Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-28 / 275. szám, péntek
8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 28. www.ujszo.com OLVASÓI LEVEL Hogyan tovább, magyar adások? Gyorsan múlik az idő. Tavaly ilyentájt még a Pátria rádió léte vagy nem léte körül forrongtak az események, melyek akkor, úgymond, az utolsó pillanatokban átmeneti időre megoldódtak. Legalábbis a 2008-as esztendő végéig biztosan. Aztán itt van egy másik hír. Huszonöt éve, hogy a Szlovák Televízió megkezdte sugárzását az itt élő magyaroknak, melyben anyanyelvűnkön hallgathattuk, vagy inkább nézhettük pártunk és kormányunk ajánlásait a szebb, boldogabb jövő építésének különböző módjairól. Ez a huszonöt év elég idő ahhoz, hogy egy pillanatra megálljunk, összegezzük az eddigi tapasztalatokat, a pozitív és negatív meglátásokat. A jubileum alkalmából több fórumon is beszélgetések hangzottak el az illetékesekkel és a szerkesztőkkel. A beszélgetésekből kiderült, hogy az elmúlt 25 évben mindig harcolni kellett valamiért, például a műsoridő bővítéséért, a tartalomért, vagy éppen a helységnevek kisebbségi nyelven való használatáért. 1999-ben a magyar adás önálló szerkesztőséget kapott, egy kicsit nyugod- tabb időszak következett, mert a műsorok tartalmi részébe nem szóltak bele az illetékesek. De csak abba, mert az adásidő hossza, struktúrája továbbra sem változott. Jelenleg a magyar adás idejét hétköznapokon a napi hétperces hírek töltik ki, de ha egy más eseményt (pl. sport) közvetítenek, akkor elmarad. Sok nézőnek (ismerősök körében) erről az a véleménye, hogy hét perc nagyon rövid idő a fontos napi események közreadására. Az ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit a minőség és a közreadás érthetőségének rovására megy (mehet). További műsor a harmincperces Magyar Magazin és a kéthetente (néha ezt sem tartják be) jelentkező Terítéken című publicisztikai műsor. A felmérésekből kitűnik, hogy a magyar adás nézettségi mutatói 4000-től 40 000-ig mozognak. Hogy ez kevés-e vagy elég, a szakemberek dolga eldönteni. Vannak biztató hírek is a szerkesztőség életében. Az egyik, hogy a magyar adás stúdiójának felszerelése a legmodernebb, így a vétel minősége is magas szintű. A szerkesztőség terveiben szerepel a műsoridő bővítése, ezáltal megvalósítható lenne olyan dokumentumfilmek bemutatása, melyek a déli régiók jellegzetességeivel, azok aktuális gondjaival foglalkoznának. Az egyes régiókban a stábok készen állnak. Sót rengeteg ilyen filmet készítettek már. Tervek, elképzelések vannak, a (szélma- lomjharcot lehet folytatni. Erre lehet következtetni abból a beszélgetésből, melyet a jubileum alkalmából a főszerkesztő folytatott a SzlovákTelevízió igazgatójával, aki kedélyesen és udvariasán beszélt az általános kérdésekről, mikor a jövő került terítékre, köztük a műsoridő bővítése is, már óvatosabban fogalmazott, kitért az egyenes válasz elől. Ezzel együtt kívánunk a magyar adás szerkesztőségének sok erőt, egészséget és főleg helytállást az elkövetkező 25 év munkájához. Továbbra sem tisztázottak a szlovákiai magyarság életében szintén fontos szerepet betöltő Pátria rádió működésének feltételei. Úgy tudni, hogy a középhullámon való sugárzásról szóló szerződést az üzemeltetővel az év végével felmondták. Közeledik az esztendő vége, s mi, hallgatók ismét bizonytalanok vagyunk. Elhangzottak az ígéretek, hogy a Pátria rádió adása átkerül az ultra-rövidhullámú sugárzási sávba, ezzel lehetőség nyílik a mai kornak megfelelő rádiózás megteremtésére. Hogy mi ma a helyzet és milyenek a kilátások, nem tudjuk. Jó lenne, ha a főszerkesztő asszony erről tájékoztatna bennünket napilapunkban, az Új Szóban, vagy egyenesen a Pátria hullámain. A leírtakból is kitűnik, most is mások mondják meg, mi jó nekünk, miből mennyi kell, elég az itteni magyaroknak. Törvényesített háttér nélkül ez mindig is így lesz. A törvényesített háttér lehetne az ún. kulturális és oktatásügyi önigazgatás, Szlovákia törvényes keretein belül, ahol mi is megmondhatnánk, mi jó nekünk. De hát tudjuk, ez jelenleg csak utópia. Németh Géza, Alistól SZEMSZÖG Legfontosabb a stabilitás és a kiszámíthatóság Nemrég ismét terítékre került a nyugdíjreform. A kormánykoalíció újra támadást intézett a II. pillér ellen. „Felcsillant” a lehetőség arra, hogy az ügyfelek visszatérjenek az államirendszerbe. Első pillantásra azt mondhatnánk, érdemes kihasználni az alkalmat arra, hogy mindenki átgondolja, maradjon-e vagy sem az új rendszerben. Ez a lehetőség már mintegy fél évvel ezelőtt is megvolt, az újabb nyitásra nincs racionális ok. Fél évvel ezelőtt még lehetett arra hivatkozni, hogy sok állampolgárt megtévesztettek a reklámok, ma viszont erről már szó sincs. Emögött a lépés mögött csupán a kormánykoalíció gyermeteg kapitalizmuselle- nessége húzódik meg. Mégis, ha már van lehetőség az ismételt választásra, nem árt újra áttekinteni a lehetőségeket. Erre különösen okot adnak a tőkepiaci események. Aki azzal a céllal lépne ki a II. pillérből, hogy megóvja megtakarításait, már elkésett. Természetesen lehetetlen megjósolni a tőzsdék további mozgását, de az nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy nagy esések már nem jönnek. A legvalószínűbb a további bukdácsolás, esetleg egy ideig még lassú ereszkedés. Egy erőteljesebb, felfelé irányuló korrekció bármikor bekövetkezhet, ami jelentősen csökkentheti az időleges veszteségeket. A sok-sok évtizedes tapasztalatok azt mutatják, ilyenkor már nem érdemes kiszállni. Ha ezt tennénk, a kereskedés legalapvetőbb szabályát hágnánk át: drágán vennénk és ol- csónadnánkel. További ok a maradásra az is, hogy mivel a tőzsde mozgása kiszámíthatatlan, ezért az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb befektetési stratégia az, ha rendszeres időközönként kis összegekért vásárolunk. Ezzel mintegy átlagárat fizetünk és az árkilengések nem játszanak szerepet. Számos tanulmány és gyakorlati tapasztalat mutatja ennek eredményességét. Amikor a Szociális Biztosító havonta átutalja nyugdíj-előtakarékosságunk felét a saját számlánkra, akkor éppen ilyen befektetési stratégiát alkalmazunk. Fontos tudatosítani, hogy az új rendszerre való áttérésnek még mindig az elején tartunk. Bizonyos értelemben még szerencsésnek is tarthatjunkmagunkat, hogy igenkis tőkefelhalmozási fokon ért a válság. Az Egyesült Államok háború után született, úgynevezett babyboom nemzedéke sokkal nagyobb fenyegetettségnek van kitéve. Nekik több megtakarításuk van a tőkepiacon és közelebbállnakanyugdíjhoz. A tőkepiaci pillérre azonban nem csupán a kormányoldalról leselkednek veszélyek. Nemrégiben Iveta Radičová, az ellenzék államfőjelöltje azt vetette fel, hogy az átjárást a két pillér között folyamatosan szabaddá lehetne tenni. Ez talán az egyik legrosszabb forgatókönyv lenne. Meglepő, hogy éppen egy demokratikus politikus szájából hangzott el. Milyen veszélyei vannak enneka lépésnek? A kisbefektetőket a brókerzsargon „remegő kezeknek” is szokta nevezni. Ezek azok az emberek, akik pillanatnyi hangulat alapján, egy- egy újabb hír hallatán gyorsan eladnak vagy vesznek. Az ilyen irracionális viselkedés csökkenti, méginkább elszalasztja a lehetőségeket. Ha bevezetnék a szabad átlépést a két nyugdíjpillér között, minden ki- sebb-nagyobb válság idején megindulna a menekülés a kapitalizációs pillérből az államiba, a tőzsdék jó időszakaiban pedig fordítva történne. Azon túl, hogy mindez nem lenne jóbefektetési stratégia, hiszenje- lentősen csökkentené a potenciális hozamokat, ez tovább komoly következményekkel isjáma. A piacon jelenleg hat nyugdíjpénztár van. Ezeknek legalább ötvenezer ügyfélre van szükségük. Ha I kríziskor jelentősen csökken a kliensek száma egy társaságnál, annak el kellenne hagynia a piacot, esetleg egy másik felvásárolná. A konku- ( rencia csökkenése végső esetben csökkenti a megtakarítókhasznát is. Az utóbbi hetekben bekövetkezett az, aminek a veszélyére korábban csak néhány szakember figyelmeztetett. Mi történik, ha a kockázatkerülő szlovákiai társadalom szembe kerül egy akár évekig tartó értéktelenedési folyamattal? A pániknak egyelőre semmi jele, de az esésnek-stagnálásnak még csak az elején járunk. Ha megindulna egy nagyobb vándorlás, az egész nyugdíjrendszer megrendülhet. A megtakarítókat könnyen megtévesztheti, hogy a folyamatos átjárás lehetősége pont egy olyan politikus szájából hangzott el, amelynek pártja élenjárt a nyugdíjrendszer átalkítá- sában. A nyugdíjrendszer esetében legfontosabb cél a stabilitás, pontosabban a kiszámíthatóság. Ezzel a lehetőséggel azonban éppen ez sérülne. Nem szabad hagyni, hogy néhány populista politikus rövid távú érdekei miatt összeomlás fenyegethesse a nyugdíjrendszert! HorbulákZsolt Az Allianz - Slovenská poisťovňa a kötelező felelősségbiztosítás árát nem emeli és előnyös kedvezményeket kínál Az Allianz - Slovenská poisťovňa, amelyben közel háromnegyed millió gépjárművezető bízik, a kötelező felelősségbiztosítás árát nem emeli. A személyre szabott árak minden gépjármű és vezetője paramétereit tükrözik. A következő év alapvető változása a biztosítási limitek változása lesz. Ez változás a törvényből következik, minden biztosítót érint és célja az ügyfelek és a károsultak nagyobb védelme. Ahogy azt Miroslav Kocán, az Allianz - SP igazgatótanácsának tagja is elmondta: „Az Allianz - Slovenská poisťovňa ebben az évben sem emeli árait. Ez a legfontosabb üzenetünk a már meglévő és új ügyfeleink számára is. A limitek változása nem ad semmilyen okot a biztosítási díj változtatására. Az Allianz - Slovenská poisťovňa ügyfeleinek nem kell tartaniuk attól, hogy a limitek emelkedésével a biztosítási díj is emelkedni fog." Az Allianz - Slovenská poisťovňa 2008 októberétől egy újdonságot kínál a kötelező felelősség biztosítás mellé - a Családi autócsomagot. Ennek keretében az ügyfél 50%-os családi engedményt kap a háztartásban lévő második és egyéb gépkocsik kötelező felelősségbiztosítására. A csomagot egyaránt szánjuk azoknak a hűséges és új ügyfeleknek, akiknek kettő vagy több gépkocsijuk van a háztartásában. A biztosító ezt a kötelező felelősségbiztosítás szerződéséhez odaítélt hűségkedvezmény új, utólagos formájában kínálja, amely mellett az ügyfelek a többi kedvezményt is érvényesíthetik. Csak az Allianz - Slovenská poisťovňánál választhatja az ügyfél a Kfb önrésszel (PZP so spoluúčasťou) terméket, így további 15%-kal csökkentheti a biztosítási díjat. vagy hazai illetve külföldi eltulajdonítása esetén is. Az Allianz - Slovenská poisťovňa a Szlovák Biztosítók Egyesületének tagjaként csatlakozott az Euróbevezetés Etikai Kódexe programhoz. A gép- járművezetők által leggyakrabban igényelt termék esetében (kötelező felelősségbiztosítás) kötelezi magát, hogy az árakat nem, csupán a pénznemet változtatja majd. Az Allianz - Slovenská poisťovňa a következő évben sem fog pótlékot érvényesíteni. Ezenfelül egyes szolgáltatások mellé ingyenes asszisztens szolgáltatásokat kínál a gépkocsivezetőknek, mégpedig nemcsak baleset esetén, hanem a gépjármű meghibásodása Minden ügyfelünk, aki fedezi a 2008. XI. 10. és 2009.1. 31. közti időszakra érvényes kötelező felelősségbiztosítás költségeit, a következő kedvezményeket érvényesíthetik: ■ 50%-os engedmény az egészéves utazási biztosításra, ■ 50%-os engedmény a háztartás-biztosítására, ■ és 50%-os engedmény ablaküveg és egyéb kockázatok biztosítására. Akik az interneten keresztül kötnek biztosítást, 7%-os kedvezményt kapnak. További tájékoztatásért keresse fel az Allianz - SP valamelyik fiókját, vagy hívja a 0800 122 222 ingyenes infovonalat. Ügyfeleink és más érdeklődők rendelkezésére áll az Allianz - SP üzleti képviselőinek széles hálózata, akik szakmai tanácsadást nyújtanak. A legközelebbi közvetítő elérhetőségét megtalálja a www.allianzsp.sk internetes oldalon vagy az infovonalon. BP-8-14190