Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-03 / 204. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 3. www.ujszo.com Beolvadás így vagy úgy - kiállítás Pozsony. A Kép a házban elnevezésű sorozat keretében Miklós Hajnal Beolvadás így vagy úgy című kiállítását láthatja a közönség a hónap végéig a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének székházában. A gyergyószentmiklósi születésű Miklós Hajnal a budapesti Képzőművészeti Egyetem festő szakán szerzett diplomát 2006-ban, ahol előbb Károly Zsigmond, majd Maurer Dóra tanítványa volt. Képein a látott és az érzékelt világ jelenik meg. A pozsonyi kiállítás anyaga akvarell-festményeiből állt össze. Az akva- rellt többnyire vásznon, mész-kazeines alapon használja, amitől finom, zizegős felületek keletkeznek. A művészt a természetbe való beolvadás és a pillanatban való jelenlét foglalkoztatja, (ú) Négy ország művészei koncerteznek Somorján (New) Music At Home 2008 ELŐZETES Somotja. A kortárs zene iránt érdeklődő közönségnek ilyenkor, szeptember elején érdemes So- moijára is figyelnie. Ilyenkor zajlik ugyanis az At Home Gallery kortárs muzsikára fókuszáló rendezvénysorozata, a (New) Music At Home. A Nemzetközi Kortárs Zenei Társasággal közös szervezésben megvalósuló zenei esteknek az idei már a hatodik évfolyama lesz, és öt estén át kínál tartalmas programot. Négy ország művészei szólaltatnak meg kortárs zenei műveket a zsinagóga falai között. Holnap a cseh David Danel nyitja a (New) Music At Home hangversenyestjeinek sorát. A Prágai Kamarazenekar fiatal hegedűművészének előadásában Bach-, Bartók- és John Cage-művek hangzanak el. A kiváló magyar fuvolaművész, Gyöngyössy Zoltán egy nappal később, szeptember 5-én, pénteken ad koncertet Somorján, programjában Bach-, Cage-, Scelsi- és Telemann-művek szerepelnek. A kortárs zene hazai népszerűsítője, a Veni Ensemble tavaly ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját, repertoárjukat elsősorban a zenekar körül csoportosuló kortárs zeneszerzők szerzeményei alkotják. A művészeti vezető, Dániel Matej egyúttal a (New) Music At Home rendezvénysorozatának egyik szellemi atyja. A Veni Ensemble két alkalommal lép közönség elé Somorján. Szeptember 6-án, szombaton a 20. századi kortárs zene egyik meghatározó alakjának, az amerikai Morton Feldmannak a műveiből válogatnak, 7-én, vasárnap pedig Rudzinski, Burlas és Sharp szerzeményeiből adnak elő. Az idei koncertsorozat sztárvendége minden bizonnyal az amerikai származású, jelenleg Hollandiában élő zeneszerző és multiinstrumentalista James Fulkerson lesz. Az ő hangversenyére valamivel később, október 9-én kerül sor. John Cage művei mellett természetesen saját darabjait is előadja majd. Valamennyi koncert 19 órakor kezdődik, (me) Csalódottság a velencei filmfesztivál félidejében Esélyes Madárlesők MTl-TU DÓSÍTÁS Velence. Vannak, akik a hollywoodi írósztrájkot okolják, akadnak, akik a gyengülő gazdaságra mutogatnak, némelyek rossz évjáratot emlegetnek - akárhogy is, a félidejéhez érkezett 65. velencei nemzetközi filmfesztivál egyelőre sokakban csalódást keltett a filmek színvonala és a megszokott sztárparádé hiánya miatt. Az általános hangulatot a Variety egyik szakírója úgy foglalta össze, hogy „2008-ban egyszerűen rossz év járt a filmre”, és benyomása szerint a kiábrándító felhozatal miatt immár „mindenki őrülten vár egy igazán jó versenymunkára”. Velence mindig is túl drága volt, így aztán nem csoda, hogy egy ilyen gyenge évet jobban megérez, mint más fesztiválok - vélekedett már a szemle kezdete előtt Riccardo Tozzi, az olasz filmipar egyik tekintélyes alakja. Az Oscarral befejeződő éves filmdíjosztó szezont megnyitó velencei mustra hagyományosan tömegestül vonzza a filmszakma sztáijait. A vörös szőnyegen azonban idén alig fordult meg valaki. George Clooney és Brad Pitt ugyan megjelent az Oscar-díjas Coen testvérek versenyprogramon kívül műsorba került Burn After Reading (Olvasás után megsemmisítendő) című akciómozijának bemutatóján, ám aztán el is fogyott Marco Müller fesztiváligazgató puskapora. „A filmfesztiválok a kultúra sokszínűségéről és érdekességéről szólnak, az új dolgok bemutatásáról és új trendek felfedezéséről, ezért kicsit igazságtalannak tartom a felhozatal bírálatát” - szólalt fel a másik oldal védelmében a Panorama című olasz hetilap publicistája. A versenymezőnyben indult 21 film között négy olasz produkció is szerepel. Marco Bechis rendezőnek sikerült bizonyítania, hogy új és jó úton jár az olasz filmművészet: hétfőn Marco Bechis Birdwatchers (Madárlesők) című filmdrámája aratott osztatlan sikert a Lídó közönsége előtt. Bechis, aki Brazíliában nőtt fel, úgy jellemezte félig dokumentum-, félig fikciós filmjét, hogy az „a történelem egyik legnagyobb népirtásának túlélőiről szól”. A portugálok partraszállása óta eltelt öt évszázad alatt ugyanis Brazíliában ötmillióról alig félmillióra apadt az indiánok száma. Bechis filmjét máris az Oroszlán-esélyesek között emlegetik, de a legnagyobb figyelem mégis az ázsiai produkciókat övezi. Natalie Portman a Birdwatchers című filmdrámát kísérte el a szemlére (ČTK/AP-felvétel) Jamaicai feeling Közép-Európában... (A szerző felvételei) Uprising - sikeresen debütált az ország első reggae-fesztiválja a szlovák fővárosban Pozsony a reggae-térképen A fesztivál csúcspontja, a manchesteri Zion Train Vajon mekkora közönsége lehet kis hazánk kies fővárosában a reggae-zenének? Vajon hányán váltanak jegyet egy kétnapos fesztiválra, ahol a roots-tól a dancehall-on át az electro- dubig számtalan stílus hallható, ám mindegyik alapja az a bizonyos jellegzetes lüktetés? Hányán öltöznek zöld-sárga-piros trikolórba és vernek sátrat a pozsonyi Zlaté Piesky üdülőparadicsomban? JUHÁSZ KATALIN A szervezők humorérzékét dicséri, hogy az Uprising Reggae Festival kezdetét a Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletére engedélyezett munkaszüneti napra időzítették. Az egyetlen negatív meglepetés az voít, hogy a fesztiválo- zókat sebtiben ácsolt kerítés választotta el a vízfelülettől, azaz napközben nem lehetett nagyokat csobbanni. A sátorozás sem volt ingyenes, fejenként száz koronába került egy éjszakára, de írjuk ezt a tapasztalatlanság számlájára, jövőre bizonyára a szervezők is dörzsöltebbek lesznek a kempinggel folytatott tárgyalás során. Ez volt ugyanis Szlovákia első reggae-fesztiválja. Pozsony, már csak földrajzi adottságai folytán is, ideális helyszínnek tekinthető, hiszen sem az osztrák, sem a magyar rastáknak nem kell sokat utazniuk. A viszonylag kis alapterületű helyszínt szépen berendezték, voltak sound syste- mek, bulisátor, jamaicai konyha, graffiti-workshop és persze árusok hada, akik Bob Marley-póló- kat, zöld-sárga-piros, illetve zöldfekete zászlókat, afrikai bizsukat, valamint szépen faragott pipákat próbáltak értékesíteni. Hogy mennyire divat és mennyire életstílus a reggae ebben a régióban, azt maguktól a résztvevőktől próbáltam megtudakolni, kevés sikerrel. A rasta- hajzatot viselő fiatalok zöme ugyan aktív környezetvédő, sok közöttük a vegetáriánus és nem vetik meg a „szent növényt” sem, a reggae filozófiai alapját képező rastafariánus vallást csak amolyan érdekes adaléknak tartják. A dreadlock mára ugyanolyan divat lett, mint a piercing vagy a tetkó, a reggae egyszerű bulizene, ez a fesztivál pedig jó alkalom a nyári szünidő vidám temetésére. Én legalábbis ennyit tudtam meg szombaton, a második napon, mivel az elsőt a csúfos véget ért so- moijai One-fest gyászolásával töltöttem. Tizenvalahány éves fesztiváltudósítói pályafutásom során valamelyest kitanultam a tömegsac- colás tudományát: szombat délután úgy ezren lehettek a helyszínen. A nézőszám este nyolcra kb. ötszáz fővel növekedett, és a későn jövőknek volt igazuk: sötétedésig kevés érdemleges történt a nagyszínpadon, leszámítva talán a francia La Jam zenekar koncertjét. A hip-hop elemekkel megbo- londított és rock-riffekkel szigorított frankofón reggae meglehetős sikert aratott az akkorra már igencsak kiéheztetett közönség körében. Az előttük fellépő amerikai Jamalski ugyanis csapnivaló haknit vágott le: sem dallamokkal, sem szöveggel nem készült, freestyle-raggázása pedig a „Slovakia” , „reggae”, „cool” szavak ritmikus ismétlésében merült ki, és nem is titkolta, hogy indiszponáltságának oka a koncert előtt jelentős mennyiségben fogyasztott szlovák tüzes víz, a borovička. Az est második furcsa meglepetését a szimpatikus franciák okozták, akik, miután mosolyogva és integetve levonultak a színpadról, az énekes kivételével ismét felvonultak, hogy kísérjék az est újabb sztárvendégét, a Million Stylez művésznéven futó svéd fickót. Ez a milliónyi stílus már közelebb állt a roots reggae-hez, kántálás helyett például technikásabb éneket hallhattunk, és ahhoz képest, hogy először léptek fel együtt, korrekt bulit csináltak. Az igazi jamaicai feelingre azonban a Macka B koncertjéig kellett vámunk. Ez a már-már elfeledett vén róka bizony jobb, mint valaha, bár az én ízlésemhez képest talán túl sokszor mondogatta a „peace, love and unity” mantrát, és túl sokszor kommunikált a közönséggel abban a szellembén, hogy „tegye fel a kezét, aki szereti Bob Marley-t!” Macka B zeneileg inkább a Buming Spear-, Big Youth-, Israel Vibrati- ons-vonalhoz áll közel, de hallhatóan halad a korral, mivel a változatos műsorban ska-dalok is szerepeltek. Zenekarában a fia billentyűzik, a remek trombitaharsona duó tagjai szintén fiatalok, a dobos életkorát pedig nem tudtam megállapítani. A koncert után elvegyültek a közönség között és együtt ugráltak velünk a Zion Train ellenállhatatlan taktusaira. Tulajdonképpen miattuk érkeztem. Nem merném azt mondani, hogy a Zion Train eresztette össze először a dubot a jungle-lal, de egész biztosan a környéken sertepertéltek a fúziós forradalom kitörésekor. Nem először jártak Pozsonyban, és bár az összetétel azóta változott (valahol elhagyták az énekesnőjüket, bevettek trombitásnak egy öreg történelemtanárt, harsonásnak pedig egy fiatal benzinkutast), így is taroltak. A zenekar sound systemet kezelő lelke, az a magas, komoly képű rasta azonban maradt, és ismét csodát művelt. Aki velem együtt az első sorban élvezkedett, megtudhatta, milyen az igazi, dobhártyarepesztő basszus. Nos, a sound systemből áramló mély regiszterek előbb az ember hasát simogatják, aztán feljebb kúsznak, végigcsókolják a mellét, a nyakát, hogy aztán az agyban lüktessenek tovább, egészen másnap reggelig. A vége felé némi drum and bass is bekúszott a hangszórókba, a Manchester United-ultras tag kinézetű MC pedig közben komoly reklámot csapott a fűnek, teljesen feleslegesen, hiszen elég volt beleszagolni a levegőbe, hogy az ember arra a távoli, egzotikus szigetre képzelje magát, ahol több a ganja, mint a parlagfű. Hazafelé brit fiatalokkal utaztam az éjjeli buszon. Ugyanabból a városból jöttek, mint kedvenc zenekarom („Manchester, England, England”), és állították, hogy büszkék erre a bandára. Szinte irigyeltem őket, hogy odahaza minden pénteken megnézhetik a Zion Train-t... A fő szervező srác, akinek a nevét sajnos elfelejtettem, szombat éjjel rendkívül elégedett volt a részvétellel. Megígérte, hogy Uprising fesztivál lesz jövőre is, mert van rá igény a régióban. Kockázatos dologba vágott bele a pozsonyi polgári társulás, de úgy tűnik, megtérült a befektetés, és Jamaica fő exportcikke nálunk is lelkes fogyasztókra talált. A kezdeti bot- ladozás ellenére ez mindenképp „goodwibes”!
