Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-17 / 215. szám, szerda
8 Vélemény UJSZO 2008. SZEPTEMBER 17. www.ujszo.com SZEMPONT Hatvanból is lehet 120 korona Siker koronázta és nagy érdeklődés kísérte az első Komáromi Borkorzót, melyhez az időjárás is kegyesnek bizonyult. A finomságok, az ételkülönlegességek, a zene, a bor és a főzőversenyek ünnepe volt. Boros nótákkal fűszerezve osztatlan sikert aratott a Jókai-bableves főzőverseny, s nem hiányzott a nemes borok választéka sem. Nem kívánom részletezni az együttesek, gyermekműsorok, koncertek, énekkarok és kézművesek sikereit, mert ez más műfaj. Meglepetésemre viszont szembetalálkozhattam a privatizációs, az élelmiszeripari és fogyasztói társadalom legrafináltabb fortélyaival. A Tiszti pavilon előtti téren a hazai és külföldi borászok három napon át mu- tatósabbnál mutatósabb borházikókban kínálták a jobbnál jobb nedűt. Megragadtam a lehetőséget. A fogyasztói árak tisztességesen, olvashatóan feltüntetve. Ez rendjén van. A borfajták függvényében általában 60 koronáért kínálták a nedű deciliterjét. Az egyik borházikó előtt a jégbor reklámja keltette fel az érdeklődésemet. Ilyet még nem fogyasztottam. Az elárusító németül közli, tessék belépőjegyet venni a szomszédos házikónál. Megtettem; a 60 koronás belépőjegyhez egy üres talpas pohár tartozott, és a standon újabb 60 koronáért megkaptam a deci bort. Minőségével, harmonikus összetételével akár világkiállításra is kerülhetne. Gondoltam, rendjén van a dolog, kell valamilyen zálogszerűség a poharakra, máskülönben sok elkallódna. A meglepetés akkor ért, amikor a jeggyel együtt próbáltam visszaváltani az üres poharat. Az elárusítónők cinikus mosollyal tudatták, semmilyen poharat nem veszünk és nem váltunk vissza. Hatvan koronáért a pohár a magáé - közölték. így lehetett 60 korona helyett a valóságban 120-ért bort kóstolni. Csak- hát az ilyen és ehhez hasonló kifinomult, már a becsapás határát súroló módszerek nem jó fényt vetnek a kereskedelemre. Vajon hány üres poharat adhattak el a Tiszti pavilon előtt az itallal együtt? Nem feltételezem, hogy a jó borral együtt bárkinek az üvegpohár is lecsúszott volna. KrascsenicsGéza Miénk ez a cirkusz... Újabb cirkuszi attrakcióval gazdagodtunk. A lovon közlekedő Pistibohóc után most Jágó, a turulpapagáj csöppent bele etnikai feszültségektől és feszültségkeltőktől terhelt kicsi világunkba. A lovasbohóc sokaknál - így nálam is - kiverte a biztosítékot, ám ha ilyen tempóban érkeznek a további mókás jelzők, akkor elég nehéz lesz komolyan venni őket, akárcsak a mögöttük vöröslő, ökölbe szorult fejet. Kíváncsian várom, mi lesz pán Ján következő aranyköpése. Az égig érő fából lehetne mondjuk aszott ribizlibokor, a fehér lóból cirkuszi póniló. Habár ez utóbbival indokolt az óvatosság, hiszen mégis cikibb egy felcsicsázott pónilóért eladni az országot, mint egy szemrevaló paripa- hungarikumért. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, ám a részletekre a többi jelképnél is ügyelnie kell. Fogadni mernék egy kelta keresztet ábrázoló szlovák tízkoronásban, hogy nem lesz trágyarakás a hármas halomból, és a kettős kereszt sem minősül át madárijesztővé. Az eddigiek fényében nem várnék el ennél színvonalasabb párhuzamokat Ján Slotától, neki viszont egészen más elképzelései vannak a kettős keresztről. Úgy tervezi, hogy mindenhol felállítja. (Tessék résen lenni, nehogy egy reggel arra eszméljen a kedves olvasó, hogy a jól megszokott tuja helyén egy kőkeresztet talál a kertben!) Na de itt van az érdekes ellentmondás, és csak pislogok értetlenül. Én ugyanis alig várom, hogy nálunk is magasba szökjön a büszke kereszt, mert az nekem a magyar jelképet jelenti, amely III. Béla óta, több mint 800 éve ott díszeleg a pénzeinken, 700 éve pedig az országalmánkon. Eközben viszont tisztában vagyok vele: azért csinálják, hogy fájjon. Talán majd úgy teszek, mintha tényleg rosszulesne. Ne kelljen már mindig a fránya magyarok miatt feszülnie ennek a derék politikusnak, igazán ráfér a sikerélmény. V. Kovács László A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZEMSZÖG Főnöki parancs és pártfeladat Szeptember másodikával új fejezet kezdődött a honi közoktatásban. Beindult - vagy legalábbis döcögni kezdett - az oktatási reform, amit elsősorban Ján Mikolaj oktatási miniszter tartott olyannyira sürgősnek. Nem várt, kötötte az ebet a karóhoz, mert véleménye szerint a mihamarabbi - mit is érdekli őt, hogy nem a legjobban előkészített - indulás korábban hozza meg a reform gyümölcsét. A rajt előtt voltak szakmai ellenvetések, pedagógusi hozzászólások, s a kezdés óta is már sokan és több fórumon negatív véleményt nyilvánítottak - mindhiába. Ha kezdeni, akkor kezdeni, szólt Mikolaj számára is az ukáz... Nagy hibát követett el az oktatási tárca azzal, hogy elkapkodta a reform rajtjának napját. Mert az újítás, a változtatás pontjain bőven lett volna javítanivaló, a hiányosságok pótlására mindenképpen szükségeltetett valamennyi idő. Törvénykészítőknek és pedagógusoknak egyaránt. De nem csupán ez a téma foglalkoztatja mostanság a szlovákiai pedagógustársadalmat. Vitatott kérdés igazgatók és tanítók, tanárok körében az európai uniós pénzek elosztása az iskolák karbantartására, tatarozására. S főképpen érzékeny beszédtéma mindez a magyar iskolák pedagógusai között. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a híres-hírhedt Fico-féle koalíció legmagyarellenesebb láncszeme, a Ján Slota vezérelte Szlovák Nemzeti Párt alaposan és alattomosan odavág a magyar oktatási intézményeknek. Nem, nem pénzt vág oda iskoláinknak, hanem pofonokat, övön aluli ütéseket, gúnyt, lealacsonyítást és teherautónyi pökhendiséget. A magyar iskolákkal teszi mindezt Marian Janušek szönöpös építésügyi és régiófejlesztési miniszter, illetve az ő tárcája. Nemrégi kimutatások fényt derítettek arra, hogy eddig az EU-s alapokból a szlovákiai iskolák felújítására, tatarozására több mint 3 milliárd koronát (csaknem 100 millió eurót) osztottak szét. A szóban forgó európai alapokból származó anyagiakra három fordulóban lehetett pályázni. Az alapokból 110 iskolának jutott pénz, köztük azonban csak egyetlenegy a magyar oktatási intézmény. Megbotránkoztató és felháborító Marian Janušek minisztériumának hozzáállása és arcátlansága. Csak sovány vigasz lehet magyar nyelvű iskoláink számára a megjegyzés, hogy az egyes pályázatok kiértékelése még folyamatban van. De hát ez így nem is lehet semmiféle vigasz! Mert Janušek osztja a pénzeket. Boldogoknak. A boldogtalanok mi, magyarok maradtunk ebben a körben. És ebben a szerepben. Iskoladotációs körben, megalázott szerepben. Az építésügyi tárca vezetője persze vezérparancsot és pártfeladatot teljesít gusztustalan támogatáspolitikájával, amikor adja, illetve nekünk nem adja az uniós pénzeket. S bizonyára gyakran hallja pártja főnökének gunyoros, arrogáns és a kocsmai társalgás szintjét is csak valamicskét megütő megjegyzéseit, amelyeknek alanyai a magyarok. Kapnak majd ők! De nem pénzeket az iskoláikra. Ott van nekik az oktatási reform, azzal törődjenek! Hogy a gyerekeik rendesen tanuljanak meg szlovákul. S az államnyelvet egymás között az utcán is használják, magyarul csakis odahaza beszéljenek, ahol a többiek megértik őket! Mert a nyolcadikos meg a kilencedikes szlovák gyerekek is így vélekedtek egy nemrég készült felmérésben. És az oktatási miniszter meg is érti ezeket a tizenéveseket... Netán a pártfőnök parancsolta meg neki, hogy értse meg őket?! Susla Béla OLVASÓI LEVÉL A rétéi öregdiákok (Képarchívum) Ballag már a vén diák... Igazi vén diákok gyűltek össze Rétén augusztus közepén, már hatodszor. A Rétéi Bejáró Öregdiákok először húsz évvel ezelőtt találkoztak, hogy emlékezzenek arra, milyen is volt, amikor a huszadik század első felében eljártak „tudományt szerezni” szülőfalujukból Pozsonyba, Szencre, Galántára. Az első találkozót nyolc év múlva követte a második, majd újabb négy év után, 2000-ben a harmadik. A legutóbbi a község 750. írásbeli említésének évfordulójához kapcsolódott. Amikor a „későn járók” is megérkeztek, elkezdődhetett a sokadik „osztályfőnöki óra”. Dodó, a házigazda és főszervező üdvözölte a megjelenteket és felolvasta az igazoltan és igazolatlanul hiányzók névsorát. Ezt követte a jelenlévők beszámolója: Pityu arról számolt be, hogy az utóbbi években tovább romlott az egészsége, de az előírt gyógyszerek beszedése mellett szerinte főleg a kerti munka tartja őt karban. Ezért is tudott a saját borával kedveskedni a megjelenteknek. Zoli még mindig részt vesz az ivánkai képviselő-testület munkájában és hála az égieknek, az egészségével sincs semmi baj. A másik, ugyancsak ivánkai Zoli inkább humoros mellébeszéléssel kerülte el, hogy részleteket áruljon el magáról, de látszott rajta, hogy panaszra nincs oka. Béni, mivel neki is megromlott az egészsége, lemondott a képviselő-testületben betöltött funkcióiról és a kurátorságról. Ezekben a szervezetekben most már inkább csak tanácsadó. Géza, aki Kanadából jött haza a találkozóra, elmondta, sajnos a golfpályán már nem bír gyalog járni, használnia kell a motoros herkentyűt. Úgy látta, a falu fejlődik, az itteni házak már nemigen maradnak el a kanadaiak mögött, aminek egyrészt örül, másrészt viszont sajnálja, hogy gyerekkora Rétéjéből már nagyon sok ház eltűnt. Zsuzsi is azt mondta, nincs túl jól, de azért hála Istennek ott lehetett köztünk. Kató a szép virágágyasairól beszélt, a családról a férje szólt. Peti, a félj, a társaság legidősebb tagja két éve még kocsival jött, idén már a fia hozta. A családról büszkén mesélte, hogy a tavalyi családi összejövetelen 24-en ültek az asztal körül. Azt pedig majdnem elfelejtette elmondani, hogy tavaly ő kapta meg Gödöllő legrangosabb pedagógusi kitüntetését. Ili beszámolt a sikeres térdműtétjéről, aminek köszönhetően már bot nélkül is tud járni, és segíteni a háztartásban. A pozsonyi Feri beszámolt legutóbbi könyvének bemutatójáról, és mint legtöbben, az unokáiról, azok sikeres nyelvi versenyeiről. Mindkét unokája három idegen nyelven beszél, Kristóf, aki apjával megjárta Hongkongot, újabban japánul tanul. Utolsóként referált magáról és sikeres kertészkedéséről a házigazda, Dodó. Szóba került a község legutóbbi kulturális akciója, amelyen az egyik tag fiának, az ismert fotóművésznek, Huszár Tibornak a községről és lakóiról készült fotóalbumát mutatták be. A húsz évvel ezelőtti találkozóról is ő készített felvételeket. A kellemes és megható találkozó végén a társaság elénekelte a Ballag már a vén diák kezdetű, és a Szeressük egymást gyerekek című dalt: „Az élet úgyis tovaszáll,/a sír magába zár./Szeressük egymást gyerekek,/mert minden percért kár!” Cséplő Ferenc
