Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-27 / 224. szám, szombat
Az a kis filmes stáb... Színes filmriport a mosolygó sminkes lányról, a szerény vágóról, az ízléses érzettervezőről, a barátságos operatőrről, a fénymesterről és energianyusziról. SZÉL JÁNOS Csendet kérünk! Csapó egyes! fent maradjak. Egyetemista vagyok, kibírok mindent.” Eddig jutott Mészáros Anikó, mert ekkor valaki a nevét kiáltotta, és ő kirohant a képből. Szűk szekund oldalról A huszonegy éves Bohil Róbert Molnár Csaba eddigi összes filmjében szerepelt. Barátságuk még azokból az időkből való, amikor Komárom hetes lakótelepén elkezdtek filmeket forgatni. Persze, a maguk kamasz módján. Az egyik mozijukban egy dinoszaurusz cammog végig a hetes lakótelepen, a másik filmben meg egy sárkány tüzet okád Molnár Csabáék háza előtt. Bohil Róbert most egy úriembert alakít, aki vacsorázni hozza kedvesét. „A filmezés előtt a szavalóversenyeken találkoztunk. Azután, amikor Csábinak az ötletéből elkezdtünk filmezni, továbbra is együtt dolgoztunk - avat be a múltba Róbert. - Az a baj, hogy nagyon sok a munka - teszi hozzá komolyabbra fordítva a szót. - Egy könyvelési irodában dolgozom ugyanis, és többször nem tudok elmenni egy-egy forgatásra.” A legemlékezetesebb közös munkájuk Molnár Csabával a Nem alkeszunk című fűm volt, amit még nem mutattak be, de Bohil Róbert szerint hatalmas meglepetéseket tartogat. Kistotál Almási Anikó kozmetikus, a stáb sminkese leülteti birodalmában Bohü Róbertét, majd arctejjel letisztítja az arcát. Ettől fel is frissül az arcbőr. Ezután az alapozás következik valami barnás krémmel. Mivel a szakember borhibákat nem talál, már csak egy alapos púdere- zést alkalmaz, testszínű púderrel. „A férfiak sminkje nem is igényel többet - magyarázza a mindig mosolygó Anikó, akinek kozmetikai szalonja van Dunaszerdahelyen. - Tavaly egy videoklip-forgatáson kerültem a stábba. Azóta itt vagyok. Nagyon tetszik ez a világ. Ezt csak szívből lehet csinálni. Ennyi a titok - árulja el a krémek és szájfények mestere. - Mindig úgy nézek egy emberre, hogy kihozzam belőle a maximumot. Mert mindenkiben ott a szépség. Csak elő kell varázsolni.” Közben máris új szereplő érkezik. Anikó pedig arctejjel letisztítja az ő arcát is. Majd az alapozás következik... Közepes mélyélességű közeli A rimaszombati Tóbiás Péter a stáb legszerényebb tagja. A forgatásokon kamerát, állványt, díszletet cipel. Később a vágásban segít. „Molnár Csabával a Selye János Egyetem gólyatáborában találkoztam. Évről évre Csaba készíti a gólyatábor-filmet. Akkor vettük észre, mennyire egyforma az ízlésünk. A vágásnál is segítek, mert társaságában jobb vágni” - mondja az egyetemista. Amikor rákérdezek, hogy jól láttam-e, mennyi filmben szerepel mint szerelmes ifjú, vagy éppen üzletember, visszafogottan válaszol. „Nem lenne ott helyem, mert nem vagyok színész, sőt fotogénnek sem érzem magam. Néha rászednek. Megpróbáltam. Azt mondják, jól sikerült.” Lesüti a szemét, s bevallja, a háttérben ezerszer jobban szeret dolgozni, műit kamera előtt. „Csaba fantasztikus ember. Kifogyhatatlan az ötletekből, és állandóan meg tudja valósítani, amit elképzel. Ez óriási dolog, szerintem erre nagyon kevés ember képes. Nekem hiányozna a stáb, ha nem hívnának többé forgatni” - vallja be végül az örök szerény ötödéves közgazdász-szakos egyetemista, Tóbiás Péter. Cigarettaszünet az utcán Herceg Balázs operatőr Ráckevéról, Budapest mellől jár a forgaCsak figyeltem a színes forgatagot. „Nincs egy fehér nyakkendőd? - áll meg mellettem egy lány. - Valaki leöntötte kávéval. Hiába mostam, nem ment ki. Pedig Szpisák Gyula ebben feszített volna az asztalnál.” A lány, ahogy jött, úgy el is viharzott. Szpisák Gyula, a Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Körének, a NYEKK-nek oszlopos tagja, mint a videoklip egyik szereplője éppen arról mesélt, hogy a Bárka Színház milyen pazar Mágnás Miskát játszott náluk, Királyhelmecen. Meg hogy mennyire fantasztikus volt a Bárka-féle Mulatság is, Scherer, Mucsi meg a többiek. Ezen azután eltanakodunk. Hadd teljen az idő. Esti forgatás lesz, tudom meg a folyosón, arra vár mindenki, hogy besötétedjen. A videoklip a gútai Attilah és a budapesti MC Gőz Bulvár című közös számához készül. Az előbb Attilah egyik embere, Jakuza lejátszotta a dalt a mobüte- lefonján. Dögös hiphopsláger. Ráztuk magunkat jobbra-balra azon a szép szombat délutánon. Fazon ansnitt Attilah, a huszonöt esztendős gútai rapper a terem közepén áll. Tíz éve fogta meg a műfaj, öt-hat éve reppelgetnek a társaival, ahogy fogalmaz, csak amolyan földalatti szinten. A Bulvár című dallal most kiállnak majd a fénybe. „Láttam Molnár Csabáék sok munkáját - fogad Attilah. - Nagyon tetszett. Fontos szempont volt, hogy felvidékiek készítsék a klipet. Tehetségesek, értik a dolgukat, tehát hajrá!” A Bulvár zenei alapjait egy Hannibal Lecter nevű zenecsináló mester, egy szegedi fiatalember készítette nagybőgővel, hegedűvel. Ez a két hangszer az úri nép mulatozásához szolgál. Merthogy a dalhoz készülő videoklip egyik vonala a felső Az a kedves kis filmes stáb tízezer egy szokásosan pazar vacsoráján játszódik, a másik pedig majd egy igazi hiphoptanyán, ahol a rapperek megmutathatják, kik is ők valójában. Most a szürreális vacsorát forgatják a Tiszti Pavilon aranyozott falai között, a terem végén a felső tízezer jelen lévő tagjainak ez az utolsó vacsorája; a pincérek, vagyis a hiphopsztárok jól ellátják a bajukat a klip végére. A forgatás a hiphoptanyán, néhány kilométerre Komáromtól* egy- - * másik szombaton pergett. Jelenleg még a felső tízezer van soron. Lassan felveszik az első képeket a komáromi Városi Művelődési Központhoz tartozó Tiszti Pavilon dísztermében. Az első közeli Mészáros Anikó első asszisztens a stábtündér. így hívják a srácok a lányt, aki angol- német äM szakon tanul a Selye Já^ nos Egyetemen. „A stábtündér felkészül és segít, főleg lelkileg. Ha suli mellett van időm, futok és jövök, már az előkészületeket is figyelem - sorolja Anikó. - A forgatásokon a csapót kezelem. Az első közös munkánk Molnár Csabával a MontaCarlo együttes Élj a száddal! című videoklipje volt. Hajnalig tartott a forgatás, de nem zavart. Energianyuszi. A srácok így is hívnak a stábtündér mellett, mert mindig vannak tartalékaim. Nem okoz problémát, hogy reggelig