Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-21 / 244. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 21. www.ujszo.com ________________ RÖVIDEN_______________ Győzött a Lawyer Partners Pozsony. Pert veszített a Szlovák Rádió a Lawyer Partners (LP) társasággal szemben. A Pozsonyi I. Járásbíróság szerint ugyanis érvényes a cég és a közszolgálati intézmény között kötött szerződés, mely alapján az LP felvásárolta a befizetetlen rádiódíjak behajtásának jogát. Miloslava Zemková rádióigazgató adta bíróságra az ügyet, aki szerint az intézmény előző vezetősége törvényt sértett a megállapodás aláírásával. A taláros testület tegnapi határozata szerint a dokumentumok tartalma nem törvényellenes. Az ítélet nem jogerős. Ha azzá válik, akkor az LP folytathatja az adósságok behajtását a rádiódíjat nem fizető állampolgároktól, (s) Nincsenek veszélyben a képviselői mandátumok Mamojka az MKP mellett ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Robert Fico miniszterelnök szerint a kormányzat „olasz módra" szeretné vizsgálni a vagyonosodásokat Kezdenek birkózni a kilencven napirendi ponttal Pozsony. Várhatóan határozat elfogadásával zárul a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) munkájáról szóló napirendi pont vitája a szlovák parlamentben. Az SNS és a HZDS es- küszegéssel vádolja az MKP képviselőit, mert részt vesznek a magyar Országgyűlés tanácsadó testületének munkájában. Az MKP képviselőinek mandátuma azonban nem forog veszélyben, azt szinte lehe- tetien megvonni. Radoslav Pro- cházka szerint a parlament nem vonhatja meg a képviselők mandátumát. „Ha felmerül a képviselői eskü megszegésének gyanúja, akkor bármelyik képviselő vagy a parlament bármelyik testületé kérheti, hogy a mandátumvizsgáló bizottság foglalkozzon az üggyel - tájéPozsony. Ivan Gašparovič államfő vasárnap kijelentette, hogy egy szlovák-magyar vegyes bizottság kimutatása alapján a Selye János Egyetem diákjainak kétharmada nem beszél szlovákul, ezért diplomamunkáját is mással íratja. A komáromi egyetemen viszont a hallgatók a tanítás nyelvén is írhatják munkájukat, a diákok többsége tehát magyar nyelven adja le azt. „Köztársasági elnökről ilyet nem illene mondani, de véleménye egy nagy szamárság - mondta lapunknak Albert Sándor, az egyetem rektora. - Magyarul írják a diploma- munkájukat, miért kellene akkor szlovákok segítsége?” A köztársasági elnök irodájában tegnap nem tudták megmondani, Gašparovič müyen kimutatást idézett. Albert sem tudja, milyen felmérés alapján mondta ezt az államfő, pedig megalakulása óta ő vezeti az intézményt. „Emellett egyetemünkre magyarországi diákok is járnak, akiket ha megkérdez, lehet, hogy meg sem tudnak szólalni szlovákul” - mondta Albert. A haPozsony. Támogatja az SDKÚ és a KDH is, hogy módosítsák a bankbetétekről szóló törvényt a ma kezdődő parlamenti ülésen. Mikulás Dzurinda és Pavol Hrušôvský elmondta: a szlovákiai bankrendszer biztonságos, ennek ellenére a törvénymódosításra szükség van - a parlamenti vita azon folyik majd, hogy a betéteket 50 ezer euróig, 100 ezer euróig, vagy a kormány által szorgalmazott százszázalékos mértékben védjék. A két ellenzéki párt ismét az MKP nélkül tárgyalt. Csáky Pál MKP-el- nök kijelentette, Dzurindával és koztatta lapunkat az alkotmányjogász. - Ha a bizottság úgyvéli, hogy a képviselő súlyosan megszegte esküjét, akkor határozati javaslatot tehet, hogy a képviselő adja vissza mandátumát. A javaslatot a parlament plénuma tárgyalja, de a képviselőt a plénum által elfogadott határozat sem kötelezi mandátumának visszaadására.” A Smer egyelőre visszafogottabban nyilatkozik. Mojmír Mamojka, az alkotmányjogi bizottság elnöke nincs meggyőződve arról, hogy valóban esküszegés történt. „Még nem ismerem a részleteket - mondta lapunknak Mamojka. - Gondot csak az jelentene, ha a képviselőket a fórum bármire is kötelezné. Erről azonban nincsenek információim.” Úgy véli, ha a fórum csak egy kötetlen konzultatív szerv, akkor az MKP-képviselők nem szegték meg esküjüket, (lpj) zai középiskolákban végzett diákok viszont kötelezően érettségiznek szlovák nyelvből, így elképzelhetetlen, hogy ne beszéljék az államnyelvet. Emellett van néhány tantárgy, amelyet szlovákul oktatnak a komáromi egyetemen. „Ha nem beszélnének szlovákul, hogyan járnának a foglalkozásokra?” - tette fel a kérdést Albert Sándor. A hallgatók a hatályos törvényekkel összhangban magyarul is írhatják diplomamunkájukat, vannak viszont olyanok is, akik szlovákul kívánják megírni. „Van olyan, aki szlovák középiskolát végzett, az ilyen diákok egy része szlovákul írja munkáját” - fejtette ki az intézmény vezetője. Albert szerint a hallgatók talán 4-5%-a írja szlovákul befejező munkáját. „Ha viszont saját maga kéri, hogy szlovákul írhassa, akkor nem hiszem, hogy ne tudná megírni” - tette hozzá Albert. A Hallgatói Önkormányzat (HŐK) vezetőjének véleménye szerint sem igaz az, amit az államfő mondott. „Kizártnak tartom, hogy a hallgatók nagy része ne tudjon szlovákul” - mondta Ištvánik Norbert. (MSz) Hrušovskýval már nem is akar találkozni. Dzurinda a tegnapi két- párti megbeszélés után azt mondta, nagyon sok olyan pragmatikus témavan, amelyről a három ellenzéki párt képviselői rendszeresen tárgyalnak egymással. Az SDKÚ és a KDH továbbra is önálló pártként lép fel. Nem olvadnak össze, szögezték le a pártelnökök. Hrušôvský szerint a Brüsszelből jövő nyáron hazatérő Ján Figeľ uniós biztossal a KDH számol, de még nem tudni, milyen pozícióban. A Keresztény- demokrata Mozgalomban azonban többen is megerősítették, hogy Figeľ feltehetően indul a pártelnöki posztért. (sán,s) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A közúti közlekedésről szóló törvény, a világgazdasági válság, a 2. nyugdíjpillér és a vagyon eredetéről szóló törvény - ezek a fő témái a ma kezdődő parlamenti ülésnek, amelyen rekordszámú, 90 napirendi pont szerepel. Robert Fico miniszterelnök, a Smer vezére szerint a kormány- koalíció egységes az említett kérdésekben, s bízik benne, zökkenőmentes ülésnek néznek elébe. A Koalíciós Tanács tegnapi ülésen egyezség született, hogy a parlamentben nem támogatják a vagyon eredetéről szóló törvényt, melyet Vladimír Palkó független képviselő terjesztett elő. Fico ugyan továbbra is azt állítja, hogy szükség van ilyen normára, ugyanakkor hozzáteszi: a jogszabály elfogadásánál tekintettel kell leni az alkotmánybíróság döntésére is, amely néhány hete kijelentette, hogy a parlament nem fogadhat el egy olyan törvényt, amely azoPozsony. Elhibázott döntésnek tartja a Nyugdíjpénztárak Szövetsége (ADSS) a 2. nyugdíjpillér újbóli megnyitását, mivel az szerinte indokolatlan és káros. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ ,A nyugdíjrendszer szempontjából a legfontosabb feltétel a stabilitás, ez vonatkozik a törvényekre is” - jelentette ki Peter Socha, az ADSS elnöke. Szerinte az újabb megnyitást semmi sem indokolja, a pénzügyi válság sem. „A krízis jelei már 2007-ben is megmutatkoztak. Aki ki akart lépni, az megtehette 2008 első felében, amikor nyitva volt a rendszer” - jelentette ki Socha. Az ADSS attól tart, hogy nem ez lesz az utolsó, habár azt nem tudják, hogy az ezt követő megnyitásnak mi lesz az ürügye. „Mivel úgy Pozsony. Akár egyetlen napért is kifizettetheti később velünk a felsőoktatási intézmény a teljes, egész éves tandíjat, ha egyszer túllépjük a tanulmányi időt. Azoknak ugyanis, akik „hosszabbítanák”, az egyetemekről szóló törvény értelmében téríteniük kell tanulmányaik költségeit. A félévek számába valamennyi hazai egyetemen eltöltött, akár be nem fejezett szemeszter is beleszámít, tehát nem csupán az a képzés, amelynek keretében a hallgató diplomázni akar. A törvény azokra vonatkozik, akik 2007. szeptember elseje előtt iratkoztak be valamelyik felsőoktatási intézménybe. „A beiratkozással a jelentkezőből egyetemista lesz, s ezzel bizonyos jogok, de kötelességek is együtt járnak” nos azzal a jogszabállyal, amelyet az instancia alkotmányellenesnek nevezett. ,A kormány olyan új jogszabályon dolgozik, amely az olaszországi gyakorlatot veszi alapul” - mondta Fico. Palkó meggyőződése, hogy Fico nem akar egy ilyen törvényt. „De mivel hosszú évekig másról sem beszélt, csak a vagyon eredetéről, most már nem mondhat mást. Kihasznál minden lehetőséget arra, hogy elhalássza a vitát erről a jogszabályról”-tette hozzá Palkó. A parlament a szigorú közúti bírságokról és a közúti közlekedés új szabályairól is tárgyal. A honatyák megpróbálják újra elfogadni a jogszabályt, amelyet már egyszer Ivan Gašparovič államfő vétója után nem sikerült jóváhagyni. Ha most az egyszer sikerrel járnak, akkor 2009 februárjától kell az új szabályok szerint vezetni az utakon. A gyakorlatban ez annyit eredményez, hogy például egész évben kötelező lesz a tompított fényszórók használata és lakott látjuk, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, jobb megoldásnak tartjuk, ha a második pillér állandóan nyitva állna” - jelentette ki Socha. Úgy véli, hogy ez sokkal stabilabb rendszert eredményezne, mint az időről időre ismétlődő kampányszerű nyitogatás. Az ADSS nem tart attól, hogy a pénzügyi válság miatt sokan távoznak a rendszerből, ha erre lehetőség nyílik. „Az első megnyitáskor is szinte csak azok léptek ki, akik a spórolási időszak meghosszabbítása miatt erre kényszerültek” - állítja Socha. A második pillér idén az első félévben „tartott nyitva” először a létrejötte után - 105 ezer személy lépett ki, 26 ezer lépett be. A kormány az újabb megnyitás során mintegy 150 ezer ember kilépésével számol, ami közel 7 milliárd korona egyszeri bevételt jelentene a Szociális Biztosítónak, a kilépők ugyanis „viszik magukkal” az eddigi megtakarítámagyarázta Dana Španková, az oktatási minisztérium szóvivője. Szlovákiában ma már minden egyetemen bevezették a bolognai rendszert, amely a felsőfokú tanulmányokat három részre osztja: alapképzésre (baccalaureatus), mesterképzésre (magiszteri) és doktori képzésre. „Ennek értelmében azoknak az egyetemistáknak, akik túllépték az alapképzés standard hosszúságát, a mesterképzésért nem kell tandíjat fizetniük, ugyanis az már egy következő tanulmányi programnak számít” - magyarázta a részleteket Bemard Pekár, a pozsonyi Komenský Egyetem rektorhelyettese. Az egyetemek önállóan döntenek a tandíjról. Az adatokat a jelentkezési határidők lejárta előtt két hónappal nyilvánosságra kell hozni. A hallgatók az Meciar hajlong Slota es Fico mellett területen 50 km/h lesz a megengedett legnagyobb sebesség. A kormánykoalíció egyébként nem egyezett meg azon, ki legyen Szlovákia új európai biztosa. Egyes értesülések szerint Vladimír Mečiar pártvezér Milan Urbá- nit, a HZDS szombaton leváltott alelnökét javasolja erre a posztra, saikat kamatostul. Ez ideiglenes segítség lenne a Szociális Biztosítónak, de hosszú távon megbosszulná magát: az államnak ennyivel több ember teljes nyugdíját kell állnia akkor, amikor a lakosság elöregedése miatt egyre kevesebben fizetnek majd járulékot. Robert Fico miniszterelnök tegnap újra a nyugdíjpénztárak ügyfeleit riogatta, szerinte az izlandihoz hasonló helyzet állhat elő a második nyugdíjpillérben nálunk is. „Pontosan ugyanolyan nyugdíjalapok mentek csődbe, mint amilyenek Szlovákiában is működnek. Az emberek elveszítették pénzüket, és senki semmit nem ad nekik, ez Szlovákiában is elképzelhető” - fejtette ki a kormányfő. Az ADSS szerint azonban az emberek alapokban tartott vagyonát nem fenyegeti veszély. Szerintük az alapok biztonságos befektetési politikáját bizonyítja az is, hogy még a legkockázatosabb befektetési politikát folytató progresszív alapok is csak mintegy 6 százalékot veszítettek, miközben az előző három évben folyamatosan 3-4 százalékos hozamot biztosított. Viera Tomanová munka-, szociális és családügyi miniszter elutasítja, hogy állandó jelleggel megnyisintézményeknél kérhetik a tandíj elengedését, esetleg az összeg csökkentését. A kérvények elbírálása mindenütt az intézmények hatáskörébe tartozik, miközben figyelembe kell venniük az érvényes jogszabályokat, amelyek értelmében előnyt élveznek az egészség- ügyüeg vagy szociálisan hátrányos helyzetű, kiemelkedően magas teljesítményt elérő hallgatók. Bemard Pekár elmondta, a Komenský Egyetem több száz hallgatójától nem kémek pénzt - egyebek mellett a már említett okok miatt. 2007. szeptember elsején életbe lépett az egyetemekről szóló törvény módosítása, melynek értelmében már csak egy egyetemi tanulmányt térít az állam. Aki tehát egyszerre két intézmény hallgatója, annak az egyik képzésért fizetnie kell. Fico viszont tegnap kijelentette: a koalíciónak nincs egységes jelöltje. Slota szerint minden párt saját embert javasol. Szlovákiát jelenleg Ján Figeľ (KDH) képviseli az Európai Bizottságban. Úrbáni az európai parlamanti választások után, 2009 júniusában válthatná fel őt. (dem, s) sáka második pillért, mivel szerinte ez destabilizálná a rendszert. Úgy véli: a kormány nem nézheti tétlenül, hogy az ügyfelek veszítenek a nyugdíjalapokban való takarékoskodással. A miniszter szerint jövőre újra módosítják a szociális biztosításról szóló törvényt. „Ez a magánnyugdíjtársaságok befektetési politikáját érinti, mert kizárólag csak ők keresnek a rendszeren” - állítja Tomanová. Nem zárta ki azt sem, hogy meghosszabbodik a kötelező nyugdíjbiztosítás ideje. Ezt a kormány januártól 10-ről 15 évre emelte, de a következő módosításnál a kötelező nyugdíjbiztosítás ideje tovább hosszabbodhat. Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke bejelentette, már ők sem támogatják, hogy állandó jelleggel megnyíljon a második pillér. Ezt még Iveta Radičová kezdeményezte, azzal, hogy még az állandó „nyitva tartás” is jobb, mint a rendszer félévenkénti megnyitása. Az SDKÚ elnöke szerint a kormány „megelégszik” a 150 ezer kilépő megtakarításaival, és nem akarja harmadszor is megnyitni a második pillért. Az SDKÚ maradásra szólítja fel a nyugdíjpénztárak ügyfeleit, szerintük csak így őrizhetik meg megtakarításaikat, (lpj, sán) Meg akarják büntetni Duray nyomában a rendőrség Pozsony. Ha valaki visszautasítja az alkoholszondát, akkor úgy kell rá tekinteni, mint ittas személyre - erre a törvényi megfogalmazásra hivatkozik a rendőrség, amikor választ vár a főügyészségtől arra a kérdésre, vajon eljárhatnának-e az említett norma alapján Duray Miklós, az MKP parlamenti képviselője ellen, aki néhány nappal ezelőtt nem akart „fújni”, amikor gépkocsijával balesetet szenvedett. Stanislav Jankovič, az országos rendőrfőkapitány helyettese úgy véli, mindenképpen meg kellene büntetni a mentelmi jogára hivatkozó Durayt. Ezzel szemben Robert Kaliňák úgy látja, a szonda elutasítására vonatkozik az immunitás. A belügyminiszter szerint ezért olyan törvény kellene, amely kimondaná, hogy a képviselő azért is felelősségre vonható, ha nem fúj bele az alkoholszondába. (ú) A Selye Egyetem rektora reagál az államfő szavaira Albert: szamárságokat beszél ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Mikuláš Dzurinda és Pavol Hrušôvský találkozója Továbbra is Csáky nélkül ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A pénztárak szerint most a pénzügyi világválság az „apropó"; a kormányfő megint riogatja az ügyfeleket Magánnyugdíjpillér tárva-nyitva? Nyugdíjalapok és tőzsdeindexek összehasonlítása Nyugdíjalapok Progresszív Kiegyensúlyozott Konzervatív 1 Hozam/veszteség-6,86%-4,92% +1,97 % Tőzsdeindexek S&P500 Eurostoxx 50 MSCI World Veszteség-38,76 %-44,95 %-42,92 % Forrás: ADSS, 2008. január-október Milyen most a „tandíjhelyzet" a szlovákiai felsőoktatási intézményekben Akár egy nap miatt is fizethetünk JUHOS MELINDA