Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-13 / 288. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 13. Szalon 17 A Finnországban tartózkodó külföldiek sietnek távozni. Rácz- ban viszont - akit nem is olyan régen odahaza börtönre ítéltek azért, mert a Szovjetuniót mintaképül állította tanítványai elé - a történtek súlyos belső válságot idéztek elő, amelynek kimeneteleként megszületik benne az elhatározás, hogy belép a finn hadseregbe. Mivel nincs semmilyen katonai kiképzése, az önkéntesek toborzóirodájában azt javasolják neki, ha jónak látja, szolgálja az ország ügyét újságíróként és fotóriporterként. (Háborús beszámolói 1944-ben Magyarországon is megjelennek két kötetben, de 1945 után indexre kerülnek vagy megsemmisíttetnek.) A száz napig tartó téli háború másfél éves szünetelés után 1941-ben folytatódik. Rácz ekkor ismét jelentkezik a finn hadseregbe, és némi kiképzés után kikerül mint közkatona frontszolgálatra. Úgy érzi, ezzel egyszer s mindenkorra és igen határozott formában választóvonalat húzott meg a maga és a sztálini diktatúra minden megnyilvánulása között. 1942-ben az idősebb korosztályokkal együtt Ráczot is leszerelik. S mert időközben a helsinki magyar nagykövet, kalandos előzmények után, kieszközölte, hogy Magyarországon töröljék perét, Rácz 1943 nyarán, már finn feleséggel, hazatér tíz éve nem látott édesanyjához, testvéreihez. Részt vesz a magyar íróknak az ország háború utáni esélyeit számba vevő szárszói találkozóján, ahol beszámol finnországi tapasztalatairól, és hallgatóinak érdeklődése megerősíti őt abban a hitében, hogy odahaza is van mondani- és tennivalója. 1944 októberében, az egyik utolsó hullámban behívják katonának. Bajorországba kerül, ahonnan csak nagy nehézségek és kalandok árán sikerül hazajutnia. 1945 őszén feleségével Sárospatakra költözik, hogy megvalósítsa elképzeléseit. Rendbe hozatja a patald várat, művészotthont, múzeumot létesít, és népfőiskolát indít meg benne. Azt a négy évet, amíg ott kedve és tervei szerint dolgozhatott, élete legszebb szakaszának mondja. Az 1950-es évek elején azonban előszedik múltját: azt, hogy annak idején kapcsolatban állt Rajk Lászlóval, azt, hogy harcolt a szovjetek ellen, felmondanak neki, s a népfőiskolát betiltják. Ez után Rácz egy ideig általános iskolában tarnt, majd Pestre kerül, és a Kiadói Főigazgatóságon dolgozik. Ekkor, 1954-től 1956-ig kitűnő fordításai jelennek meg a finn irodalomból. Felesége azonban nem bírta a közép-európai klímát, sokat betegeskedett. Az orvosok azt ajánlották Rácznak, vigye őt vissza a hazájába. 1956 végén Rácz a felségével visszamegy Helsinkibe. Egy piacfelügyelő jó barátjuk gyűjtést indít a kofák közt, hogy Rácz a megélhetésüket biztosítandó, vehessen magának új, korszerű fényképezőgépet. S immár ötödször vagy hatodszor kezdve új életet, ismét fotoriporterkedik a helsinki sajtónak. Mígnem egyszer felötlik benne, hogy fényképezőgépét a művészetek szolgálatába is állíthatná, hiszen a képzőművészet vizuális alkotás, a fénykép meg vizuális eszköz. Sikerül rábírnia a legnagyobb finn kiadó vezetőit, hogy készíthessen számukra egy nyolc nagy formátumú könyvből álló sorozatot, amely egész oldalas képek sokaságával s csupán rövid szöveges bevezetéssel keresztmetszetét adná a finn képzőművészetnek. Az első könyv 1960-ban jelent meg, és óriási siker lett. Lám, egy külföldinek kellett felfedeznie, hogy nekünk milyen kincseink vannak - ilyen és hasonló elragadtatással számolt be róla a finn sajtó. S mikor a mű 1967-ben angolul is megjelenik, a Los Angeles Times kritikusa azt írja, hogy a magyar fotográfus teljesítménye a művészeti fényképezés addigi történetének legeslegjobb kísérletei közé tartozik, és egyöntetűen nagy nemzetközi hírnevet fog neki hozni. Valóban, Rácz István fotói iránt az érdeklődés úgy megnövekedett, hogy munkássága hamarosan kiterjed a finnen kívül más népek művészetére is, és minden idejét a nagy európai képtárakban tölti. Művei sokasága közül csak néhányat említünk meg. A norvég és lapp művészet bemutatása mellett egyebek közt úttörő munkája volt a finnugor népek művészetének képes feldolgozása. A hatvanas években átmenetileg Svájcba költözött, s ott öt év alatt 21 könyve jelent meg, amelyeknek témáit részben az európai művészet kincsei, de jelentős mértékben az egzotikus országok műtárgyai képezték. Egyik nagy könyvében évezredeknek és öt világrésznek fétiseit és istenszobrait vette lencsevégre. Érdekes vállalkozása volt a Dreiklang (Hármas- hangzat) című tízkötetes sorozat, amelyben a fotóit maga válogatta egykorú irodalmi szöveg és egykorú zenét tartalmazó lemezmelléklet egészítette ki. Mi volt Rácz titka? Tulajdonképpen a fényképezett művészet- történet sajátos, új műfaját teremtette meg, s tette ezt nem holmi technikai trükkökkel élve, hanem- mint maga röviden megjegyezte- a műtörténeti szakirodalom alapos tanulmányozása mellett főként szeretettel, beleéléssel és alázattal törekedve arra, hogy láttassa, másokkal is felfedeztesse és megszerettesse a műalkotások lényegét. Hatalmas fotóművészi munkásságának, valamint irodalmi tevékenységének eredményeképpen Rácznak összesen mintegy hetven könyve és albuma látott napvilágot, számos műve több kiadásban, a képzőművészetiek több nyelven is. Idős korában létrehozta műfordítói főművét is: a finnek világhírű, nagy népeposzának, a Kalevalának az újrafordítását, amelyet a magyar kritika „költői ihletésű, magas művészi szintű újra- teremtés”-ként üdvözölt. Suomi, fogadott, második hazája Ráczot a munkásságáért magas kitüntetéssel, a Kalevala Finn Állami Díjjal jutalmazta. Mint fennmaradt időskori levelei tanúsítják, a hetvenes-nyolcvanas éveiben járó Rácz már többet élhetett kedvteléseinek is. Amíg romló látása engedi, olvassa és a családjának írt ún. körleveleiben élénken kommentálja a hazulról kapott irodalmi műveket. (Amikor ifjúkori ismerőse, Petrášné Kováts Gizella Pozsonyból 1977-ben levélbeli kapcsolatba lép vele, az ő révén érdeklődéssel ismerkedik a kisebbségi magyar sajtóval is.) És— hódol régi nagy vonzalmainak: a komolyzenének és a népdaloknak, valamint a természetnek, az erdőjárásnak. Ugyanakkor aggodalommal szemléli a világ s a civilizáció alakulásának árnyoldalait: a mértéktelen fegyverkezést, az ipar növekvő szennyét, a gépkocsiáradat veszélyességét. .. Kilencvenévesen maga is gépkocsi áldozata lett. 1998 karácsonyán, ahogy kilépett a ház elé, egy szenegáli turista, aki a kocsijával éppen felhajtott a járdára, elütötte őt. Súlyos sérüléseket szenvedett, s a kórházba szállítás után tüdőgyulladásban meghalt. A sárospataki temetőben már régen kinézte helyét, oda temették. Kopjafáján ez a felirat áll: „Itt nyugszik Rácz István, a magyar és a finn haza hű fia. 1908-1998”. A pataki kollégium könyvtárába még életében eljuttatta minden művét. Utóda nem maradt, de volt egy Madrasban élt fogadott hindu lánya, akinek a taníttatását fizette. Donatello: Keresztelő Szent János (Firenze) Verrocchio: Madonna (London) (Képek: a szerző gyűjteményéből) Az 1974. évi budapesti kiállítása katalógusának hátlapja SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12,811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
