Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-22 / 295. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 22. Pihenő 9 MIT FŐZZÜNK MA? Tökmagos halfilé Hozzávalók: 4 db szálkamentes halfiié, 3 evőkanál tökmag, 4 evőkanál olívaolaj, 1 kávéskanál fokhagyma granulátum, fél teáskanál kakukkfű, 1 kávéskanál bazsalikom, darált bors, só, 2- 3 db aszalt paradicsom. Elkészítése: A hal fűszerezéséhez először készítsük el a fűszerkeveréket. Tegyük a tökmagot egy zacskóba, kezünkkel szorítsuk le a zacskó száját, majd klopfolóval jó alaposan töljük össze, szórjuk az összetört tökmagot egy kis tálba, adjuk hozzá a fokhagyma granulátumot, a kakukkfűt, a bazsalikomot, a nagyon apró darabokra felvágott aszalt paradicsomot, daráljunk rá borsot, hintsük meg sóval, majd az egészet jól keverjük össze. Töröljük le szárazra a hal- filéket, csorgassuk meg olívaolajjal, majd szóljuk meg alaposan a tökmagos fűszerkeverékkel. Egy tányérra tegyük egymásra a szeleteket, fedjük le fóliával, és pár órára helyezzük a hűtőszekrénybe. Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel pár evőkanálnyi olívaolajat, tegyük bele a befűszerezett halszeleteket. Mindkét oldalát közepes erősségű lángon három-három percig süssük, (o) Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szívesen készít el családja számára, írja meg nekünk az Új Szó - Pihenő, La- zaretská 12, 811 08 Bratislava címre vagy a piheno@ujszo.com e-mail címre. A receptet közöljük, és a beküldők között havonta egy nyereménytárgyat sorsolunk ki. Nemrég még cserfes kislány volt, ma már kész nő - a rossz nyelvek szerint viszont jóval idősebbnek néz ki a koránál... Katie Holmesa múlt héten lett 30 éves, ehhez képest igencsak megviseltnek tűnik, (b) (ČTK/AP-felv.) MOZI POZSONY AUPARK PALACE: Amikor megállt a Föld (am.) 14.50, 17.00, 18.30, 19.20, 20,40, 21.30 High School Musical 3. - Végzősök (am.) 13.50, 16.10 Árvaház (spanyol) 18.20, 20.50 Karantén (am.) 21.20 A tiltott királyság (am.) 16.50,19.30,21.50 Quantum csendje (angol-am.) 21.00 Hazugságok hálója (am.) 20.00 A zsaruk becsülete (am.) 17.30, 20.10 A másik Boleyn lány (angol) 15.20, 17.50, 18.50, 20.20 Nagy vadon 2 (am.) 14.00, 14.40, 15.10, 16.00, 17.20, 18.00 WALL-E (am.) 15.00 Madagaszkár 2 (am.) 14.10, 15.30, 16.20, 17.40, 19.50 Niko (finn-dán) 14.30, 16.40 96 óra (francia) 19.40, 21.40 2 nap Párizsban (francia-német) 17.00, 19.00 Négy karácsony (am.) 17.10, 19.10, 21.10 PÓLUS PALACE: A tiltott királyság (am.) 15.40 Karantén (am.) 20.40 Árvaház (spanyol) 19.20 Hazugságok hálója (am.) 20.30 Amikor megállt a Föld (am.) 18.10, 19.10, 20.20, 21.20 A zsaruk becsülete (am.) 19.40 A másik Boleyn lány (angol) 16.10, 18.30, 21.00 Nagyon vadon 2 (am.) 15.30,16.40,17.40 KASSA ÚSMEV: Nagyon vadon 2 (am.) 16.00 Madagaszkár 2. (am.) 17.30 Amikor megállt a Föld (am.) 19.45 CINEMAX: Négy karácsony (am.) 14.40, 16.40, 18.40, 20.50 Éjjel a parton - Nights in Rodanthe (am.) 16.50 Quantum csendje (angol-am.) 19.10, 21.20 Niko (finn-dán) 15.20, 17.20 Hazugságok hálója (am.) 19.00 A tiltott királyság (am.) 13.10,15.30 A zsaruk becsülete (am.) 17.50, 20.40 A vörös báró (német) 15.50 2 nap Párizsban (francia-német) 18.20, 20.20 Mamma Mia! (am.-angol) 16.10, 18.25 Karamazovok (cseh) 20.30 Karantén (am.) 14.30 Bogyók (cseh) 16.30 Funny Games US (am.) 21.00 P É L-S Z LÓVÁ Kí A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Quantum csendje (angol-am.) 16.00, 18.10, 20.20 High School Musical 3. - Végzősök (am.) 16.00, 18.20, 20.40 Éjjel a parton (am.) 16.30, 18.30, 20.30 SZENC - MIER: Max Payne - Egyszemélyes háború (am.) 18.00 KOMÁROM - TATRA: 4 hónap, 3 hét, 2 nap (román) 18.00 GYŐR PLAZA: Alkonyat (am.) 15.00,19.30 Amikor megállt a Föld (am.) 13.30, 15.45, 18.00, 20.15 Égető bizonyíték (am.) 17.30 Hazugságok hálója (am.) 15.00 19.45 Kaméleon (magyar) 17.15. 20.30 Madagaszkár 2. (am.) 14.45, 16.45, 18.45 Mongol (német-orosz) 17.00 Négy karácsony (am.) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Nők (am.) 15.15,17.30,19.45 PLUSZ ÍGY POÉN Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A megmaradt szavakból a következő vicc poénját állíthatja össze.- Az én családom olyan, mint egy ország - mondja egy férfi a haverjának. - Feleségem a pénzügyminiszter, anyósom a hadügyminiszter, leányom a külügyminiszter.- Es te mi vagy?- Én vagyok a nép,... 2: AG, BÓ, DE, DÓ, DÓ, DÓ, EB, fife, ÉN, ÉR, HÉ, HŐ, IL, IM, MA, MÚ, OK, ÓL, ÓR, TA, ÚR 3: EME, ÉNE, IMA, ÓTA 4: ABÁL, AMEN, ELEK, EMEL, FEDI, FERI, IMIT, IRAT, ÍRÓN, JÓGA, KIBE, KIRE, LERÍ, ÓLAT, TANI, TECA 7: AMERIKA, ELÉMENŐ, ELŐRAKÓ, EMÍREMÉ, FEKETÉT, FELADAT, FIZETEK, IDÉZETE, IDŐZÓNA, IVADÉKA, KIRAKAT, MARIKÁM, MELINEK, MÉRETÉT, ÓVÓNŐJE, TAVAMAT, TEVÉDET Pénteki feladványunk megfejtése: Sematizmus. GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 1 4 2 5 6 7 7 9 1 2 2 6 8 1 9 4 3 6 1 7 2 5 4 5 7 9 5 9 3 1 3 8 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Az elmúlt napokban szőnyeg alá söpörte a problémákat, most lehetősége nyílik, hogy tisztázza párjával: ki mit vár ettől a kapcsolattól. Az ünnepi hangulat megadja a kezdőhangot, s az új évet már új alapokon indíthatná. Bika (IV. 20.-V. 19.) A társaságban igyekszik mindig a középpontba kerülni. Karácsonykor a pozitív érzelmei erősödnek fel, s ez segítségére lesz abban, hogy megoldja a régóta húzódó családi vitákat, békét kössön esedeges haragosaival. Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Ezek a napok meghozzák a remélt nyugalmat önnek. Bár a nyugalom viszonylagos. A magánéletben is azt találja a legfárasztóbbnak, ha minden simán megy. Egy kis izgalomért nem érdemes veszekedést kezdeményeznie. Rák (VI. 21.-VD. 21.) Arra számíthat, hogy a szüleitől, barátaitól, szőkébb rokonságától minden támogatást megkap, de legjobb, ha a megérzésére hallgat, amikor döntenie kell. Ha már az esküvőt tervezgeti a pátjával, ez a megfelelő idő. Oroszlán (VIL 22.-VIII. 22.) A biztonság utáni vágyát el- jjíjíu nyomhatja a hiúsága. Ugyanis egy nagyon hízelgő lehetőséget kínál valaki. Ez az új pozíció rangot ugyan ad, de anyagilag meglehetősen bizonytalan, ingatag. Ha eléggé bízik magában, fogadja el! Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Olyan részletekre ébred rá, ami meglévő kapcsolatát bensőségesebbé teszi. A karácsony sok feszült pillanatot tartogat. Hol a párján vezeti le a haragját, hol meg tőle várja, hogy mindazt, amit elrontott, helyrehozza. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Az ünnepek alatt rengeteg energiát gyűjt össze, így nemcsak az adósságait tudja a későbbiekben törleszteni, hanem új feladatoknak is nekiláthat. Persze, ez utóbbihoz határozott tervekre van szükség. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Ahhoz, hogy sikeresebb le- IL3 gyen a jövőben, önnek is meg kell változnia. Legyen határozottabb, kezdeményezőbb! Ne hagyja, hogy mások irányítsák az életét! A karácsony békéjét valami megzavarhatja. Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Szerencsés időszak, mert most rendelkezik az érvényesüléséhez nélkülözhetetlen energiával, és kellő eréllyel ledönti az újában álló akadályokat. Ehhez párjában partnerre talál, aki mindenben segíti önt. Bak (XII. 21.—1.19.) Utazzon el! Idegenben hamarabb talál valakit, aki mellett biztonságban érezheti magát. Nagyon pörgős lesz ez az időszak, annyira, hogy a meghitt együttlétre csak perceket tud szánni, ez pedig önt is, a párját is felkavarja. Vízöntő (I. 20.-II. 17.) A családi ünneplés elől szívesen szökne el valahová, messze a megszokott környezetből. Ám szerettei miatt ezt sajnos nem teheti meg, ezért próbáljon meg inkább örülni az együttlétnek, hisz egész évben alig van velük. Halak (II. 18.-III. 20.) Most a kommunikáció, megbeszélés kerül előtérbe: híreket ad és vesz, és ezekből egészen jól profitál majd. Mégsem kell kölcsönt felvennie a túlköltekezése miatt, mert az utolsó pillanatban váratlan bevételhez jut.