Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)

2008-10-16 / 240. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 16. Külföld 9 Dőzsölt az MSZP Botrányos lakoma Budapest. A Fidesz az arcátlan­ság netovábbjának tartja, hogy lap- információk szerint az MSZP hét­végi válságkongresszusán fényűző lakomával kedveskedett magának. Erről Cser-Palkovics András, a Fi­desz helyettes szóvivője írt közle­ményében. Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte: pártja a pénzpia­ci válsággal, nem pedig a pártok közötti vitákkal akar foglalkozni. A Fidesz szerint miközben a kisebb­ségi kormány gigantikus megszorí­tó csomagot készít elő, a szocialis­ták még az elhíresült söjtörinél is fényűzőbb falatokkal kényeztették magukat, bár Söjtör után az akkori pártelnök azt mondta, elég lett vol­na két pár virsli is. A tegnapi Blikk szerint most rókagombás serté­sérméket, füstöltlazac-salátát és li­bamájat is feltálaltak. (MTI, ú) Afganisztánban a lázadás a déli és a keleti területeken túl átterjedt a Kabul körüli tartományokra A mostani akció, Laskargáh lerombolása aggasztó jel a NATO és az amerikaiak irányította szövetséges erőknek (SITA/AP-felvétel) Egyre rosszabb a helyzet összefoglaló New York/Kandahár. Afga­nisztánban a lázadás immár túlter­jedt a tálibok hagyományos, az or­szág déli és keleti részeiben lévő erősségein, s hat év óta nem volt ilyen magas az országban elköve­tett támadások száma. Ezt Kai Eide, az ENSZ-főtitkár afganisztáni kü- lönmegbízottja közölte a Biztonsá­gi Tanács ülésén. A tálib fegyveresek Afganisztán déli részén egy héten belül már má­sodszor támadtak meg egy kulcs- fontosságú tartományi fővárost, s a kibontakozott heves harcokban 22 felkelő és 6 afgán rendőr meghalt. Másutt mintegy 70 lázadó halt meg a szövetségesek légicsapásában - közölték tegnap afgán illetékesek. A halottak többsége külföldi fegy­veres volt. A tálib támadás rendőr­ségi ellenőrzőpontokat vett célba Hilmend tartomány székhelyén, Laskargáhban. Két nappal korábban a térségben több száz fegyveres gyűlt össze. A NATO-katonák a légierő segítségét kértékés a légitámadásokban 60 tá­lib vesztette életét. A világ legna­gyobb ópiumtermelő területének székhelye elleni második támadás azt mutatja, hogy a tálibok tovább­ra is a nagy kormányzati központ lerombolására törekszenek. A táli­bok a 2001-es, amerikai irányítás alatti megszállás óta ritkán indítot­tak nagyszabású támadást na­gyobb afgán város ellen, eddig in­kább kisebb falvakat és vidéki terü­leteket igyekeztek ellenőrzésük alá vonni. Az afganisztáni brit erők egyik parancsnoka, Mark Carleton- Smith tábornok nemrégiben azt mondta, hogy az afganisztáni há­ború megnyerheteden. (MTI, ú) Nem ültek egy asztalhoz az oroszok és a grúzok Befuccsolt az értekezlet ÖSSZEFOGLALÓ Genf/Hága. Hektikusan kezdő­dött, s mint később kiderült, min­den konkrét eredmény nélkül ért véget a nemzetközi Grúzia-érte- kezlet. Azonnali haladást senki sem várt, de arra sem számított senki, hogy az oroszok és grúzok között még egy találkozót sem sike­rül megszervezni. Az AFP szerint erről az ENSZ szóvivője tájékozta­tott. Mihaü Szaakasvüi grúz elnök Brüsszelben azt mondta, az oro­szok egyszerűen otthagyták az ér­tekezletet, ami bizonyítja: Moszk­vának nem érdeke a diplomáciai egyeztetés. Az orosz delegáció meg sem jelent az EU, az ENSZ és az EBESZ védnöksége alatt szervezett konferencia nyitóülésén. A tanács­kozás egy órán át nélkülük zajlott, s amikor az oroszok megjelentek, akkor már a grúzok nem voltak ott. A reggeli kezdés azért volt hekti­kus, mert egy ideig az is bizonyta­lan volt, megtartják-e a találkozót. A világszervezet szóvivője megerő­sítette a találkozó kezdetét, de nem válaszolt arra a kérdésre, ki vesz részt azon, valamint minden tár­gyalófél ugyanabban a teremben gyűlt-e össze. Később kiderült, két külön találkozót tartottak, az egyik oldalon az oroszokkal és abházok- kal, a másikon a grúzokkal. Az ENSZ legmagasabb bírósága tegnap úgy döntött, hogy Oroszor­szágnak és Grúziának meg kell vé­denie a civileket az erőszakos cse­lekményektől Grúzia szakadár te­rületein, vagyis Dél-Oszétiában és Abháziéban, illetve az ezekkel ha­táros övezetekben. A hágai Nem­zetközi Bíróság Grúzia augusztus 14-i keresetére válaszul hozta meg ezt a rendelkezést. Tbiliszi sürgős­séggel kérte, hogy a bíróság utasít­sa Oroszországot az Abháziéban és Dél-Oszétiában kisebbségben élő grúzok megvédésére. A bíróság szerint azonban a szakadár terüle­teken élő minden polgári személy veszélynek van kitéve. (ČTK, m, ú) Jörg Haider erősen ittas volt Bécs. Erősen ittas állapotban volt Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, amikor múlt szombaton halálos kimenetelű autóbalese­tet szenvedett. Ezt állapította meg a News osztrák hírmagazin sze­rint az elvégzett igazságügyi orvosi vizsgálat. A hetüap mai szá­mában megjelent, előzetesen ismertetett cikkben az áll, hogy a boncolási eredmény kimutatta: a jobboldali-populista politikus annyit ivott, hogy nem lett volna szabad volán mögé ülnie. A bon­colást a klagenfurti ügyészség felkérésére a Grazi Egyetem igaz­ságügyi orvosi intézetében végezték el, és egyebek között a testfo­lyadékok összetételét is megvizsgálták. A vérében 1,8 ezrelék al­koholt találtak. Az ügyészség már vasárnap bejelentette: Haider kétszeresen túllépte a szerencsétlenség helyszínén megengedett sebességet: 142 km/h sebességgel száguldott 70 helyett. (MTI) Megfélemlítik a Politkovszkaja-per ügyvédjét Újabb mérgezési kísérlet összefoglaló Strasbourg. Mérgezési kísérlet gyanújával feljelentést tett Karina Moszkalenko orosz ügyvéd Strasbourgban, miután higanyra emlékeztető anyagot talált gép­kocsijában - közölték francia rendőrségi források. Az ügyvédnő a Novaja Gazeta meggyilkolt új­ságírónője, Anna Politkovszkaja családjának egyik jogi képviselő­je. Egy másik ügy miatt tartózko­dik jelenleg Strasbourgban, ahol az Emberi Jogok Európai Bírósá­gán képviseli ügyfeleit. Bár Moszkalenko megerősítet­té, hogy „egy higanyra emlékezte­tő vegyülettel” meg akarták mér­gezni, nem kívánta az ügyet addig kommentálni, amíg a francia rendőrség nem folytatja le a szük­séges vizsgálatokat. „Egyre rosszabbul érzem magam. A gyermekeim is rosszul vannak” - mondta. Az ügy nagyon emlékez­tet Alekszandr Litvinyenkónak, a Kremllel szembefordult egykori titkosszolgálati tisztnek az eseté­re. Őt 2006 novemberében mér­gezték meg polónium 210-es ra­dioaktív izotóppal Londonban. A strasbourgi bíróság egyik helyet­tes ügyésze elmondta: az első la­boratóriumi vizsgálatok alapján elképzelhető, hogy higanyról van szó, de ezt még egy további vizs­gálatnak is alá kell támasztania. Szerinte viszont a talált mennyi­ség nem elégséges ahhoz, hogy súlyos egészségügyi problémát okozzon. (MTI, ú) Az EB új javaslata: százezer euróig garantálják a bankbetétek visszafizetését Válságcsúcs Brüsszelben Amerikai-európai csúcs is lesz Washington. Találkozóra hívta szombatra a Maryland állambeli Camp Davidbe George Bush amerikai elnök Nicolas Sarkozy francia államfőt és Jósé Manuel Barrosót, az EB elnökét. Mindketten elfo­gadták a meghívást. A megbeszélésen többek között a pénzügyi vál­ságról lesz szó. Mindkét európai vezető Kanadából utazik az USA- ba; Barroso az EU-Kanada csúcstalálkozón, Sarkozy a frankofon országok találkozóján vesz részt az észak-amerikai országban, (m) Brüsszel. A Robert Fico vezette szlovák küldöttség részvéte­lével tegnap délután meg­kezdődött az uniós tagorszá­gok állam- és kormányfőinek találkozója Brüsszelben. A kétnapos ülést ezúttal - az egyéb témákat háttérbe szo­rítva - az egyre terebélyesedő nemzetközi pénzügyi válság uralja. ÖSSZEFOGLALÓ A pénzügyi válság mellett napi­renden szerepel az orosz-grúz helyzet, az uniós reformszerződés sorsa, valamint az EU klímavédel­mi és energiahatékonysági céljai­nak megvalósítására szolgáló in­tézkedéscsomag, de az utóbbiakról minden várakozás szerint jóval ke­vesebb szó esik az eredetileg re­méltnél. Ennek ellenére várható, hogy valamennyi témában közös következtetéseket fogadnak el a résztvevők. A találkozó előtti nyilatkozatok­ban az uniós vezetők a közös fellé­pés, az összehangoltság fokozását, az EU egységének erősítését tartot­ták kiemelten fontosnak. Hangoz­tatták, hogy olyan kötelezettségre törekszenek, amely képes meg­nyugtatni a betéteseket. Nicolas Sarkozy, az ülésen elnöklő francia elnök is jelezte: konkrét intézkedé­sek elhatározását váija a csúcstól. Angela Merkel német kancellár ar­ról beszélt, egyetért azzal a felve­téssel, hogy az unión kívüli csúcs­szinten, a nyolcak csoportját alkotó országok vezetői is vitassák meg a nemzetközi gazdasági helyzetet. Az Európai Bizottság tegnap százezer euróra javasolta növelni azt az értékhatárt, amelyig az EU garantálja a bankbetétek visszafi­zetését pénzügyi válsághelyzet esetén. Az EU brüsszeli végrehajtó testületé a csúcs előtt néhány órá­val kiadott javaslatával az uniós pénzügyminiszterek múlt heti elvi megállapodását ültette át hivatalos javaslatba, megtoldva azt az erede­tileg elhatározott határ későbbi nö­velésével. Aminiszterek 50 ezer eu- rós határban állapodtak meg. Brüsszel most azt javasolja, hogy ez azonnal lépjen hatályba, egy év múlva pedig a határ emelkedjék 100 ezer euróra. Ajavaslatot a mi­niszteri tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. A tanács és a bizottság célja is az volt, hogy a jelenlegi válsághely­zetben a lehető legnagyobb mér­tékben megnyugtassák a befekte­tőket és betéteseket elhelyezett pénzükbiztonságáról. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök Brüsszelben nyi­latkozott arról is, hogy országa - amely kidolgozott egy sokmilliár­dos tervet a bankrendszer megvé- delmezésére - a mostani válságban annak az árát is fizeti, hogy kívül maradt az EU közös monetáris öve­zetén, az eurózónán. Úgy vélte, en­nek politikai ára is van - az ország unión belüli befolyásának elmara­dása az arányostól -, most pedig a gazdasági ára is láthatóvá vált, egyebek között a kamatok változá­sával. Rasmussen jelezte, még hi­vatali idejében (három éven belül) újabb népszavazást akar rendezni a dáneurócsadakozásról. (MTI,ú) Kanadában az előrehozott választások nem hoztak semmilyen változást Folytatódhat a kisebbségi kormányzás ÖSSZEFOGLALÓ Calgary/Montreal. Bejelentet­te a Konzervatív Párt választási győzelmét tegnap hajnalban Cal- garyben a kanadai kormányfő, aki az eredmények alapján továbbra is kisebbségben fogja kormányozni az országot. Stephen Harper kö­zölte: az ellenzékkel együttmű­ködve fog munkálkodni azon, hogy megerősítse a pénzügyi vi­lágválságban megtépázott kana­daigazdaságot. A parlamenti többségre támasz­kodó kormányzáshoz a konzerva­tívoknak a 308 fős törvényhozás­ban 155 mandátumot kellett volna szerezniük, de csupán 143-at sike­rült (az eddigi 127-tel szemben). Legfőbb riválisaik, a liberálisok 77 mandátumhoz jutottak, a Québeci Blokk 49, míg az Új Demokraták 37 mandátumot szereztek. Két függet­len képviselő is bekerült az új tör­vényhozásba. Harper a választást abban a reményben hozta előre, Harper a feleségével (Reuters) hogy a kormány megerősíti pozíci­óit, és így megszabadul a kisebbségi kormányzás nyűgjétől. Azonban a világválság keresztülhúzta a kor­mánypárt számítását. A konzervatívok gondjai aligha oldódnak meg, Harper továbbra is arra kényszerül, hogy megszerezze az ellenzék támogatását a törvé­nyek és a költségvetések elfogadá­sához. Győzelmének súlyát viszont növeli az, hogy ő az első nyugati ha­talom vezetője, akinek meg kellett mérettetnie magát a globális pénz­ügyi válság kitörése után, és győzni tudott. Stephane Dion, az ellenzéki Li­berális Párt vezetője Montrealban elismerte pártja vereségét, gratu­lált az újraválasztott kormányfő­nek, és egyben felajánlotta mara­déktalan együttműködését a gaz­daság számára oly nehéz időkben. Dión úgy értelmezte az eredményt, hogy a kanadaiak megbízták: le­gyen továbbra is az ellenzék vezető­je, ő pedig hajlandó ismét vállalni ezt a feladatot. Ebből ítélve a párt­vezető nem kíván lemondani tiszt­ségéről, holott a liberálisok 1984 óta a legrosszabb választási ered­ményüket érték el. (MTI,ú) RÖVIDEN Legyűrték a légi kalózt Isztambul. Hatalmába akart keríteni egy gépeltérítő tegnap egy török repülőt, de az utasok ártalmatlanná tet­ték a légi kalózt, és a gép rendben földet ért célállo­másán. A Turkish Airlines gépe a törökországi Antalya üdülőhelyről Szentpétervár felé tartott 162 utassal a fe­délzetén. A gépeltérítő -egyes hírek szerint ittas volt - azt állította, robbanószer- kezet van a testére erősítve. Az utasok végül közös erővel leteperték, és a gép gond nélkül folytatta útját, majd landolt Oroszországban. A fenyegetőzőnél nem találtak robbanószert. (MTI) Szándékos ködösítés Washington. Az amerikai és az iraki tárgyalóküldöttség megállapodott az amerikai katonák iraki jelenlétét janu­ár után is lehetővé tevő biz­tonsági egyezmény terveze­téről. A dokumentum szerint az amerikai katonáknak júni­us végéig ki kell vonulniuk az iraki városokból, és 2011. de­cember 31-ig távozniuk kell az arab országból, hacsak a bagdadi kormány nem kéri, hogy maradjanak. Kompro­misszum született az egyik legvitatottabb kérdésben, az amerikai erők büntetőjogi mentességében is - mondták nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők. Az iraki hatóságoknak korláto­zott lehetőségük lesz arra, hogy eljárást indítsanak azokkal a szolgálaton kívüli amerikai katonákkal szem­ben, akiket azzal vádolnak meg, hogy bűncselekményt követtek el támaszpontjukon kívül. A Pentagon civil alkal­mazottaira viszont ugyan­azok a mentességek vonat­koznak majd, mint a külügy­minisztérium munkatársaira a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi konvenció alap­ján. A kompromisszumot szándékosan fogalmazták meg vázlatosan, hogy mind­két fél azzal érvelhessen, ki­harcolta azt az engedményt, amitakart. (MTI) Háború lesz egy templomért? Preah Vihear. Ismét tűz­harcba keveredtek tegnap kambodzsai és thaiföldi ka­tonák a két ország közötti vi­tatott határszakaszon, a XI. századból származó Preah Vihear templom közelében a felek egymást vádolják az in­cidens kirobbantásával. A több órán át tartó lövöldö­zésnek halottai és sérültjei is voltak. A thaiföldi hadsereg közölte, szükség esetén ké­szen áll a háborúra, a légierő vadászgépeit országszerte riadókészültségbe helyezték. A szállító repülőgépek is ké­szenlétben vannak, hogy a harcok fokozódása esetén kimenekítsék a határövezet­ben élő lakosságot. A viszály hátterében az áll, hogy a há­gai Nemzetközi Bíróság 1962-ben Kambodzsa fenn­hatósága alá helyezte a vita­tott hovatartozású templo­mot, de a döntést Bangkok sohasem fogadta el. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents