Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)

2008-09-25 / 222. szám, csütörtök

ISKOLA UTCA 2008. szeptember 25., csütörtök 5. évfolyam 30. szám A program szeptember 23-ától november 12-éigtart, 21 iskola 3409 diákja vesz részt benne Közlekedj az Új Szóval! Lapunk a Slovnaft támoga­tásával egy nagyon hasz­nos kiadványt jelentetett meg, mely az alapiskolák alsó és felső tagozatán ta­nuló diákok számára ké­szült. A munkafüzet témá­ja a közlekedés. ISMERTETÉS Számos oktatási intézményben országszerte kötelezően szeptem­bertől elkezdték a közlekedési ne­velés tanítását, így az Új Szó is kö­telességének érezte, hogy újra se­gítse a felnövekvő generációt a közúti szabályok terén való jártas­ság megszerzésében. Ilyen céllal újra elindítottuk a munkafüzet­projektünket, mely segíti a fiatalo­kat a sok információ osztályozásá­ban és az ismeretek könnyebb elsa­játításában. Minden kedden ingyen újság A program szeptember 23-ától november 12-éig tart, 21 iskola 3409 diákja vesz benne részt. A tanintézetek a projekt ideje alatt minden kedden ingyen kapják kézhez lapunkat. Ez már a tizenkettedik munka­füzet, melyet az alapiskolások számára állítottunk össze. Az elő­Tanuljunk az Munkafüzet alapiskolások számára f OKREM 1 ; asobovania' CASE* t5®.)7«hod. Kiadványunk összeállításakor a közlekedési szabályokra összpontosítot­tunk, ám a szórakozásról sem feledkeztünk meg (Képarchívum) Közlekedési alapismeretek ző segédanyagok sikerén felbuz­dulva úgy gondoltuk, jó és hasznos ügyet szolgálunk, ha a fiatalokat ilyen módon is igyekszünk meg­győzni arról, hogy a tudás és a tá­jékozottság mennyire fontos. Kreatív gyakorlatok A diákok a munkafüzetben sok olyan feladatot találnak, melyek­nek segítségével mélyebben és szórakoztatóbb módon elsajátít­hatják a tananyagot. A színes fü­zetben számos foglalkoztató és kreatív gyakorlat van, mely egyé­nileg és csoportosan is megoldha­tó. Vannak olyan feladatok, me­lyek a tanulók fantáziavilágát és képzelőerejét serkentik, mások a törvénytiszteletre oktatnak. Miért hasznos a projekt? Azok az emberek, akik újságot olvasnak, általában sokkal tájéko­zottabbak, mint azok, akik nem olvasnak napi sajtót. Örömmel töltene el bennünket, ha a pro­jektben résztvevő alapiskolás ta­nulók is rendszeres újságolvasóvá válnának. A mai világban nagy je­lentősége van a tájékozottságnak és a műveltségnek, melynek meg­szerzésére és tökéletesítésére a diákok reményeink szerint egyet­len magyar napilapunkat, az Új Szót is felhasználják, (he) A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL HMMNAttSUfelMM ■ IHÉtattl1 ” *, MÉHMHHMHÉBHHMHÍM SBSSSttSSl Nagyon csúnyán beszél A hároméves lányom na­gyon csúnyán beszél (még nem jár óvodába, így nem ott tanulja), ha valamit nem kap meg, akkor az üzletben min­denki előtt gond nélkül lehü- lyéz engem. Nagyon szégyel­lem, nem tudom, hogy kezel­jem ezt a helyzetet. Jelige: Vulgáris Az otthoni környezetre kell nagyon odafigyelni, hogy mit hall és lát a gyerek. Önök, felnőt­tek próbáljanak meg ügyelni ar­ra, hogy még véletlenül, feszült helyzetben se beszéljenek csú­nyán. Figyelje a szűkebb család­ját, ki hogyan beszél, nem ejte- nek-e el időnként olyan szava­kat, amik nem tűrik a nyomda- festéket. Ha igen, kérje meg őket, hogy próbálják megválogatni a szavakat, ha a gyerek jelenlété­ben beszélnek. Nem szeretné, ha a gyereke csúnyán beszélne, vul­gáris szavakat használna. Ez a család összes felnőttére vonat­kozik, azokra is, akik csak időn­ként néznek be önökhöz, s csak elvétve találkoznak kislányuk­kal. Válogassa meg a tv műso­rokat, mit enged meg nézni a gyerekének, s arra is ügyeljen, hogy ne csellengjen a tv körül, ha önök néznek valamit, mert egyre több a vulgáris beszéd a felnőt­teknek szánt műsorokban. Ha elkezd nézni egy filmet, előre nem tudhatja, hogy nem lesz-e benne olyan jelenet, amiben vul­gárisán beszélnek. Akkor tévéz­zenek, ha a gyerek már alszik, vagy nincs a tévékészülék köze­lében. Ha esetleg valaki vulgárisán beszél a gyerek jelenlétében, s úgy gondolja, hogy arra a felnőtt­re nem szólhat rá, miután kettes­ben marad a gyerekével, mondja meg neki, hogy ez a bácsi vagy néni csúnyán beszélt, nem illik így beszélni, ezt nem kell utá­nozni. Vannak olyan felnőttek, akik így beszélnek, de neked nem ezeket kell utánoznod. Ha viszont a gyerek más he­lyen szed össze ilyen szavakat, és próbálja alkalmazni őket, s önök, felnőttek ezt viccnek veszik, jót derülnek rajta, akkor a gyerek igyekezni fog minél többször ilyet mondani, hogy önöket megnevettesse, jó kedvre derítse. Sőt vannak olyan szülők, akik mások előtt kérik a gyereket, hogy nocsak mondd meg, mit is mondott tegnap Jani bácsi Mari néninek? A gyerek megmondja, s egyre többen derülnek a mondá­sam, ő pedig az érdeklődés kö­zéppontjában van. Akkor ne cso­dálkozzon azon, hogy olyan helyzetekben is alkalmazni fogja ezeket a szavakat, amik önnek ki­fejezetten kínosak lesznek Ha egyszer jót derülnek a gyerek mondásain, máskor pedig meg­szidják ugyanazért, a gyerek el­bizonytalanodik, belezavarodik a helyzetekbe, s akkor már tény­leg nem fogja tudni, mikor, hol, mit szabad mondania. Akár telje­sen be is görcsölhet, s előfordul­hat az a fura helyzet, hogy idegen helyeken meg sem fog szólalni, mert nem fogja tudni, ha monda­na valamit, azon majd jót derül­nek a felnőttek, vagy büntetést kap érte. Nem járhat ugyanazért a szövegért egyszer dicséret, máskor pedig büntetés. A gye­reknek pontos határokra van szüksége, olyanokra, amikhez tartani tudja magát, s amik biztos pontok az életében. Ezeket pedig a felnőtteknek kell kitűzniük, meghatározniuk, s nekik is ezek­hez kell tartaniuk magukat, méghozzá következetesen. Nem­csak a gyerektől kell megköve­telniük a szép beszédet, de nekik kell példát mutatniuk, hogy így kell beszélgetni, kommunikálni. Az nem lehet kifogás, hogy rossz napom volt, valaki felidegesített, azért mondtam üyen szavakat. Ugyanis a gyereknek is lehet rossz napja, őt is felidegesítheti valaki, s akkor megszokhatja, hogy csúnya beszéddel kell leve­zetni a feszültséget. Tudom, hogy könnyű mások­tól bármit megkövetelni, ám önmagunkon uralkodni, saját magunknak valamit megparan­csolni már nem mindig olyan könnyű dolog. Ezért elsősorban önmagával szemben próbáljon meg szigorú és következetes lenni. Ha ön képes lesz arra, hogy így viselkedjen, mindig, minden helyzetben szépen szól­jon az emberekhez, akkor meg­kérheti a cSalád többi tagját is, hogy gyermeke jelenlétében vá­logassák meg szavaikat, és a gyerekétől is megkövetelheti, hogy szépen beszéljen. Ha kislá­nya nem fog közvetlen környe­zetükben csúnya beszédet hal­lani, s ráadásul azt sem fogja ész­lelni, hogy a vulgáris beszéden általában jót derülnek, hanem azt, hogy ettől önök elhatáro­lódnak, nem szeretik, ha valaki a jelenlétükben így beszél, akkor számára az lesz a természetes, hogy elutasítsa az üyen beszé­det, elhatárolódjon tőle. Számá­ra az lesz az elfogadható, amit önök most beletáplálnak, amit megjutalmaznak, amiért megdi­csérik, aminek örülnek. Ha jól nevelt, szépen megszó­laló és szépen beszélő gyermeket szeretnének felnevelni, akkor elkerülhetetlen a következetes­ség és jó példamutatás az önök részéről. Akkor beszélhet min­denki csúnyán a környezetében, ő nem fog, mert számára más mérce lesz érvényben. Dr. Hadas Katalin pszichológus (sxc.hu-felv.) A kiadvány az 5-9 évesek számára készül Újra megjelent a Tücsök LAPAJÁNLÓ Az iskolai év kezdetétől újra megjelenik a Tücsök, a kisgyere­kek színes havilapja. A kiadvány az 5-9 évesek szá­mára készül. Állatokról és növé­nyekről, a környezet védelméről, történelmi eseményekről, de az iskolában történtekről vagy akár a sportvüág hírességeiről is sok ér­dekes és hasznos ismeretet talál benne a kisiskolás. A rövid íráso­kat a legtöbb rovatban játékos fel­adatok egészítik ki. Elsősorban az ími-olvasni tanuló elsősöknek és az óvodásoknak szólnak a mesék, versek, kifestők, rejtvények, kéz­ügyességi játékok. A gyereknyelven íródó lapot a kisiskolás önállóan és tananyag­kiegészítőként egyaránt haszon­nal forgathatja. Ám a tanórára és a különféle foglalkozásokra felké­szülő pedagógus is ötleteket me­ríthet belőle, több oldalát pedig segédeszközként használhatja. A lap 32 oldalas, évente 10 száma jelenik meg, szeptembertől júniusig. A lap a kiadó címén ren­delhető meg: Madách-Posonium A mesék, versek, kifestők, rejtvé­nyek, kézügyességi játékok első­sorban az ími-olvasni tanuló el­sősöknek és az óvodásoknak szól­nak (Képarchívum) Kft., Devátinoá 54, 821 06 Brati­slava; e-mail: tucsoklap@next- ra.sk. Honlap változata a világhá­lón a következő címen érhető el: www.tucsok.sk. (ka) A méta egy baseballhoz hasonló csapatsport, melyet két 12 fős csapat játszik (Lengyel Zoltán felvétele) Városi akadályverseny cserkészeknek Métabajnokság Érsekújvárott ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szeptemberhez képest szokat­lanul hideg időjárás fogadta a Szlovákiai Magyar Cserkészszö­vetség 13. Országos Akadályver­senyének és 11. Métabajnokságá­nak 330 résztvevőjét. Szlovákia legnagyobb létszámú magyar ifjú­sági szervezetének kiemelt ren­dezvényére szeptember 12-15. között került sor Érsekújvárott. A bajnokság első napján métá­ban mérték össze erejüket a ver­senyzők. A méta egy baseballhoz hasonló csapatsport, melyet két 12 fős csapat játszik faütővel és bőrlabdával. Áz ütőcsapat célja, hogy a 15 perces játékidő alatt 5 várat érintve minél többször kör­befussák az ovális pályát, ám ezt csak addig tehetik meg, amíg a fogócsapat a labdát vissza nem juttatja az alapvonalon túl levő feldobónégyzetben áüó feldobó­játékoshoz. A versenyzők két kor­osztályban vetélkedtek. A fiata­labb, Kölök kátegóriában Bős sze­rezte meg a győzelmet, a második helyen Egyházfa csapata végzett, míg a harmadikon Tardoskedd és Kürt csapata osztozott. A na­gyobb, Suhanc kategóriában kele­ti rangadó volt: Szepsi csapata Kassával csapott össze, és ezúttal is a Bódva-partiak diadalmaskod­tak, zsinórban harmadik éve, így megtarthatták a vándorkupát. A harmadik helyen Komárom és Ipolyság csapata osztozott. A másnapi akadályverseny ku­riózuma az volt, hogy az elmúlt 12 év versenyeitől eltérően nem erdei terepen, hanem részben a városban zajlott. A résztvevőknek 13 állomást útba ejtve kellett hu­moros formában számot adni tu­dásukról. Az idősebb korosztály­nál Komárom és Szentpéter közös csapata diadalmaskodott, a má­sodik helyen Fél, a harmadikon pedig Ipolyság végzett. A fiata­labbak között Udvard örülhetett a győzelemnek, a második helyen Érsekújvár, a harmadikon Komá­rom végzett. A résztvevők az estét egy fergeteges latin partival zár­ták. (szmcsp)

Next

/
Thumbnails
Contents