Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-16 / 214. szám, kedd
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 16. www.ujszo.com ___________ RÖVIDEN A Kortárs folyóirat Érsekújváron Érsekújvár. A Nyitra Megyei Önkormányzat, a Magyar írószövetség és az érsekújvári Anton Bemolák Könyvtár tisztelettel meghívja az irodalombarátokat Az irodalom - kamyújtásra II., 2008 rendezvénysorozat újabb találkozójára. Időpont: szeptember 17. (szerda), 18.00. Helyszín: Adriatic Café, M. R. Štefánika 9. Téma: a Kortárs irodalmi és kritikai folyóirat bemutatkozó estje. Vendégek: Ács Margit és Sturm László, a folyóirat szerkesztői, valamint Szigethy Gábor irodalomtörténész, szerkesztő és Szentmártoni János költő, szerkesztő. A beszélgetést H. Nagy Péter irodalomtörténész, kritikus vezeti. Az est háziasszonya Kecskés Ildikó, (cs) Megjelent a Fórum Társadalomtudományi Szemle Kisebbségek, normalizáció LAPAJÁNLÓ A folyóirat tizedik évfolyamának harmadik száma hét tanulmányt, egy dokumentum-összeállítást és egy recenziót közöl. Ez utóbbiban Kovács Emőke elemzi Lesznyák Ágnes Communication in English as an International Lingua Franca című könyvét az angolnak mint érintkezési, pontosabban globális közvetítő nyelvnek a szerepéről. Hogy a Fórum legfrissebb számából éppen ki-ki mit talál a legfontosabbnak és legérdekesebbnek, az valószínűleg szakmai érdeklődés és érintettség kérdése; de ugyanígy valószínűsíthető, hogy a pártatlan és a tudományágak egyikében sem elkötelezett olvasó A prágai tavasz című terjedelmes Popély Árpád-összeállítást olvassa majd elsőnek végig. A Válogatás a prágai tavasz és a normalizáció első éveinek szlovákiai magyar vonatkozású dokumentumaiból alcímű munka ugyanis e kényes terület érzékeny (körültekintő) szemléjét nyújtja a korabeli határozatoknak, állásfoglalásoknak, felhívásoknak. S persze következményeiknekis. Lelkes Gábor tanulmánya (Területi különbségek a dél-szlovákiai vállalkozói térben) arra az előnytelen hasadtságra mutat rá, melynek következtében a dél-szlovákiai régiók kedvezőtlenebb gazdaságivállalkozói feltételek közt (tehát lassabban) fejlődnek, mint az ország többi térsége. Fedinec Csillának a folyóirat 2008/2. számában megjelent tanulmánya után a témához további kiváló adalékként szolgál Marián Gajdoš tanulmánya (Az ukrán nemzetiségi oktatás kialakulása és problémái Szlovákiában). Ugyanitt, ebben a mostani számban olvasható Stanislav Konečný tanulmánya: A ruszin és az ukrán kisebbség fejlődésének kulturális vonatkozásai Szlovákiában a második világháború utáni évtizedben (Kiss József fordítása). Kisebbségi nyelvhasználat - anyaország nélkül; ez Kozmács István tanulmányának címe, tárgya pedig az oroszországi kis finnugor népnek, az udmurtnak a nyelve, kultúrája, jelenlegi gazdasági-társadalmi súlya. Az udmurtok helyzete nem éppen rózsás. („A könyvkiadás, a média, a színház helyzete sem sokat változott. Az anyanyelvi sajtó és könyv továbbra is szinte szamizdatként terjed: a könyvesboltokban és az újságoskioszkokban gyakorlatilag nem lehet ud- murt nyelvű műveket beszerezni.”) A Sztereotípiák és előítéletek nyomában: a magyarországi németség 1945-ben című tanulmány szerzője, Háhn Judit egyebek közt megállapítja: ,A feszült helyzetben igazságos döntés helyett csak álmegoldás születhetett: a magyar- országi németségnek a kollektív felelősség elve alapján való kitelepítése.” Gaucsík István tanulmánya a két háború közti csehszlovákiai szövetkezetek (hitel-, mezőgazdasági, ipari, fogyasztási és lakásépítési szövetkezetek) szlovákiai magyar jellemzőit taglalja. Traser Julianna Sára dolgozata (Bevándorláspolitika és az EU) a migráció, valamint az európai integráció kölcsönvi- szonyát elemzi, (cs) Fórum Társadalomtudományi Szemle A tartalomból. <Ut»V JwjWv; VMM twliaena Sa.« . Oét&iSn. ** »/ Jy HnUnQaldw o«»*» A oti&m tavasz SflíwjfoU»'. (Wtsupusm««»!»' Katmae. tetvá* Konr<M Oaacwti István 2008 3 SUntriav Konecr.» A és aí Hé*» Judit iSWbWF Az vezérelt mindig, hogy minden szerepben más legyek - vallja Varsányi Mari színművésznő Nincsenek trükkjeim „A színpadon töltött eddigi harmincöt évem nagyon sok munkával telt" (Dömötör Ede felvétele) Életműdíjat kapott a nyár elején Kisvárdán, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján. Az első mondata az volt, még nem érzi magát elég idősnek az elismeréshez. Előtte van még jó néhány évad. Varsányi Mari, a Komáromi Jókai Színház művésznője még jobban örült volna, ha egy nagy főszerep után kapja az elismerést, mégis boldogan állt a kisvárdai fesztivál közönsége elé a díjátadó gálaesten. SZÉL JÁNOS Azután Dunaradványra, a családi nyaralóba ment a színésznő az idén is, mint minden nyáron. Pihent, olvasott, főzött, mert remek szakácsnő. A múlt héten visszaköltözött a városba. Ismét várja a színpad. Milyen a kertje? Már nem olyan szép, mint júniusban. Tele volt virággal. Augusztusban egy kicsit elhanyagoltam, kirándultunk két hétig, nem öntözte senki. Néhány évig konyhakertem is volt, azután likvidáltam, mert rontotta az összhatást. A faluban veszek friss zöldséget és gyümölcsöt. A kert végében ott hullámzik a Duna? Egy sziget van a Duna közepén. Annak a háta mögött következik a túlsó part, Magyarország. A régi rendszerben csak engedéllyel volt szabad a szigetre átmenni. Most az megy oda és úgy, ahogy akar. A fiaim már átúsztak, én viszont még a csónakban is félek. A színház körül forogtak a gondolatai a nyáron? Kétszer játszottuk A bor című előadást Esztergomban, a Várszínházban. Hiába ment már annyiszor, mindig van előtte egy kevés drukk az emberben. Néhány napig gondolatban Szu- nyoghnéval, a szerepemmel voltam, de azután megint visszahuppantam a kellemes semmittevésbe. Megadatott, hogy pár napig egyedül lehettem a gondolataimmal. Szükségem van olykor arra, hogy ne zavarjanak, ne kelljen beszélgetnem senkivel. Most visszajött Komáromba, mert megkezdődött a színházi szezon. Néhány napja Rimaszombatban játszották a Forgószínpad című zenés vígjátékot. Miss Cin-Cin dala a második felvonásból nagy sláger lett. Azt nem tudom, hogy sláger lett-e, de valóban kellemes, bár bugyuta kis dal, azzal a kis tánccal meg a rózsaszín kis masnival, amit Maude Melrose, akit alakítok, egy hirtelen mozdulattal a hajába tesz. Noel Coward színésznői az emlékeikből élnek a színészotthonban. Nyilván ön is sok emléket őriz, hiszen kereken harmincöt évad van a háta mögött. Nem kevés idő, valóban, nagyon sokat játszottam. Majd egyszer összeszámolom, hogy mennyit. Van valahol egy füzetem, amit az első tíz évadban vezettem. Benne van, hogy milyen szerepeket játszottam, mikor ki helyett ugrottam be. Mert rengeteg beugrásom volt. Melyik volt a legnehezebb? Arbuzov Tánya című darabjának címszerepe. Mert egyik napról a másikra kellett átvennem Kucman Eta helyett, aki megbetegedett. Konrád József volt az igazgató, ragaszkodott hozzá, hogy beugorjak. Hatalmas bátorság kellett hozzá az ő részéről is, én pedig a pályám elején nem mondhattam az igazgatómnak azt, hogy nem. Mindenki drukkolt, nem voltam sem élő, se holt, de ahogy az előadás után mondták, remekül sikerült. Konrád József említette a nyáron, hogy az a darab, amelyben Varsányi Mari játszott, mindig siker lett. Ez nagyon hízelgő. Ő elejétől fogva bízott bennem és szeretett. Sokat számít a színésznek, ha érzi, hogy hisznek benne. Játszottam nála százéves öregembert kopaszparókában, lúdtalpas pincért, bohócot. Sok-sok olyan szerepet kaptam tőle, melyek színészileg érleltek, megerősítettek, és persze növelték az önbizalmamat. Erre egy színésznek nagy szüksége van. Hálás vagyok neki. Mi a trükkje? Mitől lesznek varsányimarisak a szerepei? Nincsenek trükkjeim. Bizonyára vannak megszokott mozdulataim, egy-egy visszatérő mimika vagy hangsúly, de az vezérelt mindig, hogy minden szerepben más legyek. Minden megformálandó színpadi alaknak más legyen a gesztusrendszere, a hanghordozása, de ez nem biztos, hogy mindig egyformán jól sikerül. A szüntelen megújuláshoz persze elengedhetetlenül kell a jó rendező is. A magyarországi Színház című újság munkatársa azt írja az idei kisvárdai fesztiválról szóló kritikájában, a lap szeptemberi számában, hogy nem lenne mitől féltenünk a színházat, ha az összes előadás összes szerepét olyan kaliberű színészek játszanék, mint többek között Ropog József, Fabó Tibor vagy Varsányi Mari. Ez jólesik. A színpadon töltött eddigi harmincöt évem nagyon sok munkával telt. Az ember sohasem elégedett, és nem is szabad, hogy az legyen. Nagyon keményen dolgoztam magamon. Képeztem a hangomat, a mozgásomat, szakkönyveket, színdarabokat olvastam, színházba jártam. Faltam a színházat, hogy behozzam a négy év főiskola hiányát. Biztos, hogy volt értelme. Az eredménynek jönnie kell. Meghatotta a kisvárdai életműdíj? Azt nem mondanám. Ez a díj összegzése lehet eddigi munkámnak. De nem ülhetek a babérjaimon. Dolgozni kell tovább. Várnak az új feladatok. Ám a díjnak nagyon örülök. Bezerédi Zoltán, A bor rendezője megjegyezte az életműdíj átadásakor, hogy „Mariskám, itt az idő.” Bizony, az ember van, amikor érzi, várja, hogy jönnie kell valamilyen díjnak, és nem jön. Azután akkor jön, amikor nem várja. Hát valahogy így van ez. PROGRAMAJÁNLÓ Rejtjeles üzenetek JUHÁSZ KATALIN Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében ma délután öt órakor nyílik Dréher János Osztott terek című kiállítása. A budapesti alkotó különleges időutazásra invitálja a nézőt, és aktív közreműködésünkre, képzelőerőnkre, fantáziánkra is számít. Ezek a képek első pillantásra zavarba ejtőek, inkább érzéseket, mint gondolatokat generálnak, hiszen olyanok, mint egy-egy kódolt üzenet. Keresgéljük a megfejtést, és magunk is megdöbbenünk, milyen gyorsan megérkezünk távoli korokba, és milyen hamar részesei leszünk a múlt és a jelen találkozásának. Dréher rétegeket jelenít meg művein, plasztikusan és sokat sejtetően, hogy önkéntelenül azt keressük, ami a rétegek alatt található. A történelem folyamata és megszakítottsága jelenik meg az omló vakolatokra, kopottas burkolatokra emlékeztető képeken. A letűnt civilizációk pusztulása feletti szomorúság érzése keveredik egyfajta kíváncsisággal, az örök változás szükség- szerűségének érzésével, a múlt és jelen találkozásának izgalmával. Felsejlenek a letűnt századok emlékei, rekvizitumai, ám a dimenziók az egyéni benyomások interpretálásával egyetemessé tágulnak. A befogadó dolgát maga a technika is jelentősen megkönnyíti. A képek ugyanis szinte a szemünk előtt „épülnek fel”. Egyfajta beavatás, műhelytitkok megosztása, amit látunk, a legtöbb festővel ellentétben ugyanis Dréher János számára nagyon is fontos, hogy a befogadó lássa, hogyan, milyen módon készültek a festmények. Önkéntelenül is tudatosítjuk magát az anyagot, és azt vizsgáljuk, mely rétegek kerültek fel a vászonra utolsóként, és vajon mi rejtőzik alattuk. Az összhatás ennek ellenére nem kaotikus, hanem nyugalmat árasztó és állandóságot sugalló. Néha egy-egy indulatosabb, határozottabb vonal töri meg az összhangot, a képen belül gyakran megjelenik egy másik, kisebb kép fragmentuma, mintha csak véletlenül került volna oda. Milyenek lehettek a távoli korok falfirkái? Mit üzentek az utókornak? Mennyi maradt belőlük, és minek köszönhető, hogy legalább töredékesen fennmaradtak? Miért pont azokat a felületeket akarja megmutatni nekünk az alkotó, amelyeket a vásznakon látunk? Hogyan kapcsolódik a múlt a jelenhez? A válaszok, azaz a lényeg rejtve marad, ha úgy tetszik, ki-ki maga kell, hogy lehámozza a régeteket és megfejtse Dréher János furcsa, elgondolkodtató rejtjeles üzeneteit. Dréher János 1952-ben született, 1982-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, Brá- da Tibor tanítványaként. Budapesten él és dolgozik. Rendszeresen részt vesz magyarországi kiállításokon, de képei láthatóak voltak már többek között Svédországban, Dániában és Belgiumban is. 1993-ban művészeti oktató munkájáért Németh Lász- ló-díjjal jutalmazták. Dréher János Osztott terek című kiállítása október 31-ig látható a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében (Palisády 54.), munkanapokon 10-től 19 óráig.
