Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)

2008-09-08 / 208. szám, hétfő

14 Sportvilág ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 8. www.ujszo.com Az eső miatt csak ma este ér véget a US Open Roger Federer ismét döntős ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. A szerb Jeleňa Jan- kovics és a hazai Serena Williams jutott be az amerikai nyílt tenisz- bajnokság női egyesének döntő­jébe, amelyet az eső miatt szom­bat helyett ma hajnalban bonyolí­tottak le. Az első elődöntőben az olimpiai bajnok Jeleňa Gyemenytjeva sok­kal jobban kezdett a második ki­emelt Janko vicsnál és 2:0-ra, illet­ve 4:2-re is vezetett már. Ezt köve­tően azonban érthetetlenül sokat hibázott az orosz játékos, riválisa pedig ezt remekül használta ki és 6:4-re hozta az első játszmát. A második játszmában Gyementyje- va összeszedettebben kezdett, s ugyan saját adogatásait nem min­dig tudta hozni, ellenfele szerva­gémjeinél jól koncentrált, így újra brékelőnnyel érkezett meg a szett finisébe. Ott aztán a korábbiakhoz hasonlóan a hibák jellemezték őt leginkább, míg Jankovics maga­biztosan játszott, újra fordított és megnyerte a meccset. A másik mérkőzésen a fiatalab­bik Williams-testvér - aki egy kör­rel korábban nővérét búcsúztatta öldöklő csatában - szintén bi­zonytalanul kezdett, az orosz Di­nara Szafina ellen, gyorsan 0:2-es hátrányba került. Pánikba azon­ban egyetlen hazai szurkolónak sem volt ideje esni, ugyanis Sere­na ezt követően nagyon stabilan játszott, míg az orosz játékos nem tudott alkalmazkodni az erős szélhez, s számolatlanul ütötte a ki nem kényszerített hibákat. Eső miatt a harmadik játszma közepén félbeszakadt az 1. helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal és a hatodikként rangsorolt brit Andy Murray elődöntője. A szervezők később közölték, hogy szombaton már nem folytatódik a játék és a női egyes döntőjét sem tudják le­bonyolítani. Az első két szettet meglepetésre Murray nyerte (6:2, 7:6), a harmadikban a vüágrang- lista-éllovas Nadal vezetett 3:2-re. Vasárnap este, lapzárta után folytatták a meccset. A férfi US OPEN-KRÓNIKA NŐI EGYES, elődöntő: Jan­kovics (szerb, 2.)-Gyemen- tyjeva (orosz, 5.) 6:4, 6:4; S. Williams (amerikai, 4.)-Sza- fina (orosz, 6.) 6:3,6:2. FÉRFI EGYES, elődöntő: Fe­derer (svájci, 2.)-Djokovics (szerb, 3.) 6:3,5:7, 7:5,6:2. FÉRFI PÁROS, döntő: B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 2.)-Paes, Dlouhý (indiai, cseh, 7.) 7:6,7:6. Nadal az esernyő alatt (Reute rs-felvétel) egyes döntőjét - közép-európai idő szerint - ma 23 órától rende­zik. Legutóbb 1987-ben (akkor Ivan Lendl csapott össze Mats Wi- landerrel) halasztották hétfőre a férfi döntőt, (mti, sita) BAJNOKI PONTOKÉRT Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, 1. forduló: ŠKP Bratislava-Tmava 36:29 (20:12), legeredményesebbek: Milan Kozák 9, Volentics és Mišenčík 7-7, ül. Oros 8, Lužák 5; Bardejov-Prešov 22:36 (12:20), Židišin 7, Hičo 4, ill. Huňady 6, Fuňak 5; Hlohovec- Považská Bystrica 32:33 (20:20), Pupík 11/3, Čermák és Bočkay 6-6, ill. Maťaš 10/1, Ľ. Ďuriš 7; Košice-Nové Zámky 32:21 (17:8),Strapko 8/4,ill.Rábek9. NŐK, WHIL, 1. forduló: Banská Bystrica-Písek 45:40 (22:20), legeredményesebbek: K. Lapinová 12/4, Vargová 9, ill. Borovská 10, I. Luzumová 8; Šaľa-Slavia Pra­ha 24:20 (14:9), Püeková 5, P. Popluhárová 5/2, ill. Moule 4, Cr- hová 4/1, Keclíková 4/1; Michalovce-Trenčín 28:27 (14:13), Tobiášová 9/2, L. Wei- belová 9/3, ill. Uhliarová 9/6, Drotárová és Kovaličková 5-5; Olomouc-Partizánske 32:18 (18:8), Tomečková6/l, Hrbková 5/1, ill. Košíková 5/1, Hodošková 4; Jindŕichuv Hradec-Zlín 30:23 (15:10), Kohoutová 7, Martínková 6/1, ill. Budayová 10/4, Nevrlá 5. (sita) a keddi Uj Szóban, 16 színes oldalon FOCI 1 \ 1 1 1 \ í v WiT I n Aj I i\1Jl ill ľ íTj 1 ij ,13 TT 1 % fi V uWT\ p ¥ m Románia hazai pályán kapott ki Litvániától, Olaszország Di Natalénak köszönheti a három pontot Az osztrákok legyőzték a franciákat Az osztrák Aufhauser (balról) nem hagyta élni Henryt, és gólt is lőtt a franciáknak (Reuters-felvétel Két nagy meglepetést ho­zott a vb-selejtezősorozat európai nyitánya: a franci­ák Ausztriában kaptak ki 3:1-re, míg Románia hazai pályán égett le Litvániával szemben (0:3). Az olaszok csak az utolsó percben biz­tosították be a győzelmet Cipruson. ÖSSZEÁLLÍTÁS Brückner jött, látott, és győze­lemre vezetette az osztrák váloga­tottat Franciaország ellen. A fran­cia válogatott számára már a nyá­ri Eb is nagy csalódást hozott (nem jutottak tovább a csoport­ból), az Ausztria elleni vb-selejte- zőn pedig újabb kínos kudarc érte Raymond Domench csapatát. Kü­lönösen Philippe Mexes számára ért fel egy rémálommal a sógorok elleni mérkőzés, hisz a Roma vé­dője két osztrák gólban is alapo­san benne volt. „Mint minden vereség, ez is fá­jó. Több helyzetet is kidolgoz­tunk, de nem tudtunk élni velük. Egyszerűen semmi sem sikerült” - értékelt röviden a meccs után Domenech. A románok még nagyobbat bot­lottak, hisz hazai pályán szenved­tek felettébb kínos, 3:0-ás veresé­get Litvániától. A Kolozsváron megrendezett mérkőzésen a ro­mánok tartalékos csapattal álltak fel, hisz sérülés miatt Cristian Chivu, Adrian Mutu és Band Ni- colita sem játszhatott, a közönsé­get azonban ez sem hatotta meg, és hangos füttyszóval illeték Vic­tor Piturca szövetségi kapitányt és csapatát. „Szégyenteljes este volt ez, amit el kell felejtenünk, ami­lyen gyorsan csak lehet” - mondta Cosmin Contra a vereség után. „Rettentő gyengén játszottunk, ez az igazság” - ismerte el Piturca, a románok szövetségi kapitánya. Ciprus majdnem pontot szer­zett Olaszország ellen - hogy ez nem sikerült, a kétgólos Antonio Di Natale hosszabbításban elért találatának köszönhető. Mérkő­zés utáni nyilatkozatában Marcel­lo Lippi, az olaszok világbajnok szövetségi kapitánya is elismerte, hogy jó adag szerencséjük volt: „Nem kétséges, hogy többet arat­tunk, mint amennyit érdemeltünk volna. Jól felkészültünk a találko­zóra, bár tudtuk, hogy a ciprusiak két csatára gondot okozhat. Arra persze nem számítottunk, hogy már a mérkőzés elején kettőt kell cserélnünk” - utalt Lippi arra, hogy már az első bő negyedórá­ban sérülés miatt le kellett cserél­ni Alessandro Gamberinit és Fabio Grossót. (ns) ___________________ LABDARÚGÓ VB-SELEJTEZŐK - EURÓPA 1. csoport MAGYARORSZÁG-DÁNIA 0:0. ALBÁNIA-SVÉDORSZÁG 0:0. MÁLTA-PORTUGÁLIA 0:4, gól­lövők: Said (24. - öngól), Alme­ida (60.), Simao Sabrosa (70.), Nani (78.). 2. csoport MOLDOVA-LETTORSZÁG 1:2, g.: Alekszejev (76. ), ill. Karl- sons (8.), Astafjevs (22.). IZRAEL-SVÁJC 2:2 (0:1), g.: Benayoun (73.), Sahar (92.), ill. H. Yakin (45.), N'Kufo (56.). LUXEMBURG-GÖRÖGOR- SZÁG 0:3, g.: Toroszidisz (36.), Gekasz (45.), Hariszteasz (77. - 11-esből). 3. csoport LENGYELORSZÁG-SZLOVÉ- NIA 1:1, g.: Zewlakow (17. - 11-esből), ill. Dedič (35.). SZLOVÁKIA-ÉSZAK-ÍRORSZÁG 2:1. Oda rúgtam! - mutatja az elégedett Di Natale. Az olaszok az utolsó percben lőtt góllal nyertek Cipruson. (Reuters-felvétel) 4. csoport 6. csoport 8. csoport WALES-AZERBAJDZSÁN 1:0, g.: Vokes (83.), kiállítva: Ramin (68.-azeri). LIECHTENSTEIN-NÉMETOR- SZÁG 0:6, g.: Podolski (21. és 48.), Rolfes (65.), Schweinstei­ger (66.), Hitzlsperger (76.), Westermann (86.). 5. csoport ÖRMÉNYORSZÁG-TÖRÖKOR- SZÁG 0:2, g.: Tuncay Sanli (61.), Semih Sentürk (77.). BELGIUM-ÉSZTORSZÁG 3:2, g.: W. Sonck (39. és 80.), De- four (75. ), ill. Zenjov (57.), Oper (90.). SPANYOLORSZÁG-BOSZNIA- HERCEGOVINA 1:0, D. Villa (58.). UKRAJNA-FEHÉROROSZOR- SZÁG 1:0, g.: Sevcsenko (90. - 11-esből). ANDORRA-ANGLIA 0:2, g.: J. Cole (49. és 55.). HORVÁTORSZÁG-KAZAH- SZTÁN 3:0, g.: N. Kovac (13.), Modrie (36.), Petrie (80.). 7. csoport ROMÁNIA-LITVÁNIA 0:3, g.: Stankevicius (31.), Mikoliunas (69.), Kalonas (87.). SZERBIA-FERÖER-SZIGETEK 2:0, g.: Jacobsen (30. - öngól), Zsigics (80.). AUSZTRIA-FRANCIAORSZÁG 3:1, g.: Janko (8.), Aufhauser (4L), Ivanschitz (72. - 11-es­ből), ill. Govou (61.). GRÚZIA-ÍRORSZÁG 1:2 - a meccset Mainzban játszották, g.: Kenia (90.), ill. Doyle (13.), Whelan (70.). MONTENEGRÓ-BULGÁRIA 2:2, g.: Vucsinics (62.), Jovetics (82. - 11-esből), ill. Sz. Petrov (11.), Georgijev (90.), kiállítva: Angelov (81. - bolgár). CIPRUS-OLASZORSZÁG 1:2, g.: Alonefti (28.), ill. Di Natale (8. és 90.). 9. csoport MACEDÓNIA-SKÓCIA 1:0, g.: Naumoszki (5.). NORVÉGIA-TZÍ .AND 2:2, g.: Iversen (36. és 50. - az elsőt 11-esből), ill. Helguson (39.), Gudjohnsen (68.) (sita, ú) Uruguay győzött Megbotlottak az argentinok Buenos Aires. A dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozatban Argentína saját közönsége előtt nem bírt Paraguay labdarúgó-vá­logatottjával. A hazaiak még az egy pontnak is örülhetnek az éllo­vassal szemben, mivel Carlos Te­vez kiállítása miatt a 31. perctől emberhátrányban futballoztak. 7. FORDULÓ: Argentína-Pa- raguay 1:1, góllövők: Agüero (60.), ül. Heinze (12. - öngól), ki­állítva: Tevez (31. - argentin); Ecuador-Bolívia 3:1, g.: Caicedo (21.), Mendez (51. - 11-esből), Benitez (73.), ül. Botero (40.), ki­állítva: Gomez (18. - bolíviai); Kolumbia-Uruguay 0:1, g.: Egu- ren (14.); Peru-Venezuela 1:0, g.: Alva (38.). Ma éjjel játszották a Chüe-Brazília meccset. 1. Paraguaj 7 4 2 1 14:6 14 2. Argentína 7 3 3 1 10:4 12 3. Uruguaj 7 3 2 2 16:6 11 4. Kolumbia 7 2 4 1 4:3 10 5. Chile 6 3 1 2 9:9 10 6. Brazília 6 2 3 1 8:4 9 7. Ekvádor 7 2 2 3 10:14 8 8. Venezuela 7 2 1 4 9:11 7 9. Peru 7 1 3 3 4:15 6 10. Bolívia 7 1 1 5 8:20 4 M Riquelme harcol a labdáért (Reuters-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents