Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)

2008-10-27 / 249. szám, hétfő

IV Egészségünkre ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 27. www.ujszo.com Lehet, hogy étkezési szokásai miatt olyan fáradt Ebéd után ébren maradni AJÁNLÓ Ismerősnek hangzik? Végigdol­gozza teljes gőzzel a délelőttöt, egy gyors ebéd (vagy csak néhány falat az irodában), és máris vissza a munkához. Délután kettőkor pe­dig már lecsukódik a szeme, és leg­szívesebben aludna egyet. Hogyan kerülhetjük el ezt a helyzetet? Először is, értsük meg, mi okoz­za a délutáni álmosságot. A szer­vezetünknek van egy természetes ritmusa, és normális, hogy elál- mosodunk 2 és 3 óra között. Egyes országokban sziesztát tar­tanak ilyenkor, és sokan megálla­pították már, hogy hatékonyab­ban dolgoznak, ha délután alsza­nak egy kicsit. A délutáni álmosság egy kicsit hasonló az esti elalvás előtti álla­pothoz. A test hőmérséklete le­csökken, ennek hatására pedig az agy elkezd melatonint termelni. Ez az anyag felelős az álmosságért. Nem szabad azonban a belső órát hibáztatni: lehet, hogy az ét­kezési szokásai miatt olyan fá­radt. A legtöbb ember ugyanis nem tankol fel elég energiát reg­gelente. Tegyük hát fel a követke­ző kérdéseket magunknak: Reg­geliztem? Mit reggeliztem? Mit tí­zóraiztam? Egy reggeli kávé és egy tízórai csoki lökést ad a mun­kához, de hosszú távon nem ad elég energiát. Ha el akarja kerülni a délutáni kómát, kezdje egy jó reggelivel. (Ezt mondjuk a gyerekeinknek is, de mi vajon megfogadjuk?) Nők­nek 300-400 kalória javasolt reg­gelire, férfiaknak 500. Egy kávé helyett próbáljuk meg a követke­zőt: egy tál müzli sovány tejjel és gyümölcslé vagy friss gyümölcs, két pirítós mogyorókrémmel és banánnal, vagy rántottás szend­vics sajttal. Az alapos reggeli után nagy hiba kihagyni a tízórait. Ilyenkor kell fe­hérjét fogyasztani. Nem jó válasz­tás a saláta, helyette együnk főtt to­jást, babot vagy borsót, pulyka­vagy csirkemellet. Kerüljük a zsíros tízórait: lassabban emésztjük meg, és gyengébbnek érezzük magunkat tőle. A kalória kell az energiához, de a teltségérzet lomhává tesz. Mit tegyünk, ha ezek nem sike­rültek? Ha későn keltünk fel a reg­gelihez, nem tízóraiztunk, és már ragad is le a szemünk? A jó megol­dás nem a kóla és a csoki, hanem a következő hármas: 1. Mozduljon meg. Menjen sé­tálni, akár az iroda lépcsőházába, hogy beindítsa a vérkeringését, így legalább nem mindig a moni­tort nézi. Ha a lépcsőház nem elég izgalmas, vigyen be egy ugróköte­let a munkahelyére. 2. Igyon. Egy nagy pohár hideg víz egészen felfrissítheti. Egy szelet citrommal kiegészítve még jobb. 3. Egyen. Ha elmaradt a regge­li és a tízórai, pótolja be délután. Ideális a friss gyümölcs, a mogyo­rófélék keveréke, vagy a teljes ki­őrlésű keksz sajttal. Még egy lehetőség: világítson. Egy rövid, akár 20 perces intenzív fénykezelés is fokozza az élénksé­get, és aktivizálja az agyat. Ez azért van, mert nem termelődik melatonin erős fényben. És ha becsukná az ajtót, és szu­nyókálna egy kicsit? Csábító? Jó választás, de csak akkor, ha éjjel is tud aludni. Az esti elalvást nagy­ban befolyásolja ugyanis, hogy mikor aludt előtte utoljára. Egy gyors szunyókálás megoldja az ál­mosságot, csak ne aludjon túl so­kat: ettől függ ugyanis, hogyan ér­zi magát utána. Húsz perc pont elég lehet, de sokkal több alvás után már borzasztóan érezheti magát. (WebMD) (Képarchívum) Náluk sokkal erősebbek a lelki gátlások Miért nem sportolnak a kövér nők? INFORMÁCIÓ Egy a közelmúltban végzett vizsgálat szerint az elhízott nők­nek számos gádással kell megküz­deniük, azért nem sportolnak, még a fogyás érdekében sem. Az elhízással foglalkozó kutató- központ és a Temple-egyetem munkatársai 278 nő adatait vizs­gálták meg. A résztvevők egy mozgásterápiás csoport tagjai vol­tak, akiknek egy éven keresztül segítettek lefogyni. A háromhavonta kitöltött kér­dőívekből kiderült, hogy sok té­nyező gátolja a nőket abban, hogy mozogjanak: A leggyakoribb a fé­lénkség, a kudarctól való félelem, a sérüléstől való rettegés, az állí­tólagos rossz egészségi állapot, a kisebb fájdalmak, valamint az, hogy az illető túlságosan kövér­nek érzi magát ahhoz, hogy mo­zogni, edzeni merjen. Az elhízott nőknél sokkal erő­sebbek voltak a pszichés gátlások, mint normál testsúlyú társaiknál. Sokak válaszaiból már a kezde­tekben meg lehetett jósolni, mennyit fognak edzeni a követke­ző 12 hónap során. Ez a felmérés vizsgálta meg el­sőként, miért nem mozognak ele­get az elhízott nők, és ennek alap­ján most olyan programok készül­nek, amelyek személyre szabot­tan segítenek leküzdeni a pszi­chés akadályokat. Sokan úgy képzelik, hogy köny- nyű lefogyni, elég, ha valaki keve­sebbet eszik és többet mozog - mondja a kutatás vezetője. - Ha azonban ennyire könnyű lenne, nem alakult volna ki a szinte jár­ványszerű elhízás. Napi ötszöri gyümölcs- és zöldségfogyasztással csökkenthető a betegség kialakulásának kockázata Ételekkel az emlőrákellen Elő a zöldségekkel Egészséges étrenddel sokat vetkeztetésre jutott, hogy a tehetünk az emlőrák meg- magas kalcium- és D-vita- előzéséért. minbevitel a mellrák kockázatát akár INFORMÁCIÓ 69%-kal is csökkenthe­Az alábbiakban néhány hasznos tanácsot közlünk. A zöldségek és a gyümölcsök sok anti- oxidánst tartalmaz­nak, ami mindenfajta daganat ellen véd. Ala­csony a kalóriatartalmuk, így sokat ehetünk belőlük anélkül, hogy elhíznánk. Tudo­mányos kutatások igazolták, hogy napi ötszöri fogyasztással csökken a mellrák kockázata, különösen, ha testmozgással is kombináljuk. Ennél nagyobb mennyiségeknek nincs további védő hatása, állapították meg kutatók. Le a zsírral Nem egyértelműek a bevitt zsír hatását vizsgáló eddigi kutatások eredményei, de szakértők szerint a telített zsírsavak lehetőség sze­rinti kerülése ésszerű javaslat. Sok kalcium és D-vitamin Egy tízéves vizsgálat arra a kö­ti. Sok kal­cium található a tejter­mékekben (kivéve a joghurtok és a sajtok többségét), a lazacban, a mandulában, a dúsított narancs­lében és a leveles zöldségekben. Ezek helyett 1000-2000 mg kal­ciumpótlás is megfelelő lehet, de olyan készítményt válasszunk, amely 800-1000 NE D-vitamint is tartalmaz. Egyen lenmagot A len nagyon jó lignánforrás, ez a vegyület megelőzi és lassítja az ösztrogénfüggő daganatok növekedését. Sok lignánt tartal­maz még a napraforgómag, a mogyoró, a kesudió, a rozske­nyér és az eper. Kerülje a sült ételeket Egy új kutatási eredmény arról tanúskodik, hogy a grillezett és füstölt húsok kockázatot jelente­nek a mellrák kialakulása szem­pontjából. Grillezéskor az amino- savakból heterociklusos aminok keletkeznek, ezek a rákkeltő hatá­sú anyagok pedig nagy mennyiség­ben fordulnak elő a sült húsokban. Különösen egészségtelen a szén fe­lett sült hús, mert a lecsöpögő zsír­ból policiklikus aromás hidrokar- bonok keletkeznek, ezek is rákkel­tő hatásúak. Ha feltédenül roston sült húst akar enni, pácolja be vagy vágja kisebb darabokra sütés előtt, mert az elkészítési idő lerövidülé­só is. Naponta egynél több alko­holos ital elfogyasztása több mint 20 százalékkal növeli a mellrák kockázatát. Két ital nyolcvan szá­zalékos kockázatnövekedést je­lent azokhoz képest, akik egyálta­lán nem fogyasztanak alkoholt. Az alkohol emeli az ösztro- génszintet, és megakadályozza a rákmegelőző hatású folsav fel- használását. Egyen sok rostot A magas rosttartalmú étrend (napi 30 gramm felett) megfelezi a mellrák kockázatát. A rostos ételek sok antioxidánst tartal­maznak, ezek pedig védő hatású­ak. (WebMD) Józanul fogyasszon alkoholt Az első koktél legyen az utol­sével csökken a keletkező rákkeltő anyagok mennyisége is. A szakértők javaslatai arra, hogyan kerüljük el ezt a sok kellemetlenséggel járó betegséget Tévhitek az ételmérgezésről ÖSSZEFOGLALÓ Tudja, hogyan előzheti meg a családjában az ételmérgezést? Az emberek jelentős része igennel vá­laszolna erre a kérdésre. Ennek el­lenére sokan nem követik a leg­egyszerűbb előírásokat sem, derül ki a Nemzetközi Élelmiszerinfor­mációs Tanács Alapítvány felmé­réséből. Egyre több ételmérgezésről hallunk hírt. Tudjuk azonban, hogy hogyan kell az élelmiszere­ket biztonságosan kezelni? Osz­lassunk el néhány tévhitet, és lássuk a szakértők javaslatait ar­ra, hogyan kerüljük el ezt a be­tegséget. TÉVHIT: Gyakran a majonéz okozza a gyomorrontást. VALÓSÁG: Nem a majonéz okozza a gyomorrontást, hanem a baktériumok. Ezek a kórokozók legjobban a fehéijetartalmú éte­lekben szaporodnak el, a 4-60 fo­kos hőtartományban. A kereske­delemben kapható majonéz biz­tonságos. Nagyobb a kockázat azonban, ha bele van keverve az ételekbe, például tésztába, salá­tákba. Ezek is biztonságosak le­hetnek azonban, ha 4 fok alatt tá­rolják. TÉVHIT: A főzés előtti kéz­mosás megfelelő tisztaságot biztosít. VALÓSÁG: Gyakran és alaposan kell kezet mosni, az ételek érintése előtt és után is, valamint a mosdó használata, pelenkázás, és állatok simogatása után is. A kézmosáshoz meleg, szappanos vizet, tiszta pa­pírtörölközőt használjunk, és leg­alább húsz másodpercig dörzsöljük az ujjaink közét, a körmök alját, és a csuklót is. TÉVHIT: A hevítéssel elkészí­tett tojás biztonságos. VALÓSÁG: A tükörtojás nem te­kinthető biztonságos ételnek. A megfelelő elkészítés feltétele, hogy megfordítjuk a sülő tojást, hogy a fehétje teljesen átsüljön, és a sárgá­ja is kezdjen zselésedni. TÉVHIT: Étkezésnél biztonsá­gos ugyanabból az edényből en­ni. VALÓSÁG: A nyers hús és más ételek is tartalmaznak olyan bakté­riumokat, amelyek megfertőzhetik a többi ételt. Használjunk több edényt, deszkát és tányért a húsok­nak és az egyéb termékeknek, vagy alaposan mossuk meg őket. A főtt hús tiszta tálra kerüljön, ne arra, amin főzés előtt volt. A munkafelü­let és a szivacsok is legyenek tisz­ták, hogy elkerüljük az ételek szennyeződését. TÉVHIT: A lehűtött étel hőmér­séklete megfelelő a tároláshoz. VALÓSÁG: A baktériumok képe­sek bármilyen hőmérsékleten a szaporodásra a 4-60°C hőtarto­mányban. Melegben és a szabad­ban való étkezéskor különösen ne­VALÓSAG: Legtöbbször megál­lapítható egy ételről, hogy romlott, ha megszagoljuk, vagy jól megnéz­zük. De nem mindig. Ha bizonyta­lanok vágjunk, inkább ne kockáz­tassunk. TÉVHIT: A zöldségek megfe­lelően meg vannak mosva, ha a boltban vizet spriccelnek rájuk. VALÓSÁG: A víztől a zöldségek és gyümölcsök frissebbnek látsza­nak, de ez nem tekinthető alapos lemosásnak. Hideg folyóvízben (szappan nélkül) kell az ilyen ter­ményeket megmosni, és lehetőleg puha kefével át is kell dörzsölni őket, vagy beáztatni, hogy minden baktériumot eltávolítsunk. A vastag héjú gyümölcsök (pl. a banán) nem igényelnek mosást, csak ha késsel vágjuk. A kés bejut­tatja a kórokozókat a héjról a gyü­mölcs belsejébe. Ez azt jelenti, hogy a dinnyét is meg kell mosni fo- (Képarchívum) gyasztás előtt. (WebMD) héz feladat az ételek 4°C alatt való tartása. Szakértők szerint szabadban va­ló étkezéskor érdemes a húsokat külön hűtőládában tárolni, hogy elkerüljük a fertőződést. Pakoljuk tele a hűtőládát jéggel, tegyük hű­vös helyre, és csak akkor nyissuk ki, ha feldolgozzuk a húst. Az italokat tároljuk külön hűtőládában. TÉVHIT: A húsról ránézésre és tapintással meg lehet állapítani, hogy megfőtt-e. VALÓSÁG: Még a legtehetsége­sebb szakácsok sem tudják meg­mondani, hogy milyen meleg a hús. Ezért haszná­lunk húshőmérőt. Tüos a húsokat félig megsütni, és utána roston fe­jezni be az elkészítésüket, ez előse­gíti a baktériumok szaporodását. TÉVHIT: Az étel több mint két órán át levegőn hagyható. VALÓSÁG: A baktériumok gyor­san szaporodnak a 4-60 fokos hőtartományban. Amit két órára kinn felejtettünk, azt dobjuk ki. 30 fok felett már egy óra után dobjuk ki az ételeket. TÉVHIT: A romlott étel büdös és rosszul néz ki

Next

/
Thumbnails
Contents