Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-28 / 250. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 28. Régió 5 Nagyobb beleszólása lesz a fenntartó megyének a középiskolai igazgatók megválasztásába Sérülhetnek a helyi érdekek Komárom. A szeptemberben életbe lépett új közoktatási törvény alapján módosul az iskolatanácsok összetétele mind az alap-, mind a középiskolákban. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Az alapiskolákban az iskolatanácsokat eddig két pedagógus, egy nem pedagógus iskolai alkalmazott, négy szülő, három, a fenntartó, valamint egy, valamely szakmai szervezet által delegált személy alkotta. A módosítás értelmében ez utóbbi helyre ugyancsak a fenntartó - azaz a városi, községi önkormányzat - nevez ki tagot. „Lényegesebb változás tapasztalható a középiskolák esetében, ahol a fenntartó megyei ön- kormányzat az eddigi kettő helyett négy helyre javasolhat iskolatanácsi tagot - mutatott rá And- ruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója, parlamenti képviselő. - Az a helyi önkormányzat, ahol az adott intézmény székel, ezentúl egyetlen tagot sem delegálhat, és a szakmai szervezetektől is elvették ezt a lehetőséget. Ezzel jelentőségen megerősödött a fenntartó befolyása, ami véleményem szerint sérti az intézmény önkormányzati jellegét.” A tanácsot a négy megyei küldött mellett két tanár, egy nem pedagógus alkalmazott, három szülő és egy diák alkotja. A módosítás ugyanakkor kimondja azt is, hogy a fenntartó által delegált személyeknek nem muszáj képviselő- testületi tagoknak lenniük. Az iskolatanács szerepe az igazgatóválasztás idején válik igazán fontossá, hiszen ez a szerv bírálja el a posztra beérkezett pályázatokat. Az új törvény ezen a téren is komoly változást hozott: az igazgatóválasztás idejére további tagokkal bővíti az iskola- tanácsok létszámát. Mégpedig az alapiskolák esetében kettővel, melyek közül az egyiket a kerületi tanügyi hivatal, a másikat az Állami Tanfelügyelet jelöli. A középiskolák esetében e két intézmény mellett a megyei önkormányzat is delegál egy újabb tagot. „Az igazgatóválasztás idejére tehát 14 tagúra bővül a középiskolák iskolatanácsa, és ebből 7 tag nem a helyi szinten megváHa leszavazni nem is tudják a helyiek által támogatott pályázót a megyei hivatal küldöttei, de megbéníthatják a választást. lasztott képviselő lesz - mondta Andruskó Imre. - A fenntartó megyei testület szerepe nagymértékben megerősödik, és jelöltjei, a tanügyi hivatal, valamint a tanfelügyelet delegáltjaival közösen, ha leszavazni nem is tudják a helyiek által támogatott pályázót, de megbéníthatják a választást. Eredményes választáshoz ugyanis legkevesebb 8 szavazatra lesz szükség.” Andruskó Imre parlamenti képviselőként interpellációt intézett Ján Mikolaj oktatási miniszterhez azzal kapcsolatban, mi lesz a jelenlegi iskolatanácsi tagok sorsa. Országszerte ugyanis tavasszal zajlottak a választások ezekbe a tanácsokba. „Főleg arra lettem volna kíváncsi, a szakmai szervezetek küldötteit rrülyen módon kell visszahívni, illetve kinek kell ezt megtenni. A törvény ugyanis nem tartalmaz erre vonatkozó egyértelmű útmutatást - fejtette ki a képviselő. - A napokban megkaptam a tárcavezető válaszát, amelyben megkerülte ezt a kérdést. Csupán azt szögezte le, hogy a fenntartók által jelölt személyek továbbra is tanácstagok maradnak, és egy újabb tagot kell jelölni a szakmai szervezet eddigi jelöltje helyébe. A többi választott tagnak megmarad a mandátuma.” Mindössze 3613 regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván a Dunaszerdahelyi járásban Befektetőkkel egyeztetett a munkaügyi hivatal ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Egyházkarcsa. A dunaszerdahelyi járásbeli község ipari parkjának jelenlegi és jövőbeli befektetőivel szervezett találkozót a dunaszerdahelyi járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal Foglalkoztatási Osztálya. Balódi László, a foglalkoztatási osztály vezetője szerint a megbeszélésre azért volt szükség, hogy 2-3 évre előre meg tudják szervezni a munkanélküliek átképzését, és a munkapiac elvárásait kielégítő kurzusokat indítsanak. A járási munkaügyi hivatal szeptemberben mindössze 3613 munkanélkülit tart nyilván, közülük 1289 alapiskolai, 1082 pedig szakmunkás végzettségű. Az ipari parkban érdekelt cégek szempontjából ez nem hátrány, mert javarészt képzetlen, betanítható munkavállalókra lesz szükségük. A megbeszélésen jelen volt a Banner Batterien cég képviselője, a Jednota Logisztikai Központ egyik tulajdonosa, és a Pro Finance Kft. képviselője, aki öt jövőbeli, egyelőre megnevezni nem kívánt befektető elképzeléseit vázolta. A foglalkozatási osztály munkatársainak beszámolója szerint a Banner 80-100 munkaerőre tart igényt, ezt a számot bővítenék 2015-ig 240 főre. Állításuk szerint mintegy 20 százalékra tehető az adminisztratív vagy szakképzettséget igénylő munkahelyek száma, a többi munkás betaníttatását vállalják. A Pro Finance cég képviselője kb. húsz személy alkalmazását vetítette előre a jövő évre, majd 200 személy alkalmazását a megvalósítási folyamat során. Egyelőre csak annyit közöltek, hogy több cég telepedne le mintegy 3000 négyzetméteren, és javarészt kétműszakos beosztásról lenne szó, nem nehéz, inkább nőknek való fizikai munkával. Kulcsár Lajos, a dunaszerdahelyi Jednota igazgatója egy nyolcvanmillió koronás bővítési tervről számolt be. A munkaügyi központ számára törvény teszi lehetővé, hogy az adatbázisukban szereplő személyekkel rendelkezzenek, ami annyit jelent, hogy ha a felajánlott átképzést vagy munkahelyet nyomós indok nélkül visszautasítja az illető, kikerülhet a hivatal nyilvántartásából. Emberi tényezőket is figyelembe vesznek azonban, mert felesleges lenne olyan munkára vagy képzésre kényszeríteni az embereket, amely nem felel meg az elképzeléseiknek. Az egyházkar- csaihoz hasonló találkozókat követően célirányosan tudnak foglalkozni a regisztrált személyekkel, akik nagy része már a tartósan munkanélküliek kategóriájába tartozik, (jóm) Megszépült környezet fogadja a temetőbe érkezőket (Képarchívum' Új vízelvezető rendszerrel enyhítik a belvízgondokat Megszépült a temető ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Csicsó. A közelegő mindenszentek és halottak napjára elkészült a helyi temető új kerítése, a temető előtti és melletti kövezett parkoló, valamint egy tájékoztató tábla. A kétmillió-harmincezer koronás (67 384 €) beruházást önerőből, saját költségvetéséből oldotta meg a falu - tájékoztatta lapunkat Földes Csaba polgármester. Ugyancsak a napokban fejeződött be a Mező és az Augusztus 29. utcákban a nyitott, illetve zárt vízelvezető rendszer kialakítása; a polgármester reméli, ezen beavatkozásoknak köszönhetően sikerül megoldani a jelzett településrészeken a belvízgondokat. Az építkezésekre - ugyancsak saját forrásból - 762 000 ezer koronát (25 294 €) fordított a település, (vkm) Kossuth- és Széchenyi-szobrot avatnak Átadják a Magyar Művészetért díjat ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. Szerdán Gyurcsek Ferenc két alkotásával gyarapszik az Európa-udvar szoborparkja: ezen a napon leplezik le ünnepélyes keretek közt Kossuth Lajos és Széchenyi István szobrát. Az eseményen, amelyet a Palatínus Polgári Társulás szervez, ünnepi beszédet mond Prokai Gábor, s Képző- és Iparművészeti Lektorátus művészeti osztályvezetője, Gub- csi Lajos, a Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnöke, valamint Makovecz Imre, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. A szoboravatást követően a Tiszti pavüon dísztermében kerül sor a Magyar Művészetért díjak felvidéki díjátadójára. Tóth Tibor, a Jókai Színház igazgatója Bubik István díjban, Litomoriczky Nándor, a Palatínus PT elnöke, az Európa-udvar megálmodója pedig a Magyar Művészetér Díjban részesül. A Palatínus Polgári Társulást 1999. december 16-án, Kós Károly születésnapján alapították azzal a céllal, hogy óvja és gyarapítsa Komárom művészeti örökségét. A társulás nevéhez fűződik az Európa-udvar szoborparkjának kialakítása, több emléktábla elhelyezése. 2004 decemberében a társulás a településvédelem és településszépítés területén kifejtett tevékenységéért a Kós Károly-díj- ban részesült, (vkm) A szlovák kormány mellett a lengyel és a magyar állam is képviseltette magát az ünnepségen Felavatták a párkányi csata emlékművét GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. A Szlovák Köztársaság és a Lengyel Köztársaság Díszőrsége is jelen volt a párkányi csata emlékére felállított, III. Sobieski Jánost ábrázoló lovas szobor avatási és koszorúzási ünnepségén Párkányban. A szoboravatót megelőző szentmisén a katolikus egyház elöljárói mellett jelen voltak a református egyház képviselői is. III. Sobieski János lovas szobránál Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselője üdvözölte a jelenlevőket, majd Szép Rudolf, Párkány alpolgármestere, Németh József, Esztergom alpolgármestere és a szoborállítást szorgalmazó Limes-Anavum Regionális Kulturális Társulás elnöke, Dániel Erszébet mondta el ünnepi beszédét. A párkányi csata emlékművét és alkotóját, Győrit Lajos szobrászművészt Prókai Lajos, a Magyar Művelődési Intézet Ipar- és Képzőművészeti Lektorátusának osztályvezetője mutatta be. A szobor talpazatán a „Venimus, vidimus et deus vicit”, azaz a „Jöttünk, láttunk és az Isten győzött” felirat olvasható, az alkotás a török elleni harcra induló, lova kantárját erősen markoló, kardot rántó lengyel királyt ábrázolja. Az ünnepségen beszédet mondott Dušan Čaplovič minsz- terelnök-helyettes, Zénón Kosiniak-Kamysz, lengyel miniszter- helyettes, Szentiványi Gábor, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának államtitkára és Csáky Pál, az MKP elnöke. Dráfi Mátyás Jászai-díjas színművész elmondta József Áttila a Dunánál c. versét. Az ünnepségen jelen volt többek között Daniel Duchoň, a Szlovák Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Ur- szula Szulczyk-Slivinska, a pozsonyi lengyel nagykövetség konzulja. III. Sobieski János lengyel király jelentős szerepet játszott a törökök Párkányból, Esztergomból ill. Európából való visszaszorításában. Sobieski csapatai Bécs felszabadítása után a visszavonuló törököket Párkányig üldözték. 1683. október 9-én a lengyel sereg a császári sereggel egyesülve indult Párkány bevételére, és fényes győzelmet arattak. A diadalmas párkányi csata után Esztergom visszavétele, következett, majd megkezdődött az ország török uralom alól való végleges felszabadítása. Nemzetközi részvétel mellett leplezték le az emlékművet (Valkó János felvétele) AJÁNLÓ Október 28-31. (kedd-péntek) Bátorkeszi - III. Bátorkeszi István Napok. Kedd - 9.30: rendhagyó irodalomórák a Magán Szaktanintézetben és Kereskedelmi Akadémián, előadó Somogyi Alfréd apácasza- kállasi lelkipásztor. Szerda - 10.00: Zsapka Attila koncertje a református templomban; 18.00: a Kor-Zár együttes jótékonysági koncertje a református templomban. Péntek - 18.00: ünnepi istentisztelet és hangverseny a reformáció alkalmából, igét hirdet Bándy György somoijai evangélikus lelkipásztor, közreműködik a Bátorkeszi Református Egyházközség kórusa, vezényel Szalay Katalin okleveles kántor; A kuruc kor zenéje - Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész hangversenye. Az ünnepség végén koszorúzás a meghurcolt és kitelepített bátorkeszi magyar családok emlékére állított kopjafánál, (vkm) Október 30. (csütörtök) Komárom - 17.00: Kopócs Tibor jubileumi kiállítása a Limes Galériában; a tárlatot Dénes Éva művészettörténész nyitja meg, közreműködik Balogh Rózsa (ének) és Prágay Marianna (zongora), (vkm)