Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)

2008-09-12 / 212. szám, péntek

www.ujszo.com UJSZO 2008. SZEPTEMBER 12. Sport 19 Ma rajtol a BoxingOne csapatbajnokság új idénye Öt csapat - négy országból UJ SZO-ELOZETES Ma kezdődik a BoxingOne nemzetközi ökölvívó-csapatbaj­nokság második felvonása. Tavaly a nyitányon négy együttes, három magyarországi (Győri Gladiátor, Big Boxing, Alpokalja) és egy szlovákiai vegyescsapat (KO Ga- lanta-Stavbár Nitra) szerepelt. A végső győzelmet az utóbbi gárda szerezte meg, melyet a Tibor Hlavačka, Kovács Tamás edzői páros irányított, s most is ők készí­tik fel a címvédőt (ezúttal azon­ban csak nyitrai bokszolok lépnek szorítóba). A ma rajtoló bajnok­ságba a tavalyi győztesen és az ezüstérmes győrieken kívül a Debrecen is jelentkezett, valamint egy-egy cseh, illetve lengyel csa­pat, a Prostéjov és a Rybnik. A no­vember végéig tartó sorozatban tehát öt együttes vív körmérkőzé­seket, összesen 10 összecsapást láthat a közönség. A mai győri nyitányon (19.00, Krúdy Gyula Gimnázium aulája) a Gladiátorok csapata a címvédő nyitraiakat fogadja, akik termé­szetesen ezúttal is legjobbjaikat szerepeltetik. Sokáig úgy volt, hogy a meccs a M'agvassy Sport­csarnokban lesz, ahol a nehézsú­lyú Riddick Bowe is szorítóba lé­pett volna, ám, sajnos, az ameri­kai profi bokszlegenda európai út­ja meghiúsult. A mai bajnoki meccs után profi összecsapásokat is láthat a közönség, többek kö­zött bemutatkozik a galántai Ko­vács Tamás, aki eddig mindkét hi­vatásos mérkőzését megnyerte. Most a magyarországi Petróczky István lesz az ellenfele. „Az idén is költségtérítéses ala­pon zajlanak a küzdelmek, azaz a rendezők fedezik a csapatok kiadá­sait, valamint a bajnokság végén pénzdíjat kapnak a legjobbak” - nyi­latkozta lapunknak Bolia Szilárd, a BoxingOne első embere, (zsi) Szlovák klubcsapatelsőség a 83. Hatnapos enduro világbajnokságon Katriňák nélkül is sikerült SPORTMENÜ • Labdarúgás Orange 20, HCď05 Banská Bystrica-HKm Zvolen, MHC SOPRONI LIGA, 7. forduló ­Martin-HK Ardo Nitra; 18.00: 19.00: DVSC-TEVA-Szombat­Slovan Bratislava-Dukla helyi Haladás (jv.: Bede). Trenčín. Előre lejátszották: A bajnokság állása: Košice-Kežmarok 7:1. 1.Debrecen 6 4 2 0 12:3 14 A bajnokság állása: 2. Újpest 6 4 11 10:813 1. Košice 3 2 0 0 1 13:6 6 3. Haladás 6 4 0 2 11:3 12 2. Nitra 2 2 0 0 0 7:4 6 4.Vasas 6 4 0 2 9:9 12 3. Martin 2 2 0 0 0 6:4 6 5.MTK 6 3 12 13:11 10 4. L.Mikuláš 2 110 0 6:4 5 6.ZTE 6 3 12 10:9 10 5. Zvolen 3 110 1 11:10 5 7. Győr 6 3 0 3 10:9 9 6. Poprad 2 10 0 1 5:3 3 8. Nyíregyháza 6 2 2 2 7:6 8 7. Trenčín 2 10 0 1 5:4 3 9. Paks 6 2 2 2 12:12 8 8. Slovan 2 10 0 1 6:8 3 10. Honvéd 6 2 2 2 9:9 8 9. Kežmarok 3 10 0 2 8:14 3 11. Kecskemét 6 2 1 3 8:9 7 10. Skalica 1 001 0 3:4 1 12.Fehérvár 6 2 1 3 5:6 7 11. Žilina 2 0 0 1 1 6:9 1 13. Kaposvár 6 1 2 3 8:10 5 12. B. Bystrica 2 0 0 0 2 6:8 0 14. Diósgyőr 6 1 2 3 8:11 5 15.REAC 6 114 9:15 4 U20 2 0 0 0 2 1:5 0 16. Siófok 6 10 5 1:12 3 MEGJEGYZÉS - balról az oszlopok: i mérkőzések száma, II. LIGA, nyugat, 7. forduló ­győzelem hatvan perc alatt (3 19.00: SFM Senec-FK Slovan pont), győzelem hosszabbítás Nemšová. vagy rávezetés után (2 pont), vereség hosszabbítás vagy rá­Jégkorong vezetés után (1 pont), vereség hatvan perc után, gólarány, SLOVNAFT EXTRALIGA, 3. pontszám. Az U20-as váloga­forduló ­17.00: HK 36 tottat nem rangsorolják, ellen­Skalica-HK Aquacity ŠKP Pop­felei magukkal viszik az ered­rad, MsHK Garmin Žilina-HK ményt. Jambor-bronz, Lyócsa továbblépett Peking. Drámai csatában nyerte a bronzmérkőzést Miroslav Jám­bor a 13. paralimpiai játékok egyéni versenyében. ATT8-as kategó­riában induló szlovák asztaliteniszező a kínai Lit verte 3:2-re, és éle­te első paralimpiáján léphetett dobogóra. Ezzel teljessé vált Szlová­kia pekingi éremkészlete: a sportlövő Veronika Vadovičová aranya és a kerekeszékes asztaliteniszező Alena Kánová ezüstje után ugyanebben a sportágban bronzérmet is hoz haza a küldöttség. Jó úton jár athéni győzelme megismétlése felé a szepsi Lyócsa Im­re íjász, aki tegnap a nyolccaddöntőben 100:94-re nyert a számára ismeretlen, 19 éves japán Hasegawa ellen. A negyeddöntőben ma a kínai Csenggel csatázik, (sita) Fantasztikus sikerrel halla­tott magáról a szlovák mo- tokrossz-sport, hiszen a Kapajčík-Svitko-Matoška összetételű Slovakia Hant Team az első helyen vég­zett a 83. Nemzetközi Hat­napos enduro világbajnok­ság klubcsapat kategóriá­jában. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Múlt héten a görögországi Szerresz várost körülölelő hegye­ken kívül a hátráltató körülmé­nyekkel is meg kellett küzdenie a versenyzőknek. „Környezetvé­delmi szempontból kizárólag elektronikus formában jutottunk hozzá az eredményekhez. Papír helyett az interneten tájékozód­tunk - mesélte Maroš Kubačka, a Slovakia Hant Team menedzsere. - A verseny hivatalos honlapjának szervere azonban annyira túlter­helt volt, hogy már az első nap le­fagyott. Órákon keresztül semmit sem tudtunk a fiúk helyezéseiről.” A türelmes várakozás azonban meghozta a gyümölcsét. „Már a nyitónap után az élről vártuk a folytatást, ami nagy lelki erőt je­lentett. A 74 csapatos mezőnyben rajt-cél győzelmet arattunk” - íz­lelgette a siker ízét Štefan Svitko. A Slovakia Hant Team egyéb­ként megismételte Jaroslav Katriňákék 1994-es győzelmét, akik Amerikában hódították el az ezüstserleget. Érdekesség, hogy mindkét diadalnak aktív részese volt a rutinos Radek Matoška. „Számomra nagy meglepetés volt a teljesítményünk. Teljesen új csapat voltunk, tizennégy évvel ezelőtt vi­szont egy összeszokott kollektíva vágott neki a nemzetközi Hat­naposnak” - részletezte a kétszeres győztes Matoška. S vajon melyik diadal az értékesebb? „Egyértel­műen az idei. Váradanul ért, s tá­mogatónk sem volt annyi, mint 1994-ben. Kisebb költségvetésből gazdálkodtunk, a kimagasló ered­mény azonban nem maradt el.” 1994 után nyert újra szlovák klubcsapat a Hatnaposon. Felül Svitko, lenn balra Kapajčík, jobbra Matoška. (Képarchívum) Róbert Kapajčík azt emelte ki, hogy előnyüket napról-napra si­került növelni, végül küenc perc­cel voltak gyorsabbak az olaszok­nál. „Öthónapos szárazság után kőkemény volt a talaj. Hatalmas porfelhőkön keresztül vezetett az utunk” - tette hozzá Kapajčík. A motokrosszosoktól azt is megtudtuk, hogy a kellemetlen gyomorrontás elkerülése végett minden napot egy kupica szilva­SAKK pálinkával kezdtek. A viadalnak 450 versenyző vágott neki, s egyenként 1300 km-t abszolvál­tak. Jövőre Portugália lesz a hat­napos viadal házigazdája, a szlo­vák csapat összeállításáról még korai bármit is mondani. Tatiana Kašlíková, a Szlovák Motorsport­szövetség főtitkára azonban el­árulta: ,A klubcsapatokon kívül junior együttest is szeretnénk indítani.” (kb) RÉGIÓFOCI MÉSZÁROS MIHÁLY Bilbaóban az év egyik sakk csúcseseménye zajlik. A Grand Slam-döntőben ugyanis a TOP 10 hat nagymestere méri össze ere­jét. A verseny óriási izgalmakat hoz minden fordulóban. A hajrá előtt akár négyen is megnyerhe­tik a tornát. Jelenleg a bolgár To- palovnak vannak a legjobb kilá­tásai a győzelemre, de ez a kö­vetkező játéknap után máskép­pen alakulhat. Nézzünk egy izgalmas partit a veterán Ivancsuk és a tini Carlsen között: Vezércsel Világos: Carlsen - Sötét: Ivan­csuk vég csodagyerek elhamarkodta ezt a lépést. 25.Hc4 Vb7 26.gxh7+ Kxh7 27.h6 g5 28.Hd6 Fxd6 29.Fxd6 nyújtotta az egyedüli esélyt.) 25...Fxf7 26.Hc4 Vb7 27.Vxa4?! bxa3 28.Hxa3 Fxa3! 29.Vxa3 Hb4! 30.b3 Hd3 31.Fxd3 exd3 32.Bel d2! és világos feladta. 2606. számú fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - vüágos: Kg7, Vf4, Hc8 és e8, Fc5 és d7, gy.: e6 (7 báb). Sötét: Kd8, Vh3, Bb2 és h8, Hg8, Fel ésh5, gy.: a7, b7, c4, d4,e5,g2, h6, h7 (15 báb). A megfejtéseket az Új Szó szer­kesztőségének címére (Lazaret- ská 12, 811 08 Bratislava) küld­jék, SAKK megjelöléssel. Feladvá­& # * I A 1 A •á? A ô A A A 1 A i§r w 1 A A nyonként mattligás megfejtőink között egy 400 koronás, ligás megfejtőink között egy 200 koro­nás pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2607., a 2608. és 2609. számú fejtörőkkel együtt-2008. október 13. III. liga A bajnokság állása: 1.Zvolen 7 6 0 0 14:4 18 l.d4 Hf6 2x4 e6 3.HÍ3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Fxc5 8.Vc2 Hc6 9.a3 Va5 10.0-0-0 Fe7 Közép-Szlovákia, 15. forduló: 2.Rakytovce 7 5 2 0 10:4 17 11.h4 Bd8 12.Hd2 a6 (12...dxc4 Námestovo-Rakytovce 0:1 (0:0), 3.Kremnička 7 4 2 1 12:4 14 13.Hxc4 Bxdl+ 14.Vxdl Vd8 g.: Fojtík; Filakovo-Zvolen 1:0 4.Bytča 6 4 2 0 10:2 14 15.Vxd8+ Hxd8 16.Fe2 világos (1:0), g.: Čonka; Lietavská Lúčka­5.N. Baňa 7 4 1 2 19:8 13 előnyével Topalov-Kramnyik, Kysucké Nové Mesto 1:0 (0:0), g.: 6.D.Ždaňa 7 4 0 3 14:9 12 2007) 13.Fe2?! (13.Hb3 Vb6 Mihál; Dolná Ždaňa- Králiky 0:3 7.V. Krtiš 7 3 3 1 11:8 12 14x5 Va7 15.Fc7 Bd7 16.Fb6 Vb8 (0:2), g.: Šatura 2, Klinec; Liptov­8.Králiky 7 3 1 3 10:9 10 17.Fe2 a pontos folytatás.) 13...b5 ská Štiavnica- Krásno nad Kysu­9.Valča 7 3 1 3 9:11 10 14.cxd5 exd5 15.g4 Fe6 16.Hb3 cou 3:0 (2:0), g.: Juráš 2, Dzuriak; 101. Štiavnica 7 3 0 4 12:10 9 Vb6 17.g5 He4 18.Hxe4 dxe4 Veľký Krtíš-Kremnička 2:1 (0:1), 11.Fiľakovo 7 2 2 3 9:12 8 19.Bxd8+ Hxd8 20.Kbl Bc8 g.: M. Chromek 2, ill. Keller; N. 12,Námestovo 7 1 3 3 6:10 6 21.Vdl (Carlsen az e4-gyalogot Baňa-Makov 7:0 (4:0), g.: Mánik 131. Lúčka 7 1 2 4 4:11 5 nem üthette.) 21...Hc6 22.h5 a5 2, Guláš, K. Laco, Rybár (11-esból), 14,Krásnon/K. 7 1 0 6 5:12 3 23.g6 a4 (Ivancsuknak már csak I. Tužinský, Glogovac; Bytča-Valča 15.Kys.N.M. 7 1 0 6 4:20 3 tíz perce maradt az időellenőrzé­2:0 (0:0), Báčik, I.Šebík. 16.Makov 6 0 1 5 4:16 1 sig.) 24.Hd2b4 25.gxf7+? (Anor­Nyerteseink A 2594. sz. fejtörő megfejtése: 1. Hxd4+! Mattligás nyertes: Re- nács Ferenc, Vága, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Berza Ist­ván, Komárom, jutalma: 200 korona. A 2595. sz. fejtörő megfejtése: 1. Vd4+! Mattligás nyertes: Vincze Roland, Bény, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Murányi Gá­bor, Gűta, jutalma: 200 korona. A 2596. sz. fejtörő megfejtése: 1. Hc8+! Mattligás nyertes: Ka- nócz Ferenc, Királyhelmec, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Ádám Tamás, Síd, jutalma: 200 korona. A 2597. sz. fejtörő megfejtése: 1. Ba8+ Kxa8 2. Hd7 bármilyen lé­pés 3. Ba4 matt. Mattligás nyertes: Marian Červenka, Pozsony, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Zsélyi Zoltán, Rimaszombat, jutalma: 200 korona. ÍGY mondatban ♦ Már nem Dušan Radolský a lengyel élvonalban szerep­lő Ruch Chorzow labdarúgó- csapatának vezetőedzője, miután a két fél megegyezett az érvényes szerződés fel­bontásában. ♦ Budapesten, az október 9. és 12. között sorra kerülő Le­gendák csatája elnevezésű szeniortomán búcsúzik a versenyszerű játéktól Björn Borg, a svédek teniszfeno- ménja. ♦ Benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbí­rósághoz (CAS) Ara Abra- hamian svéd birkózó, akit sportszerűtlen viselkedése miatt megfosztottak a pekin­gi olimpián szerzett harma­dik helyétől. SPORTHÍRADÓ 58SMSÍÄS ♦ Férfi kosárlabda Eb-selej­tező: Olaszország-Magyar- ország 75:68; B divízió, C csoport, 1. forduló, Igló: Szlovákia-Svédország 88:89. ♦ ATP férfi tenisztorna, Do- nyeck, 1. forduló: Sela (2., izraeli)-Hrbaty6:4,4:6, 6:4. 4 Grand Prix Slovakia atlé­tikai viadal, Pozsony, női 800 m: 1. Fugli (AC Nové Zámky) 2:14,98; női távol: 1. Medgyes (DAC) 589. 4 Athéni ITF női tenisztorna, 2. forduló: Rybáriková (4.)- Foretz (francia) 6:3,6:2. ♦ 4. Hont 2008 nemzetközi dobóviadal, Egeg, férfi súly: 1. Haborák (Dukla B. Bystri­ca) 18,85; férfi kalapács: 1. Miloslav Konopka (Dukla B. Bystrica) 67,45; női kala­pács: 1. Širáková 41,81 (UMBB. Bystrica) 38,46. ♦ Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny, 12. szakasz: 1. Bettini (olasz, Quickstep) 4:42:44. Az összetettben: 1. Egoi Marti­nez (spanyol, Euskaltel-Eus- kádi) 45:48:33. SPORTA KÉPERNYŐN DUNA - 19.00: Debrecen- Szombathely labdarúgó Sop­roni Liga-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 14:45: Pe­kingi paralimpia, atlétika (élő) 16.00: Vuelta, spanyol ke­rékpáros körverseny, 12. szakasz (élő) NIKE Péntek, szeptember 12. Jégkororng Slovnaft Extra­liga: 1674. Skalica-Pop- rad 1,8-4,2-2, 8-1,3-1,8-1,13; 1678. Slo- van-Dukla Trenčín 1,45-4,5- 4,35-1,13-2,3-1,12. Labdarúgó Soproni Liga: 1858. Debrecen-Haladás 1,4-3,8-6,5-1,05-2,35-1,18. SPORTFOGADÁS A KENŐ 10 tegnapi nyerő­számai: 5, 6, 9, 12, 18, 19, 21,37,41,42,44,45, 52,53, 59, 61, 71, 77, 79, 80. Kenő Plusz-szám: 6.

Next

/
Thumbnails
Contents