Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-18 / 266. szám, kedd
Vélemény És háttér 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 18. FIGYELŐ Gerjesztett nacionalizmus A Szlovák Nemzeti Párt kormányzó politikai erőként nemcsak kihasználja, hanem gerjeszti is a szlovák nacionalizmust - mondta Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzet- védelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Központjának vezetője az InfoRádióban. Ke- let-Közép-Európában 1989 óta újranemzetiesedési folyamat zajlik. Tálas Péter hangsúlyozta: ez az újrana- cionalizációs folyamat nem más, mint a nemzeti integráció folyamata, amely azoknál az országoknál a legintenzívebb, amelyek rövid ideje tartó államisággal rendelkeznek, így például Szlovákiában. (mti)- Üzenem az anyádnak, hogy én a családon belül is harcolni fogok a szélsőségesekkel (Peter Gossányi karikatúrája) Hagyománnyá vált, hogy a politikusok próbálják egymás ellen uszítani a népcsoportokat Politikai villongások A német Süddeutsche Zeitung napilap Politikai villongások címmel kommentárban foglalkozott a szlovák-magyar viszonnyal, az elmúlt hetekben történtek kapcsán nacionalista összetűzésekről és eltúlzott reakciókról írt, ám ezek nem egy lappangó válsággóc tünetei. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A határ mindkét oldalán, így mindenekelőtt Szlovákia magyarlakta déli részén nyugalom honol, az emberek élik szokványos mindennapi életüket, s olykor nagy tisztelettel adóznak egymás iránt. Magyar polgár- mesterek állnak többségben szlovákok lakta helységek élén, s fordítva. A nacionalista zavarkeltők többnyire kívülről ékez- nek, gyakran a fővárosokból - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap rámutatott: a kommunizmus összeomlása óta csaknem hagyománnyá vált, hogy politikusok zavarják meg a mindennapok békéjét, s megpróbálják egymás ellen uszítani a népcsoportokat. Szlovákia és Magyarország miniszterelnöke, Robert Fico és Gyurcsány Ferenc erről akart tárgyalni. Azonban főként csak szemrehányásokat tettek egymásnak, ahelyett hogy arról tanácskoztak volna: miként lehetne megakadályozni azt, hogy a politikai villongások átterjedjenek az emberek mindennapi életére. Magyarországnak meg kell találnia a megfelelő eszközöket a sokakat a náci rohamosztago- sokra emlékeztető Magyar Gárda ellen, amelyhez huligánok és nacionalista csőcselék csapódott. Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Pártban tömörülő legagresszí- vabb soviniszták a kormányban ülnek. Szlovákiának végre fel kellene hagynia azzal, hogy saját hibáit és belső torzulásait magyarellenes agitációval próbálja leplezni, ahogy ezt 15 évvel ezelőtt Vladimír Mečiar tette. A harsány hangok nem téveszthetnek meg - fogalmazott a lap, utalva arra, hogy a politikai uszítok tirádái a lakosság körében egyre kisebb visszhangra találnak. S ha egyesek összetűzéseket provokálnak, azért kölcsönösen a politikát terheli a fő felelősség - hangsúlyozta a Süddeutsche Zeitung. A Frankfurter Allgemeine Zeitung megállapította: ultranacionalista provokációk Romániában is történnek, ezek azonban nem befolyásolják a román és a magyar kormány közötti jó kapcsolatokat. Hasonlóan stabil volt a viszony Budapest és Pozsony között egészen addig, amíg ott egy - a szlovákiai magyarok pártját is magában foglaló - koalíció volt hatalmon. A párbeszéd azt követően szakadt meg, hogy a 2006. júniusi választások eredményeként a baloldali populista Robert Fico került hatalomra, s kormányához csatlakozott a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt. A lap úgy értékelte: négy évvel a két ország európai uniós csatlakozása után, s a schengeni térségben történt határnyitás ellenére a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok rosszabbak, mint az autoritárius miniszterelnök, Vladimír Mečiar kormányának idején, a kilencvenes években. Külsőleges szlovák-magyar megbékélés - így kommentálta az Evenimentul Zilei című román napilap a Gyurcsány-Fico találkozót. A bukaresti újság szerint mindkét kormányfő kölcsönösen azzal vádolta egymást, hogy eltűrik a szélsőségességet, ugyanakkor megígérték, hogy intézkedéseket hoznak a szélsőséges csoportosulások ellen, és elismerték a nemzeti kisebbségek etnikai és kulturális önazonosságához való jogát. A lap megjegyzi, hogy miközben a két kormányfő aláírta a jószomszédsági viszonyt szorgalmazó közös nyilatkozatot, Robert Fico Budapestet hibáztatta azzal, hogy a magyar kormány nem tesz erőfeszítéseket a szélsőséges csoportosulások megállítása érdekében. Az Adevarul című napilap bő összeállítást szentel az eseménynek, amelyben részletesen felidézi a dunaszerdahelyi eseményeket, valamint a Magyar Gárda és a Jobbik tüntetéseit. Az újság szerint a találkozó következtében nem oldódott fel a két ország közötti fagyos viszony annak ellenére sem, hogy a felek nyilatkozatot írtak alá a nacionalizmus és a fasizmus visszaszorításáról. Az ukrán politikában nem elég nyerni, hanem az ellenfélnek buknia kell, méghozzá minél nagyobbat Ukrán bársonyos JARÁB1K BALÁZS Pontosan négy évvel a narancsos forradalom után Ukrajna Kelet-Európa egyik, ha nem a legfrusztáltabb országa. A forradalom első számú hőse, Viktor Juscsenko elnök népszerűsége a béka feneke alatt, pedig elnökként legalább egy ukrajnai identitást erősítő programot képvisel. Julia Tyimosenko kormányfő egy pragmatikusabb politikai vonallal próbálkozna, de a napi szinten lévő torzsalkodások az elnöki hivatallal mára teljesen elmaszatolták a narancsos forradalom ígéretét. Magyarországhoz hasonlóan a főleg hitelből (nagy lábon) élő Ukrajna a gazdasági csőd közelében várja, hogy politikai elitje megegyezzen, lesz-e a közeljövőben egy újabb parlamenti választás, vagy a folyamatos torzsalkodás elhúzódik egészen a 2010 januárjában esedékes elnökválasztásig. Nem is lehetett ez másként - ez van az ukrán rendszerbe (történelmileg is) belekódolva. Egyrészt a helyi társadalomban nincs létjogosultsága a Nyugaton működő „win-win” stratégiának. Itt nagy a glamúr és dívik a gengszterstílus. Az erősebb kutya és a nagyobb autó a győztes, az eszközökben nem válogatnak, lényegtelen a jogszerűség. Nemcsak nyerni kell ám, de a (politikai) ellenfélnek buknia is. Minél nagyobbat, még ha az ország (gazdasága) is rámegy. Mivel a kezdetektől fogva az egoról és nem a politikai programokról szól a Juscsenko-Tyimosenko torzsalkodás, az egyik törvényszerűen bukni fog. Minden jel szerint az elnök lesz az, jó egy év múlva a választásokon, de mivel a bukás nagy lesz és zajos, Ukrajna még meredek dolgoknak néz elébe. Addig is és éppen ezért Ukrajna marad a szürke zónában. Már nem orosz (narancsos forradalom), de még nem európai. Tranzitország. Vonul rajta mindenki végig, szépen sorjában, mint ahogyan történelme során annyiszor. Ráadásul az eddigi jólét is ebből ered - itt mindenki bizniszei és mindenki itt bizniszei. Legalábbis is eddig. Hitel nélkül nehéz lesz, ráadásul a külföldi befektetők már amúgy is elmaradoztak, tekintve az ukrán bürokráciát és a növekvő jattot, minden szinten. Bár az ukránok ezt a gazdasági válságot (is) túl fogják élni, de nem mindegy, merre mozdulnak. Függ ez természetesen a külső tényezőktől. Az Európa Unió továbbra is technikai, illetve az Európai Szomszédsági Politika szintjén tartja majd az európai folyamatot. Ez a hároméves létezése alatt bebizonyította, hogy nem elégséges az ukrán politikai elit és bürokrácia motiválására, míg az ukránok eddig azt bizonyították, hogy nem érettek Európára. Mára még az ukránok legfontosabb EU-beli szövetségesei, a lengyelek is annyira csalódtak Kijevben, hogy az először bizonyíték, utána az ígéret politikára változtatták pozíciójukat. Moszkvának, egyelőre, nincs oka változtatni a bevált taktikán. Amíg az ukrán politikai elit önmagát nyírja, a Kreml örömmel fizet és figyel. Ukrajna azonban annyira az orosz birodalmi filing történelmileg is gyenge pontja, hogy a konfliktus egy változó Ukrajnával, vagy ezt elősegítő nyugati politikával szemben garantált. Az EU „Oroszország, ismét, először” politikáját tekintve ez csak egy új amerikai politikával képzelhető el. Hacsak az ukránok nem veszik saját kézbe sorsuk irányítását. Ők lehetnének Európa (és Oroszország) éléskamrája, ám az aktuális nyugati vicc szerint inkább lányait exportálja (bridebasket), semmint kenyeret (breadbasket). Nem lesz leányálom, de a gazdasági krízis adott egy újabb esélyt az ukrán politikai elitnek a változtatásra. Persze itt már az is eredmény lenne, ha a (g)lamúr csökkenne. KOMMENTÁR A cinikus és a sértődött MOLNÁR NORBERT Az volt a naiv, aki azt hitte, rögtön eredménye lesz egy Fico-Gyur- csány találkozónak. Több mint két év után leül a két miniszterelnök, két óra alatt megbeszélik, mi minden történt a két ország viszonyában, aláírnak egy nyilatkozatot, mosolyognak nagyokat, és nincs több probléma. Az is naiv, aki azt hiszi, már az is eredmény, hogy tárgyalóasztalhoz ültek. Az lenne a normális, ha két szomszédos ország miniszterelnöke operatívan folytatna egymással konzultációt, s ha valamilyen probléma felmerül, azonnal megbeszélik. De nem ez történik, mert az egyik kormányfő cinikus, a másik meg saját hazájában kisebbségben van. Mert Fico annyiszor hívja meg Gyur- csányt szlovákiai látogatásra, ahányszor valamilyen magyarellenes megnyilatkozás vagy intézkedés történik Szlovákiában. Gyurcsány meg annyiszor sértődött meg (teljes joggal), ahányszor Fico meghívta Szlovákiába. Úgyhogy sok mindent nem lehetett várni Komáromtól, talán csak azt, hogy Fico leradírozza Gyurcsányt a térképről (lásd a Pospolitosť hirtelen betiltása, noha korábban a kormányfő folyton azt hangoztatta, hogy Szlovákiában már nincsenek szélsőséges szervezetek). De nem ez történt. Pontosabban, azt nem lehet sejteni, mi történt a tárgyaláson, csak azt, mi volt a sajtótájékoztatón. Fico elismételte nyolcszor a „náciexportról” szóló mondókáját, és elengedte a füle mellett azokat a felvetéseket, amelyek Gyurcsány szájából hangzottakéi. A dunaszerdahelyi rendőrattak bizonyítékait soha nem fogja megkapni Budapest, mert nincsenek. Megkapja majd a rendőrség és az ügyészség álláspontját, amit amúgy is ismer, és küldözgethet száz levelet Pozsonyba, a várt információ nem jön meg. Mert a jelenlegi szlovák kormánynak mint „falat kenyér”, úgy kell az iszony. A magyar kormányfő pedig dupla csapdában van: a belpolitikai harc részeként saját ellenzéke cincál- ja ót darabokra „erélytelensége” miatt, amire a szlovák miniszter- elnök még rájátszik. Ficónak pedig csak a médiával kell megküzdenie a szlovák-magyar kérdésben, mert a szlovák ellenzék hallgat. A szlovákiai magyarok pedig permanens túszaivá váltak a két nemzet viszonyának. Ne legyünk naivak: a szlovák kormány nem fogja elfogadni a Gyurcsány által javasolt hat pontot, mert azzal kiürülne nemzetpolitikája, amely a mai napig nem valamiért, hanem valami, vagyis a magyarok ellen határozza meg magát. Persze, ígérni mindent lehet, tankönyveket, toleranciát, jogállamot, kisebbségi jogokat, aztán majd meglátjuk, mit hoz a holnap. Milyen újabb kisebbségellenes intézkedést hoznak kormányszinten, hogy aztán megint meg lehessen hívni Gyurcsányt egy beszélgetésre, aki ezt nem fogadja el, mert megsértődik. Teljesjoggal. Ideje felnőni LOVÁSZ ATTILA Bő tizenhárom éve, amikor Horn Gyula és Vladimír Mečiar a francia fővárosban (erőteljes uniós nyomásra) aláírta a szlovák-magyar alapszerződést, a következő találós kérdés járt a pesti flaszteren: Mit ért el Horn Gyula Párizsban. A kilincset. Az alapszerződés - annak ellenére, hogy az engedékeny Horn és a „puha diktátor’ Mečiar írta alá - néhány évig bizonyos status quót eredményezett a szlovák-magyar kapcsolatokban, mégsem tartjuk korszakalkotó dokumentumnak. Korszakalkotóvá akkor vált volna, ha a két nemzet közötti, mondhatnókkiegyezés folyamatának első lépésévé vált volna, de nem vált. Az ok roppantul egyszerű. Míg a magyar társadalom a mai napig nem gyógyult ki a késő kádári rendszerből és sokat kell még dolgoznia azon, hogy a fejekben is rendszerváltás legyen, addig a szlovák társadalomnak az identitáskeresés útján rá kell döbbennie, hogy az államiság nem tulajdonviszony, az állam nem egy nemzet tulajdona, s a nemzeti önérzetet bizony sikeresen táplálják az emberek fejébe a hatalom haszonélvezői, hogyjól meggazdagodjanak rajta. E két társadalom a rendszerváltás utáni identitáskeresés más-más fázisában található, most próbálja meg megfogalmazni önmagát, amibe belerondíthat a Gárda ugyanúgy, mint a Slota- és a Pospolitosť-féle nacionalizmus, ugyanúgy, mint a Fico- féle marxista lázálmok az energetikában és a tulajdonhoz való viszonyulásban. A két nemzet akkor lesz képes egymáshoz teljesen szokványos jó szomszédságrajellemzó módon viszonyulni, ha először önmaga képét, önmaga identitását rakja rendbe s megtalálja helyét a világban. Ha a magyar társadalom képes lesz észrevenni, hogy a nagy nemzeti hevület (majd tévéostrom, utcai randalírozás és félreértett focidrukkolás) mögött olyan emberek állnak, akiknek fogalmuk nincs arról, hogy e nemzet nagyjai közül kinek a nevéhez kellene társítani a számítógépet, a C-vitamint, a telefonközpontot, akik saját személyi frusztrációikat emelik politikai tényezővé, s ami ellen a magyar társadalom erre hivatott intézményei képtelenek határozottan fellépni, akkor lehet majd új utakat, programokat keresni. Ha a szlovák társadalom képes lesz észrevenni, hogy az ezeréves elnyomás mítoszát tápláló, másokra mutogató - most éppen kormányzati - garnitúra semmi mást nem akar, csak saj át multimilliomos létét és az oda vezető utat leplezni, további gazdagodásra számítva a nemzet érdekeire való hivatkozással, akkor léphet előre. E két társadalom demokráciája most lett nagykorú, mindkettő megélt sikeres és kevésbé sikeres éveket, mindkét társadalomban hatalmas az elégedetlenkedők tábora, mindkettőben egyre jobban érvényes, hogy szavazataik révén a közügyeket hovatovább azok fogják befolyásolni, akik a közösnek haszonélvezői és még véletlenül sem befizetői. A hirtelen nagykorúsággal sokszor járnak gyermekded reakciók - amikor a friss felnőtt még frissebb jogosítványával hormontúltengéses kamaszként balesetet okoz. Tizenkilenc éve a hatalom elpáholtatta a prágai diákokat, ami elindította a lavinát, megbukott egy totalitárius rendszer. A helyébe jövő, részben importált, de részben igenis az itt élők évszázados (de negyven évre megszakított) európai tradíciójára épülő rendszert kell újra tanulni. Ideje felnőni. Elérni a kilincset. S akkor lehet békülni is.
