Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-03 / 229. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 3. www.ujszo.com RÖVIDEN Rábólintott a polgári törvénykönyvre Pozsony. Ivan Gašparovič államfő aláírta a polgári törvénykönyv módosítását, amely például megszünteti az indokolatlanul magas kamatokat és illetékeket. A jogszabály szerint már nem lehet kérni az egész adósság azonnali törlesztését abban az esetben, ha az adós késik egy részlettel. Ilyenkor érvénybe lép az ún. három hónapos védelmi idő, ami alatt a vásárló folytathatja a részletek fizetését. Nem lehet indokolatlanul magas kamatokat és illetékeket sem kérni, valamint megszűnik az ingatlanjogok biztonsági átruházása, (s) Macejková megírta, de nem mondja Kassa/Pozsony. Választ küldött Ivetta Macejková, az alkotmánybíróság elnöke Robert Ficónak arra a levélre, amelyben a miniszterelnök a taláros testület álláspontját kérte a vagyon eredetéről szóló törvény elfogadásával kapcsolatos további lépésekről. A válasz tartalma azonban nem ismert. Az Alkotmánybíróság szóvivője, Jozef Skybja szerint a kormányfőn múlik, közzéteszi-e. A vagyon eredetéről szóló törvényt a taláros testület néhány héttel ezelőtt hozott döntésében alkotmányellenesnek ítélte meg, de a kormányfő azonban továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy a parlament elfogadjon hasonló normát. (SITA) Újabb Ducký-váltó érvénytelenítve Pozsony. Véglegesen megnyerte a pert a Szlovák Gázművek a csehországi Moravia Bank csódbiztosával szemben, aki egy 209 millió koronás (6,9 millió euró) Ducký-váltó kifizetését követelte. A Legfelsőbb Bíróság tegnap jóváhagyta a Pozsonyi Kerületi Bíróság döntését, amely korábban érvénytelennek nyilvánította a „papírt”. A döntés ellen nem lehet fellebbezni. A gázművek vezérigazgatójaként a néhai Ján Ducký korábbi gazdasági miniszter milliárdos váltókat írt alá, ezek különféle társaságokhoz kerültek, melyek kifizetésüket követelték Szlovákiától. Duckýval később egy bérgyilkos végzett, feltehetően éppen a váltók miatt, (dp, s) Gyorsítana a közbeszerzésen a kormány és Angyal Költségesebb a fellebbezés ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Újra megosztja az ellenzéket a közbeszerzési eljárás, most a közbeszerzési törvény tervezett módosításáról tér el az SD- KÚ és az MKP véleménye. A kabinet szerdán tárgyalt a javaslatról, melyet a gazdasági miniszter és a Közbeszerzési Hivatal nyújtott be, így októberben már a honatyák elé kerülhet a jogszabály-módosítás. A tervezett változtatás legfontosabb pontja, hogy ezek után költségesebb lesz a fellebbezés a pályázatokon vesztes cégeknek. A kormány és a hivatal véleménye szerint ez meggyorsítja a tenderek lefutási idejét. Az ellenzéki SDKÚ viszont azzal érvel, hogy ezzel a módosítással a kormány csak az eddigi „szerencsétlenkedéseit” kívánja elfedni, mivel transzparens módon nem tudta végrehajtani a tervezett nagyobb közbeszerzéseket. Angyal Béla, a hivatal elnöke - és egyben az MKP elnökségi tagja - nem tart attól, hogy ezután kevésbé lennének transzparensek a nagyobb tenderek. „Továbbra is lehet fellebbezni, a módosítás összhangban van az európai irányelvekkel is, csak az egyéb típusú fellebbezéseket ahhoz a feltételhez kötjük, hogy miután ismertté váltak az ajánlatok, már ilyen fajta jogorvoslati kérelem beadása esetén ugyanolyan kauciót kell letenni, mint a sorrend elleni jogorvoslati kérelem esetében” - mondta lapunknak Angyal. Ez az ajánlott összeg 1%-a, legfeljebb 20 millió korona (664 ezer euró). A kormány nem is titkolja, az elektronikus útvám beszedését kiszolgáló információs rendszer beszerzésében tapasztalt sok fellebbezés volt a javaslat elkészítésének fő oka. Az útvám- tender viszont arról híresült el, hogy a minisztérium a négy érdeklődő közül éppen az állam szempontjából legrosszabb ajánlatot tevő céget választotta ki - a jobb projekttel előálló vállalatok emiatt fellebbeztek a Közbeszerzési Hivatalnál, s a tender még mindig nem zárult le. A törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy jövő évtől csak elektronikus formában informálnának a hivatal által kiírt tenderekről, így több mázsa papírt spórolnának meg. (-msz) Nagy netes érdeklődés Egyre nagyobb látogatottságnak örvend az euró bevezetéséről szóló tudnivalókat tartalmazó, a kormány és a jegybank által közösen üzemeltetett hivatalos hírportál, a www.euromena.sk - jelentette tegnap a pénzügyminisztérium. Szeptemberben 177 ezren keresték fel az internetes hírforrást. Ez több mint 30 ezerrel haladja meg az 144 ezer és 60 ezerrel a 115 ezer látogatót. „Az dőket leginkább a eurószámológép vonzza, amelyet le lehet tölteni mobiltelefonra vagy a saját weboldalra is” - mondta Igor Barát, az euró bevezetésének kormánybiztosa, hozzátéve: az etikai kódexet tartalmazó részt is sokan felkeresik, továbbá a leggyakrabban feltett kérdésekre adott válaszok szintén vonzzák az olvasókat. A www.emomena.sk címen elolvasható valamennyi, az uniós fizetőeszközzel kapcsolatos jogi vonatkozás, szabályozás, módszertani ismeret, (só, ú) (sxc.hu-felvétel) Valószínűleg nem lépnek sztrájkba a pedagógusok - jelentette ki Gašperan Kisebbségi politika Közszféra: 4-7 százalékkal számíthatnak több bérre Plusz hét százalékra számíthatnak a pedagógusok (SITA-felvétel) Pozsony. Januártól 4-7 százalékkal nő a köz- és az állami szférában dolgozók fizetése. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Hétszázalékos béremelésre számíthatnak a pedagógusok, továbbá a helyi és megyei önkormányzatok, valamint a költség- vetési intézmények alkalmazottai. Öt százalékkal lesz magasabb az egyetemi oktatók, tudományos dolgozók és az egészségügyi hivatalokban dolgozók jövedelme, s négyszázalékos emelésre számíthatnak például a minisztériumok vagy az adóhivatalok alkalmazottai. Erről rendelkezik a tegnap a pénzügyi és a szociális tárca, valamint a szakszervezeti konföderáció által aláírt kollektív szerződés. František Palkó, a pénzügyminisztérium államtitkára (SNS) szerint a béremelés mintegy 250 ezer személyt érint. ,Átlagosan 1400 koronával nőnek a jövedelmek a közszférában. A pedagógusok esetében 1800 koronás javulásról beszélhetünk” - fejtette ki az államtitkár. A bérvalorizáció jövőre 5 milliárd koronájába (166 millió euró) kerül az államkasszának. Ezek után valószínűleg nem lépnek sztrájkba a tanárok, jelentette ki a pedagógus-szakszervezet elnöke. Ján Gašperan szerint követeléseik részben teljesültek, a regionális oktatásügyben dolgozók tarifabére hét százalékkal lesz magasabb, így feltehetően elállnak a kilátásba helyezett munkabeszüntetéstől. Gašperan rámutatott, a felsőoktatásban olyanok a feltételek, hogy az érintetteknek módjuk van az ötszázalékos béremelésen kívül még magasabb keresetet elérniük, de a regionális oktatásügyben is lehetséges ez, például az osztályfőnöki pótlék által. A kollektív szerződésben lefektetett további újdonság: vállalati szinten meg lehet egyezni abban, hogy munkaképtelenség esetén az alkalmazott bérének az eddiginél nagyobb hányadát, de legfeljebb 80 százalékát kaphatja, (sán, s) Bolzanói Ajánlások Pozsony/Bolzano. A kisebbségi ügyek kezelésére vonatkozó ajánlásokat hozott nyilvánosságra tegnap az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ). Jelenleg nincs egységes jogi alap, s hiányát igazolja például a kaukázusi konfliktus is. Az ajánlások arra kötelezik az országokat, hogy a határokon kívül élő kisebbségeknek szóló juttatásokat először az adott állam képviselőivel tárgyalják meg. Ez a szabály összhangban van a területi egységgel, a szuverenitással és a jószomszédi kapcsolatokkal. Ugyanakkor azt is kimondja, hogy „a nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek megfelelő megnyilvánulási lehetőséget kell kapniuk az irányítás valamennyi szintjén, különös tekintettel az őket érintő ügyekre”. Az államok nem akadályozhatják meg, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek határon átnyúló kapcsolatokat létesítsenek és ápoljanak más államok polgáraival, főleg olyan országokból, amelyekkel etnikai, kulturális, nyelv vagy vallási jellegű azonosságot vállalnak. A dokumentum a Bolzanói Ajánlások címet viseli, mivel a dél-tiroli városban hozták nyilvánosságra. A 19 ajánlás bemutatása egy nemzetközi konferencia keretében zajlik, amelyen 56 ország képviselői vesznek részt - köztük Knut Volle- baek kisebbségi főbiztos is. A helyszín nem véletlen, azért esett a választás Bolzanóra, mert Dél-Tirol az egyik legjobb példája a kisebbségi kérdés kapcsán ldalakult jószomszédi viszonynak Ausztria és Olaszország között, (ú) Meggazdagodtak volna a bűnbandák, ha el tudták volna adni az 1,5 milliárd korona értékű nemesfémet Ozmiummal készült az alvilág az euróbevezetésre Mi az ozmium? Pozsony. Az ozmium a platinacsoportba tartozó rendkívül értékes nemesfém; vegy- jele: Os. Érdekessége, hogy tisztán gyakor- latüag nem használható semmire, irídiummal való ötvözetét sokféle célra felhasználhatják - néhány írótoll hegye is ebből az ötvözetből készül. Magas az olvadáspontja, ezért régebben izzószálakat is gyártottak belőle. Alkotóelemét képezi a lemezjátszók hangtűjének. Az ozmium nem radioaktív, de gőze vakságot okozhat, (ú) (Képarchívum) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Bár a rendőrség továbbra is hallgat, már nyilvánosságra került, hogy az elmúlt hét végén a fővárosban jelentős mennyiségű ozmiumot foglaltak le. A razziával állítólag a pozsonyi alvilág illegális üzletelése dőlt dugába. Az öt kilogramm nehézfém értéke körülbelül 1,5 milliárd korona (közel 50 millió euró). Szakértők szerint ez az eset is bizonyítja, hogy a maffiát nemcsak a kábítószerek, hanem a nemesfémek is érdeklik. Az ozmiumot kis kémcsövekben tárolták, s mivel nagyon nehéz, a lefoglalt mennyiség egy kis fém kofferban is elfér. Az alvilágban gyakran használják „fizetőeszközként”, elsősorban azért, mert stabil az ára. A rendőrség továbbra sem akar bővebb információkat elárulni az esetről. „A nyomozás jelenlegi stádiumában nem tehetünk közzé bővebb információt. Egyelőre nem készültek el a szakértői vizsgálatok. Amint megkapjuk az eredményeket, tájékoztatjuk a közvéleményt” - nyilatkozta lapunknak Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Lapértesülések szerint a rendőrség egyelőre nem tudja, hogyan jutott a nemesfém az országba, a megrendelő neve is ismeretlen. Viszont a hatóságok azt sem tartják kizártnak, hogy az euró bevezetése előtt így akartak megszabadulni a szlovák koronától az alvilágban - megvették az ozmiumot, s az új fizetőeszköz bevezetése után eladták volna. A pozsonyi bandáknak állítólag már néhány hete elfogyott a pénzük, a rendőrségi razzia miatt pedig gyakorlatilag fillér nélkül maradtak. „Ha a helyzet belátható időn belül nem oldódik meg, akkor nem tartom kizártnak, hogy újabb véres háború veszi kezdetét” - nyilatkozta neve elhallgatása mellett a Nový Čas című bulvárlapnak egy pozsonyi bűnbanda tagja. A kilencvenes évek elején számos olyan értesülés került napvilágra, melyek szerint az alvilág úgynevezett vörös higannyal üzletel. Az anyagot, amelyből egyébként Szlovákiában és azelőtt Csehszlovákiában soha nem sikerült egy grammot sem lefoglalni, a Szovjetunió volt tagállamaiból csempészték Európába - kilogrammjáért a feketepiacon 20 ezer dollárt (körülbelül 600 ezer korona) kértek. Többen azt állítják, hogy nem is létezett, s az alvilág is csak fiktíven vásárolta, (dem) A szervezet elsődleges feladata, hogy koordinálja, irányítsa a határokon átnyúló bűnözés elleni harcot Szlovákia tizenöt éve az Interpol szolgálatában ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ma van pontosan 15 éve annak, hogy Szlovákia csatlakozott az Interpolhoz. 1993. október 3-án írták alá Hollandiában az erről szóló szerződést, s Szlovákia lett a bűnözés ellen harcoló nemzetközi szervezet 170. tagja. Idén már a 187. tagállamot veszik fel: a Vatikán ebben a hónapban csatlakozik. Az Interpol elsődleges feladata, hogy koordinálja, irányítsa a határokon átnyúló bűnözés elleni harcot, kapcsolatban legyen az egyes országok hatóságaival, és rendsze- rezze-továbbítsa a megoldatlan bűncselekményekkel kapcsolatos információkat. Az Interpol Szlovákiában például hozzájárult Alfonz Mucha festményének megtalálásához, amelyet egy pöstyéni szállodából loptak el. Vladimír Fruninak, a csődbe ment pénzügyi szolgáltatók vezetőjének vagyonát is az Interpol felügyeletével szállították Horvátországból Szlovákiába. A szervezet munkatársainak köszönhetően sikerült külföldön letartóztatni a pénzügyi piramisjátékokat irányító Dávid Brtvát és Patrik Pachingert, illetve a Dél-Af- rikában rejtőző Ivan Lexát, a Szlovák Információs Szolgálat egykori vezetőjét. Ugyanakkor az Interpolál való együttműködés eredménye, hogy Pozsonyban sikerült letartóztatni a pedofíliával gyanúsított David Christopher D. brit állampolgárt. Az Interpol szlovákiai központja egyébként átlagosan évente több mint 20 ezer új nemzetközi esetben indít eljárást, több ezer bizonyítékot értékel, s több tízezer ismeretlen helyen tartózkodó személy után vizsgálódik, (dp)