Új Szó, 2008. december (61. évfolyam, 277-300. szám)

2008-12-04 / 280. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. DECEMBER 4. Sport 23 Az irányítónak hiányzott a kézilabda Tóth újra a Iuventában ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagymihály. Másfél hónappal kislánya, Barbara születése után újra megkezdte az edzéseket Tóth Erzsébet kézilabdázó, a nagymi- hályi Iuventa játékosa, aki leg­utóbb a Debrecen együttesében szerepelt vendégjátékosként. „Három hónapos terhes voltam, amikor abbahagytam a játékot, vagyis nagyjából 9 hónapig nem játszottam. Jó volt ez a kis szünet, de a végén már hiányzott a kézi­labda. Tudom, hogy még nagyon rövid idő telt el a szülés óta, az or­vos is figyelmeztetett, hogy csak óvatosan kezdjek újra edzeni. Nincs rajtam súlyfelesleg, formá­ban érzem magam, de egyelőre még csak individuálisan fogok ké­szülni. Leghamarabb januárban léphetek pályára” - mondta az irányító, aki terhességével alapo­san meglepte a debreceni klubve­zetést, hiszen fél év helyett csak pár hetet töltött náluk: „Azt hit­tem, tovább leszek Debrecenben, de máshogy alakultak a dolgok. Én voltam abban az időszakban a harmadik játékos, aki állapotos lett, de egy rossz szavuk sem volt, megértőek voltak, minden jót kí­vántak. Bár csak négy meccset ját­szottam ott, nagyon jól éreztem magam. Minden teljesen más, mint Szlovákiában. A magyar baj­nokság két osztállyal is erősebb, profibb, mint a szlovák. Ha szom­baton meccs volt, vasárnap kondi­terembe mentünk vagy futottunk - ilyesmi Szlovákiában elképzel- heteden, a meccs utáni napon mindenki ki van dőlve!” (bt) Utolsók lettek a csoportban a pozsonyiak Zakót kapott a Slovan Urában S1TA-JELENTÉS Nemhogy első idegenbeli győ­zelmét nem szerezte meg, hanem szégyenteljes vereséget szenve­dett a pozsonyi Slovan a jégko­rong BL csoportkörének utolsó fordulójában az Ufa otthonában. UFA-SLOVAN 8:2 (1:1, 4:1, 3:0), gólütők: Medvegyev (4.), Szidjakin (25., 31.), Mikeska (27.), Perezsogin (30.), Taratuhin (53.), Čermák (55.), Kutyejkin (58.), ill. Hujsa (7.), Vaic (25.). A pozsonyiak pontszerzés ese­tén a második helyen végeztek volna, ám csak az első harmadban tudták tartani a lépést a hazaiak­kal. A már biztosan csoportgyőztes Ufa könnyedén elintézte a pozso­nyiakat, melyben ezúttal Sasu Ho- vi kapus sem remekelt, Konrádállt be a helyére a 31. percben, de ő sem tudta megmenteni a csapatot. A csoport végeredménye: 1. Ufa 4 4 0 0 0 22:5 12 2. Č. Budéjovice 4 1 0 0 3 9:17 3 3. Slovan 4 1 0 0 3 11:20 3 sporthíradó MBaga1 wwitnwBiiwB BwaiBiweMiwegagPBewMBww'm ♦ Magyar labdarúgó Ligakupa, A csoport, 8. forduló: DVSC-TEVA- Vasas 3:3; B csoport, az 5. forduló­ból elhalasztott mérkőzés: Buda- örs-Lombard FC Pápa 3:1; D cso­port, a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzés: REAC-FC Fehérvár 2:4. ♦ Angol labdarúgó Ligakupa, ne­gyeddöntő: Bumley-Arsenal 2:0, Stoke City-Derby County 0:1. ♦ Női kosárlabda Közép-európai Liga: Prešov-Cassovia Košice 79:95, Karlove Vary-BSS Košice 84:63. + Férfi kosárlabda Közép-euró­pai Liga: Spišská Nová Ves-Nový Jičín 65:78. ♦ Női kosárlabda Euroliga, 8. forduló, A csoport: Kraków-MiZo Pécs 57:48, B csoport: Lille-Sop- ron 61:55, D csoport: Maxima Broker Košice-Schio 80:74. ♦ Biaüon Vk, Östersund, férfi 20 km: 1. Greis (német) 58:52,5 (1 büntetőpere), 2. Os (norvég) +50,5 (2), 3. Svendsen (norvég) +55,0 (2),... 29. Marek Matiaško (szlovák) +4:36,0 (3). Ma az Aston Villa vendége lesz a zsolnai csapat Az utolsó szalmaszál SITA-ELŐZETES Birmingham. Már csak elméle­ti esélye maradt a zsolnai csapat­nak a legjobb 32 közé jutásra a labdarúgó UEFA-kupában. A cso­portkor negyedik fordulójában ma (20.45, játékvezető a norvég Bernsten) Dušan Radolský együt­tese az Aston Villa vendégeként próbál belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, de roppant nehéz helyzetben van, hiszen a Premier League ötödik helyén álló bir­minghamiek eddig mindkét meccsüket megnyerték az F cso­portban, a vendégek pedig három találkozón mindössze egyetlen pontot szereztek. Radolský valamennyi kulcsem­berét bevetheti. „Alig várom már a mérkőzést - jegyezte meg az 58 éves szakvezető. - Az Aston Villa agresszív focit játszik, több ország válogatott játékosai vannak sora­iban, az egyik legnehezebb ellen­fél ebben a sorozatban. Tisztel­nünk kell az angolokat, de nem örülnék, ha játékosaim megijed­nének tőlük.” A csoport legnehezebb mérkő­zését várja a zsolnai jobbhátvéd, Peter Pekarík. „Abban reményke­dem, hogy úgy fogunk harcolni, mint az előző három kupata­lálkozón” - mondta a válogatott védő. Dušan Perniš az angol csa­pat legveszélyesebb megoldásait leste az utóbbi mérkőzéseken. „A Fulham elleni bajnokin a legtöbb helyzetet pontrúgásokból és beíve­lések után hozták össze. Ezért jó lenne ellenük minél tovább a füvön tartani a labdát - mondta a zsolnai kapus. - Bárcsak ne izzadnék meg a kapuban. Remélem, nem kapunk sok gólt, és jó eredményt érünk el.” Benjamin Vomáčka, a vendégvéde­lem oszlopos tagja megemlítette, hogy a csapat először játszik nagy meccset a szigetországban, ezért roppant nehéz feladat vár rá. „De nem azért utazunk Angliába, hogy a lehető legkevesebb gólt kapjuk, mi minél jobb eredményt szeret­nénk elérni” - mondta az indulás előtt. Az angolok lehetőleg kapott gól nélkül szeretnék lejátszani a mér­kőzést. „Úgy érzem, elég jó képességű játékosunk van, így sikerülhet” - nyilatkozta a klub honlapján Martin O’Neill vezető­edző, aki várhatóan ma pihenteti legnagyobb ászát, az angol válo­gatott Gabriel Agbonlahort. A zsolnaiak várható összeállítá­sa: D. Pemiš-Pekarík, Šourek, Vo­máčka, Leitner (Tesák)-Štrba, Pe- čalka-Rilke, Adauto, Jež-Štyvar. A román Manea töri át a magyar védőfalat (Reuters-felvétel’ Női kézilabda Európa-bajnokság: a magyar átlövők átlagon alul teljesítettek Vereség a románoktól Skopje. Románia remek hely­zetkihasználásának és kiváló kapüsteljesítményének kö­szönhetően 27:21-re legyőz­te a magyar válogatottat a női kézilabda Eb-n. ÖSSZEÁLLÍTÁS MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA 21:27 (9:11), legeredményeseb­bek: Neagu, Lecusanu, Manea 5-5, ill. Görbicz, Tömöri 5-5. A magya­rok első góljára majdnem hat és fél percet kellett várni, addigra a ro­mánok már háromnál tartottak. Hiába került többször ziccerbe a magyar csapat, Dinu fantasztikus bravúrok sorozatát mutatta be a román kapuban, az első negyed­A MAI MŰSOR C csoport 18.15: Ausztria-Svédország; 20.15: Fehéroroszország- Románia. D csoport 18.15: Szerbia-Németor­szág; 20.15: Macedónia- Horvátország. órában 69 %-os volt a teljesítmé­nye. A szünet előtt viszont Pálinger táltosodon meg, és a románok nem lőttek hat percen át gólt, így a magyar csapat feljött két gólra (9:11). A második félidőt viszont ismét a románok kezdték jobban, míg a magyar csapat kihagyta helyzeteit (a 40. percig például 17 átlövési kísérletből csak egy gólt szerzett!), így a románok újra el­húztak (14:19). A magyar véde­lem nem tudta megállítani a hely­zeteit hihetetlenül magabiztosan értékesítő Maneát, ezzel szemben Görbicz mezőnyből egyetlen gólt sem lőtt! A végeredmény 27:21 lett Románia javára. További tegnapi eredmények - A csoport: Portugália-Ukrajna 24:38, Franciaország-Dánia23:24; Besö­pört: Norvégia-Spanyolország 21:21. Tegnapelőtti eredmények- C csoport: Oroszország-Ausztria 32:22, D csoport: Németország- Macedónia25:22. (ns,ú) LABDARUGÓ UEFA-KUPA r SZERDA A csoport Szabadnapos Benfica Lisa­3. Stuttgart .3111 3:3 4 bon. 4. Sampdoria 3 111 3:5 4 MANCHESTER CITY-PSG 0:0. Az állás: 5. Partizán 4 0 0 4 1:8 0 TWENTE ENSCHEDE-FC SCHAL­1. Galatasaray 4 3 0 1 4:1 9 KE 2:1 (1:0), Wielaert (3.), Perez 2. Harkov 3 2 10 2:0 7 D csoport (55.),ill.Asamoah (77.). 3. Pireusz 3 10 2 5:3 3 Szabadnapos: Santander. 4. Hertha 3 0 2 1 1:2 2 SZPARTAK MOSZKVA-NEC Az állás: 5. Benfica 3 0 12 2:8 1 NUMEGEN 1:2 (1:0), Kovalj­1,Manchester C. 3 2 1 0 5:2 7 csuk (2.), ill. Van Beukering 2. Twente 3 2 0 1 5:4 6 C csoport (84.), Schöne (87.). 3. Schalke 4 112 5:6 4 UDINESE CALCIO-DINAMO 4. Santander 3 0 2 1 3:4 2 STANDARD LIEGE-SAMPDO­ZAGREB 2:1 (1:0), Quagliarella 5. Paris St. Germain 3 0 2 1 3:5 2 RIA 3:0(3:0),De Camargo (23.), (5.), Obodo (79.), ill. Biscan Onyewu (35.), Jovanovics (43.). (90.). B csoport FC SEVILLA-PARTIZAN BEOG­Szabadnapos: Tottenham. RAD 3:0 (1:0), Luis Fabiano (32., Az állás: METALISZT HARKOV-OLIM­11-esből, 73.), Renato (46.). 1. Udinese 3 3 0 0 6:2 9 PIAKOSZ PIREUSZ 1:0 (0:0), Szabadnapos: Stuttgart. 2. Tottenham 3 2 0 1 5:2 6 Edmar (87.). Az állás: 3. Nijmegen 3 1 0 2 4:5 3 HERTHA-GALATASARAY 0:1 1. St. Liége 3 3 0 0 5:0 9 4. Szpartak 3 1 0 2 3:4 3 (0:0),Baroš (69., 11-esből). 2. FC Sevilla 3 2 0 1 5:1 6 5. D. Zagreb 4 1 0 3 4:9 3 MAI UEFA-KUPA-MENÜ ­CSOPORTKOR, 4.FORDULÓ E csoport 1. Aston Villa 2 2 0 0 3:1 6 H csoport 2. Ajax 3 2 0 1 3:2 6 20.45: Wolfsburg-Portsmouth, 3. Hamburg 2 10 1 2:2 3 20.45: Lech Poznan-Deportivo Heerenveen-Sporting Braga. 4. Stavia 2 0 11 0:1 1 La Coruna, Nancy-CSZKA Szabadnapos: Milan. 5.Žilina 3 0 12 1:3 1 Moszkva (jv.: Szabó Zsolt ­magyar). Szabadnapos: Fe­1. Milan 3 2 1 0 6:3 7 G csoport yenoord. 2. Wolfsburg 2 2 0 0 8:3 6 3. Braga 3 1 0 2 5:4 3 20.45: FC Valencia-FC Bruges, 1.CSZKA Moszkva 3 3 0 0 8:2 9 4. Portsmouth 2 0 11 2:5 1 Köbenhavn-Rosenborg T rondhe­2. Nancy 2 110 5:2 4 5. Heerenveen 2 0 0 2 2:8 0 im. Szabadnapos: St. Etienne. 3. La Coruna 2 10 1 3:3 3 4. Poznan 2011 3:4 1 F csoport 1.St. Etienne 3 2 10 7:2 7 5.Feyenoord 3003 1:9 0 2. Valencia 2 110 5:1 4 20.45: Aston Villa-Žilina, Sla­3. FC Bruges 2 0 2 0 1:1 2 Minden csoportból az első há­via Praha-Hamburger SV. Sza­4. FCKoppenhága 2 0 11 2:4 1 rom csapat kerül be a legjobb 32 badnapos: Ajax. 5. Trondheim 3 0 12 0:7 1 közé. NHL-KRÓNIKA SAN JOSE-TOR ONTO 5:2. WASHINGTON- FLORIDAS^. PHILADELPHIA -TAMPA BAY 4:3 - hosszab­bítás után. PHOENIX-LOSANGELES 4:2. MONTREAL-ATLANTA 5:4. CALGARY-DALLAS 1:3. NBA-KRÓNIKA DALLAS-LA CLIPPERS 100:98. DENVER-TO­RONTO 132:93. CHICAGO­PHILADELPHIA 95:103 - hosszabbítás után. INDIANA-LAKERS 118:117. NEW JERSEY-WASHING- TON 88:108. NEW YORK-PORTLAND 97:104. SAN ANTONIO-DETROIT 77:89. MIKÉ Csütörtök, december 4. Labdarúgó UEFA-kupa: 1429. Heeren- veen-Sp. Bra­ga 2,25-3-2,9- 1,3-1,45-1,29; 1430. Aston Villa-Žilina 1,23-4,8-9,05-1- 3,15-1,11. SPORTMENÜ Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, 15. for­duló - 17.30: Košice-Nové Zámky. Vízilabda FÉRFI EXTRALIGA, 4. for­duló - 20.00: Akademik Ko- šice-ČH Hornets Košice. SPORT A KÉPERNYŐN STV 2 - 20.30: Aston Villa- MŠK Žilina labdarúgó UEFA- kupa mérkőzés (élő) STV 3-17.20: Košice-Nové Zámky férfi kézilabda bajno­ki mérkőzés (élő) ČT 2 - 16.55: Litvínov-Zlín cseh jégkorong Extraliga- mérkőzés (élő) NOVASPORT - 01.05 (csüt örtök): Carolina-Pittsburgh jégkorong NHL (élő) SPORTFOGADÁS 49. játékhét: LOTO (szerda) - I. HÚZÁS: 19,33,34,35,44, 46; pótszám: 38. . NYERE­MÉNYEK: 1. díj: 6 818 797 (2 nyertes), 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 21 412korona (40); 4. díj: 650 korona (1903); 5. díj: 116 korona (32 636). JACK­POT: 10 000 000 korona. II. HÚZÁS: 22, 24, 34, 38, 42, 45; pótszám: 13. NYEREMÉ­NYEK: 1. díj és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 28 550 korona (30); 4. díj: 859 (1440); 5. díj: 138 (27475). JACKPOT: 282 697 522 korona. JOKER­SZÁM: 613 081. NYEREMÉ­NYEK: 1. díj: 545 110 korona (1 nyertes); 2. díj: 100 000 korona (1); 3. díj: 10 000 ko­rona (21); 4. díj: 1000 korona (224); 5. díj: 100 korona (2479). JACKPOT: 0 korona. KENŐ: 1,6,11,20,29,32,33, 45,46,48,51, 55,56,64,67, 69,72,73,77,80. Kenő Plusz­szám: 6. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents