Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-13 / 237. szám, hétfő
8 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 13. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Hokim: jövőre drágul a cement Pozsony. Jövőre a jelenleginél is drágábban építkezhetünk, a cement ára ugyanis januártól átlagosan 7%-kal nő - jelentette be a domináns szlovák cementgyártó, a Hokim Slovensko igazgatótanácsi elnöke, Roland van Wijnen. A társaság az áremelést azzal magyarázza, hogy az elmúlt időszakban rendkívül megnőttek az energiaárak. Jelentős kihívásnak számít az ágazat számára azonban a széndioxid-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos vállalások teljesítése is. Ezzel együtt viszont jövőre az építőipar 13%-os növekedésével számolnak (ezen belül a cement fogyasztása 6%-kal emelkedhet), és a cég becslése szerint 2012-ig további 100 kilogrammal nő az egy főre jutó hazai cementfogyasztás, elérve az uniós átlagot (430 kg/fő). Az idén 1 millió tonna cement értékesítésével számoló Hokim 2008-ban a Galánta közeli Nagy- födémesen kavicsbányát, Komáromban pedig betongyárat vásárolt. (S, shz) Bukórepülésben a SkyEurope? Bécs. A SkyEurope fő részvényese nem kíván kiszállni a fapados légitársaságból - nyilatkozta Jason Bitter. A társaság igazgatója az osztrák Kurier múlt heti hírére reagált, amelyben a napilap azt állította, hogy a York Global Finance el kívánja adni a légitársaságban található 30 százalékos tulajdonrészét. „Miért nyújtott volna számunkra a YorkGlobalFinancenemrég 10 millió eurós (301,26 millió korona) hitelt, ha most ki szeretne szállni a légitársaságból? Ennek semmi értelme.” - vallja Bitter. Azt azonban a légitársaság igazgatója is elismeri, hogy anyagi problémáik vannak. Az idei harmadik negyedévben 16,8 millió eurós (2,05 müliárd korona) nettó veszteségetkönyveltek el. A Kurier cikke szerint manapság a SkyEurope összes járata veszteséges. (s,r) További árugrás az ingatlanpiacon Pozsony. Az elkövetkező időszakban tovább drágulhatnak az ingatlanok, ha a hazai bankok a pénzügyi válság miatt hosszabb időszakra visszafogják az ingatlanpiaci finanszírozásukat - állítja Daniela Rážová, az Ingatlanügynökök Szövetségének a vezetője, aki szerint az ingadan- piacon a kereslet emiatt továbbra is meghaladhatja a kínálatot. Pontos előrejelzést azonban csak a válság első hullámának a lecsengését követően lesznek ké- pesekkidolgozni. Rážová szerint mára a lakásokat építő cégek is rájöttek, hogy leginkább a középrétegekre számíthatnak, így ezt az ügyfélkört célozzák meg. Regionális szempontból továbbra is Pozsony számít a legígéretesebbnek, hiszen a fővárosban és környékén a legnagyobbak a fizetések, a lakosság így könnyebben jut jelzáloghiteihez is. (s, ú) . MAI VALUTAÁRFOLYAMOK I Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU-euró 30,670 Lengyel zloty 8,649 Angol font 38,496 Maavar forint (100) 11,754 Cseh korona 1,230 Svéd korona 3,182 Bolqár leva 15,703 Román lei 8,069 Japán jen (100) 22,813 Svájci frank 20,239 Kanadai dollár 19,396 USA-dollár 22,595 _ VÉTEL- ELADÁS ____J Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 29,44-31,44 21,47-23,13 1,20-1,26 11,32-12,62 OTP Bank 29,63-31,17 21,63-22,82 1,20-1,26 11,59-12,48 Postabank 29,52-31,32 21,48-22,98 1,20-1,26 11,04-13,04 Szí. Takarékpénztár 29,64-31,16 21,61-22,74 1,20-1,27 11,52-12,61 Tatra banka 29,53-31,11 21,62-22,78 1,20-1,26 11,52-12,46 Dexia banka 29,63-31,21 21,65-22,81 1,20-1,27 11,72-12,35 Általános Hitelbank 29,66-31,24 21,73-22,89 1,19-1,26 11,21-12,27 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Jövőre eshet a gépipari vállalatok nyeresége is, egyelőre azonban megélnek a meglévő megrendeléseikből Sorra állnak le a nagy autógyárak Múlt csütörtökön leállt a motorgyártás a General Motors szentgotthárdi üzemében, a cég ebben a hónapban 5500-zal, 9 műszaknak megfelelő mennyiséggel csökkenti a motorok előállítását. (ČTK/AP-feIvétel) Berlin/Prága/Pozsony/Buda- pest. Az ipart is elérte a hitelpiacról kiinduló válság: múlt héten a világ vezető autógyártóinak többsége a termelés ideiglenes leállítása mellett döntött, a legnagyobb orosz olajcégek pedig kormányuktól kértek segítséget hiteleik finanszírozására. Szakértők szerint hosszabb távon a legtöbb iparágat megcsapja a pénzügyi válság szele. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Először a Volkswagen csoporthoz tartozó Škoda közölte, hogy október végén két napra leállítja csehországi üzemét, majd egy hétre hosszabbította meg a kényszer- pihenőt. Emiatt idén a tervezettnél 13 ezerrel kevesebb autót gyárt. Viszont jövőre 20 ezerrel több autót akar legyártani a cseh TPCA, amely a Toyota, Peugeot és a Citroen autógyárak közös vállalkozása - jelentette be a hét végén Jin Čemý, a TPCA elnökhelyettese. A TPCA jövőre 340 ezerre emeli a legyártott autók számát. Az idén várhatóan 320 ezer kiskocsit gyárt a Prágától keletre fekvő Kolínban székelő autógyár. Az idei szám is már 11,5 ezerrel magasabb, mint a 2007-es termelés. „Az emberek egyre inkább kedvelik az alacsony fogyasztású és a minimális szennyezettséget kibocsátó kocsikat” - fejtette ki Cerný. A TPCA vezetése azzal is számol, hogy további munkaerőre lesz szüksége. Az idén mintegy 100 személy felvételét tervezik. „További munkásokat a jövő év folyamán folyamatosan fogjuk felvenni attól függően, hogyan alakul a termelés. Agyártásnöveléstjúniusban indítjukbe“-állítjaVadimPetrov,a TPCA egyik menedzsere. Az ágazatra azonban a lassulás a jellemző. Termelésvisszafogást jelentett be a Peugeot Citroen és a Volkswagen-leány LISEAT is. A folyamat a múlt héten felgyorsult: a Mercedes hétfőn jelezte, hogy sin- delfingeni egysége „egy időre” ismét leáll, ezzel további 35 ezerrel csökkenti idei tervezett kibocsátását. Az Opel, a Ford és a BMW a hét közepén jelentette be termelése szüneteltetését. A csúcsleállás a GM európai márkájáé: három hétre állnak le október 13-tól az Opel- gyárak, ez évi 40 ezer autónyi mínuszt jelent. Négynapos szünet mellett döntött a BMW, míg a Ford egy németországi egységét zárja be ideiglenesen. A legrosszabbul a svédországi Volvo járt. Az előzetes hírekkel ellentétben nem 4000, hanem 6000 dolgozójától válik meg a svéd márka. A második legnagyobb amerikai autógyártóhoz, a Ford- hoz tartozó gyár nemrég megválasztott elnöke, Stephen Odell azzal magyarázza a döntést, hogy a Volvót is elérte az egyre mélyülő válság, ráadásul a tulajdonos Ford sem áll a legbiztosabb lábakon. Odell szerint csak az elbocsátásokkal tartható fent a márka jelenlegi működése. A Toyota, a világ első számú autóipari konszernje is jelentős mértékben kénytelen lesz leszállítani bevételi prognózisát a március végéig tartó pénzügyi évre szólóan. A Toyota üzemi eredménye a csökkenő kereslet miatt mintegy 40 százalékkal 1,3 billió jenre (9,4 milliárd euróra) eshet a folyó pénzügyi évében, és ezzel jelentősen elmarad a tervezett 1,6 billió jenes eredménytől. Bennünket még alig érint A szlovák autógyártókat egyelőre nem érte el a válság, a hazai autógyárak kocsijai iránt ugyanis továbbra is nagy a kereslet. A pozsonyi Volkswagen Slovakia sajtóosztályának a képviselője, Petra Kapráliková szerint szeretnék fenntartani a jelenlegi portfoliójukat, az idei gyártásról azonban nem hajlandó nyilatkozni. „Soha nem tesszük közzé előre a gyártási adatainkat” - állítja Kapráliková, hozzátéve azonban, hogy nem terveznek elbocsátásokat. A nagy- szombati PSA Peugeot Citroen Slovakia szóvivője, Peter Švec szerint üzemükben elsősorban kisebb és energiatakarékos kocsikat gyártanak, amelyek esetében nem csökkent olyan mértékben a kereslet, mint a nagyobb fogyasztású luxuskocsik iránt. Nagyszombatban idén így nem is tervezik a gyártás leállítását az egyik napról a másikra, és egyelőre reálisnak tartják azt is, hogy sikerül legyártaniuk csaknem 200 ezer gépkocsit. Hasonlóan nyilatkoztak a zsolnai KLA Motors Slovakia képviselői is. Vezető autónknak az a Kia cee’d számít, amely az alacsonyabb kategóriájú kocsik közé tartozik, és amely iránt továbbra is nagy a kereslet - vallja Dušan Dvoŕák, a társaság szóvivője, aki szerint tavaly 145 ezer kocsi hagyta el az üzemet, idén pedig 220 ezer autóval számolnak. Mindezt figyelembe véve, egyelőre nem terveznek elbocsátásokat sem. Borús magyar körkép Korántsem ilyen rózsás a helyzet Magyarországon. A mintegy 100 magyar autóipari céget - jórészt kis- és középvállalatot - tömörítő Pannon Autóipari Cluster tagjai megrendeléseik és így árbevételük csökkenésére számítanak - nyilatkozott Kabács Zoltán klaszterme- nedzser. Ám szerinte az autógyáraknál már bevált beszállítók nem maradnak munka nélkül, persze a kisebb gyártás kérdésessé teszi a termelés nyereségességét. Már múlt csütörtökön leállt a motor- gyártás a General Motors Powertra- in-Magyarország Kft. szentgotthárdi üzemében is. A cég ebben a hónapban 5500-zal, 9 műszaknak megfelelő mennyiséggel csökkenti a motorgyártást. A két motor- összeszerelő soron kívül a gyár többi része, így a hengerfejeket, blokkokat, főtengelyeket előállító sorok zavartalanul működnek tovább. A szentgotthárdi Opel-gyár- nak 700 dolgozója van, ezen kívül 140 bérelt munkaerőt alkalmaznak. A gyárban abban bíznak, hogy még októberben visszaállhatnak az eddig megszokott termelésre, az 1.6-os és 1.8-as motorok készítésére, amelyekkel az Opel európai autógyárait látják el. A Magyar Suzuki és Volkswagen legnagyobb motorgyára, az Audi Hungária rendben termel. A győri Audi Hungária az idén is közel 2 millió motort és a tavalyi 5 7 ezer után több mint 60 ezer gépkocsit bocsát ki. Biztonságos ágazatok? Nem érint azonban minden ágazatot ilyen hátrányosan a pénzügyi válság. Összességében 1%-kal kisebb nyereséget várhat idén a 600 legnagyobb európai cég - jósolja a FactSet Research Systems globális elemző és adatszolgáltató, amely az év elején még növekedést jósolt. Ezen belül azonban a pénzügyi szolgáltatók és a bankok nyeresége számottevően eshet, az olajcégek viszont az első félévi magas olajárnak köszönhetően több mint harmadával növelik profitjukat. Az elmúlt hetek csökkenő olajárát várhatóan jövőre szenvedik meg. Azonban hitelgondjaik máris vannak. A négy legnagyobb orosz olajcég pénzt kért kormányától: a Lu- koilnak 2-5 milliárd dollár kell, de pénzre vár a Gazprom, a Rosz- nyefty és a TNK-BP is. Dmitrij Med- vegyev orosz elnök szerint az országnak öt évre 36 milliárd dollár hitelt kell felvennie. Jövőre eshet a gépipari vállalatok nyeresége is, egyelőre megélnek meglévő megrendeléseikből. (MTI, s, mi, -kés) Alapiskolák, figyelem! Olvasni, tanulni, tudni - Tanuljunk az Új Szóval! Program a tudás közvetítésére szórakoztató formában. A program partnere A 2008/2009-es tanév 1. félévében folytatódik a “Tanuljunk az Új Szóval” program. A munkafüzet a 9. osztályos tanulók részére készül polgári nevelésből A program időtartama 2008 november és december. Téma: Az emberiség általános problémái A munkafüzetet és naponta az Új Szót a tanulók és a polgári nevelést oktató pedagógusok egyaránt ingyenesen kapják. Amennyiben az Önök iskolája is szeretne bekapcsolódni a programba, kérjük a kért adatokat 2008. október 28-ig küldjék el a katarina.kubikova@petitpress.sk e-mail címre. Közelebbi információkért hívják a 02/59 233 266-os telefonszámot. severAtisk Jelentkezési szelvény Az emberiség általános problémái Az iskola neve és pontos címe: SEVEROTISK Kft., nyomda BP-8-14177 Telefon: E-mail: A tanulók összlétszáma: ............. A pedagógusok száma: