélést. Hogy szenteste mindenki úgy érezhesse: valami van az ott­hon levegőjében. Nem is csak a fenyőillat, akár tűlevélből ki­párolgó, akárspray-s dobozból fújt. Nem is csak a viliódzó szí­nes fények. Nem is csak a va­csora terjengő aromái. Más is belopja magát az otthon mele­gébe. Valami, amitől más a kinti sötét, a kinti hideg, a kinti mély csend. A nyugalom. A fa alá az a kicsi elmúlás is bejön a szobába, ami kint van. Hogy elmúlik a veszély az utakról, megszűnik a civakodás úton- útfélen, a zargatás, a félté­kenység, az egymás marása a munkahelyen, és még a mobil is magától elnémul. Ez van a levegőben: az ünnep fennkölt­sége. Olyan ez nekem minden év­ben, mint amikor a lemezját­szó korongján először fordult életem első, saját vásárlású bakelitlemeze. Az Intarzia című. A és B oldallal. Tizenkét dallal. A szívem készült kiug- rani a helyéről, amikor először hallgattam végig. Csodavárás­sal figyeltem, mennyi új han­got, mennyi új dallamot, mennyi új érzést forgat ki a tű a fekete barázdákból. Nem akartam elmulasztani egyetlen taktust, egyetlen rímet sem. Teljes odaadással és átéléssel hallgatva elsirattam minden elhangzott dalt, minden ba­rázdát, amelyet első alkalom­maljárt meg a tű. Mert hiába kapott bele az apró fekete ro­vátkákba másodjára, harmad­jára, az a kedves dal, hogy: „Nehéz volt, míg vártalak, mégis eljöttél...” már nem ugyanúgy szólt, mint elsőre, így vártam a karácsonyt a mos­tani esős napokban is. Csönde­sen, figyelmesen. Hogy jelt ad magáról. Hóval, faggyal, szán- csengővel. S hátha megszólal­nak idei hangjai. Weöres Sándor NŐL A DÉR, ÁLOM JÁR Viasz-szín, kén-sárga mennybolt alatt járnék, körülvenne kék-eres halvány téli árnyék. Női a dér, álom jár, hó kering az ág közt. Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt. Én is, ládd, én is, ládd, hóban lépegetnék, ha a jeges táj fölött karácsony lehetnék. Hó fölött, ég alatt nagy könyvből dalolnék fehér ingben, mezítláb, ha karácsony volnék. Kis ágat öntöznék fönn a messze Holdban. Fagyott cinkék helyébe lefeküdnék holtan. Csak sírnék, csak rínék, ha karácsony volnék, vagy legalább utolsó fia-lánya volnék.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents