Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-04 / 230. szám, szombat
16 Szalon ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER +. www.ujszo.com mi á iziiomi Szálloda, púder, felláció CSEHY ZOLTÁN "A bfütiant .0p&3t hy a $iííz4 com pose r * Timts T H O M A S A D & S niK BIRMINGHAM COMIMPOK \KV MUSIC GRC» P CONDUCTED BV THOMAS ADES maky pi \/. \s HEATHER BUCK DAN NORMAN 1, GRAEME BROAPBKNT «:■ Thomas Adest, korunk minden bizonnyal egyik legfontosabb zeneszerzőjét fellépésétől kezdve valóságos új Mozartként ünnepelték: szintézisteremtő egyéniség, aki nem rugaszkodik el a jelen széles spektrumú zenei világától, ugyanakkor a kisujjában van a zenetörténet is. Valóságos átváltoztatóművész: radikálisan szélsőséges elemeket képes egységbe olvasztani. Zenéje sohasem konvencionális, témái gyakran extravagáns módon követik a populáris kultúra mozgásait: nincs olyan alapanyag, amiből ne tudna intellektuális kisugárzással is bíró, elmélyült zenét teremteni. Legelső, s azonnal figyelemre méltó művét alig tizenhét éves korában komponálta T. S. Eliot verseire (Five Eliot Landscapes). A mű rendkívül sokrétű zenei allúziórendszert működtet: a Rannoch című tétel pl. egy enigmatikus, ereszkedő kromatikus skálán alapul, az utolsó tétel pedig egyenesen Messiaen madárhangjait idézi. Zeneszerzői pályáján az az „iszonyú csalódás” indította el, hogy 1989-ben a BBC Az ÉvFiatal Muzsikusa elnevezésű versenyén „csak” második díjat szerzett. 2000-ben Asyla című szimfonikus alkotásáért már el is nyerte a rangos Graweme- yer-díjat, melynek legifjabb birtokosa lett a díj történetében, 2004-ben pedig az essexi egyetem díszdoktorrá fogadta. Az Asyla című remekművet maga Simon Rattle vezényelte egy Mahler-mű társaságában. Powder Her Face című, botrányosságában is az élő klasszikusnak kijáró tekintéllyel bíró operája (24 évesen írta!) egy kifejezetten angol témát dolgoz fel: az arisztokrata réteg hipokrita prüdériáját jeleníti meg a hatalom intézmény- rendszereinek tükrében. A főszereplő hercegnő modellje Margaret, Argyll hercegnője (1912-1993), aki Ethel Margaret Whigham néven született, és nevezetes férfifaló, mások szerint egyenesen nimfomániás volt. Első félje az amerikai golfozó, Charles Sweeny volt, de szerelmi étvágyát már ekkor is számos más (gyakran közismert vagy kifejezetten magas társadalmi beosztású) szeretője elégítette ki. 1951. március 22-én hozzáment Argyll hercegéhez, lan Dougles Campbellhez, akitől 1963-ban egy meglehetősen durva válóper során vált el. A bíróságon, mivel a férje hűtlenséggel vádolta, több kompromittáló polaroidfotót is bemutattak: az egyiken a hercegnő épp felláció közben volt látható (innen jött a zeneszerző ödete, hogy megalkossa az opera leghír- hedtebb áriáját, az úgynevezett fel- lációáriát). A cím maga is kettős értelmű, s korántsem csak úgy fordítható, hogy „púderozd be az arcát”. A hercegnő 1975-ben megírta emlékirataitForgetNotcímmel. Az opera nagyrészt valós eseményeken nyugszik: a hercegnőt valóban kitessékelték London egyik legelegánsabb szállodájából, s gyerekeit egy pimlicói (London belvárosának része) otthonban helyezték el. Az opera az Almeida Opera megbízásából keletkezett. A darab zenei szövete meglehetősen összetett: Ades különösen érzékenyen képes szintetizálni látszatra különböző elemeket, módszerének sikere abban rejlik, hogy a populáris regiszterből származó alapanyagot sosem hatásvadász célzattal emeli be művébe, hanem ahelyett, hogy a darab intellektuális összetettségéből engedne, inkább a legmagasabb szintre emeli a beépített panel zenei struktúráit. Az opera zenéjében felfedezhető Conlon Nancarrow poliritmikus megoldásainak, illetve Astor Piaz- zola tangóinak hatása, Kurt Weill vüága, a foxtrott, a keringő és az angol partyk zenei univerzuma, de ellenpontnak ott van Sztravinszkij, Britten, a késői Ligeti György. A zeneszerző kivált nagyra becsülte Ligetit, s a magyar vonatkozások szempontjából- az sem véletlen, hogy Asyla című szimfonikus művét is az 1956-os magyar kivándorlók sorsa (is) ihlette. Alban Berg Luluja gyakorta merül fel mind tematikus, mind zenei párhuzamként, de e paralelizmus eltúlzott emlegetése többszörösen is indokolatlan. Ades zenéje egyszerre analitikusan zárt és eklektikusán nyitott, elképesztően virtuóz, ahogy egyensúlyozni tud a tragikum és komikum határán, ahogy a groteszk mint zenei minőség megképződik. A leplezetlen szexualitás leplezetlen zenei elemekkel van bemutatva: mintha a hagyomány vetkőzne meztelenre, mintha a legkülönfélébb historikus testek keresnék egymás kegyeit. Az opera cselekménye sodró erejű, filmszerűen építkező, a nyelvi és zenei regiszterek változatosak (bíróság, szálloda, vidéki ház, interjú stb.). Meglepően izgalmas az is, hogy Ades egyes szerepeket összevont (ennek állítólag anyagi okai voltak), így például a herceg, a szállodaigazgató és a bíró egy és ugyanaz a személy, ahogy a pincér és a villanyszerelő is, illetve a szobalány és ahercegszeretője. Ez az összevonás újabb értelmezési kalandra csábít: a herceg bírája lehet egy olyan nőnek, akit ő maga is rendszeresen csal, s igazgatóként úgy penderíti ki a szállodából, ahogy a saját életéből iktatta ki? A villanyszerelő kigúnyolja azt a nőt, aki rendszeresen kielégíti? Izgalmas jelenség az is, hogy Ades kifejezett mestere a jellemábrázolásnak: a hercegnőhöz társított hárfa a csillogás, az ékesség és az éteri, megbabonázó szépség kifejezője lesz. A darab szereplőgárdája az összevonásoknak köszönhetően mindössze négy énekest igényel és tizenöt zenészt (a zenekarban szaxofon és harmonika is helyet kapott). A zeneszerző a jelenetek idejét is rendre változtatgatja, s ez az 1930-as évektől a ’90-es évekig terjedő időskála is hozzájárul a populáris regiszter zenei sokrétűségének kiaknázásához. Ades humora fergeteges. A nyitójelenet 1990-ben egy pazar hotelszobában játszódik (Dorchester Hotel). A villanyszerelő (Dán Norman) és a szobalány (Heather Buck) az épp távol levő hercegnőt (Mary Plazas) gúnyolják, felveszik a ruháit, kézbe veszik használati tárgyait. A villanyszerelő például női bundában és tűsarkú cipőben fitog, a nevetségessé tett szállóvendég azonban váratlanul betoppan, és rajtakapja őket. A hercegnő múltjának legintimebb szegmensei térnek rendre vissza. Zeneüeg kimagasló az 1953-ban játszódó rész, amikor a hercegnő a hotelszobájában ejtőzik, majd elcsábítja és valósággal megerőszakolja a szobapincért. A humort fokozandó a pincér felidézi, hogy ugyanezt már egyszer eljátszották áprilisban is. Pazar irónia uralja az 1970-ben játszódó jelenetet is, melyben egy rangosnak tartott életmódmagazin szerkesztője in- terjútkészítahercegnővelszépsége titkairól. Szóba kerül a politika és a csáberő is, a hercegnő a csillogó felületesség mögött megbúvó tragikomikus lesajnálást nem érzékelve elemében érzi magát. Szinte megindító az 1990-re datált zárlat: a szállodaigazgató (Graeme Broad- bent) közli a hercegnővel, hogy hitelkártyája fizetésképtelen, és az anyagi helyzete valóságos csőd, ezért azonnal hagyja el a szállodát. A hercegnő megkísérli elcsábítani, de hasztalan, eljött a kiűzetés ideje. A megtűrt, varázserejét vesztett démonnak távoznia kell. A legerkölcstelenebb sors is tragikus tud lenni, sugallja a zene. A szobalány és a villanyszerelő, mi mást is tehetnének, előkészítik a szobát egy újabb vendég számára. Az opera elsőrangú dvd-válto- zata 2005-ben jelent meg a Channel Four Television Corp. kiadásában. A zeneszerző a Birmingham Contemporary Music Groupot vezényli. Kulcsmű. FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ A Tragédia ihlette Palócföld KENÉZ BORBÁLA „125 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én volt Madách fóművének ősbemutatója a Nemzeti Színházban” - ezzel kezdődik Andor Csaba tanulmánya (Az ember tragédiája ősbemutatója). A tanulmány a Palócföld idei harmadik számának képezi gerincét, maga a Tragédia és az irodalomtörténeti évforduló pedig a szám aktualitását adja: több-kevesebb szállal fölfűzhető rá a közölt szövegek java része. Andor Csaba reflexióit olvasva a Tragédia színpadi sikertörténetéről óhatatlanul felmerül bennünk Rákos Péternek az a szintén kiváló dolgozata, melyben a mű csehországi siker- történetét vázolja. Madáchnak és a Tragédiának a Palócföld külön összeállítást szentel, ezt Háy János Az aktuális ádám című szövege nyitja, s mi egyébről is szólna, mint az aktuális évákról, az aktuális életünkről; „a szere- tés már eleve aktivitás”, mondja a szerző, a szerkesztés is, az olvasás is, teszem hozzá én. Tő- zsér Árpád ugyanebben a blokkban a Tragédia sikerét aktualizálja, jelesnek tartható szófordulatait, de bennünk akkor is felmerült volna a Tőzsér-életmű néhány jeles darabja, ha a folyóirat történetesen nem kéri őt fel ennek a szövegnek a megírására. Hogy fölkérte, jól tette, de ennél is tovább ment, nagyon helyesen, Tőzsért ez a lapszám már a főmunkatársai közt jegyzi. Szili József tanulmánya (A Tragédia iróniája. Széljegyzetek Karinthy Madách-tanulmányához) kommentált Karinthy-idézetekkel aktualizálja Tragédia-emlékeinket, számos nem szállóigévé lett fontos sorra és mozzanatra irányítva a figyelmet („Shakespeare- drámák nem ennyire telítettek idézhető bon mot-val” - jegyzi meg.), maga is több jeles kiszólással élve: „az Ember: a férfi mint ember.” Kerényi Ferenc, a legutóbbi Madách-monográfia (Kalligram, Magyarok Emlékezete sorozat, 2006) szerzője Színpadi Madách-tanulságok címmel az emlékezetes vagy jellegzetes Tragédia-adaptációkat veszi sorra s értékeli a látvány szemszögéből (Hevesi Sándor 1908-as rendezése után meg is említődik az elsőként korszerű színpadi téren színre vitt prágai előadás). Máté Zsuzsanna tanulmánya egyebek közt összeveti a Paulay Ede-féle ősbemutató szövegét a Madách-kézirattal (előbbi a Tragédia szövegének mintegy hatvan százalékának felel meg), a kihagyások, vágások és tömörítések következményeire figyelve. Csongrády Béla a Tragédia salgótarjáni színre viteleit vizsgálja (a hivatásos színházzal máig nem rendelkező városban az elsőre 1935-ben került sor). Mindez a Palócföld Tragédia-összeállításában. Másként nem is lehetne: Szántai Edinának a rendező Vidnyánszky Attilával folytatott beszélgetése is Az ember tragédiájáról szól (Az emberi lét gyönyörűsége címmel). Az első könyvrecenzió is a fentiekhez kapcsolódik: Szirácsik Éva a Máté Zsuzsanna-Bene Kálmán páros szerzetté tanulmánykötetet (Madách Imre lírája - irodalomesztétikai és filológiai nézőpontból) ismerteti. A Tragédia az ihletője az összeállítást megelőző két prózának is: Lászlóffy Csabáéban (A kevés hiányzó a sokban) Madách elevenedik meg, a beteg fiáért aggódó apa, Szávai Attiláé (Tragé-dia) pedig új fejezettel (Galkovics Éva színre lép) és eddig ismeretlen szereplőkkel (Rozi, a kandisznó, Hozé, Huaníta, Diégó) írja tovább a madáchi mesterművet. A sok-sok eddig nem említett szerző és szöveg közül Tandori Dezsőre és rajzos-verses közleményeire (Hérakleitosz a végtelen maga [ön]!) föltétien fel kell még hívni a figyelmet: különösen két itt közölt, rontott (helyesebb volna talán elbizonytala- nodottnak mondani) betűrendű verse a napokig rezonáló nyugtalanságnak mint esztétikai élménynek az iskolapéldája. Mindenkinek ajánljuk. S végül a Palócföld (és Mizser Attila) híveinek, nemkülönben a Szalon állandó magyarországi munkatársa, Szávai Attila híveinek figyelmébe ajánljuk, hogy a két szerzővel, valamint a Palócfölddel és Szávai Attila Fészercsend című prózakötetével személyesen is megismerkedhetnek október 9-én (csütörtökön) este hattól a dunaszerdahelyi Vám- béry Irodalmi Kávéházban. A Palócföld ötvennegyedik évfolyamának színes és fekete-fehér (a Tragédia egyes színeihez kapcsolódó) illusztrációi Cene gál István és Kass János munkái. éve mulatták be Madách „Tragédiáját" Andor Csaba, Háy János, Kerényi Ferenc, Máté Zsuzsanna, Szávai Attila, Szili József, Tőzsér Árpád Kőrössi P. József, Tandori Dezső" verséi SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
