Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-15 / 289. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 15. Régió-hirdetés 39 Harmadszor találkoztak a pedagógusok Kire számíthatnak? Gregor István ipolysági vállalkozó 2,3 millió koronáért (76 346 €) venné meg az ingatlan felét Huzavona az Adler-udvar körül UJ SZO-TUDOSITAS Több képviselő szerint kár eladni, ugyanakkor beismerik, hogy saját forrásból a város nem tudja felújítani az udvart (Bendík Béla felvétele) A városnak saját piac kell Az új megállapodás szerint Gregor István már nem adna helyet az Adler-udvar mögötti területen a városi piacnak. Jelenleg az önkor­mányzat egy 1453 négyzetméteres területet bérel havi 6050 koro­náért (201 ) egy magánvállalkozótól. Csinger István, a közterület­fenntartó vállalat igazgatója szerint már kijelölték azt a területet, ahol kialakíthatnák az új piacteret. A vállalat székhelye a városi hi­vataljobb szárnyában van, és az épület mögötti 6205 négyzetméte­res udvar egy része alkalmas lenne erre a célra. A terület majd két­harmadán a közterület-fenntartó használja ki. Az udvar hátsó ré­szén hozzávetőleg2500 négyzetméter működhetne a közeljövőben piacként, (fm) Ipolyság. A városi képvise­lők megszavazták, hogy azzal a vállalkozóval szer­ződjenek újra az Adler-ud­var ügyében, aki két hónap­ja visszalépett egy előző megállapodástól. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Gregor István ipolysági üz­letember 2,3 millió koronáért (76 346 ) megvásárolhatja az ingatlant, melynek a fele eddig is az ő tulajdonában volt. A vá­ros eredetileg 3 millió koronát (99 582 ) kért az épületrészért és a hozzá tartozó telekért. Gregor, akinek elővásárlási joga is van, két alternatívát vázolt fel a tárgyalások során. Az egyik szerint elfogadja a város javaslatát, de ez esetben min­den a katasztrofális állapotban lévő udvarrésszel kapcsolatos teendő a városra hárul. A másik lehetőség, hogy a város enged 700 ezer koronát (23 236 ) az árból, de a vállalkozó vállalja a belső udvar megtisztítását és az ide bejelentett személyek hely­zetének rendezését. A városi képviselők zöme jónak találta ezt az elképzelést, mivel Gregor a maga telekrészén már sikere­sen orvosolta ugyanezeket a problémákat. Marton Imre, a városi hivatal vagyonkezelési és vállalkozói osztályának vezetője elmondta, legalább 150 tonna építési tör­melék van az udvaron közel 20 éve. Ennek elszállítása legalább 400 ezer koronájába kerülne az önkormányzatnak. A régi laká­sok lebontása után is még 15 személynek van itt állandó lak­helye. Marton megjegyezte, ÚJ SZÓ-INFORAAÁC1Ó Nádszeg. Újfajta gyógykezelé­seket kínáló rehabilitációs köz­pont kezdte meg működését de­cember elején a galántai járásbeli községben. A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Köz­pontban nyitott részlegen balese­tek utáni kezeléseket, mozgás- szervi betegségben szenvedők gyógyítását végzik. Mintái Melindától, a részleg veze­őket meg kell keresni, tárgyalni kell velük, akár pótlakásra is igényt tarthatnak, tehát ezt a problémát sem egyszerű meg­oldani. A képviselők döntése szerint előnyösebb, ha Gregor Istvánra bízzák ezeket a felada­tokat. Gregor eddig már 20 ember hasonló problémáját ol­dotta meg. Marton szerint az tőjétől megtudtuk, a látogatók álta­lában nem egy konkrét kezelés iránt érdeklődnek. A mágneses kezelést csonttörések után, rosszul fixált tö­réseknél, ízületek gyulladásos meg­betegedéseinél, végtagzsibbadás, csontritkulás esetén alkalmazzák. Az említett kezelés harminc-hatvan percig tart, amelyet esettől függően meg kell ismételni. Törések után négy-öt kezelés javasolt. Újdonság a harmonizációs ágy, amely a test és a lélek felüdülésére szolgál. „Az ágy ideális az lenne, ha két éven be­lül elkezdődnének a munkála­tok és négy éven belül befeje­ződne az építkezés. A város központjában talál­ható, 1937-ben épült objektum körüli huzavona már 2005-től tart. Az ingatlan egyik fele Gre­gor István vállalkozóé, a másik rész tulajdonosa az önkor­különböző hullámokat, vibrációkat bocsát ki arra a testrészre, ahol a fáj­dalomjelentkezik” - mondta a rész­legvezető. A jade-köves ágyon min­den betegséghez különböző prog­ramok állíthatóak be., Jkz ágyon be­lül mozgó kövek a hátgerinc melletti idegekre, ízületekre hatnak jótéko­nyan, ezt bizonyítja egy szlderózis multiplexben szenvedő kliensünk is, aki heti rendszerességgel vesz részt a kezelésen, és ennek köszön­hetőn egyre mozgékonyabb” - tud­mányzat, a telek viszont közös. Gregor még három éve jelezte, megvenné az Adler-udvart, fel­újítaná az épületet, rendbe hozná a belső udvart, a terüle­ten pedig saját költségen a vá­ros számára egy piacteret is ki­alakítana. 2007 májusában kö­tötték meg az előszerződést, ám mivel Gregor szerint a város nem teljesítette a dokumen­tumban foglaltakat, legfőkép­pen nem tudott bekötőutat biz­tosítani a leendő piachoz, visszalépett. Két hónappal ké­sőbb ismét esély van a megálla­podásra. Marton Imre elmond­ta, a szerződésnek mindenkép­pen rendelkeznie kell arról, hogy ha a vállalkozó nem telje­síti a feltételeket, nem fog hoz­zá a felújításhoz, vagy esetleg továbbadná az ingatlant. Ilyen esetben akár arra is sor kerül­het, hogy a város felbontja a szerződést, (fm) tűk meg a központban. A szolgálta­tásokhoz tartozik a masszázs és a szén-dioxidos kezelés is. „Az utóbbi során a pácienset egy zsákba bújtat­juk, amelybe szén-dioxidot enge­dünk, a meleg hatására automatiku­san gyorsul a vérkeringés, kitágul­nak az erek, több vérhez jutnak a szövetek, ezért pozitívan hat a fejfá­jásra és a migrénnel küszködök panaszaira”-árulta el Mintái. A ke­zelések árát a klienseknek kell megfizetniük, (jéem) Ipolyság. Hatodik alkalommal találkoztak a régió óvodapedagó­gusai, tanítói és iskolavezetői. Lendvay Tibor, az ipolysági Pong- rácz Lajos Alapiskola tanára, a ren­dezvény egyik fő szervezője, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) az el­múlt 18 év alatt kifejtett munkájá­ról beszélt. Fodor Attila, a komáromi Come- nius Pedagógiai Intézet igazgatója azt fejtegette, hogy a jelenleg vég­bemenő tartalmi reform azonnali megújulásra szorulna, hiszen semmilyen szakmai egyeztetés nem áll mögötte. Lendvay és Fodor is hangsúlyozta a civil munka fon­tosságát. A honti pedagógusok is csak magukra számíthatnak, nem fogja senki felülről megoldani az ő problémáikat. Alapkérdéseket senki nem tette fel: miért kell a re­form, kié az iskola, mire való az is­kolai oktatás, nevelés? Takács Eri­ka, a Szenczi Molnár Albert Alapis­kola igazgatóhelyettese az egyes teljesítmények ellenőrzéséről, ér­tékelési módjairól és a minőségbiz­tosítási rendszerek bevezetésének lehetőségeiről adott elő. A további szekcióüléseket a ko­máromi Selye János Egyetem elő­adói tartották. Szabó Edit az óvo­dapedagógusokat próbálta meg el­igazítani az Isced 0 - állami prog­ramban, melynek értelmezése időnként komoly problémát is okozhat. Németh Margit és Strédl ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Eberhard. Különleges ajándék­kal lepte meg december 12-én az 1900 lelket számláló vegyes lakos­ságú falu nyugdíjasait a község pol­gármestere, Goda Éva. Meghívta a dunaszerdahelyi Dunaág-Agacska gyermektánccsoportját, a Pántlika Terézia is hasonló kérdéskört járt körül az alsó és a felső tagozatos ta­nítókat bevonva -milyenek is a mai gyerekek, miért tűnnek agresszí­vebbeknek, kezelhetedenebbek- nek, figyelmetlenebbeknek. Mind­ketten a szemléletváltás fontossá­gát hangsúlyozták. A Honti PedagógusokTalálkozó- ján idén hatvanan vettek részt. A legnagyobb érdeklődés az óvoda- pedagógusok részéről volt, az ő szekcióülésükre húszán érkeztek, a legkevesebben az iskolavezetők voltak, összesen három igazgató volt kíváncsi a rendezvényre. Lendvay Tibor szerint ez sajnála­tos, mert ha nem fontos egy ilyen szakmai rendezvény egy intéz­ményvezetőjének, akkor nem vár­ható el a pedagógusoktól sem a lel­kesedés. Lendvay Tibor elmondta, a Lévai mellett a Nagykürtösi járás magyar óvodái és iskolái is ebbe a térségbe tartoznak - nyugatról keletre De- méndtől Csábig, északtól délre pe­dig Egegtől Ipolypásztóig húzód­nak a határok. Furcsa senki földje ez a terület, nincs szakmai központ, ezért saját erőből kell időnként olyan fórumokat, találkozókat szervezni, melyek módot adnak az eszmecserére, a továbbképzésre. „Ha nem ismerjük egymás problé­máit, ha nem beszélünk róluk, ak­kor észre se vesszük a gondokat, és minden ködbe vész” - hangsúlyoz­ta Lendvay, majd hozzátette: „tud­nunk kell egymásról, szükség van a régiós együttműködésre”, (fin) zenekar kíséretében és a SĽUK - Szlovák Állami Néptáncegyüttes zenekarát és szólistáit, hogy közös műsorral szórakoztassák a meghí­vottakat. Az egy órán át tartó prog­ramsorán magyar és szlovák táncok, énekek váltakoztak. Az est a Csen­des éj eléneklésével fejeződött be szlovákul és magyarul, (ve) HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 60. évében elhunyt SZABÓ SÁNDOR sókszelőcei református lelkész. Búcsúztatása december 16-án, kedden 14 órakor lesz a sók­szelőcei református templomban. A gyászoló család BR-15498 A korszerű kezelések iránt nagy az érdeklődés, látogatásunk során minden ágy foglalt volt Rehabilitációs központ nyílt Nádszegen A SĽUK is táncolt az éberhardi nyugdíjasoknak Különleges karácsonyi est Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon _______ A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. «fei VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony borult 4' 6' eső 4' 6“ eső 3° 6” Nyitra borult 3" 7" eső 4' 6“ eső 3° 6“ Dunaszerdahely borult 3” 7" eső 4° 6’ néhol eső 3' 6° Komárom nagy felhőzet 4° 8" eső 5° 6* eső 3° 7° Ipolyság borult 3" 6° eső 4° 6“ eső 2° 6" Rimaszombat borult 1° 4* eső 1° 4“ eső r 6“ Kassa jobbára borult 0" 4" eső r 3“ eső 2° 6” Királyhelmec jobbára borult-1” 5" felhős 0° 3* felhős 3° 6” Besztercebánya borult 2” 6” eső 1" 5" eső 1” 7" Poprád jobbára borult-4” 4° felhős-2“ 4° eső-r 3“ IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN Hójelentés a szlovákiai sípályákról Csorba-tó 80 cm Chopok Juh-Srdieöko 70 cm Čertovica-STIV 60 cm Chopok Juh-Kosodrevina 60 cm Skicentrum Čertovica 50 cm Chopok Sever-Záhradky Chopok Sever-Otupné Chopok Sever-Bieia Púf Roháče-Spálená dolina Skalka pri Kremnici 50 cm 50 cm 50 cm 45 cm 40 cm Szél: DK, 5-30 km/h Szerda Felhős es borult időre van kilátás sok helyütt eső valószínű Szél: DK-D. 10-25 km/h Csütörtök Borult es esős idő lesz, 900 meter telett havazasvarhato. Szél: DK, 10-20 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva f" szél melegfront n ciklon-a. hidegfront - - okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Pozsony Besztercebánya Kassa 07.35 07.29 07.21 Pozsony Besztercebánya Kassa 15.56 15.46 15.37 C> December 5. 3 December 19. O December 12.# December 27. Hétfő Jobbára borult időre van kilátás, helyenként eső valószínű. Kedd Borult lesz az ég, helyenként küd valószínű.

Next

/
Thumbnails
Contents