Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)

2008-09-24 / 221. szám, szerda

18 Sport UJSZO 2008. SZEPTEMBER 24. www.ujszo.com lvan Kmotrík klubtulajdonos távozása óta bizonytalan a helyzet a ligetieknél, a futballisták nem tudják, hányadán állnak Kilábal a hullámvölgyből a bajnok Artmedia? (SITA-felvétel) WKMEMĽMM Vladavic játszhat Szófiában Zsolna. A zsolnaiak bos- nyák középpályása, Admir Vladavic az idei sorozatban második sárga lapját is be­gyűjtötte a Žilina-Levszki Szófia UEFA-kupa-mérkőzé- sen (1:1). Úgy nézett ki, nem léphet pályára az 1. forduló visszavágóján. Időközben azonban - az UEFA szabályza­tának áttanulmányozása után - kiderült, hogy a selejtezőben kapott lapokat törölték, így Vrba edző a bolgár fővárosban mégis számíthat bosnyák lé­giósára. A Zsolnán kiállított Róbert Jež viszont semmi­képpen sem játszhat a szófiai visszavágón, amelyen - egy tegnapi hír szerint - a cseh Matéjekfújjaasípot. (sita) Trezeguet: öt hónap kihagyás? Milánó. Akár öt hóna­pot is kénytelen lehet ki­hagyni David Trezeguet, a Juventus francia válogatott labdarúgója. A támadó tér­dét megoperálták, mert a szalagjai már olyan álla­potban vannak, hogy bár­melyik pillanatban bekö­vetkezhetett volna egy végzetes sérülés. „Nem ha­logathatom tovább a be­avatkozást, félő ugyanis, hogy elszakad az egyik sza­lag, és úgy járok, mint Ro­naldo, aki ki tudja, mikor lesz újra százszázalékos, így öt-hat évvel meghosz- szabbíthatom a pályafutá­somat” - indokolta a műtét szükségességét a világ- és Európa-bajnok klasszis. „Optimális esetben három és fél, négy hónap múlva kezdheti meg az edzése­ket” - áll a klub hivatalos közleményében, (mti) Hatalmas meglepetésre a 9. forduló után a címvédő Artmedia sereghajtóként zárja az élvonalbeli fut- ballbajnokságot. Miután Ivan Kmotrík klubtulajdo­nos a Slovan mecénása lett, rá sem lehet ismerni a lige­tiekre. Mély hullámvölgy­ben van az augusztus 6-ától nyeretlen Petržalka, amelyből sorra távoznak az ászok: Čišovskýt, Halenárt és Obžerát várhatóan Pospéch is követi. SZABÓ ZOLTÁN „Hat éve tevékenykedem a klubnál, de most először zuhan­tunk az utolsó helyre. Több oka van a kudarcsorozatnak, az egyik legfontosabb, hogy mivel lebon­tották a ligeti stadiont, gyakorlati­lag minden meccset idegenben játszunk. Az edzőcsere is kedve­zőtlenül hatott a játékosokra, pe­dig Michal Hipp évek óta segítette Vlado Weiss munkáját. Ivan Kmotrík klubtulajdonos távozása után a futballisták elbizonytala­nodtak, nem tudják, mi vár rájuk, s ennek következtében rendkívül görcsösen futballoznak” - keresi a váratlan mélyrepülés okait Petr Kašpar, az Artmedia menedzsere. Újabb távozó a láthatáron A tapasztalt sportvezető elisme­ri, hogy kulcsemberek kiárusításá­val gyengült a csapat, de így is a mezőny első felében kellene ta­nyáznia: „Csak Čišovský, Obžera és Halenár igazolt máshová, az utóbbi sérülése miatt sokat kiha­gyott. Nélkülük is erős a keretünk, ezért végül úgy döntöttünk, hogy a Slovan tartalékjai közül nem szer­ződtettük senkit. Játékosainknak magukba kell szállniuk, mert je­lenleg csupán tudásuk töredékét A ligetiek 4:7-re kikaptak a Slovantol Ligeti kiárusítás Marián Čišovský - Politehni- ka Temesvár Juraj Halenár - Slovan Brati­slava Branislav Obžera - Slovan Bratislava Zbynek Pospéch - FC Brno? mutatják be a zöld gyepen. Bízom benne, hogy kilábalunk a hullám­völgyből, s kiesési gondok nélkül zárjuk a bajnokságot.” Felvetésünkre, hogy a brünniek szinte kész tényként kezelik Zby­nek Pospéch leigazolását, ezt fe­lelte Petr Kašpar: „A Brno régóta érdeklődik csatárunk iránt, meg­felelő ajánlat esetén nem gördí­tünk akadályt távozása elé. Cseh­országban szeptember végéig tart az átigazolási időszak, addig minden megtörténhet.” Felzárkóznak a középmezőnyhöz? „Kívülről úgy tűnik, mintha futballistáink zsinórban elszabo­tálnák a meccseket. Szinte hihe­tetlen, milyen gyengén játszanak, pedig a csapat gerince ugyanaz, mint tavasszal volt, amikor sorra nyertük a találkozókat - mondta érdeklődésünkre Tóth Imre veze­tőségi tag, aki reméli, már ma fel­támad a gárda. - Most olyan meccsek következnek, amelyben bizonyíthatnak a fiúk. Nincs me­se, a szerdai kupamérkőzésen mindenképpen le kell győzni a lo­sonciakat, hogy megjöjjön a játé­kosok önbizalma, a hétvégi baj­nokin pedig a DAC-ot kell két váll­ra fektetni. Utána pedig, ha Ara- nyosmaróton begyűjtenénk a há­rom pontot, felzárkóznánk a kö­zépmezőnyhöz.” Megtudtuk, hogy a labdarúgók időben kapják bérüket - alapfize­tések tekintetében a ligetiek viszik a prímet a Corgoň Ligában -, per­sze a gyenge eredmények miatt a meccsprémiumok jóval alacso­nyabbak a megszokottnál. Bizonytalanság uralkodik Természetesen arra is kíváncsi­ak voltunk, hogy a futballisták miben látják a sikertelenség okait. „Magunk sem értjük, mi történt velünk, még most sem akarjuk el­hinni, hogy tökutolsók vagyunk. Görcsösen, sok hibával játszunk, a szerencsével is hadilábon állunk. Lelkileg nagyon a padlón va­gyunk, nem csoda, hogy Hipp edző is lemondását fontolgatta. Az biztos, hogy az öltözőbe gya­korta belátogató Ivan Kmotrík klubtulajdonos távozása mély nyomokat hagyott bennünk. Bi­zonytalanság uralkodott el ná­lunk. Senki sem tudja pontosan, mi lesz a továbbiakban. Halená­rék átigazolása után már azt ta­lálgattuk, ki lesz a következő tá­vozó - hangsúlyozta lapunknak Saláta Kornél, majd hozzátette: - Két hónap alatt nem felejthettünk el focizni, csak idő kérdése, hogy ismét sikeresek legyünk.” Értesüléseink szerint a párkányi származású válogatott védőt szíve­sen látná a Dinamo Moszkva. „Több külföldi klubbal is hírbe hoztak, menedzserem, Csontó Károly je­lenleg külföldön tartózkodik, visszatérése után okosabb leszek. A mostani helyzet alapján az évvégé­ig maradok, aztán majd elválik, ho­gyan tovább.” Arra a kérdésre, igent mondana-e a Slovan ajánla­tára, Saláta Kornél, így felelt: „Jövő decemberig szerződés köt az Art- mediához, nem tartom való­színűnek, hogy az égszínkékek megkeresnének. De ha mégis je­lentkeznének, inkább a légiósko­dást részesíteném előnyben, csak­úgy, mint Kozák és Kamenár...” Zakumi elindult a világba (Reuters-felvétel) Zakumi jelképezi a 2010-es foci-világbajnokságot Leopárd a kabalaállat 2002 óta az ő nevét viseli a Vasas stadionja; kétszer volt szövetségi kapitány Elhunyt Illovszky Rudolf ÖSSZEÁLLÍTÁS Johannesburg. Zakumi, a leo­párd lesz a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság kaba­laállata. „Zakumi szimbolizálja az itt élő embereket, a Dél-afrikai Köztársaság földrajzát és szel­lemiségét” - mondta Jerome Valcke, a nemzetközi szövetség (FIFA) főtitkára a johannesburgi City-stadionban, Zakumi hivata­los bemutatóján. A leopárdfigurát az afrikai or­szágban tervezték és készítették el. Zakumi zöld haja a labdarúgó- pályák gyepszőnyegét jelképezi. Nevének első két betűje, a „ZA” az ország rövidítése, a „kumi” pedig több helyi nyelvjárásban is „tízest” jelent, ami azt mutatja, hogy Zakumi nemcsak a hazáját, hanem a futballt is szereti. Egyéb­ként az 1966-os angliai világbaj­nokság óta minden tornának saját kabalaállata van. (ns) Tóth János folytatja Focimúlt - újabb könyvben Érsekújvár. A minap bemutatták Tóth János „Régi idők érsekújvári focijának kiváló labdarúgói és tisztségviselői” című könyvét. A szerzőnek már 2006 februárjában megjelent a „Régi idők érsekújvári focija” című kötete. Ez tehát a máso- dikilyenjellegű munkája. Bírói sípszó nyitotta meg a könyvbemutatót, majd Béták László méltatta a kiadványt. „Tóth János­nak egy álma teljesült - mondta. - Barátaimmal, Banyár Lászlóval és Ondruch Lászlóval, szintén volt lab­darúgókkal nagy megtiszteltetés­nek tartjuk, hogy közreműköd­hetünk a könyv bemutatásán. Ez a kötet a mi életünkről szól. Az egyé­niségek történeteiben 163 focile­genda az érsekújvári labdarúgás tör­ténelmének összefüggéseit tárja elénk. A könyv hosszú és kitartó munka eredménye, rengeteg tényt és információt tartalmaz, olyan em­berekről szól, akik rabj ai lettek a fut- ballnak. Ahány név, annyi fogalom.” Végezetül Béták László megint egy nagyot fújt a sípba, megnyitva így képletesen a könyv útját az olvasó fe­lé. A kötet kétnyelvű, 460 oldalon készteti nosztalgiázásra azokat, akik lapozgatás közben olyan labda­rúgókra bukkannak, mint Pones, Ševčík, Fučík, Ernest, Chrupka stb. A szerző már harmadik művén is dol­gozik. Száz év, Érsekújvár labdarú­gása képekben címet viseli, és 1200 kép lesz benne, (rg) MTI-JELENTÉS Budapest. Kedd hajnalban el­hunyt Illovszky Rudolf, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szö­vetségi kapitánya. A 86 évet élt szak­embert, aki két időszakban is irányí­totta a nemzeti együttest, pénteken szállították a budapesti Szent Imre Kórházba, ahol tüdőgyulladással az intenzív osztályon kezelték. Illovszky háromszor játszott a válogatottban, s még aktív futbal­listaként kezdett el edzősködni a Vasas serdülő csapatánál. Játékos­ként is az angyalföldi klubot erősí­tette, 270bajnokin 87 gólt szerzett. Kétszer volt szövetségi kapi­tány-1966 és ’68 valamint 1971 és 74 között -, s az ő irányításával lett ezüstérmes a válogatott az 1972-es müncheni olimpián, il­letve negyedik ugyanebben az év­ben a belgiumi Eb-n. Az angyalföldiekkel edzőként kétszer nyert Közép-európai Ku­pát, négyszer pedig magyar baj­nokságot. Érdemei elismerése­ként 2002 óta az ő nevét viseli a Vasas Fáy utcai stadionja. Illovszky Rudolfot az angyal­földi klub, a XIII. kerületi Önkor­mányzat és a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekin­ti. Temetéséről később történik intézkedés. „Éppen ma érkeztem haza kül­földről, holnap akartam bemenni hozzá a kórházba... - mondta Mé­szöly Kálmán, aki a Vasasban és a válogatottban is játékosa volt a le­gendás trénernek. A korábbi kiváló válogatott védő, majd a nemzeti csapatot háromszor irányító szak­ember ötven éve állt szoros kapcso­latban Illovszky Rudolffal. „Már három éve súlyos egészségügyi problémái voltak, elsősorban a lá­bával, most pedig jött a tüdőgyul­ladás. Tudtam, hogy nagy a baj, de bíztam benne, hogy a hatalmas akaratereje segít. Elmondhatatla­nul sajnálom, 1958 óta ismerem, rengeteg a közös emlék, nehéz bármit is mondani...” - nyilatkozta elcsukló hangon a Szőke Szikla. Dunai Antal, aki tagja volt az Il­lovszky irányította olimpiai .ezüstérmes és Eb-negyedik válo­gatottnak is, az MTI-től értesült a szomorú hírről.,Lesújt és nagyon megráz Rudi bácsi halálhíre. Na­gyon szerettem őt, nyugodtan mondhatom, hogy ő volt az egyik legjobb szakember, akinek a kezei között futballoztam - mondta az olimpiai bajnok játékos. - A ke­mény munkában hitt, de soha nem mulasztotta el, hogy a játé­kosokkal egyenként is rendszere­sen elbeszélgessen. Kiváló ember volt, akit soha nem felejtek el.” A Slovanban is futballozott Kevesen tudják, hogy Illovszky Rudolf annak idején a pozsonyi Slo­vanban is futballozott. Egy esztendővel a második világháború után jobbszélsőként hét bajnoki találkozón lépett pályára az akkori ŠK Bra­tislava színeiben, s négyszer talált a hálóba. Érdekesség, hogy jobb­összekötőként aminden időklegjobb Barcelona-játékosnak választott, legendás Kubala László volt a társa, aki a magyar, a csehszlovák és a spanyol válogatottban is szerepelt. ApozsonyivezetőkmarasztaltákII- lovszkyt, ám a gyors futballista rövid szlovátóai kiruccanását követően visszatért szeretett egyesületéhez, a Vasashoz, (sz. z.)

Next

/
Thumbnails
Contents