Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)

2008-11-29 / 276. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 29. www.ujszo.com Tippelni se mernek, mennyi a szlovákiai munkás Ezer embert bocsátanak el Dél-Komáromban ÚJ SZÓ-HÍR Dél-Komárom. 1000 fős leépí­tést jelentett be tegnap a tajvani Foxconn cég, a Nokia beszállítója. Sem a komáromi munkaügyi hiva­tal igazgatója, sem a közvetítőiro­dák, sem a vállalat dolgozói még csak megtippelni sem merték, hogy közülük mennyi lehet szlovákiai munkavállaló. A gyárban a hazai és a szlovákiai dolgozókon kívül ro­mániai vendégmunkások is van­nak. Nem tudni azt sem, az elbocsá­tottak közül mennyi a kölcsönzött munkaerő, illetve közvetlenül a céggel szerződött személy. Egy, a Foxconnál alkalmazásban lévő komáromi hölgy úgy tudja, decem­ber közepéig folyamatosan kapják meg a felmondásokat. Szerinte a gyártószalag mellett dolgozó ope­rátoroknak mindenképpen menni­ük kell, a javítórészlegen viszont még van munka. Bizonyos típusú telefonok gyártósorait már ősszel leszerelték Dél-Komáromban, ak­kor az alkalmazottak úgy tudták, Debrecenben folytatódik a gyártás. A Foxconn kizárólag a Nokiának szállít és az utóbbi időben egyre ke­vesebb megrendelést kapott. Az utóbbi hetekben dél-komá­romi Nokiában is csökkentették a létszámot. Simái Anna, a Nokia kommunikációs vezetője a hét ele­jén úgy nyilatkozott lapunknak, hogy „a mobilkészülék-gyártás szezonalitása miatt a Nokia gyárai­ban világszerte folyamatosan szer­ződik külső munkaerő közvetítő ügynökségekkel. Komárom nem kivétel ez alól. Az ideiglenesen al­kalmazott külső munkaerő száma szezonálisan változhat, ebben nincs semmi rendkívüli, most is ez történt. Szeretném tisztázni, hogy nem Nokia munkatársak elbocsá­tásáról van szó.” Bajnai Gordon magyar gazdasá­gi miniszter múlt szombaton azt közölte, az előző héten 1400 mun­kahely megszűnését jelentették be. Hozzátette ezen felül újabb, ezres nagyságrendű leépítések várhatók és a következő hónapokban romla­ni fog a helyzet. A munkaügyi mi­nisztérium szerint akár 100 ezer munkahely is megszűnhet Ma­gyarországon. (vkm) A kulturális tárca költségvetése 10%-kal emelkedik, a kisebbségi kultúra támogatására szánt összeg 5%-kal Az első eurós költségvetés Pozsony. Tegnap a parla­ment elfogadta a 2009-es, már euróbán is vezetett ál­lami költségvetést. A vita során érdemi változásokat már nem eszközöltek a tör­vénytervezetben, a kor­mánykoalíció az ellenzék valamennyi javaslatát le­söpörte az asztalról. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Érdemi vita nélkül és a kor­mánytagok tüntető távolléte mel­lett zárult a 2009-es állami költ­ségvetés vitája. Mindössze két ér­demi módosítást hajtottak végre: a világválság miatt a hazai összter­mékhez viszonyított államháztar­tási hiány 1,7 százalék helyett 2,08 százalék lesz, az agrártárca pedig a tervezetthez viszonyítva 26,6 mil­lió euróval többet kap. A kormány javaslatát a 150 tagú parlament­ben a szavazáskor jelenlévő 139 képviselő közül 82 szavazta meg, 56-an ellene voltak, egy képviselő tartózkodott. A számokat már eu­róbán (is) feltüntető büdzsé jövőre 4,6 százalékos gazdasági növeke­déssel számol (az eredeti 6,5% he­lyett), a költségvetés bevételi olda­la 394,6 milliárd korona (13,099 milliárd e), kiadási oldala 425 mil­liárd korona (14,1 milliárd €), a deficit pedig az eredeti tervhez ké­pest közel 4 milliárd koronával több: 30,4 milliárd korona (1,009 milliárd €) lesz. A költségvetés meglehetősen bőkezű az oktatás­üggyel, a közlekedéssel és az egészségüggyel. A kulturális tárca költségvetése 10%-kal emelke­dett, a kisebbségi kultúra támoga­tására szánt összeg 5%-kal: a 2008-as 100,4 millió koronáról (3,33 miihó €) 105 millióra (3,49 millió €). A támogatás részletes, nemzetiségi bontású szétírását a tárca a minisztérium a következő hetekben készíti el. Robert Fico miniszterelnök a törvény elfogadását követően kije­lentette: „Az ellenzék a kisujját sem mozdította azért, hogy segítse a büdzsé megszavazását. Márpe­dig ez a költségvetés szociális, hi­szen lehetővé teszi a nyugdíjak, a családtámogatás növelését, to­vábbá serkenti a gazdasági növe­kedést. Emellett megvédi Szlová­kia polgárait a pénzügyi válság kel­lemetlen következményeitől.” Fi­co szerint a rosszabbodó külgaz­dasági környezet ellenére az idei­hez képest kisebb lesz az állam- háztartási hiány (2,3 százalék he­lyett 2,08), ilyen fegyverténnyel csak négy európai uniós ország di­csekedhet. Pavol Paška, a parla­ment elnöke szerint a költségve­tésről folytatott általános vita A minisztériumok költségvetése Tárca 2008 2009 Egészségügy 1,13 1,31 Oktatásügy 1,84 2,17 Munkaügy 1,76 1,89 Közlekedés 1,03 1,38 Belügy 0,84 0,93 Honvédelem 1,04 1,05 Pénzügy 0,36 0,47 Környezetvédelem 0,26 0,32 Teljes kiadás 12,62 14,11 Az adatok milliárd euróbán (Forrás: PM) „azért volt viszonylag rövid, mivel az ellenzék, úgy tűnik, teljesen ki­esett a képből”. Ivan Mikloš (SDKÚ) volt pénz­ügyminiszter ezt egész másképp látja: „Már harmadszor fogadták el úgy a Fico-kormány műhelyéből kikerülő költségvetést, hogy egyet­len ellenzéki javaslat sem kapott támogatást. Ez nem volt sajátja a Dzurinda-kormányoknak.” Mikloš úgy látja, a kabinet a bevételi olda­lon olyan milliárdokat is biztosra vesz, amelyek befolyása kérdéses - konkrétan a második nyugdíjpil­lérből esetleg kilépő ügyfelek pénzéről van szó. „Ez a költségvetés nem teremti meg a tartós gazdasági növekedés feltételeit, márpedig a gazdasági növekedés kulcsfon­tosságú az életszínvonal, a bérek és a foglalkoztatottság szempont­jából” - állítja az ellenzéki képvise­lő, aki szerint a szociális kiadások terén sincs minden rendben. „A la­kásállomány bővítésére 500 millió koronával kevesebbet különítettek el, mint 2006-ban, pedig jövőre a kormány 126 milliárd koronával több bevételből gazdálkodik, mint 2006-ban”-tette hozzá, (shz) Sárga lap után pirosat! - Ján Počíatek pénzügyminiszter menesztését indítványozza az ellenzek Tegnap sem mutatták meg a Tipos-szerződést Kaliňák nem adott magyarázatot Draskovics látni akarja a videófelvételt ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ MT1-HÍR Budapest. Draskovics Tibor magyar rendészeti miniszter nem ír válaszlevelet Robert Kaliňáknak, mert elsősorban nem hivatalos le­velekkel, hanem „egyenes beszéd­del” kell rendezni a dunaszerdahe- lyi futballmeccsen történt durva rendőri fellépés nyomán kialakult vitát. Draskovics tegnap azt mond­ta: még mindig bízik abban, hogy magyarázatot kap. Mert választ ugyan kapott, de magyarázatot nem arra az alapkérdésre: Mi indo­kolta a szlovák rendőrség meglehe­tősen durva fellépését? Emlékezte­tett, hogy közvedenül a meccs után a szlovák rendőrség ,jól megra­gadható videófelvételes bizonyíté­kokat ígért”. Draskovics szerint ezeket látva „a magyar közvéle­mény megnyugodna”. Hozzátette: ha a felvételeket nem kapják meg, akkor marad a gyanú, hogy itt va­lami érthetetlen hiba történt, erre pedig magyarázatot kell adni. A bi­zonytalanság, az erőszakos fellépés megmagyarázhatatlan volta az, ami joggal izgat valamennyiün­ket” - fűzte hozzá. Elmondta, ab­ban maradtak szlovák partnerével, hogy rövidesen sor kerül egy in­formális találkozóra, ahol megpró- báljákjobban megértem egymás ál­láspontját. Ó maga változatlanul azt kéri, hogy láthassa az „egyértel­mű, megnyugtató bizonyítékokat”. Poszony. Tovább gyűrűzik a Ti- pos körül kirobbant botrány. Ján Počiatek, pénzügyminiszter teg­napkijelentette: aTiposnakahéten már átutaltak a kifizetésre szánt kétmilliárd koronából 1,5 milliárd visszafizetendő kölcsönt. Erre állí­tólag Robert Fico kormányfő bele­egyezése nélkül került sor. Tegnap a Polgári Perrendtartás módosítá­sát is elfogadta parlament, így lehe­tővé válik, hogy a főügyész kérje az ítélet felülvizsgálatát. Ha erre sor kerül, a további eljárás befejezéséig nem kell kifizetni a büntetést. Počiatek szerint ezért a kölcsönbe adott másfél milliárdot még tegnap visszautalták a tárca számlájára. Miroslav Šmál, a pénzügymi­niszter szóvivője lapunknak el­mondta: a pénzt azért utalták át a Tiposnak, mert a kifizetési határ­idő november harmincadikán le­jár. „Ha a parlament nem fogadta volna el a módosítást, át kellett volna utalni a pénzt” - tájékoztatta lapunkat Šmál. A bírságot azért kell kifizetni, mert a Tipos jogtala­nul használta a Športka védjegyét és know-how-ját. Időközben a cip­rusi Lemikon vállalatnak, amely egy cseh vállalkozó tulajdona, a Tipos már csaknem félmüliárd ko­ronát kifizetett. Ebből 400 milliót a Športka know-how-jáért, 90 milli­ót pedig perköltségként. A pénz­ügyminiszter szerint mindezt a Ti­pos saját maga finanszírozta. Fico hozzátette: ha ezt az összeget nem fizeti ki a Tipos, nem működhetett volna tovább. A hét folyamán a parlament pénzügyi bizottsága képviselői ellenőrzést indítványo­zott a tárcánál. Eredetileg tegnap­ra tervezték az ellenőrzést, viszont a miniszter Ján Počiatek levélben kérte a bizottságtól az ellenőrzés jövő hétre halasztását. Ezt azzal indokolta, hogy a Lemikonnal kö­tött szerződést addig nem hozhat­ja nyilvánosságra, amíg a másik fél ehhez nem adja beleegyezését. A bizottság ellenzéki tagjai ennek el­lenére elmentek a minisztériumba. „Mivel fennállt az említett szerző­dés módosításának veszélye, köz­jegyzójelenlétében letétbe helyez­ték a szerződést, kizárva bármi­nemű módosítás lehetőségét” - árulta el Farkas Iván (MKP), a bi­zottságtagja. Ivan Miklós (SDKÚ), Július Brocka (KDH) és Farkas Iván teg­nap bizalmatlansági indítványt nyújtott be a pénzügyminiszter el­len. Mikloš szerint kétség nem fér hozzá, hogy a miniszter melléfogá­sát a koalíció is beismerte az utolsó pillanatban elfogadott törvénymó­dosítással, amellyel megpróbálják megakadályozni a bírság kifizeté­sét. Brocka meggyőződése: ha az SNS és a HZDS azt szeretné elérni, hogy a kormányfő a saját miniszte­rein is egyforma mércét alkalmaz­zon, akkorehhez ajavaslathozcsat- lakozniuk kell. A házszabály értel­mében a javaslatot a parlamentnek hét napon belül rendkívüli ülésen kell tárgyalnia. A miniszter leváltá­sához legkevesebb hetvenhat sza­vazatra van szükség. (jéem) Lónyai Elemér végrendeletében a pannonhalmi apátságra hagyta a birtokot, amely a szlovák Alkotmánybíróság döntése után az Európai Bírósághoz fordul Nem kapta meg a pannonhalmi apátság az oroszvári kastélyt ÚJ SZÓ-HÍR Kassa/Pannonhalma. Nem kerül vissza a Pannonhalmi Ben­cés Főapátság tulajdonába az oroszvári Lónyai-kastély - a szlo­vák Alkotmánybíróság elutasítot­ta a Szent Benedek-rend bead­ványát. Indoklásában többek közt az áll, hogy helytelen mód­szerrel igényelte vissza az Orosz­vár kataszterében lévő ingatlant. A Pannonhalmi Főapátság az Eu­rópai Bírósághoz kíván fordulni a határozat miatt.,Annak örülünk, hogy 15 év után végre döntés született ebben az ügyben, ter­mészetesen annak nem, hogy a végeredmény számunkra kedve­zőtlen. Mi továbbra is úgy gon­doljuk, hogy van egy érvényes végrendelet a birtokunkban, ami alapján a döntésnek nem ilyen­nek kellene lennie. Egyetlen le­hetőségünk, hogy a megfelelő európai uniós jogi fellebbezési utat válasszuk” - nyilatkozta la­punknak Rábai László főapáti tik­tár. Jogi képviseletünket Szlová­kiában a Magyar Bencés Kongre­gációhoz tartozó Komáromi Ben­cés Rendház látja el. „Lónyai Elemér főherceg és Stefánia belga királyi hercegnő végrendelete alapján a pannon­halmi Szent Benedek-rend lenne a jogos örökös. A végrendeletben az is szerepel, hogy ha ez valami­lyen oknál fogva meghiúsul, ak­kor a római Szent Anzelm apát­ság, tehát a bencés apátság köz­pontjának tulajdonába kerüljön a kastél/’ - mondta Rábai László, hozzátéve, hogy Pannonhalma egy ilyen döntéssel is elégedett lenne. „Azt gondoljuk, Pozsony gyakorlatilag jogtalan tulajdono­sa az oroszvári kastélynak. Van egy érvényes végrendelet, ami­nek megvan az eredeti példánya is. Ez az örökhagyók végakarata, lehet ugyan csűmi-csavami az ügyet azzal, hogy a közben meg­változott országhatár és egyház­jogi határok következtében ez a végrendelet milyen formában ér­vényes. De az a passzus is benne van, hogy ha a Pannonhalmi Ben­cés Főapátság valami miatt nem lehet tulajdonos, akkor az örökös a római központ. Én ezt nehezen látom kétségbe vonhatónak” - fejtette ki Rábai László. Az orosz­vári kastély egykori tulajdonosa, Lónyai Elemér gróf és Stefánia belga hercegnő 1944-ben Pan­nonhalmára hagyta birtokát. Csehszlovákia a Beneš-dekrétu- mok alapján elkobzó határozatot állított ki rá, azonban ekkor már a bencéseké volt a mai leromlott ál­lapotában is impozáns kastély. Az ügy jogi képviselője, a ko­máromi bencés rend a pozsonyi járásbíróság és a Kerületi Bíróság 2006-os döntése miatt fordult az alkotmánybírósághoz, mely teg­nap lényegében egyetértett a két bíróság döntésével. Eszerint „a restitúcióhoz az eredeti jogvi­szony visszaállításának érdeké­ben a 282/1993-as törvény alap­ján csak az összes törvényi felté­tel teljesítése után lehet nyúlni. Ellenkező esetben a tulajdonos továbbra is a törvény alapján kö­telezett személy” - áll egyebek mellett az elutasítás indoklásá­ban. Mede Vencel, aki 1999-től évekig foglalkozott az üggyel a pannonhalmi apátságot képvi­selve, azt állítja, ebben az ügyben felesleges volt a komáromi ben­cés rend részéről a restitúciót szorgalmazni, nevesíteni kellett volna. „Ugyanis nem történt va­gyonelkobzás, hiszen a vagyon­elkobzások idején a kastély már a pannonhalmi apátságé volt, nem a Lónyaiaké, de az elkobzó hatá­rozatot az ő nevükre állították ki. A pannonhalmi apátság tehát nem vesztett ingatlantulajdont. Minek tehát a restitúció ott, ahol nem volt vagyonelkobzás?” Az oroszvári kastély felújítására sok millió koronát kellene költeni, Ivan Cašparovič államfő szeretné, ha az elnöki rezidenciának adna otthont (Miroslava Cibulková felvétele) Mede szerint mi sem bizonyítja jobban a restitúció szorgalmazá­sának feleslegességét, hogy léte­zik egy tulajdonlap 1999-es kiállí­tással arról, hogy a kastélyhoz tar­tozó földterület egy része a pan­nonhalmi bencés apátság tulaj­dona, ennek kiállítását egyébként maga Mede érte el. A komáromi bencés rend képviselőjét, Szalay Györgyöt lapzártáig nem sikerült elérnünk, (sán, s)

Next

/
Thumbnails
Contents