Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-26 / 273. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 26. DlGlTÁLlA 19 Már közzétették azoknak a januárban bemutatásra kerülő technológiáknak vagy termékeknek a listáját, amelyeket a zsűri a legérdekesebbnek talált CES: a jövő év legérdekesebb kütyüjei Bár a világ legrangosabb szórakoztatóelektronikai vásárát, a Fogyasztói Szórakoztatóelektronikai Show-t(CES) csakjanuár- ban rendezik meg, az ott bemutatásra kerülő kü- tyüknek már most kiosztották az innovációs díjakat. A harmincöt kategória legérdekesebb ketyeréi a teljesség igénye nélkül. FELDOLGOZÁS A CES honlapján már publikálták azoknak a nyertes kütyüknek a listáját, melyeket a szakmai zsűri a legérdekesebbnek talált a jövő januárban bemutatásra kerülő technológiák vagy konkrét termékek közül. A HP Touchsmart PC - a legjobb hardver A technológiai seregszemle zsűrije a legjobb hardvernek a Hewlett-Packard legújabb érintőképernyős PC-jét találta. Az Apple iMac távoli rokonának tekinthető számítógép legfőbb érdekessége, hogy típustól függően 22 vagy 25,5 colos képátlójú LCD-je érintésérzékeny. Ez lehetővé teszi, hogy akár egér nélkül, közvetlenül az ujjal az ikonokra, csúszkákra kattintson használója, ráadásul egy külön erre a célra szánt grafikus felületet is fejlesztett hozzá a gyártó. A Touchsmart PC tévétunerrel vagy anélkül, akár Blu-ray-meghajtóval szerelve is megvásárolható, igaz egyelőre csak tőlünk nyugatabbra, az USA-ban 1300-2100 dolláros áron. Érdemes tisztítókendőt is rendelni hozzá. Pano, a mini irodai gép: minden a szerveren fut A vékony kliensgépek alapötletén nyugszik a Whipsaw cég fejlesztése, a Pano nevű gép. Ez egy végletekig leegyszerűsített masina, amely csupán arra szolgál, hogy hozzá lehessen csatlakoztatni a billentyűzetet, egeret és a monitort, esetleg a DVD-meghajtót. A vállalat által kidolgozott megoldásban ugyanis minden szoftver, így az operációs rendszer is egy központi, nagy teljesítményű szerveren fut. PIN-kódos winchester az ada- tokvédelméért A Lenovo fejlesztése a legjobb számítógépes perifériák díját vitte el: a hordozható Thinkpad merevlemezen lévő adatok ugyanis 128 bites AES titkosítással kerülnek mentésre, így az eszközön lévő információkhoz csak egy PIN-kód birtokában lehet hozzáférni, melyet a tetején lévő billentyűzeten lehetbegépelni. Óriásképemyő 4 giga memóriával: digitális fotóalbum az új Cyber-shot A zsűri szerint a CES-en kiállított digifotós eszközök közül a Sony Cyber-shot T700-as kompakt kamerája vitte el a pálmát. A könnyen zsebre vágható minigép érdekessége pont nem látszik a képen: a hátoldalát ugyanis A legjobb hardver (Fotók: www.ces.com Térhatású hangzás „Megeszi" az iPodot? csaknem teljes egészében egy LCD foglalja el, amely ráadásul érintésérzékeny, a menüt tehát az ujjbeggyel lehet nyomkodni. A behelyezhető memóriakártyán kívül ezt a típust 4 gigabájt belső memóriával is felvértezték, így tulajdonosa mindig magával viheti rajta kedvenc fotóit. Az amatőrök boldogulását arcfelismerő és mosolydetektáló technológiák, valamint képstabilizátor segíti. Térhatású hangzás a Psyko fejhallgatójával A Psyko Audio speciális fejhallgatójának viselője valószínűleg úgy érezheti magát, mintha a teljes házimozi hang- rendszert a füléhez tapasztotta volna. Ez ugyanis 5.1-es térhatású hangzásra képes, ami a mozifilmek nézése mellett videojátékok nyüstölésekor jön jól igazán: segítségével hallhatóvá válik például az, hogy a settenkedő ellenfelek melyik irányból közelítenek. A gyártó honlapján található információk szerint a ketyerét nagyon egyszerű beüzemelni, csupán be kell dugni a hangkártyába, és térhatásúra kell állítani azt, amennyiben lehetséges. A füles várhatóan a jövő évben kerül a boltokba. GPS-navigáció vakoknak és gyengénlátóknak A Code Factory cég Mobile Geo nevű alkalmazása Windows Mobile operációs rendszert használó okostelefonokon és PNA-kon futtatható. A fejlesztők állítása szerint ez az egyetlen olyan megoldás, amelyet vakok és gyengénlátók is használni tudnak, hangalapú működése révén. A termékbe a Sendero cég megoldásait is beépítették, ez a társaság kimondottan e célcsoport számára fejleszt navigációs eszközöket. „Megeszi” az iPodot az iLuv médialejátszó Meglehetősen bizarr konstrukció az iLuv Í1166 nevű hordozható médialejátszó, amely tulajdonképpen egy mobil DVD és egy iPod- dokkoló hibridjének tekinthető. Amint a fotón is látszik, a kettényitható kivitelű kütyü belsejében lehet elhelyezni a lejátszandó optikai lemezt, vagy az iPodot. Az utóbbin lévő tartalmakat a kütyü nagy, 8,4 colos képernyőjén és saját hangfalain játssza le, ami leginkább filmek esetében lehet hasznos. LG Dare: óriásképernyő, minőségi lencsék Csak amerikai mobilhálózatokon használható a helyi Verizon mobilcég kínálatában kapható LG Dare, más néven VX9700-as készülék. A mobil extrájának a 3 colos, 240x400 pixeles érintőképernyő, a kézírás-felismerés, valamint a beépített Schneider-Kreuznach lencsék számítanak, amelyekkel a gyártó szerint kimagasló minőségű 3,2 megapixeles fotókat, valamint 640x480 pixeles videót tud rögzíteni. Zenelejátszó, HTML-böngésző már minden jobb telefonban is található, ahogyan Bluetooth is, így ennek a készüléknek a díjazása nem is tűnik egészen alátámasztottnak. (o) Pano, a mini irodai gép: minden a szerveren fut PIN-kódos winchester az adatok védelméért Magyarország és a világháló-élerhetosegi helyzet Netezhet a lakosság fele Az emberek nem értik, milyen technológiával működnek azok az eszközök, melyeket naponta használnak Javíthatatlan mobilok és számítógépek ÖSSZEFOGLALÓ FELDOLGOZÁS A Pew Internet & American Life Project felmérése szerint tavaly az emberek 15 százalékának volt olyan tapasztalata, hogy valamilyen eszköze végérvényesen elromlott, és nem sikerült megjavítani. Bizonyos termékeknél ez az arány még magasabb: a mobiltelefon-használók majdnem egynegyede mondta, hogy készülékének javítása eredménytelen volt. A megjavított eszközök tulajdonosai közül nagyobb arányban voltak azok, akik házilag vagy baráti segítséggel javítottak, mint azok, akiknél a gyártó cég ügyfélszolgálata orvosolta a problémát. „Ebben a tizenöt százalékban majdnem minden negyedik mobiltulajdonos, és minden ötödik számítógép-felhasználó benne van” - mondta az AP-nek John Horri- gan, a kutatás vezetője. A felmérésben a számítógépekkel, intemetszolgáltató eszközökkel, zenelejátszókkal, mobiltelefonokkal kapcsolatos tapasztalatokra kérdeztek rá. Az eredmények szerint a magas hibaarány az egyre bonyolultabb technológiai megoldások miatt van. A válaszadók 38 százaléka fordult az ügyfélszolgálathoz, 28 százalékuk oldotta meg maga a problémát, 15 százalékuk barátjától vagy rokonától kért segítséget. A maradék 15 százalék feladta. Horrigan szerint a legtöbb ember egyáltalán nem érti, milyen technológia alapján működnek azok az eszközök, amelyeket napi rendszerességgel használnak. A felnőtt válaszadók körülbelül felének kell megmutatni például, hogyan kell bekapcsolni egy mobilt vagy egy számítógépet. A bekapcsolás után sincs mindenki képben: közel negyven százalék mondta, hogy a számítógépével rendszeresen bajok vannak. A mobiltulajdonosok harminc százaléka mondta ugyanezt. A kutató szerint az eredmények azt mutatják, hogy az IT- cégeknek sokkal jobban oda kellene figyelniük arra, hogy felhasználóbarát eszközöket készítsenek. (ú) Budapest. Magyarországon az első félév végén a 14 évesnél idősebb lakosság valamivel több mint 49 százalékának volt valamilyen internet-hozzáférési lehetősége. A közlemény szerint a 49 százalék azokat fedi le, akik az internethez otthon, a munkahelyen, az iskolában, illetve nyilvános helyeken - könyvtárban, kávézóban -, valamint más helyen hozzáférnek az világhálóhoz - közölte a GKIeNET In- temetkutató és Tanácsadó Kft. A GKIeNET, a T-Home és a T-Mobile közreműködésével készült jelentése szerint így közel 4,2 millió főnek állt elméletileg módjában a világháló adta lehetőségeket felhasználni. A kutatás kimutatta azt is, hogy az internethez elméletben hozzáférők közül csaknem 16 százalék még 2008 végén sem él a világháló lehetőségeivel. Az adatok alapján a GKIeNET közölte az is, hogy félévkor a 14 évnél idősebbek közül 3,09 millió fő töltött internetezéssel havi legalább 1 órát, vagyis a tényleges penetráció 36 százalékos. Magyarország a középmezőnybe tartozik az EU 27 államát tekintve, de elmaradottnak semmiképpen sem tekinthető. (MTI) A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/59 233 441; e-mail: digitalia@ujszo.com, Levélcím: Digitália, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava DIGITALIA