Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-27 / 274. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 27. Kitekintő-hirdetés 11 A népszavazás eredményét a dán parlamentnek is jóvá kell hagynia Zöldet kapott a grönlandi függetlenség Koppenhága/Nuuk. A grönlandiak túlnyomó többsége igent mondott a terület nagyobb autonómiájára a keddi népszavazáson, megnyitva ezzel az utat a Dániától való függetlenné válás előtt. A dán miniszterelnök üdvözölte az eredményt. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ A Dániával közösen kidolgozott megállapodást, amely népként ismeri el a grönlandiakat, felruházza őket az önrendelkezés jogával, és hivatalos nyelvként ismeri el a grönlandit, a tegnap közzétett végleges adatok szerint a szavazók 75,54 százaléka támogatta, 23,57 százaléka pedig ellenezte. A sziget lakosai így saját gazdasági és társadalmi életük újabb területein vehetik át az irányítást, tehát rendelkezhetnek az ásványkincseik felett, alakíthatják az igazságszolgáltatás rendszerét, irányíthatják a rendőrséget és a büntetés-végrehajtási intézményeket. Hat területen - alkotmány, állampolgárság, legfelsőbb bíróság, védelem és biztonság, valamint a monetáris, illetve a külpolitika - továbbra is a Dán Királyságé az ellenőrzés. A népszavazás jellege véle- ménynyüvánító volt, és a kibővített autonómiát a dániai, illetve a grönlandi parlamentnek is jóvá kell hagynia. Közvetve azonban minden politikai erő elfogadta, hogy tiszteletben tartja a referendum kimenetelét. A Grönland területi autonómiáját kibővítő szabályozás 2009. június 21-én lép majd életbe, a parlamenti ratifikálás után. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök üdvözölte, hogy „Dániában és Grönlandon is” jelentős politikai támogatást kapott a kibővített autonómia. „Örömmel látom, hogy a grönlandi nép körében is széles körű támogatásra lelt a javaslat, amit a nagyarányú részvétel is mutat” - tette hozzá. A referendumon mintegy 39 ezer ember, a szavazásra jogosultak 71,69 százaléka vett részt, jóval több, mint a belső autonómiáról tartott 1979-es népszavazáson amelyen 63,2 százalék volt a részvételi arány. Grönland, Dánia külső országrészeként, 1979 óta élvez belső autonómiát, és egy 1985-ben tartott népszavazáson lakói úgy döntöttek, hogy kiválnak az Európai Unióból. A hatalmas, 2,1 millió négyzetkilométeres északi-sarki területen, amelynek 80 százalékát jég borítja, 57 ezren élnek. A lakosságból 50 ezren inuitok (eszkimók), hétezren pedig dánok. A terület évi 3,2 milliárd dán korona (429 millió euró) támogatásban részesül a dán államtól, ez egyenlő a grönlandi bruttó hazai termék 27 százalékával. SIMPLY CLEVER NEM KELL TOVÁBB VÁRNIA! ÚJ ÉVI ÁRAK MÁR MA! ŠkodaFabia* már 93 300 Sk-tól / 3 096,99 € "N Mesés gazdagságot vagy környezeti katasztrófát hoz? Rekord olvadás Grönlandon ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Föld lakosságának túlnyomó többségétől eltérően a grönlandiak örülnek a globális felmelegedésnek. Azt remélik ugyanis, hogy a sziget 80 százalékát borító jégtakaró olvadása felszabadítja a sziget belsejében rejtőző kincseket, aminek következtében Grönland Kuvajthoz hasonló gazdagságra tehet szert. A szigetlakok abban bizakodnak, hogy a jégtakaró alatt mesés gazdagság rejlik: arany, drágakő és főleg kőolaj. Ilyen jellegű kutatásokat amerikai vállalatok végeztek a szigeten, melyek szerint éppen itt található a legnagyobb mennyiségű ki nem termelt kőolaj a világon. A grönlandiak ezért minél nagyobb önrendelkezésért küzdenek, nem zárják ki a Dániától való elszakadást sem. „Nem úgy nézünk ki, mint a dánok, nem úgy gondolkodunk, mint a dánok, nem vagyunk dánok!” - mondta a Der Spiegelnek Aleqa Hammond, a grönlandi pénz- és külügyminiszter. Jelenleg azonban a sziget szegény, költségvetésének több, mint felét Dániából kapja. Innen importál szinte mindent a sörtől kezdve a vécépapírig. Ez a helyzet hamarosan megváltozhat, ám ennek akár katasztrofális következményei is lehetnek, s nem csupán Grönland számára. A globális felmelegedés a legnagyobb fokú olvadást idézte elő a szigeten az utóbbi fél évszázadban, s ez akár a tengerek szintAjég szigete 250 km Baffin- , öböl Labradortenger GRAF.: REUTERS jének emelkedését is meggyorsíthatja - közölte egy nemzetközi kutatógárda. A szakemberek szerint a 2007-es olvadás a második vagy a harmadik legnagyobb éves jégveszteséget okozhatta az előzetes adatok szerint, de az már így is bizonyos, hogy az utóbbi évtizedben történt az eddigi legnagyobb olvadás. A grönlandi olvadást fél évszázada követik nyomon. A legnagyobb mennyiségű felolvadt jeget 1998-ban mérték: 453 köbkilométer volt (ebbe nem számít a tengerekbe csúszó gleccserek jégvesztesége). Emellett az 1995-ös, 2002-es, 2003-as és 2006-os években volt kimagasló a jégolvadás. A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a vízveszteséget eddig jórészt ellensúlyozták a növekvő havazások Grönlandon, ami szintén az éghajlat felmelegedésének egyik következménye lehet - a fagyos levegő is tartalmazhat több nedvességet, ami havazásra vezet. Ám ha az olvadás tovább folytatódik, a folyamat visszafordíthatatlanná válhat. A Journal of Climate szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban azt írták, hogy a tipikus klímamodellek alapján Grönland átlagos hőmérséklete 4-5 Celsius-fokkal emelkedhet 2100-re. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az Antarktisz is rohamosan olvad, és ez is hozzájárul a tengerek szintjének emelkedéséhez. Az ENSZ kormányközi klímaváltozási bizottsága (IPPC), amely a globális felmelegedést az emberiség ipari tevékenységének tulajdonítja, a tengerszint emelkedését 18-59 centiméteresnek jósolja 2100-ra. A brit, belga, amerikai és dán kutatókból álló csoport szerint Grönland annyi jeget foglal magában, amennyi akár 7 méteres ten- gerszint-emelkedést idézhetne elő, ám ez több évszázadba, vagy akár egy-két évezredbe is telne, ha a teljes olvadás folyamata valóban elindulna. Mint a kutatás vezetője, Edward Hanna rámutatott, 1940 körül volt egy meleg időszak Grönlandon, de ezt a sarkvidéki klíma természetes változásai idézték elő, és nem a klímaváltozás globális folyamata. (kitekintő, ú) ŠkodaRoomster* már 114 997 Sk-tól / 3 817,20 € HARMADOLT FINANSZÍROZÁS 0%-OS KAMATTAL A TEUES FUTAMIDŐ ALATT ‘AZ ÁR ELSŐ HARMADÁT MOST, A MÁSODIKAT EGY, A HARMADIKAT KÉT ÉV MÚLVA FIZETI KI. INGYENES TÉLI GUMIABRONCSOK TÁRCSÁKKAL A BIZTONSÁGOS UTAZÁS ÉRDEKÉBEN BIZTOSÍTÁS A FINANSZÍROZÁS ALATT TÖRTÉNŐ ELTULAJDONÍTÁS VAGY TOTÁLKÁR ESETÉBEN A PÉNZVESZTESÉG MEGTÉRÍTÉSÉRE EGÉSZEN 100%-IG Használja ki a minden Škoda modellre érvényes fantasztikus euroajánlatot! Választhat ŠKODA MteX modellt is gazdag felszereltséggel és 94 400 koronáig / 3120,22 €-ig terjedő árkedvezménnyel, csak 2008. XII. 31-éig A jelenlegi árak euróbán egyenlőek a 2009. évi eurós árakkal. Az előnyös harmadolt finanszírozás, téli gumiabroncsok és pénzveszteség elleni biztosítás 2008. XII. 31-éig érvényes. Részletes tájékoztatás a Skoda forgalmazóinál. Nem érvényes a ŠkodaSuperb modellekre. Fabia és Roomster kombinált fogyasztása: 4,6-7,5 I / 100 km; Č02-kibocsátása: 120-180 g/km. Illusztrációs fénykép. Átváltási árfolyam: 1 € = 30,1260 Sk www.skoda-auto.sk BP-8-14832