Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)

2008-09-06 / 207. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 6. Vélemény És háttér 7 JEGYZET Áptudéjt szakasszony Az információs technológia forradalmát éljük ebben a hihetetlenül gyors tempóra váltott 21. században. Egy nagy rohanás az életünk, és aki nem tud lépést tartani, nem áll folyton készenlét­ben, szép magyar szóval, nem „áptudéjt”, az menthe­tetlenül lemarad. Még a ré­gi, hajdan időt és alapos be- lemerülést igénylő szakmák művelői is kénytelenek „ráhajtani”, megfelelni a kor kihívásainak. Erről leg­utóbb a szomszédasszo­nyunk is meggyőződött, aki egy szép napos nyári dél­utánon kies fővárosunk hangulatos belvárosi utcáin sétálgatott. Gyanútlanul. Nem talált benne semmi furcsát, amikor odalépett hozzá egy gyerekkocsit toló fiatalasszony, és valamilyen utca iránt érdeklődött. A szomszédasszony elgondol­kodott, de semmit nem mondott neki az utcanév. És akkor történt. Miközben ő a memóriájában kutako­dott, merre is lehet az a bi­zonyos utca, a fiatal- asszony, pillantását az övé­be mélyesztve, szép halkan kántálni kezdett valamit. A szomszédasszony megle­pődve kicsit jobban fülelni kezdett. És megdöbbenés­sel észlelte, hogy a nő az ő jövőjéről, egészségéről, sze­relmeiről és a hamarosan házhoz álló sok pénzről be­szél. Felocsúdni sem volt ideje, néhány másodperc alatt „ráömlött” a rózsás színben tündöklő jövő. Csak szabadkozni tudott, hogy hát ő igazából nem is... de azért köszöni. Mire az inkognitójából kilépett szakember, pontosabban szakasszony, még ponto­sabban kéretlen villámjós- nő közölte vele: „Most már magán múlik, mennyit ér magának, amit tőlem hallott.” Szomszédasszo­nyom pironkodva elővette a pénztárcáját: hát tényleg, ha már ennyi jó dolgot jó­solt neki, valamivel hono­rálni kellene, és a kezébe nyomott valami papír­pénzt. ,Adjon csak nyu­godtan, többet is veszített már maga, mint amennyit most nekem ad” - biztatta a szakasszony, ám ezzel még korántsem fejezte be. Nyomatékosan kijelentette, a jóslat csak akkor válik be, ha kereszttel is megerősíti. Amit természetesen papír­pénzből kell megcsinálni. Legjobb, ha ötszázasból. (Mi másból? Esetleg még ezresből...) A szomszéd- asszonyom kezdte úgy érezni, ebből a helyzetből talán most már minél gyorsabban ki kellene me­nekülnie. Közölte, nincs nála annyi pénz, meg siet is. És ott is hagyta a villám- jósnőt. De nagyon gyorsan. Olyan 21. századi tempó­ban. Nehogy még valami átkot szóljon rá hirtelenjé­ben a kevesellt honorárium miatt. Szóval legyenek ré­sen, ha gyerekkocsis fiatal- asszony szólítja le önöket. Hátha egy „áptudéjt”, ro­hanó korunkban villám­gyorsan (és kéretlenül) jö­vőt mondó jósnő. (Mislay Edit) Hol késett, Giziké? Csak nem maga is szennyet borogatott a kormányra? (Peter Gossányi rajza HÉTVÉG(R)E Brüsszelben és Légen Ján „Kettőskeresztállító” Slota startolta a hetet: míg Gyurcsány Ferenc és Robert Fico békülni próbált Brüsszelben - mérsékelt si­kerrel, még a kameráknak szóló diplomáciai bájmosoly is alig-alig jött össze addig ő ornitológiái ismereteit csil­logtatta Malackában, ezzel voltak tele a keddi lapok, hét­fői lapok ugyanis nem voltak, az alkotmány ünnepe miatt. Ugyancsak államunk alap­törvényének köszönhetik a nebulók, hogy hétfőn még önfeledten játszadozhattak kis barátaikkal, iskolába menni ugyanis csak kedden kellett. KOCUR LÁSZLÓ Robert Fico Légen (igen, a du- naszerdahelyi járásbeli település­ről van szó, nem tévedés) is át­adott egy - reméljük nem kisebb, nem rosszabb, hanem pontosan - olyan sportpályát, amilyenből már van pár az ország nemzetisé­gi szempontból kevésbé hetero­gén településem. A hét eseménye azonban kétségkívül a Tisztelt Ház rendkívüli ülése volt. Szere­tem a rendkívüli üléseket, feltéve, ha nem tudósítóként vagyok je­len. A tisztelt olvasó/tévénéző rit­kán gondol bele, hogy egy hír­adóban látott, alig egyperces tu­dósításban olykor egy nap munká­ja is benne van, a rendkívüli ülés ugyanis azért rendkívüli, mert senkinek fogalma sincs, hogy mi­kor lesz vége. És üyenkor az újság­írók reménytelenül várnak az elő­csarnokban. A parlamentben leg­alább kényelmesek a bőrfotel­ok..., de láttam én már a Markíza televízió szőke, a mikrofon sajátos szájba emelésével naponta férfiak tízezreit izgalomban tartó sztárri- portemőjét egy zsák műtrágyán ülni a köztévé brüsszeli tudósító­jával. Az nem volt akkora buli. A rendkívüli ülés tárgya Štefan Harabin igazságügyi miniszter menesztése volt. (Itt jegyzem meg, erről a Harabinról nem lehet ám akármit csak úgy leírni, a ki­adói csoportunkba tartozó na­gyobbik napüappal éppen folya­matban van egy peres ügye; a kormányfő által lefasisztázott tu­lajdonosú baloldali napilapot is súlyos milliókra perelte. Itt a bot­rány köve a glosszák mellett pár karikatúra volt. Mintha ő volna Mohamed, még jó hogy kevesebb híve van, mint a prófétának.) Az ellenzék azért szerette volna az egykori parlament háta mögötti épületen kívül látni a HZDS által delegált tárcavezetőt, mert tizen- egynéhány évvel ezelőtt - egy te­lefonbeszélgetés átirata szerint - állítólag meghitt viszonyt ápolt egy albán drogbáróval. Na lett is ebből nemulass! Robert Fico előre jelezte, az ellenzék 70 422 vödör szennyet fog a kormányoldalra borítani - nem tudni, honnan a szám, de tagadhatatlanul impo­záns látvány lett volna, ha való­ban így történik. Ehelyett a kor­mányoldal támadta az indítványt beterjesztő Dániel Lipšicet, azért, hogy az indítványt beterjesztette. A sokat megért törvényhozásban veretes szavak hagyták el a hon­atyai ajkakat. Vladimír Mečiar hozzászólása volt az egyik legal­páribb. Olyan messze állt az euró­pai politikai kultúrától, mint a somorjai ONE Fesztivál a Sziget­től. A HZDS vezetője Lipšic zsidó őseit firtatta. Az igazságügyi mi­nisztert pedig hazugságon csípték a vita hevében. A jellegzetes arcszőrzetű tárcavezető - a Vla­dimír Palkó által primitívnek ne­vezett (most egyet tudok érteni Palkóval) - felszólalásában nyíl­tan küátásba helyezte, hogy a volt miniszter rabként fogja sikálni a minisztérium műmárvány lépcső­it, magánbeszélgetésben is odave­tette neki: „Sittre kerülsz, te szarházi!” Államférfiúi szavak, melyeket Harabin előbb letaga­dott. Ám ezek a mikrofonok csú­nya dolgok, a szarházizással meg már mások is ráfáztak. 2005 ja­nuárjában Pavol Rusko - emlék1 szik még rá bárki? -, akkoriban ta­lán gazdasági miniszter nevezte ekként az akkoriban házelnök­ként ténykedő Pavol Hrušovskýt, de pechje volt: egy kamera ezt rögzítette. így Rusko nem próbál­ta meg letagadni, Harabin igen. Csak akkor „tört meg”, amikor a helyzet már menthetetlen volt, kiderült, hogy a sommás beszó­lásról hangfelvétel is készült. Ek­kor azonban mentegetőzni kez­dett: tudják, eldurrant az agyam, ez a nyápic beszólt nekem, a bíró­nak... Egy igazságügyi miniszter, aki hazudozik. Lehetne jobb véd­jegye Robert Fico kormányának? Robert Fico egyébként a Duna- szerdahelyhez közeli Légen járt, ahol elmondta, szurkol a magya­roknak és a szlovákoknak, majd egy jót focizott a helyi öregfiúk­kal, akik vagy nagyon öregek vol­tak, vagy nem a legerősebb for­mációban álltak fel, de a meccs eredménye végül 13:10 lett. Foci­eredménynek sok, kézüabdának kevés. Csak arról nem szólnak a hírek, ki volt a bíró. Meg arról sem, hány gólt lőtt Robert Fico. Sajnos, a Šport című napilap sem hozta címlapon. Ha légi olvasóink tudják, írják meg nekünk. De füg­getlenül attól, hányszor rezgette a hálót a kormányfő, ő nagy játé­kos. Sajnos, magyar partnere messze nem egy súlycsoportú ve­le. Ficónak - egyebek mellett - van egy stabü koalíciója, ahol azt csinál, amit akar, igaz, a nemzeti­ekkel olykor kell egyeztetnie, Mečiarék meg kénytelenek elfo­gadni ezt, hisz az egyre apadó népszerűségű párt örülhet, hogy egyáltalán kormányközeiben le­het, a témái szavazóival arányo­san fogytak el, s agg vezérük már tán csak dolgozószobája mélyén gondol arra, hogy köztársasági elnök legyen, hangosan nem meri mondani, mert kiröhögnék. Fico ezzel a magyar kormányfővel, akinek nemhogy stabil, de semmi­lyen koalíciója nincsen, azt csinál, amit akar. Ä hivatalos találkozó előkészítése körüli kutyakomédi­ának Gyurcsány Ferenc bukása vethet csak véget. Ezt nem egy magyar ellenzéki napilapból idéz­tem, egy szlovák lap kommentá­tora írta. Talán ezért maradt meg a brüsszeli informális találkozó is a szájkarate szintjén. S míg Robert Fico az EU szívé­ben arcizmait edzette, idehaza Ján Slota egy újabb kettős ke­reszttel jelölte meg a szlovák terü­leteket, miként az ebek is körbevi- zelik territóriumukat. A nemzeti vezető nem vizsgázott jelesre természetismeretből, a magyarok turulmadarát ugyanis a papagáj- alakúak rendjébe sorolta, holott köztudottan a sólyomalakúak rendjébe tartozik. Annak ellenére, hogy mindkettő testét toll borítja, különbség első látásra nyilvánva­ló: az egyiket j-vel, a másikat ly- vel kell írni. Á nemzeti vezető - majdnem nemzetvezetőt írtam - keresztállító buzgalmához meg csak annyit, hogy van, aki azt állít, amit akar, és van, aki csak azt, amit tud. KOMMENTÁR Stratégia vagy taktika? LAKNERZOLTÁN A koalíció felbomlása után az egykori koalíciós pártok megpróbál­ják kitapogatni lehetőségeik korlátáit. Az SZDSZ valószínűleg első­sorban időt akart nyerni, amikor cselekvési tervet kért a kormányfő­től, s feltételekhez kötötte azt is, milyen esetben tudná támogatni az előrehozott választást. A liberálisok két dolgot szeretnének egy­szerre: leválni az MSZP-ről és elkerülni az előrehozott választást, amihez valahogy át kellene varázsolni a költségvetést a Tisztelt Há­zon. A kormányfő a minap előterjesztette cselekvési tervét, a jelek szerint teljes szocialista frakciótámogatással. A terv lényege, hogy a jóléti rendszerhez nem lehet, de nem is kívánatos hozzányúlni, így kizárólag az illegális gazdaság kifehérítéséből származó bevétel nyitna teret a közkívánatra végrehajtandó közteher-csökkentésre. A közgazdászszakma lesajnálta az elképzelést, az SZDSZ pedig ke­reken nemet mondott rá. Itt elvileg véget is érhetne az SZDSZ és az MSZP sajátos, válóper utáni békéltető tárgyalása. Ehhez képest az SZDSZ az idén már kétszer elutasított MSZP-hez fordul azzal, hogy ha az egy új programot és nem mellékesen egy új miniszterelnököt prezentálna, akkor közösen tető alá hozhatnának egy szakértői kormányt. Közben az MDF ellenzéki megállapodást szorgalmaz az adótörvényekről, amelyeket a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ matematikailag keresztül is vihetne a parlamen­ten. Ha ez nem sikerülne, akkor az MDF szerint ugyanezeknek a pártoknak a parlament feloszlatásával kell a kormányozhatóság feltételeit visszaállítani. Mármost az a kérdés - talán az SZDSZ számára is -, hogy a szakértői kormányra tett javaslat taktikai hú­zás, vagy ez a liberális párt stratégiai célja? A taktikázást az indo­kolná, hogy az SZDSZ a koalíciót visszasíró szavazói számára bizo­nyítsa: tényleg mindent megpróbál az együttműködés fenntartásá­ért, de a szocialistákkal egyszerűen nem lehet tovább folytatni. Ezt követően a liberálisok akár az ellenzékkel folytatott tárgyalásokba is bocsátkozhatnának, ahol hamar bebizonyosodna, hogy nem tud­nak közös javaslatokat tenni. A parlament feloszlatásának megsza­vazását viszont azzal kerülhetné ki az SZDSZ, hogy a Fidesznek e célból szabott feltételeire hónapok óta nem kapott érdemi választ. Ettől kezdve az SZDSZ elmondhatná, hogy mindent megpróbált, de nem talált partnereket, és sorsára hagyná a kormányt a költségve­téssel. Ha nem siet a szocialisták segítségére néhány meggyőzhető vagy pusztán nem elég fegyelmezett ellenzéki képviselő, akkor a költségvetés megbukik, s a parlament feloszlatását ekkor már ne­héz lenne elkerülni. Viszont az SZDSZ elérheti, hogy az új válasz­tásra 2009 nyara előtt ne kerüljön sor, ami alatt karakteres ellenzé­ki stratégiával megpróbálhatná növelni szavazótáborát. Ha maga a szakértői kormány a cél, akkor az SZDSZ lényegében egy felújított koalícióban gondolkozik az MSZP-vel. Ebben az esetben a liberáli­sok „szabadítanák meg” az országot a népszerűtlen miniszterelnök­től, ám az már erősen kérdéses, miféle programban tudnának meg­állapodni azzal az MSZP-vel, amellyeljó ideje egyetlen stratégiai kérdésben sem tudnak megegyezésre jutni. Nem beszélve arról, hogy a jelen helyzetben Gyurcsány Ferenc úgy vonulhatna vissza, hogy ott maradna az MSZP élén, tehát a szabad demokratáknak ve­le kellene egyezkedni a szakértői kormányprogramjáról. Ha ez a szakértői kormány valahogyan mégiscsak létrejönne, akkor az érin­tett pártok biztosíthatnák, hogy 2010-ig eldöcögjöna parlament. Ám erősen kétséges, mit segítene a szocialisták választási esélyein, hogy nem adhatja át az uniós pénzekből épített létesítményeket, amire pedig nagyon készül, s a liberálisokén, hogy bár egy másik la­kásban, de mégiscsak újra összebútorozott az MSZP-vel. Senki sem állíthatja, hogy könnyű döntést hozni egy üyen helyzet­ben. A liberálisok talán még nem is tették meg, de választaniuk kell majd. Inkább előbb, mint utóbb. FIGYELŐ Kennedyek dinasztiája Valóságos dinasztiát alapí­tott, ő maga is elnökségről ál­modott, helyette azonban fiai futottak be politikai karriert. A százhúsz éve, 1888. szeptember 6-án született Joseph Patrick Kennedy azonban nagy árat fi­zetett ambícióiért: merényletek és tragikus balesetek sújtották családját. A család még a XIX. század első felében, az éhínség elől menekült Írországból Ame­rikába, Kennedy apja már tehe­tős üzletember volt. Fiának egyenes útja volt a Harvard Egyetemre. Utána rendkívüli ér­zékkel bánt a pénzügyekkel, 25 évesen már bankigazgató, a leg­fiatalabb az egész országban. A felfelé ívelő pályához előnyös házasság dukált, választottja Boston korábbi polgármesteré­nek lánya, Rose Fitzgerald lett. A házasságból kilenc gyerek szüle­tett. A húszas években a családi vagyon gyarapítása foglalta le. Módszerei mai szemmel nem feltétlenül bizonyulnának tör­vényesnek, ezt utólag Kennedy is bevallotta. A szeszcsempészettel is gyanúsított üzletember a gaz­dasági világválságból is győzte­sen került ki: míg vagyona 1929-ben 4 millió dollárra rú­gott, 1935-benmár 180 millióra. A politikai porond sem tűnt távo­linak a demokrataként politizáló Kennedynek. Komoly támoga­tást biztosított Franklin D. Roo- seveltnek, cserébe miniszterség­ről álmodozott - helyette a tőzs­de-felügyeleti bizottság vezető­je, majd angliai nagykövet lett. Londonban azonban túl nagy szimpátiát tanúsított a náci esz­mék irányába, így megromlott a viszonya az elnökkel. Álmáról azonban nem mondott le, elha­tározta, elnököt csinál legidő­sebb fiából. Ifjabb Joseph Ken­nedy háborús halála után má­sodszülött fia, John került elő­térbe, a magasztos cél érdekében Kennedy a háttérbe húzódott. Még megérte tervei megvalósu­lását, fiaazUSA35. elnökelett. A sors azonban nem volt kegyes hozzá, 1961 decemberében agy­vérzést kapott. 1969 novembe­rében halt meg. (mti)

Next

/
Thumbnails
Contents