Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-27 / 274. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 27. Közélet-hirdetés 3 Nem kaphatja meg a támogatást az a szülő, aki korábban intézetbe adta gyermekét - így akarják megakadályozni, hogy a pénz miatt vállaljanak ismét gyereket Az első három gyerek után jár a 25 ezer korona Pozsony. Januártól emelkedik a családi pótlék, továbbá a második és a harmadik gyermek születésekor is egyszeri, 25 ezer korona (829,86 €) támogatást kap a szülő. Emellett a parlament kedden több változást is jóváhagyott, melyek január elsején lépnek életbe. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A gyermek születésekor járó támogatás 678,49 euró (20 440 korona), ehhez jön a minden gyermek születésekor alanyi jogon járó támogatás, az ún. kocsipénz - 4560 korona (151,37 €), ez összesen 829,86 euró (25 000 korona). A Fico-kor- mány által elfogadott törvény alapján tavaly januártól az elsőszülöttek után a szülő a minden gyermek után járó támogatással együtt összesen 11 ezer korona (365,13 €) támogatást kapott, idén januártól ez 25 ezer koronára (829,86 €) emelkedett, 2009-től pedig ez az összeg jár a második és harmadik gyermek után is. A juttatások kifizetése évente nagyjából fél milliárd koronába kerül, a szociális minisztérium 18 ezer másodszülöttel és 6200 harmadszülöttel számol. ,/í javuló gazdasági helyzet lehetővé teszi a családok nagyobb támogatását” - áll a javaslat indoklásában. Ahhoz, hogy a szülők megkaphassák az állami juttatást, az újszülöttnek legalább 28 napot kell megélnie. Ha felelőtlen a szülő... Feltétel az is, hogy a szülő korábban nem adta egyetlen gyermekét sem gyermekotthonba. Ezzel a kikötéssel akarják megakadályozni, hogy a felelőtlen szülők visszaéljenek a 25 ezer koronás juttatással. Az állami hivatalok szigorúbban fogják ellenőrizni azokat az eseteket is, amikor a család idősebb gyermekei után járó juttatásokat és szociális támogatásokat a szülő helyett a község veszi fel. Ezt akkor rendelik el, amikor a szülők nem a gyermekekre költik a támogatást, illetve nem ügyelnek arra, hogy azok rendszeresen járjanak iskolába. Ilyen esetekben a 25 ezer koronát is a község kapja meg, és biztosítja, hogy az újszülött ellátására fordítsák. A támogatás kifizetésének feltétele annyiban szigorodik, hogy csak akkor igényelhető, ha az anya a terhessége negyedik hónapjától rendszeres nőgyógyászati ellenőrzésen vett részt. Nem fogadta el a parlament Iveta Radičová (SDKU-DS) javaslatát, hogy azok is jogosultak legyenek erre a támogatásra, akik csecsemőotthonból vesznek magukhoz gyermeket - így tehát a pótszülőknek nem jár ez a támogatás. 100 koronával nő a családi pótlék A törvénymódosító javaslat értelmében januártól a családi pótlék is emelkedik, amely legutoljára 2004-ben nőtt. Ez a juttatás 3,33 euróval, azaz 100 koronával emelkedik. Jelenleg 540 korona (17,92 €), januártól 640 lesz (21,25 €). Újdonság, hogy ezentúl minden évben valorizálják az összeget, mégpedig a mindenkori létminimum növekedésével arányban. Iparengedély kell a nagyinak A gyermekgondozási díjról szóló javaslatot is elfogadta a parlament. Januártól új család- támogatási forma jön létre - a gyermekgondozási díjra az a Változások januártól ♦ a gyermek születésekor járó támogatás nemcsak az első, hanem a második és a harmadik gyermek után is - 829,86 euró (25 ezer korona) 4 emelkedik a családi pótlék - 21,25 euró (640 korona) 4 bevezetik a gyermekgondozási díjat -158,67 euró (4780 korona) ♦ a gyermekgondozási díj iparengedély hiányában - 39,67 euró (1195 korona) Hetvenötezer korona (Miroslava Cibulková felvétele szülő lesz jogosult, aki a gyermek hároméves kora előtt (egészségkárosodott gyermeknél hatéves kor előtt) munkába áll, bármilyen formában munkát vállal, és a gyermeket más személy vagy valamilyen intézmény felügyeletére bízza. Ez a díj az eredeti elképzelések szerint a gyermekgondozási segély 80 százaléka lett volna, a tárca később úgy döntött, a szülő megkaphatja a teljes összeget - 2009. januárjától 158,67 eu- rót (4780 korona). Ennek azonban feltételei vannak. A szülőnek ki kell mutatnia a „gyermekre fordított költségeket.” Ha ezt nem teszi meg, akkor csak az összeg 25 százalékát kapja (39,67 euró - 1195 korona). Akkor sem kapja meg a teljes összeget, ha a gyermek felügyeletét a nagymamára vagy más rokonra bízza, és a felügyeletet vállaló személynek nincs erre kiadott iparengedélye. Ha tehát a gyermekre vigyázó személy nem egyéni vállalkozó, akkor a díj a gyes negyede. A „vállalkozó” nagymamáknak viszont adóbevallást kell készítenie és fizetnie a különféle járulékokat. Viera Tomanová miniszter szerint az új támogatási forma minden szempontból pozitív. „Választási lehetőséget ad a szülőnek: vagy a gyermekgondozási segélyt kapja, vagy a gyermekgondozási díjat. A szülő maga dönthet” - fejtette ki. A szülő meg is gondolhatja magát, otthagyhatja az állását és visszatérhet a gyesre. A miniszter szerint a javaslat legnagyobb hozadéka, hogy az újfajta támogatás minden gyermek után jár. Vagyis ha több, háromévesnél kisebb gyermek van, mindegyik után jár a díj. A gyesen levő szülő viszont csak egyszeri segélyt kap, akkor is a két vagy több kisgyermekkel marad otthon. Jól járnak az új támogatási formával azok a szülők is - mondta Tomanová - akik háromévesnél kisebb gyermeküket állami óvodába járatják. Ők is megkaphatják ugyanis a gyermekgondozási díjat. A gyermekgondozási segélyt viszont csak az a dolgozó anya kaphatja, aki nem állami óvodába vagy bölcsődébe adta gyerekét. Az ellenzéknek kifogásolta a törvény több rendelkezését. Iveta Radičová (SDKÚ-DS) szerint előnye ebből mindössze 7900 gyereknek származik. ,A többieknek vagy nem változik, vagy negatív irányban változik a helyzete” -véli az ellenzéki képviselő. Rámutatott arra is, hogy a javaslat hátrányosan érinti a fogyatékkal élő gyermekek szüleit is. Az ilyen gyermek ugyanis a betegsége miatt rendszerint nem jár óvodába, viszont ha a szülő mégis tud munkát vállalni, s a gyereket a családtagra, nagyszülőre bízza, a járuléknak csak 25 százalékát kapja meg - hacsak a családtag nem vált ki vállalkozói engedélyt, ami sok adminisztrációval, kötelezettséggel és költséggel jár. „Motivációs” támogatás előmeneteltől függetlenül Januárjától megszűnik a tanulmányi átlag alapján járó ún. motivációs ösztöndíj. Ez most akkor jár a szociálisan hátrányos helyzetben lévő szülőknek, ha gyermekük elér egy bizonyos tanulmányi átlagot - 1,5-ös átlagig 500 korona (16,6 €), 2,5-ös átlagig 300 korona (9,95 ), 2,5-ös átlag felett 200 korona (6,64 €). Ez a motivációs támogatás tehát megszűnik, helyette a gyerek előmenetelétől függetlenül minden rászoruló család kap havi 16,6 euró (500 korona) támogatást, ha a gyerek nem iskolakerülő. A tárca indoklása szerint ezzel ki lehetne védeni azt a negatív jelenséget, hogy - főleg a roma gyerekeket - a szülők gyakran csak azért adják speciális-kisegítő iskolába, mert ott egyszerűbb jobb átlagot elérni. Eurósítottak Minden, eddig koronában szereplő összeget átírtak euróra a törvényekben, természetesen abban az esetben is, ha nagyságuk nem változik: így például a létminimum, melyből nagyon sok juttatás számítódik ki, januártól 178,92 euró egy felnőtt személyre (5390 korona), 124,81 euró (3760 korona) a további családtagra, kiskorú gyermekre pedig 81,66 euró (2460 korona). Egy négytagú család - két szülő és két gyermek - esetében tehát januártól a létminimum 467,1 euró (14 070 korona). A fiatalkorú gyermeket nevelő nyugdíjasnak járó támogatás 9,96 euró (300 korona). (sán) HAJÁPOLÁSI TANÁCSOK! Kedves tanácsadó! 30 éves vagyok, és a 25. születésnapom óta erősen kopaszodom. A homlokom egyre magasabb. Biztosan megérted, miért félek attól, hogy néhány év múlva úgy nézek majd ki, mint a kopasz Kojak felügyelő. Karol F. Privigyéről Kedves Karol, a hajhullás több okra is visszavezethető. A Te helyedben az első szakaszban a legegyszerűbb utat választanám, azaz kipróbálnám a SALON TEXTURES kozmetikai készítményt, amely nagyon jó minőségű, és főleg hatásos. Remélem, Neked is segít. Az ára a használati utasítással együtt 690 korona körül mozog. Nehezebb esetekben férfiaknak és nőknek egyaránt javaslom, hogy két adagot használjanak egymás után. A terméket a következő címen vásárolhatod vagy rendelheted meg: KVATROFIN s. r. o„ Kúpeľná 33., 932 01 Veľký Meder, tel.: 031/555 1343 BP-8-14126 Csütörtök 2008. november 27., 12:00 Általában felhős, borult idő, helyenként csapadékkal. Az alacsonyabban fekvő helyeken elszórtan köd. Jobbára derült idő, reggel helyenként köd. Délután délnyugat felöl __ megnövekszik jjgÉp a felhőzet. ff Szombat Túlnyomóan felhős, borult idő. Több felé eső. A hegyekben 1300 m r felett havazás. /— Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olvasható. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. HOLNAPUTÁN VÁROSOK HOLNAP 3° enyhén felhős ég MA felhős ég felhős ég Szél: DK, 10-25 km/h Pnzsony Nyitra Dunaszerdahely Komárom Ipolyság Rimaszombat Kassa Királyhelmec Besztercebánya 2° kissé felhős ég 2° kissé felhős ég ľ enyhén felhős ég-2° kissé felhős ég ■T enyhén felhős ég-1° enyhén felhős ég 0° enyhén felhős ég 0° kissé felhős ég Vasárna Jobbéra felhős idő, meg- megújuló esővel. felhős ég IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN Vrátna - Chleb 80 cm Ski Zábava-Hruštín 50 cm Donovaly - Záhradište 50 cm Čertovica - STIV 40 cm Donovaly - Nová hoľa 50 cm Roháče -Spálená dolina 40 cm Štrbské Pleso 50 cm Chopok Juh - Srdiečko 30 cm A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva Y szél melegfront n ciklon hidegfront - okklúziós front v anticiklon Pozsony Besztercebánya Kassa 07.14 Pozsony 16.01 Pozsony 07.08 Besztercebánya 15.52 Komárom 07.00 Kassa 15.43 Párkány Készíti az SHMÚ Vrátna - Starý Dvor 50 cm Chopok Juh - Kosodrevina 30 cm Hójelentés a szlovákiai sípályákról lelhőség-2' lelhős ég-3' felhős ég lelhős ég-4'-6‘ lelhős ég-5' borult ég-5‘ lelhős ég-5'