Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-27 / 224. szám, szombat
14 Szalon UJSZO 2008. SZEPTEMBER 27. www.ujszo.com KÖNYV A SZALONBAN ‘ - * \£ • .........- --- -_____' SÁNDOR 3§Se1 ü Marni Sándor: A szegények iskolája. Budapest, Akadémiai Kiadó -Helikon Kiadó,1992, 132 old. „A szegény igen ritkán van csak egyedül...” MOLNÁR MIRIAM „Kis művem hézagot óhajt pótolni. Mint gyakorló szegény, régen kutatok már olyan kézikönyv után, mely használati utasítást nyújtana a szegénységhez, megmagyarázná, hogyan lehet ezt az állapotot méltósággal és idegösszeroppanás nélkül elviselni, s az élet válságos és kínos pillanataiban tanácsokkal látná el a mérsékelt jövedelmű embereket.” írja Márai Sándor A szegények iskolája című rövid remeke bevezetőjében, amelyet maga kézikönyvnek nevez. A kis mű a Helikon Kiadó jóvoltából szerencsére a XXI. században megjelent, hogy a mostani szegények, kikből bőven akad tájainkon is, végre egy kis útmutatást kapjanak. Kérdés persze, hogy az, aki igazán szegény, rászánna-e 1990 forintot. (Az még a XX. században megvette az első új kiadását 320-ért - a szerk. megj.) A szegények iskolája humoros, önsanyargató, az entellektüel kényelemre és szépségre való hajlamát kigúnyoló remek olvasmány. Ha konkrét, kézzelfogható tanácsokat természetesen nem kapunk is Márai által a tekintetben, hogy mit csináljunk, ha nem jövünk ki havi jövedelmünkből, vagy hogy miként szerezzünk annyi pénzt, hogy azt munkával keresni ne kényszerüljünk, az emberi természetről, a világról és az életről annál többet tanulhatunk. Megtudhatjuk például, hogy a szegénység és az élet maga sem jó, boldogító dolgok, de hiszen „már Rilke is megírta, hogy a boldogság nem tartozik a létezés céljai közé, hiszen a létezésnek semmilyen célja nincsen”. Valamint, hogy „a gyermekek, a nők és a költők nem tekinthetők szegényeknek; állandóan a gazdagok és a szegények között élnek, s egyik törzs életében sem vesznek bensőséges részt; a gazdagokkal mindössze eltartatják magukat, s a szegénységet megnemesítik a költészettel, mely lényükből árad”. Továbbá, hogy a szegények tömegekben szeretnek élni, és „a nagy, híres szegények, akik a világot a magány állapotában viselik el, s a jelenségeket átköltik a valóságra, az illúziókat átköltik az igazságra, ritkán jelentkeznek, s mindig rendkívüli ellenszenvet váltanak ki kortársaikból, a tömegben tengődő szegényekből”. Schopenhauer, Kant és Nietzsche jól viselték a magányt, Szókratész, aki Márai szerint „komoly szegény volt”, nem viselte jól, és csúfos sorsra is jutott. Hogyan tud a szegény ember utazni? Hát úgy, hogy beteg lesz. „A beteg, mint az utazó, társadalmon kívüli lény, nem tartozik felelősséggel a szűkebb közösségnek, melyet otthon hagyott, félig álomban, felfokozott és egyben kellemesen zsibbadt érzékekkel halad át az idegen légkörön, ahol semmiről nem tehet, semmire nem kötelezhetik, s még udvariasak is hozzá, mert a beteg a családban egyszerre az előkelő idegen szerepkörét tölti be.” Márai azt is tudja, hogy a szegény igazából csak az evésben tudja kiélni magát, és nem is az számít, mit eszik, hanem örül, hogy egyáltalán ehet valamit. Csak az asztalnál igazán jó a szegény ember, mert egyébként, a társadalomban, sokkal nehezebb jónak lenni. „A szegény csak az étkezés pillanatában él igazán emberhez méltó életet. Aki ezt nem tudja, nem érdemli meg az életet, vagy rossz a gyomra.” Az író azt is megjegyzi, hogy a szegény ember is változtathat hozzáállásán néhány, a szegénységből adódóan eltűrt étellel kapcsolatban, hiszen ő maga gyermekkorában utálta a kelkáposztát, de miután egyik nagybátyja felvilágosította, hogy ez a kínai császár kedvenc, mindennapos csemegéje, ha nem is élvezettel, de bizonyos merengéssel nyúlt a kelkáposzta-főzelékhez. Ami a társas étkezést illeti, Márainak az a véleménye, hogy „étkezni csaknem olyan intim dolog, mint szeretkezni: egy ember kevés hozzá és három sok.” A jó ételhez fogyasztott italról is van véleménye kedvenc írónknak. „Általában megállapíthatjuk - mondja -, hogy azok a népek, melyeknek szegény tömegei jelentős és nagy műveket alkottak a történelemben, állandóan és sokat ittak. (...) A franciák légióként bort isznak, s jórészt jeles, egészséges hajlamuknak köszönhetjük, hogy végül is megajándékozták a világot az emberi jogokkal és á civilizációval; teljesen elképzelhetetlen, hogy egy nép, amely bor helyett évszázadokon át aludttejet vagy narancsszörpöt iszik, hasonló teljesítményekre legyen képes, mint a francia forradalom.” A szegény minden apró vágyával Istenhez fordul, mert megtanulta, hogy e világban hiába fordul bárkihez is, állapítja meg Márai Sándor, mert szerinte a szegény embernek más úgysem segít. Mi, szegények tényleg megtanultuk ezt és tudjuk: akkor is szegények maradunk, ha van, aki kiszolgál bennünket, ha szép autóban utazunk, ha pénzünk van a bankban és tágas palotában lakunk. Mert a szegénységet nem lehet kinőni, csak elmaszkírozni. Szerencsére, Márai kolléga a szellemiek tekintetében nem volt szegény, és gazdagságát boldogan osztotta és osztja meg velünk, még most, halála után is. tóth vera PUHA JÓZSEF Elkezdődött a Megasztár negyedik sorozata. Már csak ebből eredően is időszerű áttekinteni, mi történt a zenei tehetségkutató tévéműsor első győztesével, Tóth Verával az elmúlt évek során. Maga az énekesnő is apropót szolgáltat összegző írásomhoz: megjelentette harmadik stúdiólemezét. Gyorsan hozzáteszem, szép csendben tette, olyannyira, hogy az átlagos zenehallgató nem is értesülhetett róla... Eredetileg azt terveztem, szinte végig többé-kevésbé jó dolgokat írok, ám happy end nélkül, helyette tornyosuló viharfelhőket vázolok fel. Nem tudom viszont megkerülni, már az elején muszáj ünneprontónak, vagyis objektívnek lennem. Felmerül a kérdés: hol tart majd Vera, mondjuk, tíz év múlva? Egyáltalán jelen lesz-e a zenei életben? (Lesz-e magyar zenei élet?) Tehetsége alapján az élmezőnyben a helye, a mostani sikertelensége azonban azt sugallja, hogy egy évtized múlva énekesnőként már csak az emlékeinkben fog élni. Pontosabban, néhányunk emlékeiben. Ha találkozunk, megkérdem tőle, hogy győztesnek érzi-e magát. Mert én nem hiszem, hogy ő győztes volna a szó szoros értelmében, amit az első Megasztár nagy baklövésével, a fődíj jelentéktelenségével magyarázok. A versenyt megnyerve elvitte az úgynevezett fődíjat, a lemezszerződést (nesze semmi, fogd meg jól), miközben további nyolc társának, a tizenkét döntős közül tehát összesen kilencnek jelent meg legalább egy albuma - kisebb- nagyobb sikerrel. Ha a második vagy a harmadik sorozatban diadalmaskodik, ami - valljuk be - szintén sikerülhetett volna, lakást is kap. Ez esetben a lakás az igazi, az egyetlen nyeremény, lemeze ugyanis bárkinek lehet. Ha Vera a sokadik helyen végez, ilyen csodás hanggal, akkor sem maradt volna kiadó nélkül. Arról nem is beszélve, hogy a zenei pályafutás az utóbbi években világszerte, s ezzel együtt Magyarországon is> alaposan degradálódott elsősorban a piac telítettsége miatt. Olyan, mint a kutya vacsorája. Jönnek-mennek a „sztárok”, ma még tündököl az emberfia, holnap már senki sem kíváncsi rá. Hősnőnk karrierje csodásán indult. A magyar zenei életben a korábbi években nem előzött meg egyetlen hanghordozót sem akkora (szakmai) várakozás, mint Vera, vagyis abban az időben még Veronika 2004 szeptemberében kiadott első, Ébren álmodom című stúdióalbumát. Én először elégedetlen voltam vele. Mert magasra tettem a mércét, a külső hatások miatt. Háromszor hallgattam végig, majd félretettem, ügyelve arra, hogy azért szem előtt maradjon. Eltelt pár nap, közben tisztáztam magamban néhány dolgot: hogy Veronika ugyan valóban rendkívül tehetséges, de még keresi önmagát, ezért nem szabad tőle csodát várni, néhány hónap alatt vált szerény vidéki lányból öntudatos, ám még tapasztalatlan énekesnővé. Ezután más füllel hallgattam a dalait, és elmúlt a hiányérzetem. A szerzőgárda amúgy garancia volt az igényes és profi végeredményre. A csapat névsorát egy ideig a bizonytalanság szele lengte körül, ami fokozta a bulvársajtó érdeklődését. Veronika visszautasította a fődíjjal együtt elnyert Pierrot produceri segítségét, helyette egy olyan stábbal dolgozott, amelynek több tagja a kilencvenes évek közepén Cserháti Zsuzsa visszatérésénél is bábáskodott. A lemez zenei anyagának oroszlánrészét László Attila jegyzi, a dalszövegek többek között Horváth Attila és Orbán Tamás tollából születtek. Az album negatívuma, hogy több helyen erősen érezhető rajta Cserháti Zsuzsa hatása. Igaz, ez sokaknál pozitívum is lehet, csak nézőpont kérdése. 2006 márciusában jelent meg Vera második, új stábbal készített stúdiólemeze Valami más címmel. Az elsőnél közreműködők közül mindössze László Attila vett részt a komponálásban, a Sose hívd korán a holnapot című felvétel zenéjét írta. Az album az elsővel összehasonlítva - amely az énekesnő 2006-os nyilatkozata szerint inkább a szakmának szólt, kevésbé a közönségnek -, a címnek megfelelően valóban más lett: modernebb felfogású, fiatalabb korosztályt megcélzó dalokat vonultat fel. A változás első (látható) jele, hogy nem Tóth Veronikaként, hanem Tóth Veraként szerepel a borítón. A funkys alapú, tempós szerzemények mellett a szívszorító balladák sem hiányoznak a lemezről. A tíz szerző közül kiemelhetjük Szabó Ágnest, az új évezred egyik legkeresettebb szövegíróját, valamint a zene jelentős részéért felelős Rom- hányi Áront és Pély Barnabást - utóbbi az album zenei producere is. A kitűnő munka ellenére a mélyrepülés elkezdődött: Vera első nagylemezéből közel húszezer példányt értékesítettek, a másodikból csak hatezer kelt el. Bár ezt akár természetes jelenségként is elkönyvelhetjük: kis túlzással másfél év alatt ennyit esett a magyar hanghordozók átlagforgalma. Idén júniusban került a boltokba Vera harmadik stúdióalbuma tóth vera címmel. Az énekesnő elmondása szerint az egyszerű címválasztás arra utal, hogy a három korong közül ezt érzi leginkább a sajátjának, mert nemcsak előadóként, hanem minden egyes dalban társzeneszerzőként is közreműködött, és a Nem ez a vég című felvétel szövegét teljes egészében ő írta, egy másik, a Vágyom rád című szövegének születésénél is jelen volt. A munkálatokban, akárcsak a másodiknál, tíz szerző vett részt, a zenei producer személye nem változott, a gárda viszont három tagot leszámítva megint kicserélődött, és visszatért közéjük az elsőnél közreműködő Orbán Tamás. A sok zenei stílus - a poptól a lágy dzsesszen, a rhytbm and blues- on és a soulon át a gospelig - tökéletes összképet alkot a hangszerelésnek köszönhetően. A komponálásból három mega- sztáros is kivette a részét: Galambos Dorina, Gál Csaba „Boogie” és a harmadik széria döntőjének kapujában elvérző Walkó Csaba. Az egy évig készülő lemez komolyabb lett, mint a második, ha úgy tetszik, megint inkább a szakmának szól, nincs rajta olyan szerzemény, amely slágerré válhatna. Habár manapság rádiós segítséggel szinte bármiből sláger lehét, ezek a dalok túl igényesek ahhoz. Vera első albuma hatalmas várakozás közepette jelent meg, a harmadik pedig - nem értem, miért - nagy csend mellett, reklámkampány nélkül. Bizonyára részben ezzel magyarázható, hogy nem került fel az eladási lista negyvenes mezőnyébe! Nem hiszem, hogy az énekesnő lemezcége ekkora bukta tükrében vállalkozna egy következő korong kiadására, és valószínűleg az alkotógárda is elszegődik mellőle. Itt tart Vera 2008 őszén, megasztáros győzelme után négy és fél évvel. Ha jóslatokba bocsátkoznék, a legnagyobb esélye - ahogy már írtam - annak van, hogy lassan, csendben eltűnik a zenei életből. Ez persze nem őt minősítené, hanem részben a szakmát, leginkább pedig rólunk, a közönségről állítana ki bizonyítványt. Ráadásul úgy tűnne el, hogy az évek során még slágere sem született, nincs szélesebb körben ismert dala, amely kapcsán beazonosítható volna, és manapság egyetlenegy felvételét sem sugározzák a rádiók. A Megasztárban legyőzött vetélytársá- nak, Oláh Ibolyának legalább megadatott egy sláger, a pillanatok alatt örökzölddé vált Magyarország című.
