Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-27 / 224. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 27. www.ujszo.com A hatvanas évek kiemelkedő szlovák filmjei DVD-n Jánošík áll a sor élén ÚJ SZÓ-HÍR A hatvanas évek szlovák filmkultúrájának kiemelkedő hoza- déka volt, hogy a hazai film- művészetet bekapcsolta a modem európai kinematográfiába - mondta Peter Dubecký, a Szlovák Filmintézet igazgatója azon a sajtótájékoztatón, melyen a Szlovák Filmintézet és a lapunkat is kiadó Petit Press által megjelentetett újabb DVD-sorozatot ismertette. A két korábbi ciklust, mely a 70-es és a 80-as évek szlovák filmtermésének legjavából válogatott, most a szlovák filmművészetben a 60-as éveket meghatározó mozgóképekből összeállított tízes kollekció követi. Elsőként Paľo Bielik 1963-ban készült, kétrészes Jánošíkja, a szlovák mozgóképtörténet egyik legnézettebb darabja látott napvilágot. Peter Solan alkotása, A bokszoló és a halál (Boxer a smrť) a fasizmus idejébe megy vissza, s egy megrázó történetet mutat be az ember megalázásáról. A Kőimnek nevű fogoly, aki hivatásos bokszoló, a túlélés lehetőségében reménykedve részt vesz a koncentrációs tábor parancsnokának edzésében. Fogolytársa halála azonban megváltoztatja belső értékrendjét. Štefan Uher lírai története, a Nap a hálóban (Slnko v sieti) két fiatal kibontakozó, a régi értékek szorításából félénken menekülő szerelméről szól. A szlovák nemzeti filmdíjnak is nevet kölcsönző opust a csehszlovák új hullám első markáns alkotásának tartják. Dušan Hanák 322 című munkája az egyén és a társadalom közönyét vizsgálja egy gyógyíthatatlan férfi megnyilvánulásain keresztül, aki úgy értékeli betegségét, hogy bűnként szakadt rá az ötvenes években elkövetett embertelen cselekedetei miatt. Elő Havetta Ünnep a botanikus kertben (Slávnosť v botanickej záhrade) című munkája a féíjfo- gásért bevetett örök civakodás hátterében arra a változásra világít rá, amelyet az eseményeknek helyszínt adó, bortermelő településre érkező, az élet élvezését hirdető idegen hoz magával. Juraj Jakubisko Krisztusi évek (Kristove roky) című mozgóképében egy krisztusi éveiben járó festőművész tépelődéseivel egy értékesebb élet választásának esélyét boncolgatja. Štefan Uher - Orgona (Organ) című munkája a második vüághá- borús időkbe megy vissza, Stanislav Barabás Dal a szürke galambról (Pieseň o sivom holubovi) című első játékfilmje a háborús viszonyokat a gyerekek szemszögéből vizsgálja. Eduard Grečner balladisztikus története, A sárkány visszatér (Drak sa vracia) az előítéletek miatt ellehetetlenülő, s az azok ellen küzdő hőst állít középpontba. Otakar Krivánek Mindennapi na- punkja (Deň náš každodenný) a valós mindennapokban merül meg - egy család hétköznapjait vetíti a néző elé. Valamennyi DVD a film mellé bonuszként filmográfiát és egyéb hasznos információkat is kínál, (tébé) Spielberg újabb sci-fire készül? London. Steven Spielberg filmcége, a DreamWorks megvásárolta a híres brit sci-fi író, John Wyndham egyik regényének filmjogait. A The Hollywood Reporter értesülése szerint az 1969-ben elhunyt író szerzői hagyatékának brit kezelője már megkötötte a szerződést a stúdióval a Chocky című kisregény megfilmesítéséről - közölte tegnap a BBC hírszolgálata. A történet egy kisfiúról szól, aki látszólag egy képzeletbeli baráthoz kötődik, de valójában egy alien vette fel vele a kapcsolatot. A műből brit televíziós gyerekfilmsorozat készült a nyolcvanas években. Spielberg számos földöntúli témát feldolgozott már, amelyekből olyan sikerprodukciók születtek, mint a Harmadik típusú találkozások, az E.T. - A földönkívüli vagy az A. I. - Mesterséges értelem. Internetes hírek szerint meglehet, hogy ő rendezi majd a regényadaptációt. (mti) A Pátria rádió kétnapi kínálatából válogathatnak Hétvégi programok MŰSORAJÁNLÓ Szombat: 7.00-kor hírek, sportösszefoglaló, 7.35-kor Térerő, 8.35 Pop-mix. 9.00-tól Hétről hétre. 11.05-től Délidő: Vajon miként élnek a csehországi magyarok? Milyen szakmai és közösségi civil szerveződéseik vannak, tovább él-e a hagyomány az ottani egyetemeken tanuló szlovákiai magyar diákok összetartását illetően? Miklósi Péter vendége Rákóczi Hyvnar Anna, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöke. A déli hírek után a Bástya citerazenekar, Kosár Etelka, a padányi és a lédeci népdalkor, valamint a Bendő zenekar felvételei szólnak. 12.30-kor a Téka bemutatja Erdős Virág költőt, novellistát, drámaírót, aki a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének vendégeként Pozsonyban találkozott az irodalom kedvelőivel. Erdős Virágot a Magyar Dráma Napja alkalmából hívták meg, ezért az est során elsősorban az írónő drámai műveiről esett szó. 13.00-tól a Köszöntő szól, 14.40-kor Napzárta. Adásunk 15 órakor érvéget. Vasárnap: 7.00-kor hírek, sportösszefoglaló, 7.35-kor Zenei galéria. 8.05-kor a Világosság katolikus műsorában Lépes Lóránt szentpéteri plébános elmélkedik a Bibliáról. 8.45-kor a Vatikáni rádió magyar híradója jelentkezik. 9.05- kor a Kaleidoszkópban a 85 éves komáromi Szabó Géza nyomdász bemutatja miniatűr könyveit. Megismerkedhetnek Stifter Mária nyugalmazott pedagógussal és Gálffy Balázzsal, aki harmadikos gimnazistaként családfakutatással foglalkozik. Földes István komáromi pékmestert találmányáról, a mobil kemencéről kérdezzük, Amsler Ilona pedig a lángossütés titkaiba avat be bennünket. 10.00-kor a Vasárnapi menüben a hét legérdekesebb pillanatairól hallanak Csenger Fe- renctől és Puha Józseftől. 12.05- kor Nótaszó, 12.30-kor A kultúra világában három képzőművész szólal meg: a komáromi Kopócs Tibor, a budapesti Lányi Adrienn és az ugyancsak magyarországi Dréher János. 13.00-kor Köszöntő, 14.40-kor Napzárta. Adásunk 15 órakor ér véget, (-tek) Jirí Menzel egy cseh-lengyel koprodukcióban készülő filmben, a Duna hadműveletben játszik Az elveszett T 34-es Nem először játszik külföldi produkcióban. Német, francia, amerikai - és egy tucat magyar filmben kapott már szerepet. A legjelentősebbet Costa- Gavras rendezésében, A kis apokalipszisben. Jirí Menzel a nyáron egy cseh-lengyel koprodukcióban forgatott. SZABÓ G. LÁSZLÓ Jacek Glomb, egy elsőfilmes lengyel rendező hívta meg a Duna hadművelet című, hatvannyolcas történetbe, amely egy nagy sikerrel játszott lengyel színdarab filmváltozata. 1968 augusztusában, nem sokkal azután, hogy átgördült a határon, elveszett egy lengyel tank Csehszlovákiában. Anélkül, hogy emberéletet követelő balesetet okozott volna, nekihajtott egy vidéki vendéglőnek, ahol épp a helybéli vasútállomás főnökének nyugdíjba vonulását ünnepelték. A tank lerobbant, a rádiós összeköttetés megszűnt, így a legénység elvesztette kapcsolatát a sereg parancsnokával, vagyis eltűnt a térképről. Komikus helyzet. Erre valóban filmet lehet építem. Egy tank, amely szovjet parancsra indul el Prágába, félúton elakad, és egy vidéki vendéglő falának ütközik. Politikai komédia? Szatíra? Jacek Glomb egy színes tragikomédiát látott a történetben, miután a lengyelországi Legnice színházában először találkozott a darabbal. S mivel a közönség körében hatalmas sikere volt az előadásnak, filmváltozatát a mozinézőknek is bátran ajánlja. Egyetlen helyen változtatott csupán az írott szövegben: a cseh kisváros lakóit cseh színészek játsszák, nem úgy, mint a színpadi előadásban, ahol a lengyel színészek a cseh nyelv helyett egy kimondottan ehhez a történethez kreált speciális nyelvet használtak. Jirí Menzel a nyugdíjba vonuló állomásfőnököt alakítja a filmben, aki ugyanolyan megszállott galambtenyésztő, mint Hubióka forgalmi tiszt úr a Szigorúan ellenőrzött vonatokban, aki - miután a németek kegyetlenül megtámadták és leverték a lengyeleket - nürnbergi bagdet- táit sorra megfojtja, és gyönyörű kék begyű lengyel hiúzgalam- bokkal pótolja. „Nem hiszem, hogy Hubióka úrról jutottam Jacek eszébe - vélekedik az Oscar-díjas cseh rendező -, szerintem egyszerűen úgy gondolta, elég murisán festek majd az állomásfőnök egyenruhájában. Ilyen figurát egyébként sem játszottam még, s színészként minden új kihívásnak örülök. A főszerepet azonban most sem én kaptam, hanem a T 34-es, amely augusztus 19-én nem kis felfordulást okoz a történet helyszínén. A Prága „felszabadítására” elindult lengyel tankok egyike, a jó öreg Katicabogár, alighogy átkel a határon, lánctalpa elszakad, s miJifí Menzel és a film rendezője, Jacek Glomb vei a rádiós összeköttetés is befuccsol, a négyfős legénység megreked a harci feladat teljesítésében. Megígérik a kocsmában ücsörgő helybélieknek: ha segítenek nekik a jármű megjavításában, hamarabb elhúznak. A kölcsönös megegyezés azonban nem sokat lendít az eseményeken, sőt „Muris lehetek egyenruhában" - vélekedik az Oscar-díjas cseh rendező (Képarchívum) inkább bonyolítja a helyzetet, hiszen a nem mindennapi kaland összes résztvevője belekeveredik egy rázós „politikai ügybe”. A főszerepet játszó tankot egy magánkezekben levő csehországi katonai múzeumból vette bérbe a stáb, a cseh hadsereg ugyanis nem kölcsönzi harcászati járműveit a filmeseknek. (Még akkor sem, ha az Nicolas Cage főszereplésével készült amerikai produkció, amely köztudottan sokat fizet.) De a lengyel hadsereg is távol tartotta magát a két ország összefogásával készült alkotástól, mivel vezetői úgy ítélték meg: a kész produkció rossz fényt vethet a lengyel tiszti karra. Jacek Glomb, a Duna hadművelet rendezője történészi diplomával lett színházi rendező. A Szigorúan ellenőrzött vonatok a legnagyobb filmélményeinek egyike, s már régóta tervezte, hogy egyszer filmet rendezzen. „Én a forgatókönyv ötödik változatát olvastam - mondja Jirí Menzel. - Jacek minden észrevételemre nyitott volt, ötleteim közül nem egyet be is vett a történetbe, a forgatás során pedig hol én kérdeztem őt, hol ő engem. Nekem a figura magatartása volt a fontos, neki meg az adott jelenet pontossága. Élveztem a munkát, mert remek kollégákkal dolgozhattam együtt, sokukkal most találkoztam először a kamera előtt. Hogy csak két nevet említsek: a kocsmárosnét alakító Éva Holu- bovát régóta kedvelem, a fiatalok közül pedig Vojtech Dykre figyeltem fel, aki tavaly végzett a főiskolán, s máris érett színészként formálta meg szerepét.” Cseh részről Jan Budai, Bólék Polívka, Jaroslav Dušek, iß. Rudolf Hrušínsky és Martha Issová játszik még jelentős szerepet a filmben, a lengyel csapatból pedig az európai hírű Jerzy Stuhr fia, Maciej és az új lengyel film egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze, Zbigniew Zamachowski jutott fontos feladathoz. „Fiúk, katona elvtársak, enge- delmükkel készítettünk önöknek elemózsiát az útra” - búcsúzik a megreparált páncélos legénységétől a Jaroslav Dušek alakította hithű kommunista. ... és a tank elindul. Csak ne tudnánk, hol áll meg! Több tízezres lelkes közönség ünnepelte az ex-Beatle-t csütörtök esti tel-avivi koncertjén Katonák őrizték Paul McCartneyt MT1-JELENTÉS Tel-Aviv. Mintegy 45 ezer ember előtt koncertezett Paul McCartney csütörtök este Tel-Aviv- ban, a Hajarkon parkban. Tekintettel az ex-Beatle címére érkezett palesztin fenyegetésekre, az eseményt szigorú biztonsági intézkedések mellett tartották meg. Negyvenhárom évvel azután, hogy a hatóságok megakadályozták a Beatles fellépését Izraelben, Paul McCartney a Hello Goodbye című Beatles-dallal indította koncertjét, a több tízezres lelkes közönség ünneplése, örömujjongása közepette. Sir Macca a Barátság az első jelszó jegyében tartotta koncertjét, és már érkezésekor hangsúlyozta: küldetést teljesít, békét és barátságot akart hozni az izraelieknek és palesztinoknak. Elkezdte énekelni több mint 25 éve halott egykori zenésztársa, John Lennon Give Peace a Chance című dalát, azután hagyta, hogy a közönség folytassa. Azt éneklitek, amire vágytok - kiáltotta a színpadról híveinek. McCartney már korábban olyan éjszakát ígért az izraelieknek, amilyenre évtizedek óta várnak. Elhangzott az estén a Live and Let Die című dala is a szóló korszakából. Tel-Aviv csaknem minden éjszakai szórakozóhelye bezárt erre a kivételes estére. McCartneyt a legkülönbözőbb korú emberek hallgatták a meleg, későnyári estén. A nap folyamán a rádióállomások gyakorlatilag szünet nélkül Beatles-dalokat játszottak, egyebek között a leghíresebb dalának, a Yesterdaynek a héber nyelvű változatát. A helyi viszonyokhoz képest magas árak miatt nem volt teljesen teltház a koncerten. Az ex-Beatle fellépésére egyébként 150-1500 dollár közötti jegyáron lehetett bejutni. A rendőrség szóvivője szerint az este nem érkezett semmiféle fenyegetés Paul McCartney címére, így nem volt szükség semmiféle pótlólagos óvintézkedésre. Paul McCartney a koncert előtti napon látogatást tett Betlehemben, ahol felkereste a Születés templomát. (ČTK/AP-felvétel)