Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-06 / 282. szám, szombat
2008. december 6., szombat PRESSZÓ J t#. Habodász Istvánnal beszélgettünk Megszületett az első szlovákiai magyar médiasztár? 26. oldal 29. oldal 28. oldal Fürdőszoba a hálószobában Lépjen a kádból egyenesen az ágyába Kalap, sapka, szorkucsma Milyen fejfedőt viseljünk, hogy menő nők legyünk? Tudomásul kell venni, hogy a mai fiataloknak a stand-up comedy az, amit nekünk annak idején Hofi Géza jelentett Ismét együtt a Markos-Nádas duó! Minden párosban benne van, hogy az egyik egy idő után meg akarja mutatni, ő egyedül is jó Hosszú éveken keresztül a magyarországi kabaré meghatározó figurái voltak. Aztán talán éppen a siker csúcsán - sokak szerint - ösz- szevesztek, és szétváltak útjaik. A televízióban vagy a rádióban mind a mai napig nincs olyan kívánságműsor, amelyben ne kérnék a nézők vagy a hallgatók a produkciójukat. Hofi Géza halála után egy hatalmas „űr tátong” a magyar kabaréban. Nincs megfelelő utánpótlás. Terveiről, a munkáról Nádas Györggyel beszélgettünk. ALBERT JÓZSEF A sokévi szünet után valóban ismét lesz Markos-Nádas? Igen! Markos-Nádas volt és hamarosan ismét lesz. Ami pedig en-s nek a munkafázisát illeti, Gyurival úgy gondoltuk, miután a megalakulásunk túl van a 26. éven, a jövő évi 27-est úgy ünnepelnénk, hogy ismét együtt dolgozunk. Ebben az is hatalmas szerepet játszik, hogy úton-útfélen megállítanak az emberek és kérdezik, mikor lesz végre ismét Markos-Nádas duó. Öröm számunkra, hogy a nézők nem felejtettek el minket. Jó érezni azt, hogy igény van ránk. Bennünk pedig van egy hatalmas bizonyítási vágy, hogy ma is tudunk jót alkotni, az emberek röhögjenek rajtunk nyugodtan. Munkatempóban szerintem sokkal jobban bújuk most, múlt korábban. Jobban kötődünk egymáshoz, mint tíz évvel ezelőtt, amikor ütöttek- vágtak műiket, és együtt kellett lennünk, mert olyan sok fellépésünk volt. Nincs nap, amikor ne beszélnénk egymással telefonon, egy héten egyszer biztosan találkozunk, összejövünk, régi filmeket nézünk, röhögünk, és megállapítjuk, hogy mi együtt nagyon jók vagyunk. Ki akarta jobban az újrakezEz érdekes dolog volt. Régebben én nagyon szerettem volna, de akkor Gyuri túlságosan eltávolodott a műfajtól, a szakmától is, és mostanában már ő szeretné a közös „életünket”. Én pedig azt mondom, miért is ne. Ha van bennünk kurázsi, akkor mutassuk meg. Akkor fogjuk fel úgy, ez a hosz- szú kihagyás arra volt jó, hogy feltöltődjenek? A feltöltődést az egyre butább világ adja, az egyre ostobább indulatok. Ebben pedig az a szörnyű, hogy ha visszahallgatom a 25 évvel ezelőtti felvételeinket, megállapítható, semmit sem változott ez az ország, sőt egyre érzékenyebbek az emberek, egyre nehezebben közelítenek egymáshoz. Azt szoktam mondani, ennyüe akkor volt kettészakított az ország, amikor az NDK és az NSZK létezett, de a külön országban élő németek legalább tudtak egy nyelven beszélni. Nekünk, magyaroknak ez nagyon nehéz, most megpróbáljuk feloldani. Újításként akkor politikai kabaré is lesz az előadásukban? Aktuálpolitikát soha nem vittünk bele, továbbra is marad az emberi butaság és annak a görbe tükre, de ahogy az a Tanú című filmben is volt, minden politika. Már az is annak számíthat, ha valaki arrébb visz egy hamutartót, a másik bele is köthet, miért viszi arrébb. Csak nem azért, mert a „másik” oldalon van? Hogyan telt az elmúlt tizenhét év, melyet Markos nélkül töltött? Amíg húszévesen az ember úgy kezdi el a pályáját, mintha egy pingpongasztal egyik oldalán állna, tehát egy kettősnek a tagja, akkor nehéz utána elképzelni, mit csinál egyedü. Kétszer annyi energia kell mindenhez. Talpra kellett állnom, én a kabaréhoz értek, máshoz abszolút nem. Ki kellett alakítanom egy teljesen más stílust, ami csak én vagyok, ami csupán rám jellemző, és nem másolok mást. Nehéz volt, amíg rájöttem arra, mi az, ami tőlem hiteles és elfogadják. Annál nincs nagyobb dolog, mint az, ha az ember egy csapathoz tartozik, és ha ezt a csapatot ráadásul még Markos- Nádasnak hívják, akkor garantált a siker. Beszélhetek én itt és most szép dolgokról, de a (A szerző felvétele és képarchívum) mai napig abból élek, hogy a közös duóból Nádas vagyok. Az elmúlt időszakban többször is találkoztunk a színpadon. Nekem Nádas György mindig egy félkarú óriásnak tűnt, aki nem találja a helyét egyedül a pódiumon. Jól láttam? Persze, bennem volt ez is, nehéz volt. Műiden párosban benne van, hogy az egyik egy idő után meg akarja mutatni, ő egyedül is jó. Szerintem ez mindkettőnknek fontos A legfontosabb, hogy a színházat - amit a kabaré miatt otthagytam - az utolsó hét évben vissza tudtam hozni az életembe. volt. így utólag azt mondom, nagyon helyes, hogy mi külön-külön is dolgoztunk. Hiába is csináltam bármit egyedül, a közönség mindig nosztalgiával reagált rá, visszaemlékezve, müyen volt együtt a Markos-Nádas. Az újrakezdésnél arra is figyelnünk kell, hogy a közönségünk nehogy azt mondja, a régi duó jobb volt. A tizenhét év „magányból” mit tanult? Az volt a legfontosabb számomra, hogy a színházat - amit a kabaré miatt otthagytam - az utolsó hét évben vissza tudtam hozni az életembe. Játszottam a Tizenkét dühös emberben, a Száll a kakukk fészkére, a Páparablás című előadásokban, a Szécsi Pál életéről szóló darabban, valamint több zenés vígjátékban. Negyvenen felül ez figyelemreméltó dolog. Mennyiben változott a színháznak köszönhetően az egyénisége? Minden a régi. Szerintem még jót is tett a humorosabb oldalamnak. A Páparablás című darabban, ami vígjátéknak is nevezhető, az enyém volt az egyetlen olyan szerep, amelyben az előadás alatt a mosolynak még a nyomát sem mutathattam. Mindenki más viccelhet, mondhatja a poénokat, de nekem nem szabad. Ha előfordul valamilyen színpadi baki, a többiek fetrengenek a röhögéstől, nekem akkor is fegyelmezettnek kell maradnom, és én ezt meg tudom csinálni. Nagyon kellemes erőpróba ez számomra, lényegében egy szakmai továbbképzés. Mennyire tudott hiteles lenni Nádas György humorista egy komoly darabban? Mennyire tudta feledtetni a közönséggel nevettető múltját? Amikor 41 évesen először kerültem a színházi színpadra, megkaptam azt a lehetőséget, hogy két zenés vígjátékban szerepeljek. Tehát lehetőségem adódott arra, hogy adjak valamit önmagámból. A komolyabb darabokban már színésznek kellett lennem. A többi pedig a színészen múlik, mennyire képes egy, kettő vagy öt perc alatt elhitetni, hogy ez egy szerep és nem Nádas Gyuri. A humorérzéket el lehet felejteni? El lehet. Ha az ember egészségesen gondolkodik, akkor minél keserűbb a helyzete, annál inkább előtérbe kell kerülnie a humorérzéknek. Ez nagyon visszás dolog, de csak úgy tudom elképzelni az életet, hogy legalább egy pici jót lássak. Mit gondol, létezik még magyar humor, van színvonalas utánpótlás? Nem szabad kategorikusan kijelenteni, hogy van vagy nincs. Any- nyira változik a világ, hogy ami esetleg nekem nem olyan humoros, másnak az a természetes, mert azon nő fel. Tudomásul kell venni, hogy a mai fiataloknak a stand-up comedy jelenti azt, amit nekünk annak idején Hofi Géza jelentett. Nem szeretném ezeket összehasonlítani, mert fényévekre vannak egymástól. Akinek már semmit sem jelent a Hofi Géza név (sajnos, egyre többen vannak), azoknak az a természetes, hogy a mostani - úgynevezett „gumicsizmás” - humorral rendelkező előadókat isteníti, mert csak ők vannak. Mikortól beszélhetünk a Mar- kos-Nádas-páros másodvirágzásának kezdetéről? Egyelőre turnékat szervezünk, hogy ismét megmutassuk magunkat. Ehhez egy profi csapatot kell összeraknunk. Véleményem szerint tavasszal már a magyarországi lapok is írni fogják, hogy vagyunk. dest? Közös fotó 1983-ból | Mi történik a retikülben? Többnyire egyetlen dolgot végeznek komótosan a hölgyek: a sminkelést. Arcuk befalazására, tatarozására, szempilláik meghosszabbítására, ajkuk hangsúlyozására több időt fordítanak - persze, egyesek, legyen tisztelet a kivételnek -, mint arra, melyek azok a dolgok, amelyek nélkül nem indulhatnak el otthonról, így esik, hogy marad tíz másodpercük táskájuk tartalmának összeválogatására és behajigálá- sára. S ha egy női kézitáska a legváratlanabb pillanatban kinyílik, s minden, ami benne van, kiborul, egy takarítóbrigád szükségeltetik a rúzsok, lakkok, púderek, parfümök, tükröcskék, kulcsok, pénztárca, zsebkendő és ki tudja, még mi minden össze-, pontosabban visszapakolásához. Általában a maroktelefon az utolsó tárgy, amelyik a retikülbe huppan. Előtte még használják (gyors csevely az éjszakáról kebelbarátnővel), s ha a gombok nem zárulnak automatikusan, nagy az esélye, hogy árulkodni kezd arról, mi történik a retikülben és a réti külön kívül. Csak egy rossz mozdulat - még mielőtt elindulna otthonról a hölgy, dühödten földhöz vágja kedvenc táskáját, mert akkorára duzzadt, minta kisgömböc, egy csomó cucc kimaradt, s nincs idő másikat keresni, melybe mindennek lenne helye, és illene a cipőhöz, kabáthoz, sálhoz, sapkához, kesztyűhöz, a szemceruza színéhez is aztán fölkapja, irány a lótás-futás. A telefon pedig egy gombnyomásra elkezdi élni önálló életét. Minden neszt vesz és továbbít, mert a virtuális vonal túlsó végén megcsörrent egy másik készülék, annak zöld gombját egy valós kéz valós ujja megnyomta, egy valós száj megszólalt: halló, de mert választ nem kapott, megismételte, immár nyomatékot adva hangjának, halló, ki beszél?, de senki, azaz, egyszerre csak megszólal egy távoli hang, mintha kútból vagy barlangból: de főosztályvezető úr, ez már kimeríti a munkahelyi zaklatás fogalmát A valós fél döbbenten hallgat, nincs halló, nincs ki beszél. A következő hang határozott, férfias, némi duruzsolással aláfestve: ugyan, Klárika, csak a prémiumelosztásról szerettem volna elbeszélgetni önnel, de ha ön nem akarja. Az iménti tiltakozás megszelídül: az más, bocsánat, kedves főosztályvezető úr. Hang megszakad. Valaki - lehet, hogy véletlenül - megnyomta a táskát, s azon belül a gombot. Grendel Ágota
