Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-06 / 207. szám, szombat
26 Presszó ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 6. www.ujszo.com S emellett, gondolom, még annyi minden mást is. Igen, sok mindent kaptam. Céltudatos vagyok, megtanultam, hogy az életben mindig kellenek célok, s ha nagyon akarunk valamit, akkor az elérhető. Mert volt olyan verseny, hogy majdnem megfulladtam, olyan hat-hétéves lehettem, rosszul vettem a levegőt, elsüllyedtem a medencében, s már készültek ugrani utánam. De innen is fel lehet kapaszkodni, nincs lehetetlen. Emellett még tanultam kitartást, küzdeni tudást, bejártam a világot. A versenyeken, edzőtáborozások alatt mindig volt igényem, hogy a várost is megnézzem, így aztán sokat láttam. Ott állni az olimpiai bajnoki dobogó tetején, az pedig olyan élmény, amit nagyon kevés embernek adatik meg. Egyszerűen leírhatatlan. S az, amit legutoljára a budapesti Európa-bajnoksá- gon történt, az a három bronzérem, már csak hab volt a tortán. Hihetetlen volt, hogy a szurkolók így tudtak velem ünnepelni. Elkerülhetetlen volt már a búcsú? A mellúszóknál nem kor a 27 év. S az amerikai gyorsúszó Dara Torres 41 évesen ment ki a pekingi olimpiára. Igaz, hogy a mellúszóknak a legmagasabb az életkora, de van ellenpélda is. A velem egyidős Tara Kirk, aki sokszoros amerikai bajnok, világcsúcsokat úszott, nem jutott ki az olimpiára, a válogatón csak harmadik lett. Pekingben mégis ott voltál. Az egyik hazai utazási iroda kivitt 21 olimpiai bajnokot. Láttuk a versenyeket, s a több ezer magyar szurkolóval együtt megnéztük a nevezetességeket is. Nem volt furcsa, hogy ilyesmi is belefér a programba? Nem. Az, hogy abbahagytam, az én döntésem volt, úgy éreztem, olyan eredményt nem tudnék elérni, ami számomra és az ország számára is elfogadható. Minek örült a legjobban? Eddig sohasem jártam ebben az országban, s most egy kicsit turistáskodtam, nem arra kellett koncentrálnom, hogy versenyezzek, hanem körül tudtam nézni. Elmentem a Kínai falhoz, meg a Tiltott városba, rengeteget fotóztam, óriási élmény volt. Ráadásul volt lehetőségem bejutni az olimpiai faluba a versenyzőkhöz is, ez más volt, mint amikor az eddigi három játékokon magam is ott laktam. Nem vérzett a szíve ott kint, Pekingben, hogy indítják a 200 méteres mellúszást, s ön a lelátóról nézi? Azért a rajtnál vérzett, amikor viszont beértek, úgy éreztem, hogy de jó itt kint lenni. Nagyon- nagyon erős volt a mezőny. Föl szeretném hozni Alekszandr Popov példáját, aki az egyik legnagyobb példaképem. Athénban kijött 50 gyors után huszonnegyediknek, s én úgy sajnáltam akkor, láttam az arcán, hogy meg volt törve. Akkor azt mondtam, hogy mindenben a példaképem, de ebben nem szeretném követni. Annál nincs rosszabb, hogy olimpiai bajnokként, amikor az ember mindent elért, még elődöntőbe se jut. Erre az idők és a világranglista alapján nem lett volna reális esély, hiába adom ki magamból a maximumot edzéseken. Logikus és időszerű volt, hogy ezt nem vállaltam, hiszen már az olimpia előtt félszáznál több világcsúcs született, s a pekingi negyedszáz is engem igazolt. A 200 mellet 2:20,22-es világrekorddal nyerte az amerikai Soni, a Sydney-ben elért csúcsom, a 2:24,03 csak a hetedik helyre lett volna elég, a verseny előtt ötödik-hatodikra tippeltem. Hát, ennyit fejlődött ez a szám nyolc év alatt. S ugyanez a helyzet a fele távon is. Az ominózus doppingellenőrzés körüli botrány is befolyásolta a döntésben? Ott idegileg elfáradtam, tehát nem mondom, hogy akkor nem volt köze a döntésemhez, de azt hangsúlyoztam, hogy már szeptemberben nehezebb volt odaállni, az idegrendszerem már nem bírta annyira ezt a monotonsá- got, s a doppingügy csak gyengítette. Tehát ez egy folyamat volt. Annyi stresszhelyzetet éltem meg, s nem csak én, de a körülöttem élők is: az anyu Sydney-ben a táskáját hagyta el a belépőkkel. Most már nagyokat nevetünk rajta. Abból, amit mond, az cseng ki, hogy nem annyira fizikailag, mint inkább idegileg fáradt bele az úszásba. Az edzők is azt mondták, hogy fizikálisán még ment volna, de idegileg már nehéz. Én, aki három olimpiát megjártam, tudom, hogy ehhez egy olyan plusz kell, s bennem ez a plusz mindig megvolt, de Pekingben talán már hiányzott volna. Akkor viszont nincs döntő, ha az emberben nincs már a drukk. Minél fiatalabb valaki, annál könnyebb, s minél idősebb lesz, annál nehezebb. Én huszonhét vagyok, Egér (Eger- szegi Krisztina - a szerző megjegyzése) huszonkettő volt, amikor abbahagyta. S egyszerűen érdekelnek már más dolgok is, van egy amerikai diplomám, közgazdász szakon végeztem a kommunikációt, van egy szakedzői végzettségem a TF-en, azt nemrég fejeztem be, egy éven belül meg- szerzem a harmadik diplomámat is, a Corvinuson közgazdász-szociológus szakon, s most már ezeket szeretném az életben kamatoztatni. Elég sok mindent elért az úszás mellett. Mi jön most? Lesznek célok, anélkül nem lehet élni. Valamilyen szinten szeretnék a sportághoz is kötődni, van egy pici úszóiskolám, nem bánnám, ha lenne nagyobb is, s ami még jobban érdekel, az a marketing terület. Több helyről van konkrét megkeresés, de még nem választottam, ezért nem szeretnék még róla beszélni. Most több mindent csinálok, azokon kívül, amit említettem, az UNICEF-nek is dolgozok. Vannak elképzeléseim, de ez véglegesen majd ősszel fog kialakulni, most azon vagyok, hogy átálljak a civil életre. Bár ott is megmarad nyilván majd az a versenyszellem, ami bennem volt, mert én egy társasjátékban sem tudok veszteni. Ha meg nem lesz ott senki, akkor meg az órával fogok versengeni. — Lesznek célok, anélkül nem lehet élni „Sok minden belefért ebbe a huszonöt évbe, hiszen ennyi ideje úszom - napi szinten" Ági másik arca A Szombat Esti Lázban táncpartnerével
