Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)
2008-12-05 / 281. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 5. Kultúra 9 Václav Havel legszellemesebb, a hatalomból kikacsintó darabja, a Távozás a Szlovák Nemzeti Színházban Meghalt a király, éljen a király Václav Havel nevével sokan, főleg a fiatalabb generáció tagjai közül 1989-ben találkoztunk először, amikor Prágában, Pozsonyban, Kassán a kulcsainkat csörgettük, és valami sokkal jobbra, egyebek mellett nagyobb szabadságra vágytunk. Ha- velből köztársasági elnök lett, előbb csehszlovák, majd cseh. Akkoriban tudhattuk meg azt is, hogy drámaíró, hisz alig volt színház, amelyik ne vette volna elő évtizedekig tiltott darabjait. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Richard Stanke Monika Hilmerová és Marián Labuda Marián Labuda, Vladimír Obšil, Helena Krajčiová, Mária Královičová és Emil Slezáček (Ctibor Bachratý felvételei) Ám ennek az időszaknak is vége lett, ahogy 2003-ban az elnöki posztot átadta utódjának, Václav Klausnak. Bár Haveí azóta is rendületlenül járja a világot, főleg az emberi jogok sárba tiprása ellen emel szót, s különböző alapítványok munkáját segíti. Ismét visszatért a drámaíráshoz is, s elővette a még a rendszerváltás előtt elkezdett Távozás című darabját. Havel életének fontosabb szakaszai egy alkalmi tárlaton is megtekinthetők a Szlovák Nemzeti Színház előcsarnokában december 15-ig. A szerző a par excellence íróemberek közé tartozik, aki drámaíróként kezdte. Első darabjait a hatvanas évek elején írta, s 1963-ban mutatták be az első művét, a Kerti ünnepélyt, amely gyorsan eljutott Pozsonyba is. De Havel nemcsak irodalmi alkotásaiban mondott burkolt formában véleményt a rendszerről, egyre nyíltabban tett hitet a két világháború közötti liberális hagyományok mellett. Az 1968-as Prágai Tavasz eltiprása után eltiltották a színháztól, s így fizikai munkásként kereste a kenyerét. Egyik alapítója és szóvivője lett a Charta 77 mozgalomnak, s ezért öt és fél évre bebörtönözték, de felajánlották neki, hogy azzal a feltétellel elhagyhatja az országot, ha nem tér vissza többé. Havel ezt nem fogadta el, s 1989-ben ő lett a csehszlovákiai forradalmi események egyik vezetője. Drámái közül magyarul is játszották az Audienciát, a már említett Kerti ünnepélyt, s bár Zádor Andrásnak és Varga Györgynek köszönhetően szinte valamennyi munkája megjelent magyarul (a Távozás a Színház ez évi januári számában), az ún. cseh neoa- vantgárd dráma abszurd irányzatába tartozó Havel nem került be a magyar színház áramkörébe, s inkább csak mint kuriózumot szokták említeni. Havel Távozás című darabját még 1989 környékén kezdte írni, s talán maga sem gondolta, hogy közel húsz évvel később, már megannyi tapasztalat birtokában újra tudja majd fogalmazni, és saját konkrét élményeit is szabadon beépítheti a műbe. S aki azt várja, hogy ezáltal egy még kötöttebb, a politikai valósághoz mereven ragaszkodó, sablonfigurákkal megtűzdelt drámát kap, az nagyot téved. Havel talán eddigi legszellemesebb, legkönnyedebb, mégis annyira a politika belső, sokszor zűrzavaros viszonyaira reflektáló darabját alkotta meg, amelyben képes kívülállóként tekinteni mindarra, amit belül, hosszú éveken keresztül megélt. S ez a kikacsintás hozza testközelbe ezeket a darabban megalkotott, különben nem túl szimpatikus haveli figurákat. A dráma ősbemutatójára a prágai Archa Színházban került sor, de bemutatták már Hradec Králo- vébän és nemrég Londonban is. Szlovákra Milan Lasica ültette át. A darab főhőse Dr. Vilém Rieger volt kancellár (Marián Labuda), aki egykori villájában, a régi szép időkre emlékezve, afféle modem Lear királyként tengeti a napjait (nem véletlen, hogy Havel a Cseresznyéskert mellett a Lear királyt is beépíti a darabjába), s tehetetlenül nézi, hogy a lányai (Helena Krajčiová és Lucia Molnárová), továbbá barátnője (Zuzana Kocúri- ková) és az egykori alkalmazottai hogyan forgatják ki mindenéből. Ráadásul a villa is veszélyben van, amelyre szemet vetett egykori ádáz vetélytársa, a ma miniszterelnök-helyettesként regnáló Vlas- tík Klein (Jozef Vajda). Labuda kancellárja nem könnyen viseli, hogy az egykori kényúr, aki az őt kérdező újságíróknak szinte csak szlogenekben válaszol, kiszolgáltatottja lett azoknak, akik hajdan a talpát nyalták, s a parancsait lesték. Mikor kiderül, hogy már a villa sem az övé, mert nem óhajt meghajolni Klein akarata előtt, s nemóhajtja az egykor korrupcióval vádolt politikustársat tisztára mosni, a legközelebbi hozzátartozói is elfordulnak tőle (lásd Lear király)! Egyes figurák észrevétlenül átsik- lanak a Cseresznyéskert történetébe, Klein mint Lopahin jelenik meg, aki az egész cseresznyéskertet (értsd meggyeskertet) kivágatja, s helyén üzletközpont és masszázsszalon épül. Osvald, a mindenes cseléd (Oldó Hlaváček) pedig egész egyszerűen átlényegül Firsszé. Havel következő ötletes húzása saját maga szerepeltetése, hiszen időnként - mintegy rendezői varázsszóra - megállítja a darabot, s instruálja a szereplőket, akik általában szót fogadnak, de van, amikor csak legyintenek az írói intelemre. • Peter Mikulík rendezése mindezeket az írói ötleteket szellemesen használja ki, s hatalmas fityiszt mutat mindannyiunknak. Alexandra Grusková díszlete egy középen elhelyezett zöld kerthelyiséget mutat, amelyet szürke, félkör alakú monstrum vesz körül, ezt pedig folyamatosan videokamerákkal pásztázzák. Nem tartom viszont előnyösnek, hogy a darabot a Szlovák Nemzeti Színház hatalmas színpadán, nem pedig a sokkal inti- mebb lehetőségeket kínáló stúdiószínpadon mutatták be. Rieger kancellár és a többiek összepakolnak, s várják, hogy elszállítsák a csomagjaikat. De Havel nem éri be ennyivel, s megmutatja, hogy mi lesz a sorsa Vlastík Kleinnek a maga képére formálta cseresznyéskertben. S amiként Rieger dicstelenül távozik a politika színpadáról, úgy Klemnek is ugyanaz a sors adatik meg. A kérdés csak az, hogy mi marad a masszázsszalon után? A gyűjtemény Magyarországon, Franciaországban, Svájcban és Szlovákiában készült alkotásokból áll Európa szoborpark Dunaszerdahelyen ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. November végén került sor a Kortárs Magyar Galériában az Európa szoborpark átadására. Ézsiás István szobrász- művész, a szoborpark kurátora a világon több helyen is közreműködött szoborparkok alapításánál. A dunaszerdahelyi gyűjtemény egyelőre- 18 - Magyarországon, Franciaországban, Svájcban és Szlovákiában - készült alkotást foglal magába. A nonfiguratív szobrok, amelyek a szoborparkban találhatóak, lehetnek provokatívak, de hangulatteremtők is, és a Vermes-villa gyönyörű parkjában különösen harmonikusan illeszkednek - mondta a megnyitón A szoborpark egyik alkotása (Képarchívum) Ézsiás István, (ka) PENGE Ködbe vesző vizek... Jon Fosse első magyar nyelven megjelent regénye a sejtelmes, őszi esőbe és ködbe vesző norvég fjordok világát idézi Alida és Áshle szerelmének drámai alakulásán keresztül. Az Álmatlanság története rendkívül feszes és izgalmas, akárcsak egy ballada: a vidéken felnövekvő kamaszok magukra maradva és utalva keresik a helyüket a felnőtté és szülővé válásuk során. Bibliai történetre emlékeztet, ahogyan gyermekük születésére készülve szálláshelyet keres a fiatal pár Bjorgvin városában, ahol reményeik szerint menedéket lelnek és új életet kezdhetnek, azonban nem hajlandó befogadni őket senki. A regény narratív eszközei: a nyelvhasználat és a történetalakítás jellegzetesen a mini- malizmus jegyeit mutatják. A regénybeli jelent, a keresés monoton rítusszerű mozzanatait folyamatosan megszakítják az álomszerű emlékképek, amelyek révületszerűen folynak egybe a „valóság” eseményeivel. Ezek során a mintha- állapotok során körvonalazódik a két fiatal és családjaik története, az apák és anyák története, illetve az olyan beavatási és átmeneti rítusok, mint amikor Ashle gyerekfejjel muzsikussá válik és muzsikus apja nyomdokaiba lép, vagy a regény egyik legszebb jelenetét ábrázoló sorokban, amikor a szerelmi együttlét egyszerre válik a gyász tisztító, továbbéltető rítusának mozzanatává és ^ ^ . (ON FOSSE. A LM ATI. ANSAG a születendő gyermekük fogantatásának pillanatává. „... ma reggel holtan találta Silja mamát, ott feküdt az ágyon és nagy kék szempár volt az arca, mondja a fiú és magához szorítja Alidát és egymásba olvadnak és csak néhány fát suhogtat halkan a szél és semmivé válnak és egyesülnek a bűnben és ölnek és egyesülnek a bűnben és felülnek és nem mozdulnak csak ülnek a sziklán és nézik a tengert / Ilyesmit tenni Silje mama halálának napján, mondja Ashle / Igen, mondja Alida / és Ashle és Alida felállnak és várnak és megigazítják magukon a ruhát és csak állnak és a szigeteket nézik nyugaton, Stomstein felé...”(19). Megrázó, ahogyan mindvégig megmarad az egyensúly a kimondás és a sejtető némaság között, mint ahogy a szegénység és kiszolgáltatottság kényszere miatt történő bűnbeesés és gyilkosság(ok) bekövetkeztének a mozzanatát is csupán csak sejthetjük. Izgalmas ez a nyelvhasználat, és az, ahogyan Fosse a beszéd kérdését problematizálja a regényben. Egyrészt egy olyan nagyon egyszerű, a hegyi vagy az északi emberre a közvélekedés szerint jellemző, egyfajta szikár élőbeszédet hitelesen megjelenítő nyelvhasználat jelenik meg, melyben olykor a szavak és mondatok közé ékelődő csend a sokatmondóbb. Másrészt az elbeszélő többször kritikai rovata ki is mondja a szereplőkről, hogy alig vagy nem beszéltek, mégis tudták egymás gondolatát („és nem szóltak, és minden eldőlt, és nincs szükségük szavakra, mert már úgyis mindent elmondtak, és úgyis minden eldőlt” (48)), máskor pedig a beszéd lehetséges megtörténte beleolvad a visszatérő álomfolyamatokba („Mintha mondtál volna valamit az apádról, de lehet, hogy csak álmodtam, mondja Ashle” (49)). Ilyen értelemben a beszéd kettőssége érvényesül. Olykor meglehetősen minimális szinten van jelen a kimondott szó a szereplők között, máskor pedig az (egymás és ön-) ismétlések által egyfajta rituális jelentést kap. Ugyanakkor a történet egy belső monológszerű beszédfolyamból áll össze, annak ritmusát és eszközeit követi az elbeszélő hangja az ismétlések, az egyik álom- és emlékkép töredékeiről a másokra való bármiféle átmenetet nélkülöző átváltások révén. Az Álmatlanság e nyelvi tényezők által kibontakozó jellemek ábrázolása révén válik igazán hitelessé, miáltal a kirajzolódó történet egy rendkívül feszes, feszültségekkel telített és izgalmas olvasmányélményben részesíti az olvasót. Jon Fosse: Álmatlanság. (Ford. A. Dobos Éva). Kalli- gram, Pozsony, 2008. Értékelés: Esterházy János emlékkiállítás Budapest. A budapesti Rákóczi Szövetség, a pozsonyi Szövetség a Közös Célokért társulás és a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulás szervezésében kerül sor a szlovákiai magyar képzőművészek alkotásaiból összeállított Esterházy János emlékkiállítás budapesti bemutatására. (A tárlat anyagát Pozsonyban az elmúlt hónapokban láthatta a közönség.) A megnyitó december 8-án 17 órakor lesz a Magyar Kultúra Alapítvány székházában (Szentháromság tér 6.). A kiállítást megnyitja és Esterházy János életútját méltatja: Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője, a Pro Probitate Alapítvány elnöke. A kiállítás kurátora Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria művészeti vezetője A kiállítást 2008. december 21-ig tekinthetik meg az érdeklődők. (pm)
