Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-13 / 288. szám, szombat
16 Szalon ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 13. www.ujszo.com Pozsonyra úgy emlékezik vissza, mint kellemes, rokonszenves városra, ahol az élet korszerűbb, szabadabb, frissebb ritmusban lüktetett, mint Pesten... „A magyar és a finn haza hű fia” Band 1 MICHELANGELO Gedichte von Michelangelo Skulpturen von Michelangelo Madrigale, vertont von Bartolo Tromboncino, Cipriano de Rore und Luca Marenzio Die votn gleichen Meister geschaffenen Gedichte und Bildwerke stehen einander wie Frage und Antwort gegenüber. Die Gedichte sind in ihrer italienischen Urfassung und zugleich in der deutschen Übertragung von R. M. Rilke oder H. Hinderberger wiedergegeben. Die Schallplatte enthält das von Bartolo Tromboncino ( r 1535) vierstimmig vertonte Madrigal Michelangelos: s Come arô donque ardirc», ein von Cipriano de Rore (1516-1565) vierstimmig vertontes Madrigal von Alfonso ď Avalos, sowie ein von Luca Marenzio (1553-1599) fünfstimmig vertontes Gedicht von Petrarca, ausgeführt vom Deller-Consort aus London. Herausgegeben von István Rácz „Mozgalmas és kalandos életem volt, holott bennem - isten látja! - semmi hajlam a kalandosságra” - állapította meg Rácz István A Semmi partján című életírásában, amelyet - számvetést készítve életéről - 1963 tavaszán, ötvenöt évesen kezdett el írni egy svájci tó partján, s amely majd csak 1991-ben jelenik meg Magyarországon. FUKÁR1 VALÉRIA A megállapításhoz hozzátartozik: a Finnországban élt s nálunk máig is alig ismert filológus, író, tanár, műfordító és világhírű fotóművész Rácz István szabad szellemű, a maga útján járó egyéniség volt, s az ilyeneknek az idők (ahogy olykor a történelem vad sodrását szelíden nevezzük) nem szoktak kedvezni, különösen nem az olyan szélsőséges idők, amilyenek az ő korában, az elmúlt században jártak. Annál inkább figyelemre méltó, és szinte a csodával határos, hogy a sok viszontagság, kaland ellenére Rácz eredeti, jelentékeny életművet, nem mindennapi értékeket hozott létre. De rendkívüliek azok a tanulságok is, amelyekkel a kora történelmi kihívásaival szembeni magatartása szolgál. Tőketerebesen született 1908. július 11-én, ahol apja főjegyző, anyja tanítónő volt, s ugyanott működött orvosként anyai nagyapja. Apai nagyszülei parasztivadékok, anyai fiágú ősei viszont középnemesek voltak. Származásuktól függetlenül mind apjáról, mind anyai nagyapjáról mint fontos emléket Rácz azt tartja számon, hogy sokat tettek Terebe- sért és lakosaiért. Anyai elődei közt női ágon főnemes származású is akadt, orvos nagyapja ugyanis egy vagyontalan Barkóczy bárólányt vett nőül. Az ő anyjáról, Barkóczy Dómok Gizelláról némi büszkeséggel jegyzi föl a dédunoka Rácz István, hogy mint a pesti Felsőbb Leányiskola igazgatónője a nőnevelés buzgó apostola volt, maga is írogatott, s otthonában többször megfordult Jókai Mór is. (Rácz bizonyára őrá gondolt, amikor csehszlovákiai emigrációs éveiben írói álnevéül a Barkóczy nevet, ületve a -kócz rövidítést használta.) Orvos nagyapjával kapcsolatosan az ő szüretei maradtak gyermekkorából különösen emlékezetesek számára, valamint a dolgozószobájában föllelhető hatalmas, díszkötéses, német nyelvű Shakespeare-kötetek, amelyeket Füssli fantasztikus illusztrációi végett szeretett lapozgatni. Családjában apja a szigort, anyja a feltétlen szeretetet képviselte. „Soha meg nem fenyített, soha meg nem szidott bennünket -jegyzi fel anyjáról. - Csak szeretett. S ez a szeretet belőlünk is szeretetet váltott ki. Jó gyerekek lettünk. Szófogadó, jószívű, igyekvő emberkék.” A családi klímához hozzátartozott az is, hogy a Rácz-gyere- keknek apjuk első házasságából való nagylány féltestvéreik mese gyanánt Arany János Toldiját olvasták. „Ma is érzem az elragadtatást, amivel ezt a mesét hallgattuk” - emlékezik vissza az idősödő Rácz életírásában. A tanulást Rácz alapfokon részben magánúton odahaza, részben Pesten és Szegeden végezte. A gimnázium negyedik osztályától kezdve azonban már megszakítás nélkül Sárospatakon tanul, s ott érettségizik is, 1926-ban. A pataki iskolát igazi alma materének tekintette, ragaszkodott is hozzá egész életében. Még középiskolás, amikor meghal apja. Magántanítványokat vállal, hogy az így megkeresett pénzből segíthesse a családot szerény nyugdíjból eltartó édesanyját s hogy a nyári szünidőkben külföldre mehessen nyelvet tanulni és múzeumokat látogatni. így jut el többek közt Firenzébe is, ahol különösen mélyen megérinti őt Donatello két Keresztelő Szent János-szobra és Michelangelo Dávidja. (Nem sejti, hogyan is sejthette volna, hogy közel négy évtized múltán már a világban elismert fotóművészként hivatásszerűen fogja őket fényképezni, hogy sokaknak közvetítse üzenetüket.) Még középiskolás korában megérlelődik benne az elhatározás, hogy író, filológus szeretne lenni. Ezért az egyetemen klasszika-filológiára (latin-görög szakra) jelentkezik, s harmadik szakként az olaszt veszi fel. Élete nagy adományának tartja, hogy az egyetemet Eötvös-kollégistaként végezhette. „Kollégistának lenni rangot s elkötelezettséget jelentett egy egész életre - írja erről visszaemlékezéseiben. - Aki valaha a kollégium növendéke volt, attól elvárták - s joggal! - azt a sajátos igényességet, minőségi tudást, kriticizmust, elfogulatlanságot, tárgyilagosságot, szabad szellemet, ami a kollégiumot jellemezte.” 1931-ben, az egyetem elvégzése után Rácz bekerül óraadó tanárnak egy budapesti gimnáziumba. Alapos szakmai felkészültsége az egyetemi tanárságig ívelő életpályára predesztinálta volna, de ettől hamarosan igen messze került. Még Eötvös-kollégistaként szocialista eszmék hívévé lett, kollégiumi barátaival együtt csatlakozott a Kassák Lajos Munka című folyóirata köré csoportosult ifjú írókhoz, értelmiségiekhez. Ifjúmunkás-gyűléseken szavaltak, új, jobb időket vártak, s hittek abban, hogy a Szovjetunió példát mutat a társadalmi megújulásra. 1932-ben, amikor fény derült arra, hogy kapcsolatot tartanak fenn egy illegálisan szervezkedő kommunista csoporttal is, Rajk Lászlóval és másokkal (másodvádlottként József Attilával) együtt Rácz is bíróság elé kerül, és első fokon 14 hónap fegyházra ítélik. Ebből egy évet le is ül, majd romlott egészségi állapota miatt szabadlábra helyezik. Nemsokára azonban a kúriai tárgyaláson két évre súlyosbítják ítéletét. Ekkor Rácz elutazik Sátoraljaújhelyre, s ott naplemente után átugrik a Ronyva-patakon Csehszlovákiába. Ami ezután következett életében, azt Rácz visszaemlékezéseiben képletesen így foglalta össze: ,Attól a pillanattól kezdve, hogy átléptem a Ronyván, úgy éltem, mint a vándor, aki egy befagyott folyó jegén bandukolva egyszer csak észreveszi, hogy a lába alatt megindult a jég. Egyelőre nincs baj, mert egy jókora jégtáblán áll, de amint az süllyedni kezd, gyorsan át kell ugrania egy másik táblára, és így tovább...” Szökése után Pozsonyba megy, ahol a csehszlovák kommunista párt magyar tagozata szállást és munkát ad neki, megbízva őt a párt Munkás című hetilapjának nyelvi szerkesztésével. De menedékjog és állampolgárság nélkül, hamis papírokkal él. A rendőrség felfigyel rá, és kitoloncolják. Rácz ugyan visszaszökik, ám ezek után nem maradhat Pozsonyban; a párt azt ajánlja neki, menjen Prágába, s ott kérjen mint politikai menekült tartózkodási enge„llyen volt a svájci kötetként" - írta Rácz a kedvenc sorozatának Michelangelo-kötetét propagáló röplapra „Jó lenne, ha egyszer eljutnánk oda, hogy a »határ« már csak névleges valami lenne, ami nem számít akadálynak" - részlet Rácz egyik Pozsonyba, P. Kováts Gizellának 1977 szeptemberében írt leveléből solták őt Kodolányi János finnországi utazásairól szóló, akkoriban megjelent könyvei, amelyek e rokon nép hazáját mint a szépséges és tiszta természet, a rend, a demokrácia, a szociális kiegyensúlyozottság és társadalmi béke országát mutatták be. Finnül nem tudván, Rácz igyekezett egy olyan, nyelvtudástól független mesterségre szert tenni, amellyel biztosíthatná a megélhetését. Képszerkesztő munkájából kifolyólag ismert egy kitűnő fényképészt, aki három estén át bevezette a fényképezés alapjaiba. Megérkezvén 1938 végén vagy 1939 januárjában Helsinkibe, sikeresen fotoriporterkedik. 1939. szeptember 1-jén Lengyelország Hitler általi lerohaná- sával és feldarabolásával kitör a második világháború. November 30-án pedig - miután a Szovjetunió Finnországgal szembeni területi követelményeiről folyó tárgyalások nem vezettek eredményre, és a finnek mozgósították hadseregüket - a szovjet hadsereg hadüzenet nélkül légitámadásokat hajt vére több finn város ellen és géppuskázza a vidékre menekülő civil lakosságot. Megkezdődik a finnek által később téli háborúként számon tartott szovjet-finn háború, a kis Finnországnak a hatalmas Szovjetunióval folytatott önvédelmi élethalálharca. délyt. (Prágában sok, főleg Németországból, Ausztriából menekült emigráns élt akkoriban.) Pozsonyra egyébként Rácz úgy emlékezik vissza, mint kellemes, rokonszenves városra, ahol az élet korszerűbb, szabadabb, frissebb ritmusban lüktetett, mint Pesten. Prága elbűvöb Ráczot szépségével, sokrétű kultúrájával, zenei és színházi életével, kiállításaival. A Prager kiadónál kap lektori és fordítói állást, és képszerkesztőként is tevékenykedik a kiadó német nyelvű hetilapjánál. Német antifasiszta könyveket és szépirodalmat fordít. Hetente cikket ír a pozsonyi Magyar Újságba, és fenntartja kapcsolatát a Munkással is. 1936 tavaszán Ost- ravába hívják a párt akkor alapított népfrontos Magyar Nap című napilapjához, a kulturális rovat vezetőjének. Az első nagy sztálini perek alkalmával írt cikkében értetlenségének és megdöbbenésének ad kifejezést, ami főszerkesztője rosszallását váltja ki. Rácz megválik a laptól és visszamegy a Prager kiadóhoz. 1938 szeptember végén létrejön a müncheni egyezmény, és október elején német csapatok szállják meg a Szudéta-vidéket. A Prager kiadó megszűnik. A csehszlovák köztársaság órái meg vannak számlálva. Az emigránsok menekülnek. A több pénzzel és összeköttetéssel bírók Amerikába, Angliába, Franciaországba, a szegényebbek Dél- Amerikába. Rácz nem nyugatra, hanem északra: Suomiba, Finnországba készülődik. Döntésében befolyá-
