Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-23 / 246. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 23. Vélemény És háttér 7- Jobban félek a repüléstől, mint néhány politikus kijelentéseitől. (Peter Gossányi karikatúrája Sztálin állítólag felajánlotta a Nyugatnak, állják útját Hitlernek Nem reagáltak sem a britek, sem a franciák FIGYELŐ Elő azzal a szavazattal A fiatalok hajlanak rá, hogy beálljanak a szavazók táborába, ha olyan híresség, mint Beyonce Knowles, Christina Aguilera vagy Sean „P. Diddy” Combs mondja. Egy amerikai tanulmány szerzői jutottak erre a következtetésre, miután megkérdezték a Washington Állami Egyetem 305 hallgatóját. A Mass Communication and Society című folyóiratban megjelent publikáció megállapításai ellentétben állnak a korábbi hasonló kutatások konklúzióival, hogy az elnökjelöltek mellé álló hírességek nem igazán képesek a szavazóumához csábítani bárkit is. EricaAustin dolgozata azonban azt állította, hogy a hírességeket felvonultató kampányok segítettek elhitetni a fiatalokkal, hogy hatásuk lehet a politikai rendszerre. „A fiatalokat magasabb szinten kezdte foglalkoztatni a dolog, és nagyobb figyelemmel fordultak a társadalmi kérdések felé” - írta a tanulmány szerzője. Austinék a 2004-es „elő a szavazattal” kampány hatását vizsgálták meg, amelyben olyan ismert celebek tűntek fel, mint Knowles, Aguilera és Combs. A tanulmányban idéztéka2004-es adatot is, amely azt mutatta, az újonnan regisztrált szavazók 44%-a 18-25 éves volt. A dolgozat úgy értelmezte, hogy „a fiatal szavazók számának drámai emelkedése 2004-ben a hírességek »elő a szavazattal« kam- pányánakvoltköszönhető”. 44 millió 18-29 éves szavazó adhatja le voksát a november 4-i amerikai elnökválasztáson. Ha a fiatalok részvételi aránya meghaladná az 50%-ot, az csak a harmadik ilyen eset lenne, 1972 óta, amikor 18 évre szállították le a szavazásra jogosultak alsó korhatárát. A fiatalok szavazati aránya 1972-ben 55%-os volt, 1996-ban és 2000-ben csak 40%, 2004-ben megint 49%. Idén Leonardo DiCaprio, Halle Berry, Dustin Hoffman, Jennifer Aniston és Eva Longoria is szavazásra buzdította az amerikaiakat, (mti) Sztálin állítólag kész lett volna hatalmas hadsereget felsorakoztatni a náci Németország határán, a Lengyelország megtámadása előtt két héttel ismertetett tervre azonban a beavatott magas rangú brit és francia illetékesek nem reagáltak, Moszkva így inkább Berlinnel kötött megnemtámadási egyezséget - legalábbis ez derül ki a moszkvai levéltárakban most felbukkant archív feljegyzésekből. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A brit sajtóban ismertetett, a titkosítás alól feloldott korabeli dokumentumok szerint a javaslatot 1939. augusztus 15-én vetette fel Vorosilov marsall, honvédelmi népbiztos és Borisz Saposnyikov, a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke a Kremlben tárgyaló brit-francia katonai küldöttségnek. Az jól ismert tény, hogy a Szovjetunió kísérleteket tett egy náciellenes koalíció összekovácsolására Nagy-Britan- nia és Franciaország bevonásával, a The Sunday Telegraph szerint azonban most derült csak fény arra, Moszkva milyen messzire kész lett volna elmenni ennek érdekében. A feltárt iratok szerint a Kreml- beli tárgyaláson a szovjet fél 120, egyenként 19 ezer fős gyalogos hadosztály, 16 lovashadosztály, ötezer egységből álló nehéztüzérség, 9500 harckocsi, valamint 5500 harci repülőgép és bombázó felvonultatását ajánlotta fel a német határok mentén. Lev Szockov, a szovjet külső hírszerzés nyugalmazott vezérőrnagya, aki feldolgozta a mintegy 700 oldalnyi anyagot, azt mondta a brit lapnak: ha a britek, a franciák és lengyel szövetségeseik komolyan vették volna az ajánlatot, együtt összesen háromszáz, vagy még több hadosztályt lehetett volna felsorakoztatni két fronton Németország ellen, kétszer annyit, ahány hadosztálya akkoriban Hitlernek volt. A dokumentumok szerint a brit és a francia félnek azonban csak tárgyalásokra volt felhatalmazása, egyezségkötésre nem. Ráadásul, amikor a szovjetek megkérdezték, hogy Nagy-Britannia mekkora erőt tudna nyugaton beverni, Sir Reginaid Drax tengernagy, a brit delegáció vezetője azt mondta, mindössze tizenhat hadosztály áll harcra készen. Donald Cameron Watt történész professzor, akinek a második világháború előtti időszakot feltáró munkáját a szakma alapműnek tekinti, ugyanakkor kételkedik a szovjet ajánlat hitelességében. Kijelentette: a kortárs feljegyzések- köztük a brit delegáció vezetőjének naplójában - ezt nem említik. „Nem hiszem, hogy az oroszok ezt komolyan gondolták” - mondta a brit történész, aki abban is kételkedik, hogy a Kreml-beli tárgyalásokon a most megismert, szerinte is új részletek elhangzottak volna. KÉZ,IRAT 1956 MIKLÓSI PÉTER Ezerkilencszázötvenhat magyar forradalmához két emlék fűz. Egy közvetett és egy közvetlen. Ez utóbbi nem több, de nem is kevesebb, egy gyermekkori emléknél. Tízévesen csak azt tettem, amit pozsonyi családi házunkban a felnőttek is tettek: ott ültem a rádiónál, és izgatottan hallgattam híradásait. Az a kép, ahogy azokban a napokban a családtagok közül szinte éjjelnappal ott ült valaki a vevőkészüléknél Budapestet, Bécset, a Szabad Európát hallgatva -máig élénken él bennem. így aligha meglepő, hogy ez az emlék akkor is eszembe jutott, amikor 1992 februárjában - az újságírószerencsének köszönhetően - én is ott állhattam Alexander Dubček kíséretében a budapesti Új Köztemető híres-hírhedt 301-es parcelláján. Tanúként állíthatom, hogy az akkor volt Csehszlovákia Szövetségi Gyűlése elnökének - Nagy Imre és mártírtársainak sírjánál - könnyes lett a szeme. Ezt az emléket azóta is az 1956-os forradalommal kapcsolatos közvetett élményeim egyikének tartom; mintegy igazolva azt a tételt, hogy vannak dolgok, amelyek megtörténtét nem szabad elfelejteni. Nem szabad, mert az ember csak akkor bízhat joggal abban, hogy egyszer minden kiderül. Mint történt ez a 301-es parcellával is, amelyről Eörsi István 1982-ben azt írta: „Barátaink teste fölött gázoltunk akácok kusza ágain és méltatlan éveken át.” Egy évvel később pedig Vásárhelyi Miklós az alábbiakat vetette papírra: „A holtak nincsenek eltemetve, elkaparták őket, mint a hullott jószágot. Nincs róluk nyilvántartás, a jeltelen, jelöleden üregek sorában nem tudni, ki hol nyugszik.” Nos, amikor 1992-ben, az ötvenhatos magyar forradalom mártírjainak három évvel korábban tartott újratemetése után ott jártam a 301-es parcellán, akaraüanul is felötlött bennem a gondolat, hogy e sírhelyek a két évtizedig tartó rejtegetésben váltak többé az egyszerű földdarabnál, testeket és csontokat rejtő elvadult terepnél. Szimbólumokká lettek. A rádöbbenésé, az elször- nyedésé. Azé a döbbeneté, amelyet a hajdani keleti blokk országaiban a híres-hírhedt 301-es parcella évtizedei okoztak. Meggyőződésem, hogy ezért csillant könny Dubček szemében is Nagy Imre és társai sírjánál. Mert nem árt észrevenni az összefüggéseket ’56 Magyarországa és ’68 Csehszlovákiája között. Budapest volt az első, Prága volt a második tapasztalat arra, hogy a tankok lánctalpai erősebbek a szerveződő szabadságnál. Szerencsére, a csadós államok alávetettségén alapuló birodalmi kommunizmus 1989-es összeomlása óta mindez - valamennyi emlékével s tanulságával együtt - ma már történelem. Sajnos, mai valóság viszont, hogy e szóban forgó históriai örökség romjain újra megjelent a másgyűlölő nacionalizmus retorikája; hogy hétköznapjainkat a toleráns és nyitott társadalmak demokráciája helyett a vicsor- és acsar- koncertek parádéja jellemzi. Október 23-ának évfordulója kapcsán ezért úgy vélem: térségünkben nemcsak a kokár- dás emlékezés a fontos, hanem az őszinte visszapillantás és önvizsgálat (például tékozló könnyelműség helyett vajon kellő történészi és publicisztikai alapossággal feldolgoztuk, feltártuk-e már az akkori magyarországi események szlovákiai, pontosabban szlovákiai magyar visszhangját?), valamint a tárgyilagos helyzetfelmérés is. Hogy 1956,1968 és 1989 lelkesítő vagy elszomorító párhuzamai ne csak a végtelenben találkozzanak. KOMMENTÁR Érti ezt valaki? AAAL1NÁK ISTVÁN Még jobban összekuszálta a pénzügyi világválság az eddig is zűrzavaros európai nagypolitikát. Szándékosan felborították a hagyományos értékrendeket, hogyhaavilág ügyei iránt érdeklődő polgár netán ezekben keresne fogódzókat a történések megértéséhez, még csak véletíenül se sikerüljön neki. Európa vezető politikusai versenyfutást kezdtek, ha nem is a világ, de legalább az unió megmentóje cím elnyeréséért. Közben alig váiják, hogy Amerikában eldőljön végre az elnökválasztás: jó lenne tudni, hogyan helyezkedjenek. Most már nem kell hozzá különösebb bátorság, hát rúgnak még egyet a távozó Bushba. Mára kiderítették, hogy mindent rosszul csinált, Iraktól kezdve Afganisztánon és a Közel-Keleten át a terrorellenes harcig, ezért számukra az amerikai (Bush-fé- le) értékrend elfogadhatatlan. Hiszen Európában még a konzervatívoknál is sikk a liberalizmus, így lesznek Janik. A dán hatóságok kedden úgy döntöttek, szabadon engedik és az országban maradhat az a tunéziai férfi, akit azzal a gyanúval fogtak el, hogy meg akaija ölni a hírhedt Mohammed-karikatúrákat rajzoló Kurt Wes- tergaardot. A tunéziai azért maradhat Dániában, mert ha kiutasítanák, odahaza „aránytalan” büntetést kaphatna. Westergaard pedig féljen kimenni az utcára, nemde? Ekkora baromságot Bush esetleges demokrata utódja sem tenne, hiába segít be neki az egész európai sajtó. Amely megfeledkezik több fontos dologról: az amerikaiakat sosem közvélemény-kutatták arról, ki legyen a brit kormányfő, a német kancellár vagy a francia elnök. Meg arról, ami négyévente újra és újra beigazolódik: akár demokrata, akár republikánus elnöke van az USA-nak, ő elsősorban amerikai elnök, a külpolitikában az amerikai érdekeket és értékeket képviseli. Megfeledkeznek arról, hogy ott nem a jó és a rossz harca folyik, McCain nem ördög és Obama nem angyal. A pénz és a té- véshow-k háborúja ez. Amire Obama tízszer annyit költhet, mint ellenfele, eddig több mint 600 millióba jött a kampánya, s csak szeptemberben 150 milliónyi adományt gyűjtött be. McCainnek összesen 84 milliós a kerete. Számára a múlt szerdai tévévita volt az utolsó lehetőség, hogy szólhasson a tévénézőkhöz. Obama - az elnök- választások történetében példátlan módon - október 29-én este, főműsoridőben még három országos tévécsatornán is beszélhet a választókhoz fél-fél órát. Szóval, a pénz az, ami mindent eldönt, nem a hozzáértés. Joe Biden - aki szintén indult a demokrata elnök- jelöltségelnyeréséért-korábban azt mondta, Obama alkalmatlan arra, hogy elnökként főparancsnok is legyen. Most, hogy Biden al- elnökjelölt lett, Obama már alkalmas? Es majd lerasszistázzuk az amerikaiakat, ha Obama rengeteg pénze ellenére mégis úgy döntenek, hogy Biden tavaly mondott igazat, nem most. Sarkozy, Merkel meg Brown pedig futja a különversenyt. A párizsi sajtó elvan ájulva saját elnökének agilitásától, javaslatdömpingjé- től. Köztük attól, hogy újra kell gondolni az egész kapitalizmust. A konzervatív cseh elnök úgy látja, a konzervatív francia elnök a szocializmust, az állam mindenhatóságát akaija visszaállítani. A bennfentesek szerint Sarkozy az uniós csúcson ismertetett válságtervével csak a baloldali Gordon Brownnak a brit pénzpiac és gazdaság megmentésére kidolgozott csomagját másolta le. És ha már Sarkozy nagyon elszáll, akkor Merkel asszony megállítja. Ilyenkor áll elő a negyedik nagyágyú, Berlusconi az ötletével: vegyék fel Oroszországot az unióba. Biztos, hogy Európában vagyunk? FIGYELŐ Kivándorolnak a bevándorlók Az izlandi pénzügyi válság sok - főleg lengyel - bevándorlót kényszerít arra, hogy hazatérjen, ami újabb csapás a sziget gazdaságiéletére. Ahogy az izlandi falvakból elvándorolt a fiatalság a fővárosban, Reykjavíkban keresve a boldogulást, a halfeldolgozásból élő kis közösségek kezdtek felmorzsolódni. Az utóbbi néhány évben az országba érkező - legnagyobb számban lengyel - vendégmunkások, akik nem ritkán családjukkal együtt telepedtek le a kihalásra ítélt településeken, lendületet adtak a helyi iparnak, és benépesítették a házakat. A csőd szélére került országban az égbe szökött az infláció, a megtakarításaikat hazaküldő bevándorlók a hazatéréssel foglalkoznak, mert nem éri meg nekik tovább maradni. Különösen azok után, hogy a kormány megszigorította a valuta kiküldését az országból. A BBC helyzetjelentése Flateyri, egy fjord menti település példáját idézi, ahol a kétszáz lakos több mint fele lengyel. A hajdanán 3-400 lelkes falu egyeden munkahelyén, a halfeldolgozóban harminchatan dolgoznak, közülük csakháromaz izlandi. „A munkások többsége Lengyelországból jött. Nélkülük nem tudnánk nyitva tartani az üzemet. Ók tartják életben a falut” - mesélte az üzem tulajdonosa. A Krzy- szewska házaspár gyerekeivel együtt három éve telepedett le Flateyriben, házat is vettek. Az asszony már otthonának érezte a községet, de az infláció miatt azt tervezi, hazatér Lengyelországba. Az izlandi gazdaság megsíny- lené a vendégmunkások kivándorlását, de a közvélemény nem áll az idegenek pártján. Nehezményezik, hogy a lengyelek nem tanulják meg a helyi nyelvet. „Egy benzinkútnál dolgoztam. Csak lengyelül beszéltek hozzám, és ez nem tetszett, túl sokan voltak. Saját közösségük van” - méltatlankodott a BBC riporterének a 19 éves Maria Kristjansdottir, aki most költözött vissza a fővárosból. A lengyeleket, akiknek számát konzulátusuk nyolcezerre teszi, egyes bűncselekmények miatt is megbélyegzik. A közhangulatra jellemző, hogy a tavalyi választásokon egy kis ellenzéki párt azzal az ígérettel jutott be a parlamentbe, hogy keresztülviszi a bevándorlás megszigorítását. Márpedig a bevándorlók nélkül nemcsak Er- lingsdottir halfeldolgozójára kerülhet lakat, hanem a kihalt falvak házaira is. (mti)
