Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)

2008-11-05 / 256. szám, szerda

10 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 5. www.ujszo.com „Rágalomhadjárat indult az író jó híre ellen" Világhírű írók álltak ki Milan Kundera mellett MTI-HÍR Párizs. Nyilatkozatban lépett föl Nobel-díjas és más neves írók egy csoportja hétfőn a besúgással megvádolt Milan Kundera vé­delmében, mert szerintük lejára- tási kampány folyik a világhírű cseh író ellen. „Rágalomhadjárat indult Mi­lan Kundera jó híre ellen azzal, hogy megvádolták: besúgó volt az ötvenes években, amikor egyetemi diák volt a kommunista Csehszlovákiában. Noha Kunde­ra »határozott cáfolatot adott ki«, és »egyértelműen tisztázta őt egy kiváló prágai tudományos szemé­lyiség is«, a sajtó láthatóan túl sokszor és zavarba ejtő könnyed­séggel terjesztette ezt a rágalma­zó híresztelést anélkül, hogy fi­gyelmet fordítana arra, ami el­lent mond neki” - hangsúlyozza a Párizsban kiadott nyilatkozat, amelynek aláírói között van az irodalmi Nobel-díjas Gabriel García Márquez (Kolumbia), Na­dine Gordimer (Dél-afrikai Köz­társaság), John Maxwell Coetzee (szintén Dél-Afrika) és Orhan Pamuk (Törökország). Szintén aláírta a Kundera mel­letti kiállást a brit Salman Rush­die, az amerikai Philip Roth, a mexikói Carlos Fuentes, a francia Jean Dániel, a spanyol Juan Goy- tisolo és Jorge Semprún, a belga Pierre Mertens. „Nem kevesebbről és nem többről van szó, mint az egyik legnagyobb élő regényíró becsü­letének beámyékolásáról, olyan bizonyítékok alapján, amelyek legalábbis gyanúsak” - figyel­meztettek a világhírességek. Dunajcsik Mátyásé a Bródy-díj Budapest. Repülési kézikönyv című kötetéért Dunajcsik Má­tyásnak ítélték idén a legjobb fiatal elsőkötetes prózaírókat ju­talmazó Bródy Sándor-díjat, az elismerést szombat este adják át Budapesten. „Dunajcsik Mátyás a fiatal írónemzedék egyik ki­emelkedő tehetsége, aki több műfajban is alkot, és most a köte­tében végre prózában is megmutatta képességeit. írásaiban kü­lönösen érzékeny az emberi kapcsolatokra, és igen sokféle vilá­got tud bemutatni” - indokolta döntését a kuratórium, amelynek elnöke Márton László író. Bródy Sándor (1863-1924) író unoká­ja, az USA-ban élő Alexander Brody 1994-ben hozta létre az ala­pítványt, amely pénzjutalommal díjazza a fiatal alkotókat. A díj­jal korábban Simon Balázs, Szilasi László, Hamvai Kornél, Farkas Péter, Salamon András, Zoltán Gábor, Ajtony Árpád, Jusztin Harsona, Szálinger Balázs, Grecsó Krisztián, Dragomán György, Murányi Zita, Nagy Gabriella, Gazdag József, Szakács István és Harcos Bálint munkáját ismerték el, valamint különdíjat kapott Varró Dániel. (mti) MOZIJEGY A hullám Egy átlagos gimnázium, egy át­lagos osztály, itt a közelben, nap­jainkban. Egy projekthét kereté­ben az osztálynak az autokrácia témáját kell feldolgoznia. Taná­ruk, Rainer Wenger (Jürgen Vo­gel) úgy dönt, hogy valami teljes­séggel szokatlan, az átlagostól el­térő dolgot csinál a projektből. Tanári megbízatását önhatalmú­lag átalakítja, és különös kísérlet­be kezd az osztállyal: azt akarja, hogy saját bőrükön tapasztalják meg az autokráciát - csak néhány napig. De ez a hét nagyon hosszú lesz mindazoknak, akik részt vesznek a kísérletben. És minden­ki részt vesz. A diákok szokatlanul motiváltak. Azonban ami első pil­lantásra új kezdetnek, újfajta szo­lidaritásnak és egyenlőségnek tűnik, szédületes gyorsasággal ri­asztó jelenségeket hoz felszínre. Wenger manipulációja lendületet kap, és őt magát is elsodoija. A csoport nyomást gyakorol a kívül­állókra, egyes csoporttagok erő­szakossá válnak, és van, akinek teljesen átalakul a személyisége. A kritikus hangokat elfojtják, az önként vállalt konformizmus dia­dalmaskodik. A Hullám - így ne­vezi magát a mozgalom - tagjai szeretnék átvenni az uralmat az iskola, sőt az egész város felett. Egyszóval: Wenger kísérlete „kiválóan” sikerül. És a tanár túl­ságosan későn parancsol meg­állj !-t. Megvalósul a fordított pe­dagógiai rémálom: mindenki en­gedelmeskedik! Die Welle / Náš vodca. Német filmdráma, 2008. Rendező: Den­nis Gansel. Szereplők: Jürgen Vo­gel (Rainer Wenger), Frederick Lau (Tim), Max Riemelt (Marco), Jennifer Ulrich (Karo), Christiane Paul (Anke Wenger), (port.hu) Max Riemelt és Jürgen Vogel (Képarchívum) Tovább tart a musicalőrület Prágában, sorjáznak az új bemutatók - a legújabb sikerdarab Némcováról szól (Musical)vágyaink fogságában (Richard Kocourekfelvétele) Vitathatatlan, hogy Prága színházi életének „legtöb­bet foglalkoztatott” műfaja a musical. Alig telik el olyan hónap, hogy az egyre inkább szaporodó zenés színházak ne mutatnának be új darabot. Közöttük is kiemelt helyet foglal el a közelmúltban bemutatott két új cseh és egy amerikai musical. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS A Ta Fantastika Színház évente több új musicalbemutatót is tart, s Michal Pavlíček mellett, akinek három musicaljét is játssza a teát­rum (Excalibur, Dorian Gray arc­képe, A kaméliás hölgy) felsorako­zott a musicalszerzőként most de­bütáló Václav Nőid Bárta, aki fele­ségét, Lucie Bílát lepte meg a Némcová című darabbal. Ha Némcová élne, valószínűleg rock­csillag lenne - írja a műsorfüzet­ben az előadás rendezője, Jirí Pokorný, aki nem hagyományos, operettmázzal bevont, szirupos amerikai löttyöt tálalt elénk, ha­nem sokkal inkább a rockoperaje­gyeit magán viselő, három és fél órás balladisztikus hangvételű előadást, amelyből egy rendkívüli popcsillag tolmácsolásában egy rendkívüli sorsot ismerhetünk meg. Božena Némcová (1820-1862) a cseh irodalom egyik emblemati- kus figurája, akinek az élete közel sem volt fenékig tejfel, s akiről ma nyugodtan állíthatnák feministák, hogy az emancipáció korabeli csehországi élharcosa volt. Már születése körülményei sem tisztá­zottak, ugyanis szerelemgyerek volt, s ereiben nemesi vér is csor­dogált. Házassága Josef Némec- cél, aki igen művelt férfinak számí­tott, korántsem volt probléma- mentes. Imádott fia halála után, 1853-ban írta meg a Nagyanyót, generációk letehetetlen könyvét, amelyet az elmúlt alig másfél év­század alatt huszonkét nyelvre fordítottak le. Jin Pokorný látomásos előadá­sa, amely fordított időrendi sor­rendben, visszafelé pörgeti az idő kerekét, nem kizárólag az életrajzi adatokra épít, hanem egy kivételes sorsú nőnek a lelki világát, gon­dolkodási és érzelmi mechaniz­musát próbálja feltárni. Lucie Bílát sokszor láttuk már órületes ener­Jirí Kom es Jan Knz giákat mozgósítani, de még soha nem forrt egybe annyira egy-egy szereppel, mint most. Nyugodtan kijelenthetné magáról, hogy: „Némcová én vagyok”. De ő Car­men is, az andalúz cigánylány, akit annak idején Prosper Mérimée te­remtett meg, majd Bizet operája után Frank Wildhorn álmodott musicalszínpadra. Wilhom, az amerikaiak Karel Svobodája a Je- kyll és Hyde című darabjával tette le a névjegyét ebben a műfajban, s amíg Budapesten Rudolf trónörö­kössel hódít, a prágai Karlín Szín­házban egy klasszikus modernizá­lásával próbálkozik. Azt mondják, kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, mégis erre tesz kísérletet Miijam és Dá­niel Landa azzal, hogy a tavaly bemutatott Kvaska című, nagy kö­zönségsikerrel játszott zenés film­jüket színpadra adaptálták. A filmbe annak idején Mirjam Landa saját tapasztalatait és kalandjait építette be, ugyanis a történet egy színházi próbafolyamat során ját­szódik. Egy börtönből megszökött fiatalember jelentkezik a Kalich Színház új musicaljének a szerep­válogatójára, s némi szerencsével és rafinériával be is kerül a stábba. Sőt, még a musical sztárjának, a neves musicalénekesnónek, Karin Lippertnek a kegyeibe és ölébe is beférkőzik. A bemutató előtti na­pon derül ki, hogy ki is ő voltakép­pen, de a pénz ezúttal is mindenek feletti, és diktál, a bemutató nem maradhat el. Nagyjából a Vágy (Touha) címre keresztelt színpadi változat is hű marad az eredeti tör­ténethez, s a szereplők jelentős ré­sze is átsétál a filmvászonról a színpadra, csak valahogy a film karcos társadalomrajza nem ván­szorog át, s egy igencsak felhígított amerikai musicalsztorit kapunk egy-két új Landa-slágerrel megfű­szerezve. Amíg a film egy színház a színházban szituációt imitál, s be­lakja a Kalich Színházat, a musi­calváltozat megreked a parányi színpadon, s a zsúfoltság nem tesz jót a történetmesélésnek, és mind­össze egykét mellékszereplő (Radka Fišarová, Martin Pešek) kap egy-egy jutalomjátéknyi fala­tot. A közönség persze így is hálás, hiszen olyan sztárokat láthat test­közelből, mint Lucie Vondráčková, Jin Korn, ifi. Rudolf Hrušínský vagy Roman Pomajbo. A Kalich Színház a nagy sikerre való tekintettel felújította régebbi sikerdarabjait is, így a közönség ismét láthatja Dániel Landa két kultikus musicaljét, a Patkányfo­gót (Krysar) és a Titkot, valamint Ledecký Hamletját is. A cseh fővárosban közben már készülnek az új előadások is. A Ka- lichban tavasszal mutatják be Ondrej Soukup és Gábina Osval- dová Robin Hood történetét meg­elevenítő zenedarabját, a Broad­way Színház pedig Michal David és Josef Bohouš új musicaljét, a Mona Lisát készíti elő, amelynek rende­zője Jozef Bednárik lesz. A Hyber- nia Színház Švejk történetét ele­veníti meg, szintén zenés változat­ban, s eljut Prágába az Uherské Hradišté-i Színházban most bemu­tatott Adela még nem vacsorázott című klasszikus filmparódiából készült musical is. Zátonyi Tibor fotóművész a beállítás, a kompozíció által irányítja gondolatainkat A megragadott pillanat JUHÁSZ KATALIN A hatásvadászat és a digitálisan „megbuherált” fotók korában már-már ritkaságszámba megy egy hagyományokhoz ragaszko­dó, fekete-fehér filmre dolgozó fotóművész kiállítása. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete e szempontból rendhagyó módon vesz részt a novemberben zajló 18. Fotóhónap tárlat-dömping- jén. Az intézet pozsonyi székhá­zában november 7-én, pénteken este hat órakor nyílik Zátonyi Ti­bor Fehér árnyak című tárlata, amely puritán, feszes kompozíci- ójú, kontrasztos felvételek gyűj­teménye. A képek olyan pillana­tokat ragadnak ki az életből, ame­lyek a fényképezőgép jelenléte nélkül elsikkadnának, azaz agyunk nem rögzítené őket. Cím­ként csupán a keletkezés helyszí­ne és évszáma szerepel alattuk, a Párizs 2006 címűn például egy lepukkant teremben kuporgó szí­nesbőrű újságárust látunk, a Sá­rospatak 2007-en egy híd korlát­jára erősített szalagokat fúj a szél, Nagykovácsit pedig egy földbe döngölt ajtókilincs jellemzi legin­kább a fotóművész szerint. A pil­lanatok néha drámát, máskor iróniát sugallnak, az összefüggé­sek keresése közben gondolata­inkat a beállítás, a kompozíció ál­tal irányítja az alkotó, finoman, alig észrevehetően. Ezt a fajta absztrahálást az erős kontrasztok is segítik, egymás mellé kerül a szikrázóan fehér és a mélysötét, a piszkos és a karakteres szürke. Az ég néha titokzatosan fekete, a fény az arcok helyett a végtagok­ra vetül, az ember legtöbbször egyedül marad az ellenséges táj­ban, és gyakran torzóként, fej nélkül szerepel a képen. „Zátonyi Tibor megszállottan ragaszkodik egy olyan képi világ­hoz, amely ma talán divatjamúlt­Zátonyi Tibor: Budapest 2007 nak mondandó, mégis képes fel­tárni valami mást, mint amit meg­szoktunk. Nem színes, nem iz­galmas és nem is túl látványos. Cserébe viszont olyan pillanatok­nak válhatunk részesévé, ame­lyeknél elidőzve lehetőséget ka­punk arra, hogy elgondolkozhas­sunk fontos és kevésbé fontos dolgok jelentésén és általában a dolgok értelmén vagy értelmet­lenségén. A lét abszurditásán” - írja róla Pfisztner Gábor. A kiállítás november 30-ig te­kinthető meg Pozsonyban, a Pali­sády 54. szám alatt. (Pavel Hejnýfelvétele) '1 _ f!l ____Ĺ_______'1 Lucie Bílá mint Božena Némcová

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents