Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-04 / 230. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 4. Szalon 13 v v..--. v Rudolf Nurejev Égből szórt képek Narancssárga kötött sapkában, fűzős, narancssárga próbacipőben ül a széken Rudolf Nurejev, a XX. század táncművészetének egyik legnagyobb alakja, a Henschel kiadó által most megjelentetett, száznyolcvan fotóból összeállított album borítóján. SZABÓ G. LÁSZLÓ Mindig ilyen volt. Sajátos ízlésű, extravagáns, öntörvényű ember. Életét váradan fordulatok színesítették, megalkuvást nem ismert, legyőzni csak a halál tudta, táncos, koreográfus, igazgató soha. Egyetlen ellenfele volt csupán: önmaga. Megküzdenie tehát egyedül saját akaratával kellett, mások nem állhatták útját, tehetségét, számyta- lan röptét nem gátolhatta semmiféle akadály. Sorsát önmaga jelölte ki, az Úrral tegező viszonyban volt, Luciferrel bármikor szembeszállt. Már a születése is regénybe illő. Életrajzírói szerint ugyan Ir- kutszkban jött a világra, saját állítása szerint a transzszibériai exp- resszen, valahol a Bajkál-tó közelében. 1938 hideg tele azonban csak megedzette a tejüzemi munkásnő és a Vörös Hadsereg büszke tartalékosának a fiát, aki fennen hangoztatta: ereiben Dzsingisz kán vére csörgedezik. Szegényesebb körülmények közé talán már nem is születhetett volna a tatár gyerek, még jó, hogy a nővéréről minden évben maradt rá valami. Iskolába is az ő kabátjában járt, de csúfolhatták őt a társai, ő már akkor a tánccal volt elfoglalva. Előbb az ufai operaházban tanult, tizenhét évesen pedig felvették a leningrádi főiskolára. Páratlan tehetségéhez kétség nem férhetett, ám hiába ünnepelte őt a Néva- parti közönség, a rendszernek soha be nem hódoló, betörhetetlen egyénisége miatt minden lépését árgus szemek figyelték, külföldiekkel nem találkozhatott, Lenin- grádon kívül másutt csak nagy ritkán táncolhatott. És ebből lett elege. Amikor a világhírű Kirov Balett 1961-ben Párizsban vendégszerepeit, a franciák kérésére őt is magával vitte az együttes. Nurejev pedig ezt a helyzetet használta ki - ismét csak regénybe ülőén. Miután a fényes diadalútját záró szovjet együttes a párizsi repülőtéren elindult a gépéhez, Nurejev észrevétlenül hátra maradt, majd egy óvatlan pü- lanatban, amikor már senki sem tarthatta vissza, odaszaladt a repülőtér ajtajában álló nemzeti gárdistához. „Szeretnék Franciaországban maradni!” Ennél többet nem is kellett, hogy mondjon, a francia katona értett a szóból. De akkor már egy szovjet biztonsági tiszt, az együttes egyik kísérője is észbe kapott, hiszen tudta, ez az, aminek nem szabad megtörténnie. Ha a „fekete bárány” Párizsban marad, tehát disszidál, ő életfogytiglani fegyházat kaphat. A francia katona és a szovjet tiszt civakodásából természetesen a tatár táncos került ki győztesen. Egy óvatlan pillanatban a nyitott ajtón „surrant vissza” Franciaországba. Rudolf Nurejev attól a naptól fogva persona non grata lett a Szovjetunióban, Orosz Anyácska „hálátlan fia”, ezzel együtt a vüág első számú balettcsillaga. Nagy táncos volt. Súlyos tehetségét ika- roszi szárnyakkal cipelte. Ugrás közben szinte megülte a levegőt. Piruettjeibe a néző szédült bele, ő sosem. A mérhetetlen plusz azonban az volt, amit a leikével adott. Amit a legbelsőbb érzelmeiből tett a tánchoz. Faludy írta róla: ,Á testem mindig meztelen, / átüt trikón és jelmezen, / s ha öltözöm, levetkezem, / mert lényegem és jellegem, / hogy kontúrom a jellemem, / és szívem kinn a mellemen, / és én vagyok a művelet, / a művelő s a műremek, / a szobrász és a nyersanyag, / s a szobor, melyet kifarag.” Ehhez felesleges bármit is hozzátenni. Talán csak a puszta tényeket: Párizs, London és Müánó mellett Bécset is elvarázsolta. 1964-ben, egy császárvárosi előadás után nyolcvanküencszer tapsolták visz- sza. Herbert von Karajan biztatására karmesterként is fellépett. Otthon maradt édesanyját huszonhét évvel a szökése után látogathatta meg először, 1989-ben pedig már Leningrádban is felléphetett. Egy évvel a halála előtt, élete utolsó szerepét, a Cristoforót Budapesten táncolta, Keveházi Gábor koreográfiájában. Akkor már súlyos beteg volt, és tudott is róla, s bár a teste már nem úgy szolgálta, mint régen, akaratát nem győzhette le a kór. Majd pár hónappal később, 1993. január 6-án. Ez a könyv, az Egy élet képei, amellyel most a Henschel rukkolt elő, eddig nem igazán ismert, színháztörténeti fotókat sorakoztat fel minden elvárást kielégítő igényességgel. Az első kép dátuma 1957. Balettrúd mellett az ifjú Nurejev. Aztán legendás mesterével, Alek- szandr Puskinnal néz az objektívbe, majd párizsi felvételek hosszú szériája következik öltözőben, próbateremben, színpadon, baráti társaságban. A magánember arca is felvillan a könyvben: Nurejev fürdőnadrágra vetkőzve Monte Carló- ban pihen, majd térdig érő csizmában, hercegi viseletben a párizsi utcán Alain Delonnal, a téli Oxford- shire-ben Jacqueline Onasisszal, Cannes-ban Louis Malle, Párizsban Yves Samt Laurent és Zizi Jeanmaire, New Yorkban Mihaü Baris- nyikov, Martha Graham és Maja Pliszeckaja társaságában. Fenséges felvételek. Egy élet képei. Mintha ő szórná őket a magasból. Rudolf Nurejev.
