Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-05 / 281. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 5. Pihenő 11 MIT FŐZZÜNK MA? Tökmagos nudli Hozzávalók: I kg burgonya, 35 dkg búzaliszt, 2 db tojás, 5 dkg vaj, 30 dkg sütőtök, 1 maréknyi héj nélküli tökmag, 2 ek. vaj, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejszín, 3-4 zsályalevél, 2 db paradicsom, só, darált bors. Elkészítése: A burgonyát sós vízben főzzük puhára. Szűrjük le, hámozzuk meg. Nyomjuk át burgonyanyomón és tegyük egy nagy tálba. Szórjuk bele a lisztet, üssük rá a tojásokat, kézzel jól dolgozzuk össze. Borítsuk lisztezett deszkára, majd sodrófával nyújtsuk egy centi vastagságúra. A kinyújtott tésztát vágjuk háromcentis ujjnyi csíkokra. Kezünkkel sodorjunk egyet rajta, és forrásban lévő sós vízben főzzük ki a nudlikat. Ha feljönnek, szedjük ki egy hideg vízzel telt edénybe, majd szűrjük le. Egy nagy lábasban forrósít- suk fel a vajat, tegyük bele a vékonyra felszeletelt fokhagymát és a zsályaleveleket. Hevítsük néhány percig, hogy az ízek a forró vajban kioldódjanak, utána tegyük hozzá a vékony szeletekre felvágott sütőtököt. Daráljunk rá borsot, ízesítsük sóval és pároljuk néhány percig. Utána öntsük rá a tejszínt, tegyük hozzá a kis kockákra felvágott paradicsomot, forraljuk jól össze, majd keverjük hozzá a kifőzött nudlit és a tökmagot. Öntsük a tökös nudlit hőálló sütőedénybe, tetejére szórjunk még tökmagot, majd forró sütőben 150-160 fokon 25-30 perc alatt süssük pirosra. Reszelt sajttal megszórva fogyasszuk, (o) Patrick Swayze amerikai színész, akinél néhány hónapja diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot, elmondta, hogy a haldoklására vonatkozó pletykák egyáltalán nem igazak, sőt, kifejzetetten jól érzi magát, és az állapota is egyre javul (o) (ČTK/AP-felvétel) SZÍNHÁZ KOMÁROM: JÓKAI SZÍNHÁZ: Csárdáskirálynő 19.00 POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ - új épület: Orfeusz és Euridiké 19.00 Az őrület dicsérete, avagy Elling és Kjell Bjarne 19.00 MOZI POZSONY AUPARK PALACE: A tiltott királyság (am.) 18.00, 20.20 Quarantine (am.) 19.20, 21.30 Niko - út a csillagokba (finn-dán) 19.10, 21.10 Madagaszkár 2 (am.) 18.40,19.50,20.50 2 nap Párizsban (fr.-ném.) 18.30, 20.40 PÓLUS PALACE: A tiltott királyság (am.) 18.30, 20.50 High School Musical 3. - Végzősök (am.) 17.50,18.40 Madagaszkár 2 (am.) 18.20 Halálfutam (am.) 19.00, 21.20 2 nap Párizsban (fr.- ném.) 19.40,21.40 James Bond - Quantum csendje (ang.-am.) 21.00 CHARLIE CENTRUM: Cinka Panna (szlov.-magy.) 17.30, 19.45 Interview (am.) 20.00 Bogyók (cseh) 20.15 Rolling Stones (am.) 20.30 KASSA ÚSMEV: Mamma Mia! (am.-ang.) 19.45 CINEMAX: Niko - út a csü- lagokba (finn-dán) 18.00,19.50 Éjjel a parton - Nights in Rodanthe (am.) 19.00, 21.00 A hullám - Die Welle (am.) 14.40 High School Musical 3. - Végzősök (am.) 18.10, 20.40 James Bond - Quantum csendje (ang.-am.) 19.10, 21.20 Hazugságok hálója (am.) 1750, 20.30 Végre együtt (am.) 15.30 Cinka Panna (szlov.-magy.) 1740 Quarantine (am.) 18.50,20.50 Hétköznapi ünnepek (szlov.) 16.40 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Niko - út a csillagokba (finn-dán) 20.00 A tiltott királyság (am.) 18.20, 20.30 Karamazovok (cseh) 20.10 SZENC - MIER: Sárkányvadászok (fr.-ném.) 18.00 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: WALL E (am.) 19.30 VÁGSELLYE - VMK: Max Payne - Egyszemélyes háború (am.) 20.00 KOMÁROM-TATRA: A bakancslista (am.) 18.00 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Cserbenhagyás (am.) 19.00 LÉVA-JUNIOR: A Múmia-A Sárkánycsászár sírja (am.) 18.30 GYŐR PLAZA: Alkonyat (am.) 19.45 Égető bizonyíték (am.) 18.30, 20.30 Hazugságok hálója (am.) 19.45 High School Musical 3. - Végzősök (am.) 1700 Kaméleon (magy.) 17.45, 20.00 Madagaszkár 2 (am.) 18.15,20.15 Max Payne - Egyszemélyes háború (am.) 20.30 Mongol (ném.-orosz) 17.30,20.00 Quantum csendje (am.-ang.) 18.00,20.15 _______________________ NYOLCIRÁNYÚ mmtsmmmmmmmsmmmmmmmmmmmmmmsm. Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. BÉKE BÚZA CSÁK EGER ÉGI MEZŐK EGRI CSILLAGOK EGY AZ ISTEN EGY FAUN DÉLUTÁNJA EGY HÓNAP FALUN EGYLEÁNY ÉJI ÚT ELEINK E G R I C S I L L A G G E G Y H y 0 N A G Y Y Y B f E K E K P O F N A A E L yy 0 E F K A y A Z E Z Z M G A T U E U I E I y 0 E L y u N L B M D y A s R U I D Y I C S y A K T N J y E G E E L E I N E y E L U T ŕ A N J A K K N Tegnapi feladványunk megfejtése: Csillagokig. Versenyfeladványunk: GONDOLKODÓ - MA ÚJ VERSENYFELADVÁNY Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címükkel együtt december 11-éig levélben 1 4 9 5 8 5 2 7 3 8 4 8 6 4 7 2 5 8 1 9 6 1 5 2 6 4 8 3 2 9 7 8 küldjék el szerkesztőségünk címére (Új Szó - Gondolkodó, Laza- retská 12, 811 08 Bratislava), a beküldők között Új Szó-nyere- ménytárgyakat sorsolunk ki. Múlt heti feladványunk nyertese a dercsikai Mészáros Adél lett. Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a küenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek. (ú) Mült heti megfejtés: 3 9 6 2 7 5 4 8 1 5 8 1 4 9 6 2 7 3 7 4 2 8 3 1 9 6 5 8 7 5 3 1 2 6 9 4 2 3 4 6 8 9 1 5 7 6 1 9 5 4 7 3 2 8 9 2 7 1 5 4 8 3 6 1 6 3 7 2 8 5 4 9 4 5 8 9 6 3 7 1 2 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Rossz hangulata miatt próbál a világtól elzárkózni, pedig jobb lenne, ha elfogadná a baráti meghívásokat, a társaság most sokat segíthet önnek. Ha nem viseli, hogy mások korlátozzák, akkor legalább ellenőrizze tetteit. Bika (IV. 20.-V. 19.) Állítson fel önmagának korlátokat, és döntse el végre, hogy miről mond le, ellenkező esetben veszteségek érhetik. Nem lesz túl érzelmes hangulatban, inkább az értelem és az észszerűség alapján dönt. Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Kellemes meglepetés érheti az elkövetkező napokban. Ha nem hagyja, hogy pénzügyek miatt összetűzésbe keveredjen partnerével, akkor nagyon boldog időszakot élhetnek meg. Bátran tűzzön ki új célokat! Rák (VI. 21.-VII. 21.) Ha sikertelennek érezte magát, lélegezzen fel, mert új időszak kezdődik. Tele van kreativitással, szorgalommal és kitartással, melyekkel sikereket érhet el. Figyeljen párkapcsolatára, . mert könnyen magányossá válhat. Oroszlán (VIL 22.-VIII. 22.) Átérzi a környezetében élő emberek problémáit, ha tud, segítsen, legyen önfeláldozó. Váradan helyzetekkel kerülhet szembe a nap során, és emiatt úgy érezheti, semmi sem úgy sikerül, ahogy tervezte. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Nézzen önmagába, tudatosítsa, fogalmazza meg konkrétan vágyait, hogy ne csak azt érezze, mi nem jó, keresse meg, helyette mi lenne a megoldás, mert e nélkül folyamatosan kielégü- letienséget fog érezni. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Kössön kompromisszumot, lepje meg párját apró dolgokkal. Ne legyen öntörvényű! Ha nem veszi figyelembe mások akaratát és véleményét, köny- nyen kivívhatja környezete ellenszenvét, és ezt ön sem akarja. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) A tenyerén hordozza a sors. Emberekkel való kapcsolatát a harmónia jellemzi, anyagi helyzete is kedvezően alakul ezért bátran utazzon el barátaival, párjával a hegyekbe pihenni, síeljenek, korcsolyázzanak! Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Törekedjen a társas kapcsolatokra, például bátran megszervezhet egy jó hétvégi bulit, mindenkitől számíthat segítségre ebben is, de figyeljen arra, hogy ne erőltesse saját akaratát a többiekre. Nem díjaznák! Bak (XII. 21.—1.19.) Peres ügyei kedvezően zárulnak. Tele van energiával, vállalkozó kedvvel. Munkájában elismerik, és váratlanul önre törhet a szerencse is, akár pénz formájában. Ne feledje, ez az ön időszaka! Éljen a lehetőséggel! Vízöntő (I. 20.-n. 17.) Felfokozott energiáit most ne arra használja fel, hogy a sors ellen hadjáratot indít, ne erőltesse azokat a dolgokat, amiknek a kivitelezésénél számos akadályba ütközik, ez csak kudarcérzést okozna. Halak (II. 18.-III. 20.) Számos akadályt kell legyőznie, s úgy érzi, kitűzött céljai újabb és újabb akadályokba ütköznek, amitől viszont egyre feszültebbé válhat. Ha nem egyedül próbálja megoldani gondjait, akkor könnyebben talál megoldást.