Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-05 / 256. szám, szerda
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 5. www.ujszo.com SZEMPONT Papolunk Napjaink egyik legfontosabb, nemzetrészünk minden rétegét megmozgató kérdése az anyanyelv használati lehetőségeinek beszűkülése. Most az általános iskolai tankönyvek esetében a legszembetűnőbb, de egyéb példákat is sorolhatunk. Az a hozzáállás, amellyel a hatalom viszonyul a kérdéshez, akármelyik pártról legyen is szó, elfogadhatatlan bármelyik magyar, bármelyik, őszintén demokratikus elveket valló polgár számára. A legújabb fejleményekből úgy tűnik, ez a konfliktusforrás kissé tompul. Noha a szlovákoktól számon kérjük alapvető nyelvi jogainkat, magunk mégsem élünk mindig a törvény adta lehetőségekkel. Pedig gyakran nem kell mást tenni, csak egy kicsit figyelni. Nem arról van szó, hogy hivatalba kell menni és illetéket fizetni, hogy az „óvá” végződés elmaradjon. A nyelvi leépülés mindennapjainkban is tapasztalható. A szlovákiai magyarok jelentős része mostohán bánik anyanyelvével. A „párky”, a „tyepláky” vagy a „csinzsák” már szinte beleágyazódtak a magyar nyelvbe. Van olyan szlovákiai magyar nyelvész, aki az ilyen szavakat már a magyar nyelv részének tekinti. Sokan közülünk a tankönyvek kapcsán emlegetett földrajzi nevek esetében sem érzékenyek. Pozsony vagy Komárom még Pozsony és Komárom marad, holott az előbbi már régen elvesztette magyar lakosainak többségét. Turócszentmárton viszont már nekünk is gyakran csak Martin. Az sem biztos, hogy Dubník esetében mindenkinek beugrik Csúz. Még olyan városokat se kímélünk gyakran, mint Nagyszombat vagy Bártfa, ahol pedig az oklevelek szerint előbb a magyar névalak fordult elő, csak utána a szlovák. Az sem állíthatjuk, hogy a szlovák szavak belekeverése a magyar beszédbe az alacsonaybb iskolai végzettségűekre jellemező. Sőt, a főiskolások az egyik legfertőzöttebb réteg. Az össznépi játékból nem maradnak ki a tudományos élet képviselői sem, egyetemi oktatóink és akadémikusaink, bár esetükben szintén nagy a szórás. Van, akialigismeriszakte- rülete magyar szakkifejezéseit, van, aki csak a stilisztikábanjárat- lan. Többek között ők azok, akik nagy sikerrel és buzgalommal terjesztik a „bakalár” megnevezést a baccalaureus helyett. A tankönyvbotrány széles frontba tömörítette a felvidéki magyarságot. Természetesnek tekintett jogunkkerült veszélybe, ami sem pedagógiai, sem nyelvjogi szempontból nem indokolt, sőt káros és törvénysértő is. Mindezeken túl viszont nem árt magunkba nézni, hogy mi magunk mindennapjainkban élünk- e a lehetőséggel és magyarul nevezzük-e meg a világot. Használjuk-e nyelvünket és ezt helyesen tesszük-e, vagy csak papolunk, miközben a hétköznapokban mit sem törődünk vele. A nyelv az, amit mindannyian alakítunk és ha nem is mindig könnyen, próbálunk megőrizni. A mostani eset talán segít rámutatni arra, hogy nem elég siránkozni az anyanyelv megőrzéséről, hanem mindeki- nek tenni kell érte ott, ahol éppen él vagy lehetősége van rá. HorbulákZsolt NYILATKOZAT Az FK DAC 1904 labdarúgóklub vezetősége teljes mértékben elhatárolódik azoktól az eseményektől, amelyek a 2008. november elsején lezajlott FK DAC 1904-ŠK Slovan Bratislava futballmérkőzés 17. percében történtek, amikor a rendőrségi alakulatok beavatkoztak a szurkolók ellen. Ugyanígy elhatároljuk magunkat a rendőrség minden megnyilatkozásától és a médiában közöltektől mindaddig, amíg a történeteket alaposan ki nem vizsgálják. Ezzel kapcsolatosan a futballklub vezetősége jogi lépéseket tesz a csapat szurkolói elleni rendőrségi közbelépés indítékainak a tisztázása érdekében. Felhívással fordulunk mindazokhoz, akiknek hang-, illetve képfelvételeik vannak a szóban forgó eseményről, bocsássák a futballklub rendelkezésére, hogy azokat átadhassuk a bűnüldöző szerveknek. Sajnálatosnak tartjuk, hogy efféle eseményekre ismételten sor kerül, egyúttal mielőbbi gyógyulást kívánunk a megsérült szurkolóknak és rendőröknek egyaránt. Az FK DAC 1904 Rt. vezetősége (Képarchívum mmm (Somogyi Tibor felvétele SZEMSZÖG Egy mérkőzés margójára A hatvanas évek végén a középamerikai földhíd két, viszonylagos túlnépesedéssel és állandó gazdasági problémákkal küzdő, szomszédos állama, Salvador és Honduras, egészen sajátos módon vezette le a felgyülemlett feszültséget. Az 1970-es mexikói labdarúgó-világbajnokság selejtezőjén parázs, súlyos incidensekkel tarkított mérkőzést játszott egymással a két ország válogatottja. A kiéleződött feszültség fegyveres konfliktushoz vezetett, amit a korabeli sajtó „futballháborúnak” keresztelt el. A hétvégi DAC-Slovan derbi némileg leporolta a történelemnek ezt az egzotikus szeletét. Dunaszerdahely olyan volt szombaton , mint egy valamirevaló közép-amerikai junta puccskísérlet idején. Mi történt, s főleg, hogy miért, most még csak találgatunk, de egyvalami biztos, ez a szombat nem a sportról szólt. Ez a mérkőzés túsza volt a tizenhat éves komáromi fiút kikacagó és Maiina Hedviget perbe fogó mindennapjainknak, s célpontja sokak kielégítetlen balhévágyának. Ezen a meccsen csak veszíthettünk, s nem azért, mert a Slovan jobb csapat, s 4:0-ra legázolta a sárga-kékeket. Ez a meccs, már amit megjegyzünk belőle, a lelátón zajlott. Nem tudom, hol kezdődött, de nyilvánvalóan összefügg a magyar- futball hanyatlásával, hogy a szurkolói kemény magok számára a sportélmény másodlagos, ha számít valamit egyáltalán. 2006 ősze óta láthatjuk, hogy a futballhuliganizmus és a politikai szélsőségek milyen szorosan egybefonódtak. Budaházy és To- roczkai követői - már ha nem holdkóros sumerológusok - a futballklubok ultrái közül kerülnek ki. A mostani szombat és a könnygázba fúló nemzeti ünnepeink csak a helyszínben különböztek, ezúttal nem főváros volt a balhéra kiszemelt terep. Bárcsak itt tehetnénk pontot a történet végére, s mondhatnánk összegezve, hogy a futballhuligá- nokat annak rendje és módja szerint gumibottal kezelik! Csakhogy ami Szerdahelyen történt, az véleményem szerint egy ostoba és szánalmas provokációra adott sok tekintetben indokolatlan és minden bizonnyal aránytalan válasz volt. A rendőri brutalitás mögött felsejleni látszik az elbizonytalanítás, a megfélemlítés szándéka. Azt hiszem, a felvételek tanúsága szerint magukról megfeledkezni látszó rendőrök, ugyan az „egy- benyakú” mélymagyarokat ütötték, de az ütéseket másoknak címezték. Hát ezért nem lehet elmenni szó nélkül a szombaton történtek mellett! A magyar kormány, igaz csak a legnagyobb ellenzéki párt után, vasárnapi közleményében azonnali, minden részletre kiterjedő vizsgálatot kért az illetékes szlovák hatóságoktól. Ez a fejlemény jelzi, hogy a szombati incidens visszavonhatatlanul a nagypolitika dimenziójába került. Gyur- csány Ferenc 2006. október 23-a után biztosan nagyon jól ismeri a rendőri intézkedések indokoltságát és arányosságát firtató vizsgálatok fortélyait. Emiatt csak örülhetünk, hogy a miniszterelnöknek a szociális válság és a fenyegető államcsőd elhárítása mellett erre a negyedikes honismereti tudás birtokában dunajská streda-i esetre is jutott ideje reagálni. A szombaton történtek, Ficótól származó minden szalonvulgáris lesajnálás dacára, arról is meggyőztek, hogy Szlovákia még nem körözte le Magyarországot. Legalábbis egy tekintetben biztosan nem: a dunaszerdahelyi stadionban intézkedő rendőrök felszerelése a budapesti utcák páncélos szörnyetegeihez képest erősen a „boldog békeidőkre” emlékeztetett. Szóval, fel a fejjel, jönnek még az égszínkékek a DAC-stadi- onba. Majd akkor, a pályán, jól elvetjük őket! Kolek Zsolt SZUBJEKTÍV Szolgál és támad? - Pázmány Péter kérdései Kérdések, amelyekre Dunaszerdahely polgármestere választ vár a rendőrségi szervektől ♦ A november 1-jén lezajlott mérkőzésen hogyan tettek eleget a szurkolók elleni bevetésben részt vevő rendőrök a törvényből eredő azon kötelezettségüknek, hogy a rendőrségi alakulat tagja szolgálat végzése közben köteles ügyelni az emberi méltóság tiszteletben tartására és arra, hogy tevékenységével ne sérüljenek ezek a jogok, továbbá, hogy az esetleges beavatkozás jogaikba és szabadságjogaikba ne lépje túl a közbelépés céljának teljesülését szolgáló feltétlenül indokolt mértéket? ♦ Teljesítették-e a rendőrségi akció során azt a kötelességüket, hogy ha az események jellege lehetővé teszi, felszólítsák és figyelmeztessék erre a beavatkozás előtt az érintett személyeket? Teljesítették-e ez esetben ezt a kötelezettségüket, ha nem, milyen körülmények nem tették lehetővé? ♦ A rendőrnek a szolgálati beavatkozás során a rendőri kötelékhez tartozását egyenruha viselésével teszi egyértelművé, amelyen azonosító szám van és rendőri névjeggyel igazolja magát. Miért voltak leragasztva a rendőrök sisakján levő azonosító számok? ♦ Az ellenállás leküzdésének és a támadás elhárításának eszközei a gumibot, a védőrúd, a védőpajzs, a könnyfakasztó eszközök és az elektromos paralizátorok. Milyen ellenállást, illetve támadást tapasztalt a rendőrség? ♦ A kényszerítő eszközök alkalmazása előtt a rendőr köteles azt a személyt, aki ellen közbelép, felszólítani, hogy hagyjon fel jogellenes magatartásával és egyidejűleg figyelmeztetni, hogy bevetik ellene valamelyik kényszerítő eszközt. Milyen jogellenes magatartásról volt szó ebben az esetben? Ki, mikor és hogyan szólította fel az embereket arra, hogy vessenek véget ennek a magatartásnak és mikor hangzott el a figyelmeztetés, hogy kényszerítő eszközöket fognak alkalmazni? ♦ Arról, hogy a rendőr milyen kényszerítő eszközöket alkalmaz, aszerint dönt, hogy teljesüljön a rendőri akció célja, hogy az alkalmazott kényszerítő eszköz és alkalmazásának intenzitása nyilvánvalóan ne legyenek aránytalanok a támadás veszélyességéhez mérten. Megfelelő és adekvát volt-e a kényszerítő eszközök alkalmazásának intenzitása és módja? ♦ Ha kétségek merülnek fel a tekintetben, hogy a kényszerítő eszközök alkalmazása indokolt és megfelelő volt-e, vagy ha az alkalmazás során haláleset vagy sebesülés történt, illetve vagyoni kár keletkezett, a felettes szerv köteles kivizsgálni, hogy a törvénynek megfelelően alkalmaz- ták-e. Az eredményről hivatalos feljegyzés készül. Az alkalmazott kényszerítő eszközök indokoltak és megfelelőek voltak? ♦ Ha a rendőrök egységes vezetéssel lépnek közbe, akkor a kényszerítő eszközök alkalmazásáról a rendőrségi törvény értelmében a beavatkozó egység parancsnoka vagy annak felettese dönt. A parancsnok döntését hangfelvételen vagy írásos feljegyzésben meg kell őrizni. Rendelkezésre állnak-e ezek a bizonyítékok, és a rendőri szervek hajlandók-e bemutatni őket a nyilvánosságnak?
