Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-12 / 287. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 12. www.ujszo.com RÖVIDEN Beneš-dekrétumok: újabb koporsószög Brünn. Megrendítette a cseh alkotmánybíróság is a Beneš-dekré- tumokat: a Walderode család örököse, Johanna Kammerlander az instancia tegnapi döntése szerint visszakapja földjeit, amelyeket a dekrétumok alapján elkoboztak a családtól. Az alkotmánybíróság ezzel jóváhagyta a Libereci Kerületi Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság korábbi határozatát, mely ellen Žďárek község nyújtott be panaszt - az érintett telek a település igazgatása alá tartozott. A határozatot az alkotmánybíróság honlapján hozták nyilvánosságra. Az örökös jogi képviselői szerint ez a döntés precedensértékű lehet, (idnes) Sok a válás, kevés a házasság Pozsony. Egyre több a válás és csökken a házasodni akaró párok száma, derül ki a statisztikai hivatal tegnap nyilvánosságra hozott adataiból. A házasságkötések számának csökkenése azzal is magyarázható, hogy egyre többen halasztják későbbre a házasodási, vagyis a szlovákiai fiatalok is egyre idősebb korban kötnek házasságot. A fiatalok halasztják a gyermekvállalást is, a nők egyre magasabb korban szülnek. Ennek következménye, hogy 2001-ig folyamatosan csökkent az újszülöttek száma. Ez a trend azonban 2002-ben megfordult, azóta évente több gyerek születik, (lpj-) Érvénytelen Fehér Miklós aláírása Pozsony. Érvénytelenítette a Pozsonyi I. Járásbíróság azt a szerződést, amelyet a volt nyitrai megyei alelnök, Fehér Miklós kötött az OTP Bankkal az előző megbízatási időszakban. A megállapodást Fehér még 2005 augusztusában írta alá, s a kerületi hivatal új székhelyének felépítéséről szólt. A GAP Real cég versenytárgyalás nélkül kapta meg a 267,75 millió koronás (8,89 millió euró) megrendelést, s a megye ugyanilyen összegű hitelt vett fel a pénzintézettől. Stanislav Katrinec, a megye szóvivője leszögezte: a bírósági döntés értelmében a hitelről kötött szerződés érvénytelen, (s) Számvevőszéki vizslák a tévében? Pozsony. Válságban van a közszolgálati televízió - állapították meg az intézményben tegnap ellenőrzést tartó parlamenti bizottság tagjai. Az ellenzék a számvevőszék ellenőreit küldené a Szlovák Televízióba, mivel szerinte komoly visszaélések történtek. A kormánypárti politikusok úgy vélik, először a köztévé felügyelő bizottságának tagjait kellene meghallgatni - nekik már tegnap találkozniuk kellett volna a képviselőkkel, de ők nem vett részt a képviselői ellenőrzésen. (-MSz, s) Hiába írta alá a beadványt 700 neves személyiség Lesöpörték a ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Lesöpörte az asztalról a kulturális minisztérium a Polgári Konzervatív Párt (OKS) által a tárca nyelvtörvény-módosító javaslata ellen megfogalmazott beadványt. Az Ondrej Dostál alelnök nevéhez fűződő, múlt héten nyilvánosságra hozott tiltakozást alig három nap alatt több mint hétszáz neves személyiség írta alá. A minisztériumhoz tegnap nyújtották be a dokumentumot.,.Alapvető ellentét van közöttünk a tekintetben, hogy az államnak mit kell és mit nem kell szabályoznia - nyilatkozta lapunknak Dostál. - A hivatalok nem avatkozhatnak be a magánszemélyek nyelvhasználatába. Például a tömegtájékoztató eszközökben vagy kulturális rendezvényeken főleg magánszemélyek közük magánszemélyekkel mondandójukat.” További vitatott pontot képeznek a szlovák nyelv helytelen használatáért kitiltakozást szabható bírságok is, amelyekről a a módosítás ugyancsak rendelkezne. Dostálék előtt a tárca a más államokban is bevezetett büntetésekkel érvelt. Nálunk azonban sokkal magasabbak az összegek, még az ittas vezetésért kiszabható birságot is felülmúlnák. Marek Maďari č kulturális miniszter szerint nem fordulhat elő Szlovákiában, hogy a csak szlovákul beszélő állampolgár ne értse meg az emléktáblák feliratát. Ezért tartják fontosnak, hogy minden üyen szöveg szlovákul is olvasható legyen. A tárcavezető azonban nem tudott választ adni arra, mi lenne a teendő egy angol karon elhelyezett angol nyelvű plakáttal. „Ezzel csak akkor foglalkoznánk, ha valaki kezdeményezné” - válaszolt a miniszter. Dostálék csupán egyetlen javaslatával ért egyet a tárca. Előreláthatólag törli a módosításból azt a javaslatot, amely a cseh nyelvet nem ismerné el hivatalos nyelvként, (jéem) Megnőtt azoknak a száma, akik az ország határain túl veszik meg az ajándékot Vásárlások válság idején (Miroslava Cibulková felvétele) Pozsony. Pénzügyi válság ide, pénzügyi válság oda, még mindig megéri a szomszédos országokban vásárolni. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Bár az elektronikai és háztartási berendezések terén a szlovákiai árak már megközelítik az uniós átlagot, és a termékek külföldön is drágulnak, még mindig számos olyan árucikket találni, amely a szomszédos országokban olcsóbb. A szlovákiai vásárlóknak rendszerint nincs kitippelt városukvagy üzletük, a legfontosabb szempont az, hogy a lehető legtöbb pénzt takarítsák meg. Karácsony előtt lényegesen megnőtt azoknak a száma, akik az ország határain túl akarnak bevásárolni. Jindfich Ulrich, a prágai Ppm Europe piackutató társaság képviselője szerint viszont érdemesebb kivárni az ünnepek utáni heteket. „Ha nem sürgős a bevásárlás, valóban jobb, ha az új évre halasztják. A karácsony utáni kiárusítások során Ausztriában és Magyarországon lényegesen nagyobb mértékű leárazások szoktak lenni, Roskadozó polcok mint nálunk. A legjelentősebb áremelkedés az elmúlt hónapokban Csehországban és Szlovákiában volt, Lengyelországban, Ausztriában és Magyarországon csökkentek az árak” - magyarázta Ulrich. A szakértő szerint az embereknek jól meg kellene fontolniuk, hogy valóban megéri-e külföldön vásárolni. „A márkás textiláru is nem egy esetben rosszabb minőségű. A háztartási gépek esetében gyakori probléma a hiányzó használati utasítás. Gondolni kell az esetleges reklamációval összefüggő többletkiadásokra is. Természetesen előny, hogy ha olyan üzlethálózatban vásárolnak olcsóbban, amely Szlovákiában is jelen van, így az európai fogyasztóvédelmi normák szerint az áruházlánc bármely üzletében reklamálhatnak, függetlenül attól, melyik országban vették a terméket” - tette hozzá Ulrich. Ezért például egy budapesti Tesco-áruházban vásárolt vasaló bármelyik szlovákiai Tescóban reklamálható, (dem) Mit vásároljunk leginkább a szomszédos országokban? ♦ Ausztria - elsősorban a márkás textiláru közkedvelt. + Csehország - a leárazott termékek lényegesen olcsóbbak, mint Szlovákiában, egyes üzletekben sokkal nagyobb a kínálat. ♦ Lengyelország - északi szomszédunk a legközkedveltebb a vásárlók körében. Például a hús és hústermékek átlagosan 30 százalékkal olcsóbbak, mint Szlovákiában. A bútorok és az autóalkatrészek is olcsóbbak; akik rendszeresen járnak Lengyelországba, azok egységesen állítják: gyakorlatilag műiden átlagos bevásárlás olcsóbban jön ki. ♦ Ukrajna - a szlovákiai vásárlók szemszögéből egyértelműen a textiláru, az alkohol és a cigaretta vezet, amely akár 50 százalékkal is olcsóbb, mint nálunk. + Magyarország - a pénzügyi válság miatt gyakorlatilag minden olcsóbb, a gyenge forintnak köszönhetően jelenleg épp Magyarországon érdemes a leginkább bevásárolni, (dp) Novemberben alig 5% Fékezi az élelem a pénzromlást Pozsony. Október után novemberben is csökkent az infláció Szlovákiában, ami elsősorban az élelmiszerárak esésénekköszönhető. A statisztikai hivatal tegnap közzétett jelentése szerint az elmúlt hónapban ádagosan 4,9%-kal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint 2007 novemberében. Októberben még 5,1%-os volt a tizenkét havi infláció. Az élelmiszerek esetében októberben 5,2%-os éves áremelkedést regisztráltak, novemberben már csak 3,5%-osat. Elsősorban a gyümölcsfélék (3,5%), a hús és tejtermékek (0,6%), valamint a kenyér (0,1%) ára csökkent, viszont a zöldség csaknem 2, a cukor pedig 0,3 százalékkal drágult. Érdekesen alakul a mandarin és narancs ára. Az előbbié 18 százalékkal csökkent, az utóbbié azonban majdnem 5 százalékkal nőtt. A kivi 17, az alma 7, a banán 3 százalékkal olcsóbb. A legnagyobb mértékben az üzemanyagárak csökkentek, a legnagyobb emelkedést -11 százalékost - a lakhatási költségek és az energiaárak esetében regisztrálták. A prognózisok alapján decemberben éves szinten 4,8%-os pénzromlás várható. Silvia Čecho- vičová, a ČSOB szakértője szerint a j övő évelsőhónapj aiban az infláció azonban akár 4 százalék alá is csökkenhet. A magánszektorban az átlagos 13. fizetés 24 633 korona (817,67 euró), az állami alkalmazottak ennél 8000 koronával (265,55 euró) kevesebbet kapnak - derült ki a mercer.sk felméréséből. Természetesen az év végén nem mindenki kap még egy havi fizetést. A magánszektorban minden harmadik, az állami foglalkoztatottak körében pedig minden negyedik részesül ebben a szerencsében. (mi, s) A Magyar Televízió megsértette a kampánycsendet a 2006-os dunaszerdahelyi polgármester-választáskor Alkotmánybíróság: csaltak a szavazatszámolásnál is ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szavazatszámlálással is csaltak a dunaszerdahelyi polgármester-választás során, derül ki az alkotmánybíróság november 19-én meghozott ítéletének indoklásából, melyet a testület most elküldött az érintetteknek. „A választójogi törvény legsúlyosabb megsértése a választás eredményének megállapítása során történt” - áll az indoklásban. A taláros testület által áttekintett szavazatok száma nem egyezett a választási bizottság jegyzőkönyvében feltüntetett eredménnyel. Elégedetlen a bíróság a választási dokumentáció, vagyis a szavazólapok és egyéb iratok kezelésével is, melyeket nem pecsételtek le az előírásoknak megfelelően. Az indoklás felrója a kampánycsend megsértését is a 2006-ban győztesnek nyilvánított Pázmány Péter (MKP) részéről. A bíróság szerint a választási jegyzőkönyv 23-mal több érvénytelen szavazatot mutatott ki a ténylegesnél. Az indoklás alapján a választási bizottságok csaltak. „A kihirdetett eredmény nem tükrözi a választópolgárok valóságos akaratát” - áll a dokumentumban. A városban kialakított 19 szavazókor közül csak egyben állapítottak meg a valóságnak megfelelő eredményt. A választási dokumentumok hanyag, a törvényi előírásoknak nem megfelelő kezelése miatt az alkotmánybíróság szerint nem lehet megállapítani a választások pontos eredményét. „Alapos a gyanú, hogy a bizottságok egyes választókörökben manipuláltak a szavazólapokkal” - áll a jelentésben. A választási bizottságokba a jelöltet állító pártok delegálhattak tagokat, a függetlenek, mint például a második helyen végző Antal Ágota, nem. A választásokon csak Pázmány Péter indult párttámogatással. A 2006-ban kihirdetett eredmény alapján Antal Ágota 76 szavazattal végzett a második helyen. Az alkotmánybírósági döntés azonban kifogásolja a kampánycsend megsértését is, mégpedig a helyi, az önkormányzat által kiadott lapot, a Dunaszerdahelyi Hírnököt, valamint a Magyar Televízió egyik műsorát, a Kárpát Expresszi. Az indoklás szerint a helyi lap csak az egyik jelöltnek, az előző ciklusban is polgármesterként tevékenykedő Pázmánynak adott teret, a Kárpát Expressz pedig a választás napján sugárzott műsort, melyben ugyancsak ő szerepelt. A polgármesterválasztás eredményének megszüntetése miatt funkcióját vesztett Pázmány várhatóan nem nyugszik bele a döntésbe. „Ha az általam felkért szakember is egyetért vele, akkor jogorvoslatért a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk, többet egyelőre nem mondok” - mondta Pázmány aparameter.sk-nak. Antal Ágota szerint a döntés nem meglepő, erre számított az alkotmánybíróságon történt meghallgatások alapján. Kifogásolta, hogy az ő megfigyelőit - mivel független jelöltként indult nem volt joga rendes tagot delegálni a választási bizottságokba - csak néhány helyen engedték be. (lpj) Mečiar mozgalma állítólag már egyetlen fillérrel sem tartozik két adományozójának, Rudolf Trávniček nyugdíjasnak és Jozef Oceľ eladósodott vállalkozónak Titkos gyűjtéssel kaparta össze a HZDS a „műanyag szatyros” ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Állítólag visszaadta a „műanyag szatyros” milliókat a HZDS két adományozójának, Rudolf Trávniček nyugdíjasnak és Jozef Oceľ eladósodott vállalkozónak. Apán egyes képviselői szerint gyűjtést szerveztek az ajándék visszafizetésére, erről néhányan nem is tudtak, mások pedig fizettek, holott nem közölték velük, hogy az adósság ügyét már tisztázták. „Ez a probléma a HZDS-ben már nem létezik, ezért nem nyilatkozunk többet róla” - tájékoztatott Monika Zakariášová, a párt szóvivője. Az adományozók 2007 decemberében 11 millió koronát (365 ezer euró) adtak a pártnak, a nyugdíjas műanyag táskában adta át a milliókat. Jelenleg nem egyértelmű, hogy a pénzt vissza- kapták-e, vagy sem. Vladimír Mečiar pártelnök korábban kijelentette: ha a pénzt nem akarják, akkor jótékonysági célra fordítják. „Egyesek magas összeget is fizettek” - árulta a „belső” gyűjtésről egy neve elhallgatását kérő képviselő. Valaki állítólag 400 ezer koronával (13 ezer euró) járult hozzá a törlesztéshez. Jozef Halecký, a párt bártfai járási elnöke úgy nyilatkozott, hogy a párt képviselői „gyűjtöttek, gyűjtenek és vélhetőleg még gyűjteni is fognak”. Volt, aki százasokat, mások ezreseket adtak, állítólag mindenki lehetőségeihez mérten. Arról, hogy az adósságot a szóvivő szerint már kiegyenlítették, Halecký nem tudott. „Ha ezt mondják, akkor - úgy tűnik - már megoldották” - mondta Halecký. Marián Haľko, a HZDS eperjesi kerületi főnöke viszont a gyűjtésről nem tudott semmit. A milliós adományokat egy évvel ezelőtt Milan Urbáni vette át, akinek az év végéig tájékoztatnia keü a párt vezetőségét arról, hogyan tisztázták az esetet. „Most még nem akarok nyilatkozni róla” -szögezte le Urbáni. Mečiar azt állítja, hogy az adományokat 2008 végéig visszafizetik, Trávniček és Oceľ hallgat az ügyben, (dem, s) milliókat? Mečiar: mindenki tett már a perselybe? (Pavol Funtál felvétele) Fair Play: nem elég a szóvivő szava Pozsony. A gyűjtés részletei vélhetőleg a párt évzáró jelentéséből derülnek ki; a dokumentumot jövő tavasszal kell továbbítani a parlamentbe. A hatályos jogszabály értelmében fel keü tüntetni azoknak az adományozóknak a nevét, akik a pártnak egy év alatt több mint 25 ezer koronát (829,8 euró) adtak. A Fair Play Szövetség képviselői szerint a HZDS szóvivőjének kijelentése nem elegendő, bizonyítékokra van szükség - például az átutalást igazoló banki kivonat másolatára, (dp, s)