Új Szó, 2008. november (61. évfolyam, 254-276. szám)
2008-11-14 / 264. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. NOVEMBER 14. Kultúra 9 Az Equus kényes témájánál fogva a társulat bármire fel lehet készülve - vastapsra és füttyre is „Egy lóval ölelkezik...” „fia. istálló mindig száraz legyen" (Flórián R. Szabolcs, Madarász Máté, Tóbisz Titusz, hátul Tóth Károly és (Gabriel Bodnár-felvétele) Lecsupaszított színpad. Lecsupaszított lélek. Nehéz, nagyon nehéz szavakba foglalni az Equus-élményt. A rajongást, extázist, kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget. A normálisnak hitt élet képtelenségét és a kétségkívül abnormális élet tisztaságát és szépségét. KOZSÁR ZSUZSANNA A fiatal fiú, aki egyetlen éjszaka megvakít hat lovat, egy másik világban szent lehetett volna vagy remete. Itt és most egyszerre bűnös és áldozat. És bűnös és áldozat mindenki, akivel érintkezésbe kerül. Bűnös Frank, az apa, mert nem engedte a fiút tévézni. Bűnös Dora, az anya, mert a bibliával tömte a gyereket. Bűnösök mindketten, mert Alan vallásos rajongását akarva-akaratlanul a lovak felé irányították. Bűnösök? Dehogy! Szülők, akik hirtelen szembesülnek azzal, hogy kisfiúk szörnyeteggé vált. Szörnyeteggé, aki lovakat vakít. Bűnös Jill is, Alan szerelme. Miért? Mert lány. Mert rámenős. Mert normális párkapcsolatot szeretne. Csak a helyet és időt választja ki rosszul. Bűnös? Dehogy! Csak egy lány, akinek megtetszett egy fiú, az a fiú, akit éppoly erős vonzalom fűz a lovakhoz, mint őt. Éppoly? Dehogy, teljesen más, sokkal erősebb, vadabb, erotikusabb vonzalom, de erről Jül nem tud semmit, és ez az ő tragikus tévedése. Bűnös Martin Dysart, a pszichiáter is, mert meggyógyítja a fiút, elveszi tőle a szenvedélyt, a boldog boldogtalanságot, és nem nyújt cserébe semmit, csak a normális élet sivárságát. Bűnös? Dehogy! Csak végzi a dolgát, csak a végére akar járni a tett indítóokának, és közben enged a fiú varázsának. És saját kínjait erősíti fel azzal, hogy a fiú legmélyebb lelki bugyraiban vájkál. És bűnös maga Alan Strang. Hiszen megvakított hat lovat. Ám ő csak menekült egy mindent látó szem elől, kudarcok sorozata elől, saját kegyetlen istene elől. Bűnös? Áldozat? Rossz időben született, rossz helyen? Ki ad rá választ? Senki. A néző felkavarva és sok kétséggel távozik a darab után, megválaszolatlan kérdésekkel és megingó értékrenddel. És a vággyal, hogy újra láthassa az Equust. EbJakab Viktória) ben persze szerepet játszik Peter Shaffer sikerdrámáján kívül a remek rendezés (Csiszár Imre), a szereplők kiegyensúlyozott teljesítménye, a hatásos zene, világítás és díszlet is. A főszereplő Alant alakító Madarász Máté játéka mindvégig lenyűgöző. A csodaváró kisfiú, az extázisba eső férfi, a szemtelen kamasz, a kiszolgáltatott, sebezhető ember mind a karakter része, és Madarász Máténak nem okoz gondot a különböző színeket megjeleníteni. Hiteles, belülről játszó, mindent átélő fiatal áll a szemünk előtt, aki testét és lelkét egyaránt lemezteleníti, odadobja a nézőknek; van benne valami megejtően tiszta és áhí- tatos, olyan, amilyennek a szerző megálmodta, megírta. Hitelesek a szülők is - Kövesdi Szabó Mária és Pólós Árpád -, elhitetik velünk, hogy ők csupa jót akartak, és ebben nincs okunk kételkedni; két jó szerep talált rá két jó színészre. Rák Viktória Jill szerepében talán picit rámenősebb a kelleténél, de a karakterbe ez még belefér. A bírónőt alakító Varga Lívia egyszerre empatikus és visszafogott, amolyan lelki szemetes a lelkiző pszichiáter számára, nincs benne semmi ítélkezés, sem eré- lyesség. Ö nem csupán a bírónő, aki a fiút megmentette a börtöntől, hanem magánember is, aki számtalan részletet tud pszichiáter barátja félresikeredett házasságáról. A szerep kettősségét sikerült megformálni. A pszichiáter az egyedüli megkérdőjelezhető szereplője a drámának. A nézői elvárásoknak nem feltétlenül felel meg Korognai Károly kissé vagány figurája. Petrik Szilárd vagy Dudás Péter nyilván jobban rátalált volna erre a szerepre. Martin Dysart doktor úr jó szakember, aki egy sebész pontosságával képes turkálni az emberi lélekben, ám ha saját élete dilemmáival szembesül, hiteltelenné válik. A Dysart-féle nagymonológok hatásvadászra és külsőségesre sikeredtek, és ettől a normális világ értékrendje is erősen meginog a néző szemében, még tisztábbá, még szebbé téve Alan Strang lóimádaton alapuló magánmitológiáj át. És ezen a ponton elérkeztünk a lovakhoz, ezekhez az egyáltalán nem könnyű szerepekhez. Az egy kivétellel lelkes gimnazistákból álló csapat (Czilling Lilla, Jakab Viktória, Szűcs Éva, Tóth Károly, Flórián R. Szabolcs) Kozma Attila koreográfus segítségével elérte, hogy képes legyen a ló illúzióját kelteni. Sajnos ezt a hatást lerontják a jelmezek. A széles szárú nadrág semmiben sem emlékeztet a lovak kecses lábára, a drótból készült lómaszk pedig csak oldalról látszik annak, aminek lennie kell, elölről inkább ufós jelleget kölcsönöz a lovakat alakító szereplőknek. Ráadásul technikaüag is zűrös ez a maszk: viselőiknek merevebb, robotosabb mozgást kell végezniük, mint az előzetes gyakorlatokon, hogy a fej egyáltalán mozduljon. A lovak azonban veszik az akadályt. Különösen nehéz ebben az „állati” szerepben Tóbisz Titusz feladata, aki az egyik alkalommal egyszerre jelenít meg lovat és lovast, felsőteste az emberé, alsóteste viszont az egy helyben toporgó, ügetésből visszafogott lóé. Igazán bravúros kettősség. Tomamutatványnak sem utolsó az a jelenet, amikor Alan meglovagolja Vasgyúrót (Tóbisz Titusz), jó izmokat, erőt, egyensúlyérzéket igényel mindkét színésztől - ezt a feladatot is jól oldják meg mindketten. Két epizódszerep van még a drámában, az ápolónő (Gyuricza Mikolt) és az istállótulajdonos (Bocsárszky Attila). Az előbbi inkább rutinfeladat, az utóbbi viszont felejthetetlen üde színfoltja a feszültséggel teli drámának. Az Equus kényes témájánál fogva a társulat bármire fel lehet készülve. Kitörő sikerre és megbotránkozásra, lelkes magasztalásra és megrovó megjegyzésekre, vastapsra és füttyre. Annyi azonban bizonyos, hogy az Equus senkit nem hagy érintetlenül, mindenkinek a lelkében megpendít valamit, ám a lelkek zenéje különböző. Van, aki a meztelen testeket látja meg. Van, aki a meztelen lelkeket. Van, aki önmagát. Van, aki az istenét. És olyan is van, aki magát Equust. A XXXIX. FÁBRY NAPOK PROGRAMJA - KASSA Kárpátalja legszebb történelmi műemlék építménye Megújul a munkácsi vár MTl-TUDÓSÍTÁs November 14., péntek 9.00 Megnyitó: Hrubik Béla, a Csemadok országos elnöke 9.15 Dr. Szarka László: A Csemadok szerepe 1968-ban 10.00 Duray Miklós: A szlovákiai magyar ifjúsági mozgalmak 1968-ban 'ábry Zoltán (M. Nagy László reprofotója) 11.15 Dobos László:A szlovákiai magyar politikusok szerepe az 1968-as eseményekben 12.00 Beke Sándor: Színházalapítási kezdeményezések 1968-ban 15.00 Simon Attila: A szlovákiai magyar tudományosság intézményi háttere megteremtésének kísérlete 1968-ban 15.45 Popély Árpád: 1968 és a nemzetiségi képviselet 16.30 Béres József: 1968 meg- idézése, hangfelvételek 1968-ból 19.00 Színházi előadás, Peter Shaffer: Equus November 15., szombat 9.00 Petővári Ákos: Fábry Zoltán és a „prágai tavasz” 9.45 Pomogáts Béla: A kettős kötődés vitája 1968-ban 10.30 A 2008-as Fábry-díj átadása 12.30 Koszorúzás Stószon 13.30 A Fábry Napok ünnepélyes befejezése - Stósz fürdő Egy éven belül elkezdődik a munkácsi vár, Kárpátalja legnevezetesebb, legszebb történelmi műemlék építményének a felújítása. A magyar történelemben évszázadokon át fontos szerepet játszó munkácsi vár a síkságból kiemelkedő, 68 méter magas, vulkanikus eredetű várhegyen áll. A különböző magasságú teraszokra épült, háromszintes vár legmagasabb része a fellegvár, ez az erődítmény legrégebbi része. Hat méterrel lejjebb terül el a középső vár, míg az alsó várszint a tíz méterrel alacsonyabb teraszon helyezkedik el. Az épségben fennmaradt várat egyes helyeken közel négy méter vastagságú falak védik, ezeket nyolc szögletes és három körbástya erősíti. A kővár keletkezéséről nincsenek pontos adatok, de régészeti kutatások szerint már a bronz- és a vaskorszakban földvár állt a helyén. Szent István megerősítette, majd Szent László kőfalat épített köréje. A honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából a vár északi ki- szögellésén 24 méter magas emlékoszlopot állítottak, tetején hatalmas turulmadárral, amit a csehszlovák hatóságok 1920-ban lebontattak. Az emlékművet 2008 márciusában állították vissza. 1945 után a várban szovjet katonák állomásoztak, majd mező- gazdasági szakiskolát nyitottak benne. A nem megfelelő használat jelentős károkat okozott az épületegyüttesben, amelynek a restaurálása az ezredforduló tájékán kezdődött el. A magyar állam támogatásával a várban Zrínyi Honának és Petőfi Sándornak szentelt emléktermeket alakítottak ki. A várnak 2007-ben több mint 100 ezer látogatója volt. Görög kori sírok Szicílián Róma. A görög korból származó sírok százaira - az eddigi legnagyobb görög nekropoliszra - bukkantak Szicília szigetén, Hunéra közelében. Az időszámítás előtti VI-V. századi temetőben katonák, civilek és gyermekek csontvázát találták. Az ásatásokon lámpásokat, kerámiatárgyakat, sőt a csecsemők közelében „cuclisüvegeket” találtak a katonák, a civilek, és a távoli csatákban foglyul ejtett halottak maradványai mellett. Ez a terület az V. században két véres csatának is színhelye volt, amikor Siracusát, a görögök szövetségesét a karthá- gói Hannibál lerombolta. A legjelentősebb felfedezés egy közös sír: ebben olyan csontvázak tucatjait találták, amelyeken súlyos ütések és nyílvesszők okozta sérülések nyomai láthatók, (mti) PENGE Az elhajlás romantikája... Úgy tűnik, az elmúlt évtizedek erdélyi irodalmában a korszakváltások az irodalmi ellenbeszéd és a meglévő kánonok elleni lázongás köré kialakult csoportosulások mentén történnek, ahogyan a 90-es évek elején induló transzközép irodalom esetében is emlékezhetünk. Az Előretolt Helyőrség név alatt ismert csoport írói az új irodalmi korszakot a tran- szilvanizmus eszmerendszere ellenében nevezték meg. Tulajdonképpen provokatív gesztusaikkal és önigazoló (ön) mítoszteremtő pózokkal, kiáltványokkal az addigi megszilárdult írói beszédmódokat és értékrendeket írták szét. A csoport tagjai saját kanonikus helyükről generálták a vitákat, és egy új irodalmi intézményrendszert teremtettek a 90-es évek fiatal erdélyi irodalmában. Miután pedig kellőképpen a szakmai körök érdeklődésének középpontjába kerültek és a saját irodalmi intézményeik is megerősödtek, bejelentették, hogy a transzközép-kiáltvány és a csoport irodalmi programja természetesen csak blöff volt. Nyilván vitathatatlanul termékeny időszak ez kimagasló írói teljesítményekkel, azonban egyértelmű az is, ezen időszak irodalmi értékeiről leginkább az egyéni írói alkotások kapcsán beszélhetünk, nem pedig az írói csoport bármiféle egységes eredményei révén. Jelen kötet esetében a deja vu szinte kikerülhetetlen. Újabb fiatal írói csoportosulás jelent meg az elmúlt években (az újítás kedvéért most) a nem-tiltakozó tiltakozás jegyében, kiáltványokkal és írói programokkal, melyek köré újabb szakmai vitákat lehet szervezni, míg végbemehet a kanonikus megszilárdulásuk. A meghajlás művészete című antológia közülük szólaltat meg tizenegy pályakezdő szerzőt és nyújt válogatást költeményeikből, illetve rövid prózáikból. A bevezető szerint a következő évtized erdélyi irodalmának előhírnökeit vélhetjük felfedezni a felsorakoztatott írások alkotóiban, szövegeik olvastán pedig eltöprenghetünk, milyen is lesz a jövő erdélyi irodalma. Bár egy kissé talán eltúlzott ez a kijelentés így, és talán nem föltétlenül kell megismételni a meglévő önmagukba zárkózó irodalmi mintákat, azonban mindenképpen dicséretes a pályakezdő szerzőket bemutató 1 ÄühÄ Zólya Andrea I kritikai rovata vállalkozásban, hogy olyan alternatív kánonokat keres, amelyek új lehetőségeket nyithatnak a korábbi irodalmi „skatulyák” mellett. A meghajlás művészete a válogatott írásokkal a szerzőkről készített rövid életrajzzal és háromkérdéses mini-interjúkkal egyetemben kíván egyfajta tá- gabb rálátást nyújtani a megjelenített szövegekre és az azok hátterét képező értékszemléletekre. Közöttük tallózva gazdag alkotói teljesítmény bontakozik ki, melyek viszont a legszélesebb skálán mozognak úgy a szerzői megoldásokat tekintve, mint a tényleges minőségüket nézve. Ilyen értelemben nehéz valamiféle összekötő fonalat vagy átjárást találni ezek között a szövegek között. Olykor túlságosan nagy mértékben kerülnek előtérbe bennük a saját hang keresésének a bizonytalanságai, vagy a puszta megszólalás önelégült öröme, mialatt a szövegépítkezés többnyire perspektíva nélkül marad (például Fülöp Orsolya versei); máskor a modoros, pózoló beszédmód fedezhető fel, ami egy nagyon is erőltetett szöveget eredményez (Váradi Nagy Pál és László Szabolcs itt közölt írásai). Más szövegek viszont élvezetes olvasmányt nyújtanak a magabiztos saját írói hang és nyelvezet által, miközben szerkezetük jól működő, tudatos szövegépítkezés jegyeit mutatják (például Bálint Tamás, Papp-Zakor Ilka, Bekő Jutka Tünde, Kosa Boróka és Visky Zsolt írásai). A további szerzők kötetbe válogatott szövegei esetében pedig változó színvonal érezhető: a jobban sikerült írások közé gyengébb szövegek vegyülnek (mint ahogy Horváth Előd Benjámin, Láng Orsolya és Szalma Réka művei esetében). A meghajlás művészete. Korunk fiatal szerzőinek antológiája. Korunk - Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2008. Értékelés: •••••••OOO
