Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-15 / 289. szám, hétfő

2 Ünnepi melléklet ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 15. www.ujszo.com 60 éves az nflEETtl Az első lapszám 1948. december 15-én jelent meg Egyetlen szlovákiai magyar napilapunk nagy és tekervényes utat járt be Hatvanévesen is frissen (Somogyi Tibor felvétele SLEZÁKNÉ KOVÁCS EDIT Néhány nappal ezelőtt kiállítás nyílt Pozsonyban a Magyar Kultúra Múzeumában. A téma a 60 éves Új Szó. Jóllehet, az év folyamán több­ször is eszembe jutott az évforduló, végül mindig annyiban maradtam önmagámmal, hogy na és akkor mi van? Tesszük a dolgunkat. Gondoltam ezt addig, amíg meg nem néztem a nagy gonddal és kö­rültekintéssel kiválasztott címlapo­kat - hat évtized néma tanúit. Vol­tak időszakok, amelyekre nem szí­vesen emlékezünk, de a múltat nem tagadhatjuk meg, hiszen nél­küle nem lehet jövőnk sem. Egyetlen szlovákiai magyar napi­lapunk nagy és tekervényes utat járt be. S hogy ma - hatvanévesen is (reméljük és szándékaink sze­rint) frissen - itt van az asztalun­kon, azért elsősorban kedves olva­sóinknak, az Új Szó munkatársai­nak, barátainknak és üzleti partne­reinknek jár köszönet. Az ünnepi hangulatban azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy sok még a dolgunk. Hiszen ma Pozsonyban készítjük az újságot. Komáromból, Dunaszerdahelyről, Rozsnyóról, Kassáról és számos más városból, községből tudósí­tunk. S hogy holnap esetleg ne Bratislavából, Komárnóból és Du­najská Sterdáról vagy Rožňaváról és Kosicéből küldjük, újuk a ripor­tokat, cikkeket, azért olvasóinkkal együtt sokat kell még tennünk. • Ehhez, s a ránk váró feladatok­hoz kívánok olvasóinknak, munka­társainknak sok erőt és kitartást! Mintha az Új Szóra ráült volna a szlovákiai magyar egypártrendszer átka Szerkesztőnek lenni jó GRENDEL ÁGOTA Valamikor a múlt század végén kerültem először az Új Szóba. Ke­nyéradó gazdám, nevelőanyám, a Nő megszűnt, és nehezen visel­tem új állapotomat, azt, hogy munkanélküíi vagyok. Ezt a kife­jezést addig legföljebb a nyugati vüággal kapcsolatban hallottam, a saját bőrömön megérezni rop­pant kellemetlen volt. Nem töltöt­tem itt sok időt, egyébként sem volt szerződésem, kaptam rendes állásajánlatot, mentem. Néhány év múlva ismét visszatértem, de megint csak áthidaló megoldás volt, szerződés híján egy idő után megint jött a hátra arc. Három a magyar igazság - 1998. január 13-án rendesen, szerződéssel a kezemben beléptem az Új Szóba, igaz, nem volt péntek, de a tizen­harmadikénak meglettek a követ­kezményei, és 15-től Lovász Attila akkori főszerkesztő helyettese let­tem. Abban az időben már nem volt nagyüzem a szerkesztőség, sokkal kevesebben dolgoztak, mint például amikor a lap nagy részét fordítások tették ki - tiszte­let a kis kivételnek. Ahogy illik, is­mét végigfutottam a szamárlét­rán, még a felelős szerkesztőkkel is végigültem egy vasárnapi ügye­letet, pontosan tudni akartam, és a saját bőrömön megtapasztalni, ki milyen munkát végez, mi mennyi időt vesz igénybe. Egyre alacsonyabb lett a szerkesztők át­lagéletkora, egyre több fiatal jött, egyre kevésbé lehetett volna elké- nyelmesedni, hiszen szégyen lett volna egy tucat ifjú közt fáradt­nak, nyűgösnek mutatkozni. De­cemberben pedig a nyakamba szakadt az Új Szó, minden örömé­vel és gondjával. Nem volt elég, hogy újak jöttek, néhányan elő­nyösebb anyagi feltételekkel, azaz jobb fizetéssel kecsegtető munka­hely végett mentek, műidig volt beteg, szabadságoló - tehát he­lyettesítendő -, kitaláltuk, hogy mivel kevesen vannak, akik újság­írás szakon végeztek, egyébként sem árt meg senkinek, ha elmélyí­ti szakmai tudását, szerveztünk egy gyorstalpaló újságíró-tanfo- lyamot a Budapest Média Köz­ponttal, aminek az lett a követ­kezménye, hogy három hónapon át minden pénteken délben autó­buszra ült a szerkesztőség fele, es­tig, utána szombat reggeltől késő délutánig tágíttatta a fejét. Nagy­ratörőbb terveink is voltak, azt szerettük volna, ha egy-két év múlva Szlovákiában is beindítha­tunk egy négy-ötéves képzést, lett volna kereslet iránta, különösen a PR-képzés vonzott sok fiatalt, de mások mást gondoltak. Voltak, akik azt, a fiatalokat nem egyete­mi, főiskolai oktatóknak kell csi­szolniuk, hanem tapasztalt főnök­nek, kormányon levő pártunknak sem igen tetszett, hogy az ifjú újságíroncok nem kedvelik a száj­kosarat, azt sem, ha írás közben valaki fogja, vezeti a kezüket, mint gondos tanító néni az elsősö­két, van véleményük, s azt, ami­lyen pimaszok, nem rejtik véka alá. Mintha az Új Szóra ráült vol­na a szlovákiai magyar egypárt­rendszer átka. Szét nem verték ugyan a társaságot, de megkavar­ták, s mivel a lap irányt váltott, jobbnak láttam, ha nem zavarom tovább felségvizeit. Kétrendbeli főszerkesztőváltás után mégis az az ember került a ■ lap élére, akinek, úgy terveztem, egy-két év múlva átadom a stafé­tabotot, és ha hagyja, elszerkesz- tősködöm egy ideig, mert igazából nem főszerkesztőnek jó lenni, ha­nem szerkesztőnek, írásközeiben. Mi igazából csak olvasóinknak akarunk tetszeni és megfelelni Változások kora Ami fontos, hogy az olvasó megkapja, amire vágyik, és azt éppen tőlünk meglátni, meg is kell érteni; és bátran kell nemet mondani azok­nak, akik bele akarnak folyni a szabad sajtó munkájába. A politika és a hatalom mellett a legnagyobb kihívást a lapnak a pi­ac jelenti, pedig a piacon van 19 éve. Egyrészt a közszolgálatiság és a piac antagonisztikus ellentéte. Az Új Szónak mint az egyetlen szlovákiai magyar napilapnak olyan közszolgálati tisztséget is be kell töltenie, amilyet a többi lap­nak nem. Olyan témákkal, a szlo­vákiai magyarok kulturális életét közvetlenül érintő, nem igazán attraktív témákkal is foglalkozni kell, amüyenekkel a szlovák la­pokban nem találkozni. De ezt kö­telességünknek érezzük. Másrészt a piac, amely bizonyos felfogáso­kat és témákat kényszerít minden lapra. Nem a bulvár hatására gon­dolok, mert az még egyelőre elke­rül bennünket, hanem a hírfeldol­gozás uniformizálására, a tema- tizálásra. S ugyanúgy a piac szűkí­ti be a nyomtatott sajtó lehetősé­geit: előbb a televíziókkal küzdött a papír, most viszont komolyabb ellenfél ütötte fel a fejét: az internet. Frissebb, testre szabha- tóbb, interaktívabb, vagyis csak előnyei vannak a papírral szem­ben. S noha ez a kihívás már évek óta itt van, a lapok még mindig nem birkóztak meg vele. Hogyan élhet szimbiózisban egymás mel­lett a két médium, hogyan lehet, hogy a net ne zabálja fel a papírt? Egyelőre csak kérdések vannak, a válaszok folyamatosan jönnek. Egyelőre egy gyenge érvünk van: bízunk a papír erejében, miközben fejlesztjük tovább weboldalunkat. Szóval, fokozatosan változunk. Jövőre kicsit megkeverjük a mel­lékleteket, talán formátumot is vál­tunk, talán felvarrjuk grafikánk ráncait is. De szemléletváltásra nem készülünk. Továbbra is kriti­kusan kívánjuk szemlélni elsősor­ban a szlovákiai magyar közéletet, a magyarság kérdéseit, a szlovák politikát, valójában mindent, ami­vel találkozunk. Ez biztosan nem tetszik mindenkinek, de nem is azért vagyunk, hogy mindenkinek tessünk. Mi igazából olvasóinknak akarunk tetszeni és rpegfelelni. Egy korrekt lapot szeretnénk letenni asztalukra, amely konkurál a szlo­vák újságokkal, amelyből minden információt megkaphatnak - csak éppen anyanyelven. És ez a legfon­tosabb. Nehéz közhelyek nélkül úni va- lakiről/valamiről, aki/ami hatvan­éves. Sőt, nem is lehet. MOLNÁR NORBERT Nehéz közhelyek nélkül írni va- lakiről/valamiről, aki/ami hatvan­éves. Az Új Szó már 20 éves is elmúlt, amikor hajlandóak voltunk világra jönni, mert ketten jöttünk, a biz­tonság kedvéért. Amikor elmúltam húsz, az Új Szó éppen „harmad- virágzását” kezdte: túl voltunk a rendszerváltáson, a lap az utat ke­reste. A mai napig keresi - a cél, ugye nem a megérkezés. 98-ban, mikor az Új Szóba jöt­tem, már semmi forradalmi nem történt a szerkesztőségben. Csen­desen folydogált és változgatott. A mai napig. Viszont, ha megnézzük, hogy mi történt az Új Szóban az 1948-1989-es időszak 41 éve alatt, és mi történt 1989-2008 között, ar­ra döbbenhetünk rá, hogy a 19 év alatt sokkalta nagyobb változáso­kon ment át a lap, mint 41 év alatt. Nem tudom, mi történt a szerkesz­tőségben az átkosban, sőt a kom­munizmus utáni közvetlen időkben sem, csupán külső szemlélőként, sokszor kritikusan néztem a lap te­vékenységét. Úgy, ahogy ma is so­kan kritikusan szemlélik munkán­kat. Néha joggal, néha - úgy érez­zük-ok nélkül. Megéltem a lapnál Mečiar és Dzurinda bukását - Ficóét még nem. Mind a három korszakban volt egy közös: a politika mindig bele akart szólni abba, mi legyen az újságban. Hol finom kérések­kel, hol apró jelzésekkel, hol fe­nyegetőzéssel, hol törvényekkel. Az elmúlt évben kétszer jelentünk meg üres címlappal, mert tilta­koztunk az új sajtótörvény ellen, de nem igazán hallgattattunk meg. Annyit azonban be kell val­lanunk: egyelőre nem érezzük a ficói sajtószigor paragrafusainak hátrányait. Próbálkozások ugyan vannak, de általában komolytala­nok, inkább visszaélni, mint élni akarnak a sajtótörvény adta bónuszokkal. De a sajtószabad­sággal játszani eddig még senki­nek sem volt kifizetődő. A leg­jobb, ha az újságíró két tulajdon­sággal van felvértezve: nem elég (Somogyi Tibor felvétele) Felülnézet KOCUR LÁSZLÓ A hatvanasok jobbára már a nyugdíj felé kacsingatnak, szeren­csére az Új Szó nem tekinthető át­lagos hatvanasnak, sőt, korához képest kiváló egészségnek ör­vend, és jól tartja magát. Hat évti­zed a hatalom- és határváltások­kal megjelölt Közép-Európában egy intézmény életében jelentős periódus - egy év, melyet e sorok írójának a kapitányi hídon módjá­ban állt eltölteni, ehhez képest pi­pafüst. A lap hatvanéves egzisz­tenciája során többször váltott fej­lécet, betűtípust, tulajdonost, fő- szerkesztőt, egyvalamit azonban soha: olvasót. Fennállása na­gyobb részét pártlapként élte át, ugyanakkor mindig az egész (cseh)szlovákiai magyarsághoz próbált szólni. Ez a kettősség meglátszik a könyvtárakban őr­zött, sárguló lapú példányokon, s csak a rendszerváltás hozta meg számára a kettősbeszéd-nélküli- ség lehetőségét. A rendszerváltás utáni sajtópiac - még ennyi év távlatából is hihe­tetlen módon - nem bút el két na- püapot, a Blikk mutáns rövid életű szlovákiai kiadása sem rengette meg a lap piaci pozícióját, ám 2004-ben, az európai uniós csatla­kozás „EU-fóriájába” némi szoron­gás is vegyült: közbeszéd tárgya volt, hogy a magyarországi lapok szlovákiai verziói elborítják a ha­zai lappiacot, s ez ellen önmagá­ban egy brand bejáratottsága nem véd. Nem így történt, de rosszul hiszi, aki úgy gondolja, hogy az Új Szónak valós konkurens környe­zet hiányában könnyű (volt) meg­tartania a pozícióját, hisz egy szlo­vákiai magyar napilap számára a szlovák lapok is természetes kon­kurenciát jelentenek az olvasóért folytatott küzdelemben, nem is beszélve a bulvár többszintű tér­hódításáról. Ebben a helyzetben pedig csak úgy lehet helytállni, ha a fókuszban a rutinújságúás he­lyett mindenkor az olvasói igé­nyek legmagasabb szintű kielégí­tésére való törekvés áll. Alkalmi cikkben szereptévesz­tés volna számokról, kiadón belü­li küzdelmekről, arrogáns, már- már halláskárosodást okozva üvöltöző politikusokról, vagy bár­milyen, a mindennapi megjele­nést működtető struktúra pilla­natnyi vagy idült zavarairól meg­emlékezni, hisz hatvan év távlatá­ból mindezek jelentéktelenek. Ami fontos, hogy az olvasó meg­kapja, amire vágyik, és azt éppen tőlünk. Bízom benne, hogy ez még sokáig így marad, addig is Happy Birthday...

Next

/
Thumbnails
Contents